vissza a főoldalra

 2009.10.30. 

Egy zenei polihisztor emlékezete

Száztíz éve, 1899. október 1-jén született Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az Éneklő Ifjúság mozgalom megszervezője, Kodály és Bartók mellett világszerte a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző. Munkásságáról fiát, Daróci Bárdos Tamást kérdeztem.

 -Engedje meg, hogy előbb azt firtassam: milyen gyermekkoruk volt? Tizenegyen voltak testvérek – ahogy olvasom. Édesapjuk Bárdos Lajos tanította önöket énekelni, zenélni?

 -Főleg nyaranta ért rá arra, hogy zenével foglalkozzon velünk. Balatonmárián nyaraltunk, s az esti tábortűz mellett tanított nekünk énekeket. Az énektanítás többnyire magyar népdalokat érintett. Kedvence volt a Te túl rózsám… című erdélyi dal. Emellett megismertetett velünk néhány külföldi népdalt és kánont. Elég hamar tudtunk kánonokat énekelni családilag, s egy idő után édesapám ismerősei is átjöttek a kertünkbe, s együtt daloltunk. Így két-három szólamú könnyebb műveket is el tudtunk énekelni.

 -Beszélt is a népdalok eredetéről? S ha kellett megmagyarázta azon szavak jelentését, melyek akkorra már kikoptak a közbeszédből?

 -Főleg akkor beszélt ilyenekről, ha határon túli népdalokról volt szó. Hiszen az erdélyi népdaloknak sajátos, csodálatos stílusuk van. Egyik népdalunk címe: Magos a rutafa. Sokat gondolkodott azon, hogy Magyarországon a ruta egy cserje, tehát nem magas. Akkor honnan ez a jelző? Később megtudta, hogy a magyarok őshazájában volt rutafa. Tehát ennek a dalnak több évszázados alapja, eredete van.

 -Milyen volt Bárdos Lajos a családapa?

 -Tudta magáról, hogy félénk, zárkózott alaptermészetet kapott. De azt is tudta, hogy küldetése ezrek és ezrek felé szólítja. Csodálatos volt látni, ahogy tudatosan és folyamatosan fejlesztette akaraterejét. Ennek érdekében olyakor egésznapos forró nyári kiránduláson nem ivott egy korty vizet sem. A lakásban adódó legvisszataszítóbb munkát is mosolyogva végezte el. Ha irtózott is valamilyen ételtől, a maradékokat elfogyasztotta, hogy megtanítson bennünket arra, hogy megtanítson bennünket arra, hogy ételt kidobni nem szabad. Ha fájdalmai voltak, soha nem panaszkodott, nem akart senkinek a terhére lenni. Legnagyobb lelki fájdalma pillanatában, amikor édesanyánk a túlvilágra költözött, a mai fájdalmunk enyhítése érdekében leírta azokat a csodálatos sorokat, melyek az önfeláldozó anyaság, az áldozatos és mindenki felé sugárzott szeretet hőseként mutatják be őt. Tanúi voltunk megrendíthetetlen emberszeretetének. Boldoggá tette, ha segíthetett valakin. „A pénz arra jó, hogy másoknak örömöt szerezzünk vele”-mondta több ízben. Eszerint élt. Tizenegy gyermekének tudott minden gondjában, bajában segíteni. A családban is tüneményes pedagógus volt. Nem volt szüksége kemény eszközökre a nevelésben. Elég volt egy komoly, megrovó tekintet a rossz gyermek megbüntetésére. Humorral és szeretettel töltötte meg napjainkat. Testvéreimmel valamennyien örök példaképünknek tekintjük őt. Lénye belénk táplálta azt a meggyőződést, hogy a világ minden nyomorúság, minden szánalmas gyengeség és bűn dacára előre megy, lépésről lépésre közelít a soha el nem érhető cél, az abszolút Igazság, Tisztaság és Jóság felé.

