vissza a főoldalra

 2009.09.11. 

Népzenei kultúmisszió

Beszélgetés Csík Jánossal, a Csík Zenekar vezetőjével

– Milyen zenei környezetben nőtt fel?

 – Apám sokszor hallgatott magyar nótát a rádióban, és a lemezjátszó az akkori magyar slágereket ontotta. Ennél fontosabbnak tartom, hogy a családi ünnepeken mindig daloltunk, a legszebb népdalok és nóták szólaltak meg ilyenkor. Pályafutásomat erősen meghatározta, hogy gyerekkoromban úgymond „jó társaságba” kerültem; mert egy néptánccsoportba jártam.

 – Zeneiskolában tanult meg hegedülni?

 – Igen, ott ismertem meg alapfokon ezt a hangszert. Édesapám döntött úgy, hogy járjak zeneiskolába. Szerinte a zenetanulás tartozzon az életünkhöz. Kortársaimhoz hasonlóan gitározni szerettem volna, de utólag nem bánom, hogy a hegedű lett az első hangszerem. Akkor még nem gondoltam arra, hogy ennek később milyen fontos szerepe lesz.  

– Úgy tudom, hogy sem zeneiskolákban, sem konzervatóriumokban, és sokáig állami felsőfokú intézményekben sem volt mód népzenét tanulni. Ön kitől tanulta meg a mesterséget?

 – Az alapokat egy klasszikus zeneiskolában tanultam. De más a népzene, ennek elsajátításához régi hangfelvételeket, gyűjtéseket hallgattam kazettán, hanglemezen és idős mesterekhez jártunk ki Erdélybe. A ’70-es években kezdődött el a táncházmozgalom, s egymástól is ellestük a különböző fogásokat. Nem voltak állandó mestereim, de előfordult, hogy néha-néha tanácsot, segítséget kértem az idősebbektől, ügyesebbektől.

 – Másként kell kezelni a hegedűt, ha klasszikus, vagy ha népzenét játszik?

 – Igen, mert kissé eltér a hangszerkezelés technikája. Leginkább a régi hegedűtartásra hasonlít a mienk. A hegedű klasszikus tartása Paganini idejében vált használatossá. A régiek a tenyerükben fogták a hangszert, aminek praktikus okai is vannak. Ha nem a klasszikus tartás szerint fogjuk, kezeljük a hangszert, kényelmesebb órákon át, lakodalmakban, mulatságokban zenélni. Ki kell emelni, hogy vannak olyan kis titkok, fortélyok a népzenei hegedülésben, amit a klasszikusban sosem tanítanak. Tehát hiába tanul valaki éveken át klasszikus hegedűtechnikát, nem biztos, hogy tudni fog jól népzenét játszani. Ezeket a fortélyokat el kell lesni az idősebbektől.

 – Tanítással is foglalkozik? Előfordul, hogy önhöz is fordulnak tanácsért a fiatal népzenészek?

 – Több magántanítványom volt, de hál’ istennek vannak olyan művészetoktatási iskolák, ahol a hangszeres népzenét is tanítják. Jelenleg én is tanítok Kalocsán a „Hétszínvirág” A.M.I.-ban már négy éve. Most kevés magántanítványom van, mert szerencsére oly sok a fellépésünk, hogy nem tudok rendszeres tanítást vállalni. Tehát a szándék megvan rá részemről, de tudom, a tanítást nem lehet félvállról kezelni. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok tanuljanak népzenét az elektromos hangszerek korában. Ne a gépekre támaszkodjunk, mert így sosem jutunk el az alkotás öröméhez. Természetesen sok gyakorlással jár az autentikus népzene megszólaltatása, de ez okozhat valódi örömet mind a zenésznek, mind a hallgatóságnak, s nem a gépzenélés.

 – Minek mondja magát? Népzenésznek? Hegedűsnek?

 – Még sosem definiáltam magam. Népzenész vagyok. Nem tartom énekesnek magam, de talán nem baj, ha éneklek is.

 – Miért lenne baj? Hiszen jó hangja van. Mennyire fontos, hogy egy népzenész ismerje a kottát?

