vissza a főoldalra

 2009.10.23. 

A forradalom napjai

Október 23. Nem volt egységes a Nagy Imre körül tömörülő értelmiségiek és politikusok, az úgynevezett Nagy Imre-csoport álláspontja sem. Nagy határozottan a tüntetés ellen foglalt állást, hiszen az egyetemisták követelései több ponton túlmentek az ő elképzelésein, és tartott attól, hogy a fiatalok radikalizmusa elveszejti az elérhető eredményeket is.

A Politikai Bizottság heves vita után felemás döntést hozott. Betiltották a tüntetést a Bem szobornál, de nem adtak tűzparancsot. Budapest rendőrfőkapitánya kijelentette, hogy a fővárosi rendőrség nem fog fegyvert használni a békés tüntetőkkel szemben. Kétséges volt a katonaság felhasználhatósága, így a hatalomnak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az ÁVH. A Rádiónál a diákok követelték pontjaik beolvasását. Pestről és Budáról, két irányból induló tüntetés folyamatosan nőtt és radikalizálódott, a reformokat követelő jelszavak egyre keményebbé, élesebbé váltak. A Bem-szobornál megszületett a forradalom jelképe: a címertől megszabadított, lyukas zászló. A nép nagyobbik fele a Bem térről a Parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte, mások a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek. Nagy megjelent este a Parlament erkélyén. Beszéde csalódás volt és nem ígért többet, mint 1953-as programjának következetes megvalósítását. Mindez korábban elegendő lehetett volna, de a tömegnek ez kevés volt. Gerő beszéde olaj volt a tűzre (igaztalan és vádaskodások hangzottak el). Ebben az időben egyesek már fegyverrel is rendelkeztek.

Mindmáig nem tudni, hogy milyen körülmények között dördült el este kilenc óra körül az első lövés az épületből, amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett. A fegyveres harc megindulásával egy időben omlott porba a rendszer jelképe, a Dózsa György úti Sztálin-szobor. Jelentős események zajlottak vidéken is. Több egyetemi városban is tüntetésre került sor, ezek közül a legjelentősebb a debreceni megmozdulás volt. (az ÁVH-sok előbb vaktölténnyel, majd éleslőszerrel tüzet nyitottak a tömegre).

Hruscsov telefonon közölte a magyar első titkárral: engedélyezte, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet erők részt vegyenek a rend helyreállításában. A szovjet egységek parancsot kaptak, hogy vonuljanak Budapestre és segítsenek a rend helyreállításában. Ezzel szertefoszlott a válság viszonylag vértelen megoldásának lehetősége is. A forradalmat nemzeti szabadságharccal társította.

 Október 24. Folyamatosan ülésezett az MDP politikai bizottsága, majd a Központi Vezetőség. A vezetőség a minél gyorsabb rendteremtés érdekében a gyülekezési és kijárási tilalmat rendelt el. A lakosság megbékítése érdekében pedig Nagy Imrét jelölték miniszterelnöknek. (látszatengedmény) A felkelők átmenetileg elfoglalták a párt lapjának, a Szabad Népnek a székházát is. A harc a szovjet csapatok hajnali megérkezésével intenzívebbé vált, kiszélesedett. Az éjszaka meghozott szigorú intézkedések segítségével átmenetileg sikerült megakadályozni a felkelés további terjedését Budapesten és vidéken egyaránt. A fegyveresek legfontosabb eredménye az volt, hogy a felkelést életben tartották, a szovjet hadsereg erőt demonstráló felvonulása, sőt a páncélosok támadása sem volt képes elsöpörni őket. A szovjet segítség megérkezése keltette nyugalom tette lehetővé, hogy dél körül sugárzott beszédében Nagy Imre radikális reformok tervét villantsa fel, és hogy ne alkalmazzák a statárium rendelkezéseit az elfogott felkelőkkel szemben. Ennél is fontosabb, hogy bízva abban, hogy az éjszakai órákban immár az utolsó utáni ellenállási gócokat is sikerül felszámolni, másnapra átmenetileg felfüggesztették a kijárási tilalmat.

 Október 25. A rádió a továbbiakban is az élet normalizálódásáról számolt be: megindult a közlekedés, munkába hívták a dolgozókat. A megnövelt létszámú szovjet erők sem tudták felszámolni a fegyveres egységeket, a város szívében fekvő Rádió még mindig a felkelők kezén volt. A kijárási tilalom feloldása következtében tömegek lepték el az utcákat. A kimerészkedők pedig mindannak az ellenkezőjét tapasztalhatták, amit a rádióban hallottak: az ellenállók nem huligánok, nem fasiszták, hanem munkások, diákok, szomszédok és ismerősök. A városban futótűzként terjedtek a hírek a szovjetek átállásáról, így a délelőtti órákra egyre felszabadultabb, magában és a győzelemben mind jobban bízó tömeg gyűlt a Kossuth térre. A Parlament körül, a kormánynegyed védelmére elhelyezett (ÁVH) erők pánikba estek amikor meglátták a tömeget. Az eldördülő sorozatok nemcsak a tüntetők, de a mellettük lévő szovjet katonák között is pánikot keltettek, akik ugyancsak tüzelni kezdtek. Szerov kiadta a tűzparancsot. A fegyveres összecsapások is átterjedtek vidékre. A szovjet küldöttek javaslatára Gerőt felmentették első titkári megbízatása alól, és helyére Kádár Jánost nevezték ki. Megerősítették a Katonai Bizottságot. Tárgyaláson a szovjet küldöttek a csapatok teljes kivonását határozottan ellenezték, ennek ellenére a csapatkivonásra való utalás bekerült Nagy Imre kora délután elhangzott beszédébe, amit a Politikai Bizottság hagyott jóvá.