 -Tudtommal szülei nem erőltették, hogy mindenki profi muzsikus legyen. Gondolom azért, nehogy bármelyik testvére megutálja a zenét…

 -Édesapám lényével és a közös éneklésével elérte, hogy mindannyian tanuljunk valamilyen hangszeren, viszont egyedül csak én nem kérleltem később szüleimet, hogy zenetanulás befejezésére. Apám egy ideig ezt a kérést a szőnyeg alá söpörte, hátha meggondolja magát valamelyik testvérem. De nem így történt. Vannak azért még amatőr muzsikusok testvéreim között.

 - Ön jelenleg a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-, zeneirodalom-, és népzenetanára. Azt viszont kevesen tudják, hogy olyan népszerű rajzfilmeknek írta a zenéjét, mint a Szaffi, vagy a Lúdas Matyi. Ha már a Szaffinál tartunk; az alapmotívumok a Cigánybáróból valók?

 -Igen, hiszen a történet magva teljesen azonos. Nem csak a Cigánybáró zenéjét dolgoztam fel, hanem egyéb Strauss-műveket is. Dargay Attila volt mindkét ön által említett rajzfilm alkotója. Ő a Lúdas Matyinál azt kérte, hogy Liszt-melódiákra épüljön a zene a téma és a jelenetek által adott hangszerelésben, s ritmusban. Egy azon melódiát egyszer vidámra, s egyszer szomorkás hangulatúra kellett átírnom. Be kellett mennem a stúdióba végignézni a filmeket, s jegyzetelni, hogy hány perces zenét kell írnom egy-egy jelenethez. Sőt még a másodperc is számított. Egyszer Ferencsik János elvállalt egy rajfilm-zene dirigálást. S amikor harmadszor mondták neki, hogy ez még mindig hosszabb néhány másodperccel, akkor széttépte a kottát, s elviharzott. Ma már könnyű a filmeseknek a digitális technika miatt.

 - Tudtommal a Bárdos-família fele Amerikában él. Követte valaki az unokák közül a nagypapa pályáját?

 -Három testvérem ment ki az USA-ba, ketten ’56-ban, s a harmadik 1967-ben követte őket. Amerikában élnek a legtöbb-gyerekes testvéreim. Dénes öcsémnek mind a tíz gyermeke már családos, s majd’40 unokája van. Dénes fivérem egyik lánya énektanár lett, s annak egyik gyermeke pedig szólóénekes. A család nagyobbik fele Magyarországon él.

 - Önnek pedig hét gyermeke van. Mindez erős hitet feltételez számomra.

 -A hétből egy lett zenész. Jó a meglátása, érzése; apám szilárd katolikus hitben élt egészen haláláig. Édesanyám pedig egy szentéletű asszony volt. Nem volt egészséges a szíve, s miután én negyedik gyermekként megszülettem, azt mondta neki a szülészorvos: több gyereket ne vállaljon, mert belehalhat a szülésbe. Ezt követően édesanyám még kilencszer szült. Egy kistestvérem halva született, s a másik pedig a szülést követően egy-két óra múlva meghalt. Így nőttünk fel tizenegyen. Azt az akkori keresztény eszmét vallotta, hogy a gyermek élete fontosabb az anyáénál. A mély katolikus hitet szüleimtől vettük át…

 -Térjünk rá édesapja pályafutására. Arra, hogy miként lett egy fémkohász mérnök fiából zeneszerző, zenepedagógus és karnagy. Bárdos Lajos milyen hangszeren tanult először?