 – Régebben ennek nem volt nagy jelentősége. Sok cigányzenész volt, aki nem ismerte a hangjegyeket, de ügyesek voltak, s fül után lejátszották a darabokat. Ez ma már nem megy. Egy népzenész számára szükséges, hogy ismerje a kottát, mert sok olyan feladat van, melyhez emlékeztetőül szolgálnak a kottafejek. Egy népzenei dallamot viszont sosem lehet megfelelő pontossággal leírni, így a kotta nekünk egy fontos fogódzkodót jelent. Bartók Béla volt annyira igényes, aki még a sóhajtásokat is beírta a kottákba.

 – Huszonnégy évesen hozta létre a Csík Zenekart. Hogyan állt össze az együttes?

 – Békéscsabán dolgoztam zenészként egy táncegyüttes mellett. Haza akartam költözni Kecskemétre, s egy ottani barátommal összeálltunk zenélni. Először csak ketten-hárman léptünk fel, s több személyi változás után értünk el a jelenlegi szintre. Ezek a személyi változások hasznosak voltak, hiszen az új tagok új zenei ismereteket hoztak, s ezekkel gazdagodtunk. A sok díj, fellépési lehetőség, a külföldi koncertek azt igazolják, hogy jó úton haladunk.

 – Mára kialakult a zenekar rajongótábora. Eleinte csak Bács-Kiskun megyében voltak ismertek?

 – Először a helyi táncegyüttesek kísérő zenészei voltunk. Ez egy külön műfaj, amit jól meg kell tanulni. Táncházas zenészekből lettünk koncertezők. Később a jászsági és a szolnoki táncegyüttesnek voltunk a kísérő zenészei, így már a megyén túl is ismertek minket. Az igazi országos ismertséget a ’90-es évek végére szereztük meg.

 – 2000-ben kint voltak a kulturális delegáció tagjaiként a Sydneyi Olimpián.

 – Ez egy óriási megtiszteltetés volt. Kiváló előadóművészek és olimpikonok társaságában lehettünk, muzsikálhattunk és így több barátság született ebből az ausztrál útból.

 – Említette a táncházat. Miben különbözik egy táncházi fellépés egy művelődési ház koncertjétől?

 – Nincs időbeli megkötés a táncházban arra, hogy egy táncrenden belül mennyit kell muzsikálnunk, természetesen megtartva a szokásos, a táncosok által kért időket A táncháznál nagyon fontos, hogy a tánc az elsődleges. Nekünk ilyenkor a tánc alá kell muzsikálnunk. A táncosok számára olyan sorrendben kell muzsikálni, hogy a hangulat egyre emelkedőbb és a zene minél sodróbb erejű legyen. Egy ilyen folyamat akár 40 percig is eltarthat. Ehhez nagyon sok dallamot kell ismerni. A koncerteken viszont öt-hat percen belül kell megvalósítani azokat a legjobb pillanatokat, amiért érdemes a népzenét szeretni vagy hallgatni. Az a célunk, hogy a koncerteken ne csak mulattassuk a publikumot, hanem néhány gondolatot is átadjunk a hallgatóságnak. Hiszen a népzene mindennapi érzelmeket közvetít: szerelmet, bánatot, fájdalmat, szomorúságot.

 – Játszanak gyimesi népzenét is. Ennek a módszerét Erdélyben lesték el?

 – Gyimesi zenét jelenleg csak egy feldolgozott fúvós zenei összeállításban játszunk. Az esetek többségében régi felvételekre támaszkodunk, mert nem jártunk sokat Erdélyben. Mi nem is tudjuk olyan szinten eljátszani az adott darabot, mint az erdélyiek, mert máshol szocializálódtunk. Más környezetben nőttünk fel. A városi folklór ezért is különbözik a falusitól.

 – Budapesten nagyon népszerű a Fonó. A táncház. Egy urbánus fiatal tud-e hitelesen népzenélni?

 – Egy városi fiatal ugyanúgy szívvel-lélekkel tudja szeretni és játszani a népzenét, mint egy falusi. Az biztos, hogy a fővárosban, éppen az előbb említett szocializálódás miatt, másként tanuljuk meg a néptáncot, vagy a népzenét. Aki nagyon igyekszik, tehetséges népzenész, néptáncos lehet a nagyvárosokban is. A táncházaknak nem is az a lényegük, hogy magas szinten sajátítsuk el a néphagyományokat, hanem maga a szórakozás, ahogy faluhelyen is. Ugyanúgy jól érezhetjük magunkat néptáncot ropva a fonóban, mint egy falusi csűrben.