 Október 26. Az előzetes várakozásokkal szemben fokozódtak és szélesedtek a harcok a fővárosban. A fegyveres felkelők és a hozzájuk egyre nagyobb számban csatlakozott sorkatonák. A páncélosok támadását Molotov-koktéllal (benzinnel töltött üvegekkel, amelyeknek gyújtózsinór van a végén) akadályozták meg. Megsokasodtak a tüntetések, a fegyveres összecsapások vidéken is, az egész országban általánossá vált a sztrájk. A PB és a KV napirendjén a kormányváltás, tehát az új kormány személyi összetételének véglegesítése volt. Nem látták át, hogy a munkásság mind szélesebb körben megfogalmazott követelései között első helyen szerepelt a szovjet csapatok kivonása és a felkelőknek adandó amnesztia, vagyis semmi esély nem volt arra, hogy egyes anyagi sérelmek orvoslásának ígéretével lekenyerezhetők lennének.

Munkástanácsok alakultak az ország különböző területein. A KV felhívása nyomán tömegesen alakuló munkástanácsok programjainak élén ugyanazok a követelések kaptak helyet. Budapesten sikertelenek voltak a fegyveres csoportok felszámolására indított támadások.

 Október 27. Angyalföldön Nagy Imre egyszerre hallhatta, hogy mi a munkásság valódi célja és arra kívánták rávenni, hogy ismerje el a mozgalmat nemzeti demokratikus forradalomnak, álljon annak élére, és átköltözve a Parlament épületébe tegye egyértelművé, hogy nem az egyetlen párt, hanem a kormány vezeti az országot. Nagy Imre kilátásba helyezte azt, hogy amennyiben nem fogadják el az új politikai koncepciót, lemond, ami az éppen megalakult kormány bukását jelentette volna. Nagy Imréhez csatlakozott Kádár János is. A már az egész országra kiterjedt felkelést nem lehetett egyedül a szovjet csapatokra támaszkodva leverni. A szovjetek kénytelenek voltak meghajolni Nagy és Kádár érvei előtt, és tájékoztatásuk alapján Hruscsov is áldását adta a fordulatra. A Nagyék által kínált megoldás ugyanakkor biztosította, hogy a szovjet hadsereg ne vesztesként vonuljon ki Budapestről, hanem azért vonják vissza, mert a politikai megoldás feleslegessé teszi a további harcot.

Szó sem volt Magyarországon sem hatalomváltásról, sem rendszerváltásról. Sőt, éppen ezt megakadályozandó került sor a tűzszünetre és a csapatok visszavonására, hogy az ország élén álló kommunista politikusok, a miniszterelnök és a párt első titkára politikai eszközökkel tudják megoldani a válságot.

Sor került a helyi nemzeti tanács megalakítására. Ez megkönnyítette, hogy a fegyverrel alig rendelkező rendőrőrsök irányítása alatt megszervezzék a rend fenntartására, valamint a köz- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a nemzetőrséget.

Nagy Imre az azonnali, minél gyorsabb rendteremtést tekintette legsürgősebb feladatának, hiszen tudta, hogy csak ez biztosíthatja számára a Kreml egyetértését. Érvényt kellett szereznie a meghirdetett tűzszünetnek, sőt el kellett érnie, hogy a fegyveresek letegyék a fegyvert, és a munkások felvegyék a munkát. A felkelők továbbra is bizalmatlanok voltak a miniszterelnökkel, de nála nagyobb mértékben a kormánnyal szemben.A többpártrendszer visszaállítása és a szovjet csapatok kivonása volt az egyetlen biztos garancia a visszarendeződés ellen.

 Október 29-30. Nagy Imre és Kádár János erőteljesebben tapasztalhatta, hogy az a párt, amelyet ők a hatalomban meg kívánnak tartani, jószerivel már nem is létezik, összeomlott. A központi és helyi vezetők elrejtőztek, mások, élükön Gerővel, a Szovjetunióba menekültek vagy idehaza helyezték magukat a szovjet csapatok védelme alá. A központi hatalom Nagy Imrének a Parlamentbe költözésével a pártvezetés kezéből átcsúszott a kormányéba, az MDP már nem rendelkezett tényleges eszközökkel az események befolyásolására. A kormány bejelentette a többpártrendszer bevezetését. Sorra alakultak a politikai pártok, leghamarabb a régi koalíciós és ellenzéki pártok álltak fel. Rögtön elfogadott programjaikban fontos szerepet kaptak a demokratikus szabadságjogok, a független és semleges Magyarország megteremtése, a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás egyenjogúsítása és az elmúlt tizenkét esztendő vívmányainak (államosítás, szociális reformok) megőrzése, illetve továbbfejlesztése. Még az MDP is megszűnt, átalakult MSZMP néven.

 Október 31. Mindszenty József megérkezett Budapestre, a népszerű antikommunista egyházfő. Óriási táborral rendelkezett. Véleménye különbözött a korábbiakétól: jogállamot, szociális érdektől korlátozott magántulajdont kívánt.