 - Édesapám felmenői között egyetlen egy zenészt nem lehet találni. A hegedülést az édesanyja forszírozta, amit gyerekként nem nagyon szeretett - naponta egy órát kellett gyakorolnia a hangszeren -, de később bekerült egy kamarazenekarba, amiről azt írta, hogy kitárult előtte a zenei mennyország. Később brácsázni is megtanult, és sokat kamarazenélt. A Zeneakadémiára először brácsával felvételizett, s Kodály I. Kvartettjét hozta. A felvételin csupa régi vágású, fehér szakállú úr ült apámmal szemben, s úgy hallgatták Kodály muzsikáját, mintha valamilyen rothadt vadkörtébe haraptak volna bele. Ők nagyon utálták a kortárs zenét. A végén megkérdték apámat, miért jött ide. „A brácsa-szakra szeretnék bejutni”-felelte apám. Mivel olyan szak nem volt, így elküldték onnan. Apám azért még az ajtóból visszaszólt : „elég baj, hogy nincs ilyen szak”. Két-három év múlva lett brácsa-szak is.

 -Édesapja először a Műegyetemre iratkozott be. Miért?

 -Apámat az I. világháború végén behívták a katonasághoz, s a tüzérséghez osztották be. Egyszer gyakorlat közben az egyik nagylábujját szétlapította az ágyú kereke. Kórházba került. Ez mentette meg az életét. Társai ugyanis mind ottvesztek Doberdónál. A háború után azt mondták, hogy azt nem hívják be többet katonának, aki a Műszaki Egyetemre iratkozik be. Ugyanis kevés volt akkoriban a mérnök. Apám egy csonka évet elvégzett. Jól is ment neki a tanulás, remekül értett a műszaki rajzhoz. Csak hát a zene lett az igazi szerelme, így ment felvételizni először brácsával. Ezt követően komponálni kezdett. Karmester szeretett volna lenni, s mivel akkoriban nem volt ilyen szak, tudta, hogy ehhez a zeneszerzésen vezet az út. Így a zeneszerzésre felvételizett. A döntnökök utálattal hallgatták a darabját, de végül azért vették fel, mert nagyon jó volt a hallása. Egy orgonista leütött neki egy nehéz akkordot, s apám tudta, hogy az milyen hangokból állt. Apám egy évet Siklós Albertnél végzett, mert 1921-ben Kodály még tiltólistán volt. Mivel a kommün alatt a zenei direktórium tagja volt, nem lehetett tőle játszani, de nem is taníthatott. Ez a világ egyik legostobább döntése volt. Dohnányi és Bartók – ők is direktóriumi tagok voltak - volt annyira ismert, hogy nem merték őket indexre tenni. A zenei direktórium tagjai közül csak az a Reinitz Béla volt kommunista, aki 1919-ben el is hagyta az országot. 1922-ben a Siklós-növendékek közül többen –így apám is – Kodályhoz került. Apám többször mondta: „életem nagy szerencséje volt, hogy Kodályhoz kerültem.”

 -Bárdos Lajos a Zeneakadémián tehát Kodály Zoltán tanítványa volt. Ez nagyban meghatározhatta későbbi pályáját, sőt ideológiáját is?

 -Így van. Kodálynak minden elgondolását, törekvését magáévá tette. Apám sokat dolgozott azon célok megvalósításáért, amit még Kodály vázolt fel. Milyen célok voltak ezek? Az egyik: a magyarságot meg kell tanítani énekelni. Addig nagyon gyenge volt az iskolai énekoktatás. A ’40-es évek elején Kodály Zoltán leírta, hogyan kéne megreformálni az énekoktatást. Na igen, akkor a reform valóban reform volt…Akkoriban a növendékek közül Ádám Jenő volt az, aki először énektankönyveket írt Kodály elvei alapján. Akkoriban kerültek be magyar népdalok az énektankönyvekbe. A metódus is adott volt. Gyerekdalokból kiindulva Mozarton át jutottunk el Bartókig és Sztravinszkijig. Akkor kezdtek el minél több relatív szolmizációt tanítani a gyerekeknek. Kodály álma az volt, hogy egy középiskolát végzett magyar diák úgy tudjon kottát olvasni, mint egy újságot. Ezt akarta édesapám is. Ezt nem sikerült megvalósítani, de valamennyire mégis előrehaladunk. Húsz éven át a Műegyetemen külföldi diákokat tanítottam magyar folklórra. És egy olyan egyszerű népdalt, mint amilyen a Tavaszi szél vizet áraszt, nem bírtam több órán át megtanítani nekik. Ez azért egy magyar főiskolás csoportnál nem jellemző. Mi tehát még most is, ebben a szinte lenullázott énekoktatási rendszerben is jobban állunk az amerikaiaknál.