 – Egyszer azt nyilatkozta a népzenéről: „ember zene”. Mit kell ezalatt érteni?

– A népzene egyrészt azért „ember zene”, mert manapság sok helyen elektromos masinák adják a zenét. Másrészt, mert az emberi érzelmeket közvetíti. A népzene szépen szól a szerelemről, a bánatról, a becsületről, a hazaszeretetről, és az erkölcsi normákról is. Azért is emberi a népzene, mert azon a nyelven szól, amire édesanyánk megtanított minket és a régiek őszinte, igaz bölcsességét őrzik meg a dallamok. A népzene több generáción keresztül tisztul le, ezért azt a dalt, ami nem jó, hamar elfelejtik. Ennél sajátosabb muzsika, ami a lélek igaz tükre, nem létezik a földön. Vannak jó zeneszerzők és zenekarok, de ebben a gépektől vezérelt világunkban nagyon jó, hogy van „ember zenénk” is.

 – Mit lehet autentikus népzenének tekinteni? Hiszen a népzene, ahogy a nyelv is, folyton változik.

 – Köszönöm a kérdést. Sokan vitatkoznak azon, hogy mi is a hiteles. Egyesek szerint az, ha nem változtatunk azon, amit egy régi hanglemezen hallunk. Ez csalóka lehet, mert ki tudja, hogy az adott prímás a felvételt követő napokban ugyanúgy játszotta-e az adott darabot, mint ahogy a lemezen fennmaradt? Az is egy folyamat része, ahová az adott felvétel időpontjáig eljutott az előadó. A népzene állandóan változik a történelmi, gazdasági, társadalmi hatások miatt. A különböző népcsoportokkal való együttélés is kihat a népzenére. Az autentikusságot nem szabad mereven kezelni, de a dallamban lévő zenei, gondolati értékeket meg kell becsülni, s mindig alázattal közelítsünk feléjük. A régi felvételek óriási kincset jelentenek, mert útmutatóak számunkra, de nem mindig érzem azt, hogy pont úgy kell ma is játszanunk, mint akkoriban. A Csík Zenekar műsorát úgy szerkesztem meg, hogy legyen benne régi katonadal, népzene, alternatív rock és tradicionális blues. Ezzel is demonstráljuk, hogy változik a világ, s mindegyik műfajhoz alázattal kell közelíteni.

– Azzal, hogy rockot is játszanak, elérik azt, hogy olyanok is megismerjék a népzenét, akik eddig csak az általános iskolai énekórán hallottak róla, s nincs jó emlékük a folkmuzsikáról?

 – Ez az egyik célunk. A Magyar Rádióban ma nagyon ritkán vagy egyáltalán nem szólal meg népzene. Régen a műsorszerkesztők túl sokszor adták le azokat a muzsikákat, amik igencsak távol voltak az igazán szép népzenei dallamoktól, vagy oly sokszor közvetítették a valóban szép dallamokat Kodály gyűjtéseiből, hogy sokan eltávolodtak a népzenétől. Ma a médiában nincs népzene, sőt magyar nóta sem. Az arányokat sosem találjuk el. Tudhatjuk, hogy egyes országokban hány népdalt gyűjtöttek. A németeknél néhány ezer dalról van szó, míg nálunk több mint százezerről. Ez hatalmas különbség. Hiába vagyunk birtokosai ennek az óriási népzenei kincsnek, a tévék, rádiók nem játsszák őket. Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban sokkal jobban megbecsülik a helyi, saját muzsikát.

 – Pedig lenne igény a népzenére Magyarországon, ezt bizonyítja a Csík Zenekar több telt házas koncertje is.

  -Sok fesztiválon vettünk részt külföldön, amin a népzenei produkció vitte el a díjakat. Népzenei kulturális értékünk rendkívül nagy jelentőséggel bír, de ezt mégsem veszik észre a médiában. Ez olyan, mint a sport. Hiába vannak szép eredmények a vízilabdában, csak a fociról szólnak a hírek. Nemzeti értékeinket pedig őrizni és ápolni kéne.

  – Tehát kulturális missziót is végeznek?