 -Jelenünkben hogyan konstatálná édesapja, vagy mestere a hazai ének-zene oktatást?

 -Mindketten nagyon szomorúak lennének. Kodály Zoltán ötlete alapján hoztak létre régebben zenei általános iskolákat. Ezek száma régen kb. 300 volt. Ma pedig nem érik a 80-at, pedig nagyon jó tanulmányi eredményt is hoztak az ének-zenei általános iskolák. Ennek az az oka, - ebben az ókori görög filozófusok is hittek: a zenének jellemnevelő ereje van. Nem csak a lelket finomítja, hanem a szorgalmas munkavégzésre is nevel. Sok sebből vérzik tehát az a rendszer, amit Kodály és követői felállítottak. Egy dolog vigasztalhatja meg őket, ha odafentről ránk tekintenek, hogy a zenének ma is vannak olyan misszionáriusai, akik csodákat művelnek Kodály elvei alapján és Bárdos Lajos útján haladva.

 -1925-ben a Neues Pester Journal Kodály tanári tevékenységét céltudatos, anarchista befolyásolásnak minősíti. Azt írja válaszában Kodály: „Nekünk azonban nemcsak európai, hanem egyben magyar zenészeket kell nevelnünk. Ezért a magunk külön zenei szentkönyvét is meg kell ismerniök és magukba szívniok. Értem a régi népzene kincseit. Csak az európai és magyar hagyomány egybeolvasztása hozhat létre olyan eredményt, amely a magyarság számára is jelent valamit.” Bárdos Lajos munkásságát is az európai és magyar hagyomány egybeolvasztására való törekvés jellemezte?

 - Pontosan. Kodály volt az első, aki Palestrina ellenpontját tanította a zeneszerzőknek. Tehát a nyugati kultúrából egy olyan elemet, amit addig itt senki sem tanított. Ez a polifóniára való nevelés apámra volt a legnagyobb hatással. Édesapámnak majdnem minden kórusművében komoly szerepet kap a polifónia. A nyugati zene vívmányai így épültek be a magyar zenébe Kodály és növendékeinek köszönhetően.

 -Ezt az irányt tudta tartani édesapja 1945 után is?

 -Igen. Ő nem vívott ideológiai harcokat, de több pofont kellett elszenvednie. Egyik újságban megjelent egy nyilatkozat egy akkor felkapott baloldali zenésztől miszerint: „Az ilyen BL-szerű urakat ki kell törölni a magyar zenei életből.” Egy másik kommunista zenész azt írta: „Bárdos most már csak a kocsma és a templom között táncol.” Miért? Mert apám írt népdal-feldogozásokat és egyházi kórusműveket is. Attól is eltiltották, mert vallásos volt, hogy sok fiatal növendéke lehessen. A Zeneakadémián az egyik WC-t tanteremmé alakították át, s ott taníthatott apám. Ő akkor prozódiát tanított a zeneszerzés szakra járóknak. Ennek az a lényege, hogy a zenei és a prózai hangsúly összhangban legyen. Apám írta meg Magyarországon először a prozódia tankönyvét. Fúvósokat és énekeseket is taníthatott összhangzattanra a kis termecskéjében. Bárdos Lajost tehát a WC-be száműzték…De ebből is haszna volt, mert az énekesek kedvéért alaposan tanulmányozta Schubert munkásságát, s attól kezdve tudott romantikus összhangzattant is tanítani. 1956 után már visszakerült nagyobb létszámú osztályok élére. Amikor Kodály létrehozta a zenetudományi tanszakot, azt mondta: „csak egy valakit tudok elképzelni, aki ott zeneelméletet taníthat, Bárdos Lajost.” Így lett apám a leendő zenetudósok tanára. Apám a magyar zenetudomány számára új területeket tárt föl és új módszereket honosított meg. Ő még azok is tanáruknak tartják, akik csak közvetve kaptak tanításából.