 – Talán igen, mert közelebb visszük a fiatalokhoz a népzenét. Ahogy említettem, koncertjeinken rockot is játszunk. Így sokan csak emiatt jönnek el. Kezdetben! Mert idővel megkedvelik a népzenét is. Sőt népzenei koncertekre is eljárnak. Több olyan visszajelzést kaptunk, melyek ezt igazolják. Eddig a népzenét szeretők elutasították a rockot, a keményebb muzsika kedvelői pedig szégyelltek folkos dallamokat hallgatni. Örülök neki, hogy ez a tendencia megváltozott, mert igazából jó zene van! Egyfajta nyitottságra neveljük így a fiatalokat.

 – Most azt írják, hogy a folkzenén kívül világzenét is játszanak. Mit is jelent ez a szó, hogy világzene?

 – Ezt a szót annak idején a kiadók találták ki. A világzene gyűjtőnév azokra a zenei stílusokra jellemző, amelyek sem a klasszikus zenébe, sem a világ nagy részén elterjedt könnyűzenébe nem illeszthetőek. Az a baj, mikor a zenészek ezt félreértik, s azt hiszik, a világzenén belül nincsenek korlátok, mindent szabad. Egy műfajnak – akár a népzenének, a rocknak, a dzsessznek – kialakult szabályai vannak, s azokat be kell tartani ahhoz, hogy jó alkotás szülessen. A szabályok betartása és a jó belső kreativitás együttesen vezethet el a sikerhez.

 – Mennyire kell alkalmazkodni egyes számok átírásánál a közönség igényeihez?

 – Vannak olyan populáris dallamok, amiket kedvel a nép, de semmilyen értéket sem hordoznak. Az nagyon jó, hogy az alternatív rock műfaján belül olyan előadókat találtunk, akik már értékes számokat alkottak. Tény: azóta, hogy feldolgozásokat játszunk, sokkal több meghívást kapunk. Amúgy szerintem ez azért is volt jó és sikeres gondolat, mert így sokkal több embernek szerzünk örömet. Nemcsak a népzene hallgatóinak, hanem az alternatív rock kedvelőinek is. A Művészetek Völgyében például azt láttuk, hogy azok, akik a Kispál miatt jöttek el, épp olyan örömmel táncoltak a „De szeretnék...” című Kispál-nótára, mint például egy csárdásra az erdélyi Kalotaszegről. Tették ezt korosztálytól függetlenül.

 – Milyen módon kell megtervezni egy koncertet ahhoz, ha többféle stílusú hallgatóságnak kell megfelelni?

 – Koncertjeink keretes szerkezetűek. Autentikus népzenével kezdünk, aztán a koncert közepén jönnek az átdolgozások, majd a végén visszatérünk az igazi kincsekhez, az eredeti népzenei összeállításokhoz. Azért, hogy mindenkinek esélyt adjunk arra, hogy találkozzon a népzenével. Ezt a metódust nagyon jól fogadja közönségünk.

 – Néztem a koncertnaptárt, s látom: nagyon be vannak fogva. Októberig egy héten legalább öt koncertjük van. Budapest, vidék, Szabadka, s még sorolhatnám. Ez nem fárasztó?

 – Az, de megpróbálunk eleget tenni a felkéréseknek. Ugyanúgy játszunk egy százfős ballószögi közönségnek, mint egy többezres publikumnak egy nyári fesztiválon. Egy kissé elfáradtunk, s októbertől kevesebbet lépünk fel, új dalokat próbálunk, s azokat jövőre már elő szeretnénk adni. Arra törekszünk, hogy eddigi értékeinket és sikereinket minél tovább meg tudjuk őrizni.

 – A Millenáris Parkban beszélgetünk. Igaz, hogy december 30-án majd egy előszilveszteri koncertjük lesz a Millenáris Teátrumban?

 – Ez már hagyomány nálunk. Idén nemcsak mi lépünk fel, hanem vendégművészeink is lesznek. Terveink szerint eljön Sándor György humorista, s meghívtunk egy swingzenekart is. Minden bizonnyal meglepetésvendégünk is lesz. Erre az óévbúcsúztatóra ugyanúgy várjuk szeretettel lapjuk olvasóit, mint a többi koncertjeinkre.

Medveczky Attila