 -Arról hallottam, hogy a szintén hívő nagy zeneszerzőnek, Farkas Ferencnek is kellett mozgalmi dalokat, zeneműveket írnia. Édesapjának is?

 -Azért Farkas Ferenc nem írt nagyon pártos dalokat. Minden évben a zeneszerzői plénumon mutatták be a komponisták újabb műveiket. Nagyon elvárták azt, hogy mindenki mutasson tömegdalt is. Apám két-három tömegdalszerű művet írt. Egyikben sem szerepel a párt, vagy Rákosi neve. Inkább ún. optimista kórusdalokat írt. „Nemzeti fény a cél, hogy elérd, forrj egybe magyar nép”- idéztem az egyik dal szövegéből.

 - Talán ma nacionalistának bélyegeznék azt a művet, amit akkor a kommunisták elfogadtak. Mit kell tudni Bárdos Lajosról, a karnagyról?

 -Munkásságát a városmajori Cecília kórusnál kezdte, a Palestrina kórussal Sztravinszkij Zsoltárszimfóniájának első külhoni bemutatóját vitte fényes sikerre, s mintegy 20 évig dirigálta a Mátyás templom kórusát. Ő hozta létre a Budapesti Kórust, az akkori idők legjobb oratórium-kórusát.

 -Kevesen ismerik édesapja kiadói tevékenyégét.

 -Édesapám Kertész Gyulával –aki szintén Kodály-növendék volt – hozott létre egy zenemű-és lapkiadót Magyar Kórus néven. Arra jöttek rá, hogy nagyon sok kórusmű nincs kiadva. A karnagyok pedig igen sok kézileg másolt példányt gyűjtöttek össze. Apám elment Kertésszel a Rózsavölgyi Kiadóhoz, azzal, hogy jó lenne, ha ezeket kiadnák. Rózsavölgyinél elutasították a kiadás ötletét, mondván, ezekre a kórusművekre a kutya sem kíváncsi. Ekkor, 1931-ben elhatározták, hogy ő maguk hoznak létre egy kiadót. Először „felmérték a piacot”: levelet küldtek szét az ország kántorainak, karnagyainak azzal, hogyha ők olyan bevált műveket jelentetnének meg, ami bővíti a repertoárt, akkor hajlandóak lennének-e előre egy bizonyos összeget befizetni. Azt is leírták, hogy akik évi tagdíjat fizetnek, azok automatikuson kapnak az újdonságokból. Így aztán elindulhatott a kiadó. A kottáknak pedig óriási keletje volt. Még hanglemezeket, zenetudományi munkákat és négyféle folyóiratot is kiadtak. Sőt még Bartókot is rávették, hogy írjon kórusművet. Bartók ugyanis magát „hangszeres embernek” mondta. De jött aztán a kommunizmus, s Rákosi 1950-ben rátette a csízmáját a kiadóra. Zavarta, hogy egyházi műveket jelentetnek meg. Akkor a művek értéke 1 millió forint volt. Az egyházi anyagok nagy része megsemmisült, a többi pedig egy állami kiadó jogbirtokába került.

 -Végezetül: mit kell tudni a Bárdos Lajos Múzeumról?

 -Beszélgetésünk elején említettem Amerikában élő rokonaimat. Nekik köszönhetjük a múzeum létrejöttét. Sokáig állt dobozokban a Bárdos-hagyaték. Testvéreim megvettek egy lakást, pont szüleim volt Margit körúti lakása mellett. Itt hoztuk létre azt a múzeumot, ami előzetes bejelentés alapján látogatható.

Medveczky Attila