vissza a főoldalra

 2009.09.18. 

Heinrich von Kleist: Homburg herceg

(Örkény Színház)

Heinrich von Kleist a német irodalom egyik legnagyobb drámaköltője Goethe és Schiller mellett. Rövidre szabott élete 1777-től 1811-ig tartott, tehát mindössze 34 évet töltött el ezen a földön. Ez a fél emberöltőnyi lét viszont igen kalandosan telt el. Porosz nemesi-katonai famíliába született, folytatta a családi hagyományt: ő is katona lett. Leszerelése után, 1805-től kezdett el írni, de regényeit, drámáit a korabeli közönség nem kedvelte, a kritikusok nem értették és nem értékelték műveit. Egész élete nyugtalanságok sorozatából állt, egyik német városból vándorolt a másikba, míg végül öngyilkos lett. Legismertebb regénye a Kohlhaas Mihály. Drámái közül a Heilbronni Katicát tűzik legszívesebben műsorukra a színházak. Kereső, nyugtalan személyiség volt, ami életrajzának tényeiben és társadalmi helyzetének változásaiban is kifejezésre jutott. Kleist elhatározta, olyan drámákat ír, amelyek egyesítik magukban Szophoklész, Shakespeare és Goethe műveinek erényeit és nagyságát. Ez az ötvözés nem bizonyult szerencsés ötletnek, mert a lehetetlent akarta megvalósítani. Akármennyire is igyekezett, nem sikerült neki ez a bravúr. Mind a három írónak más-más az erőssége, amit Kleist hiába akart egy tragédiába belesűríteni. Sajnos, így nem lehet remekművet létrehozni, hanem csak valamiféle keveréket, ami csupán elnyeli az értékeket, de nem tapasztja össze őket kivételes alkotássá.

A Homburg herceget 1810-ben írta, de akkortájt Berlinben nem akadt olyan színház, amelyik műsorára vette volna. Nyomtatásban 11 év múlva, 1821-ben jelent meg, színházi ősbemutatója pedig ugyanebben az esztendőben Bécsben volt. Az Örkény Színház pedig május 3-ától játssza, ennek a darabnak a színrevitelével zárták előző évadjukat. Kleist drámájában a forrófejű és öntörvényű Friedrich Arthur von Homburg herceg, a lovasság tábornoka megszegi katonai feljebbvalójának, Friedrich Wilhelmnek, Brandenburg választófejedelmének rendelkezését, ugyanis a főparancsnok megtiltja neki, hogy csapatával felvegye a harcot. A fiatal generális azonban mit sem törődik ezzel, s kiküldi embereit a csatamezőre. Hiába arat fényes győzelmet a svédek felett, a törvény betűjéhez ragaszkodó fejedelem hadbíróság elé állítja, ahol Homburgot halálra ítélik. A herceg nem érti, ő hősi cselekedetett vitt véghez, megfutamította az ellenséget, miért kell neki így, ráadásul ennyire meglakolnia? Inkább dicséretet érdemelne, és nem büntetést, méghozzá ennyire keményet. Lassanként belátja, önző céljait nem helyezheti a közösség érdekei elé. A társadalom által elfogadott szabály mindenkire vonatkozik, annak hatálya alól senki sem vonhatja ki magát, még akkor sem, ha történetesen jó szolgálatot tett. Kleistnek ebben a drámájában Homburg herceget a fejedelem következetessége elvezeti a csak saját egyénisége ragyogásától eltelt ifjútól az önmagát a többség akaratának alárendelő, fékevesztett természetét magzabolázó férfiúig. A rábízottakért érzett felelőssége, valamint a haza iránti kötelességérzete kerül szembe szabad akaratával és szíve vágyaival. Erkölcsi dilemmája a széksorokban ülőkre is hat, ki-ki eltöprenghet azon, hasonló helyzetben mit tenne. Dömötör András rendező nem kosztümös-klasszikus produkciót állít a színpadra, hanem olyan igazi, hamisítatlan „örkényest”. Izsák Lili színpadi látványvilága a bezártságot idézi, jelmezei pedig kortól függetlenek. Egyenruhái semelyik hadsereghez nem köthetők, díszleteinek neonfényei, pozdorjabútorai pedig azt a mesterségesen létrehozott, emberelidegenítő, poroszos miliőt mutatják, amiben a katonák léteznek. Fejes Kitty különös mozgáskompozíciót tervezett, egyik-másik koreográfiája a visítozó nők előtt táncoló fiúk taglejtéseire emlékezteti a nézőket. Mindez oldja a Kleist-mű feszültségét, könnyebbé, a ma embere számára is elfogadhatóbbá teszi, mert drámaiságát feloldja, és nevetést csempész a darabba. A címszerepet vendégként Ötvös András, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja kapta. Mintaszerűen érzékelteti azokat a jellembeli változásokat, amik ennek az izgága, önmagával törődő karakter belső éréséhez vezetnek. A könyörtelen, merev választófejedelmet Széles László a figura megkívánta keménységgel, csökönyösséggel viszi fel a színre. Csuja Imre alakításáról csak felsőfokban lehet beszélni, az ő Kottwitz ezredese szigorú felettes, de azért itt-ott látszik, szíve is van. Ebben a férfias közegben mindössze két nő kap helyet: a választófejedelem felesége, Eliza, akit Kerekes Viktória személyesít meg, és Orániai Natalie hercegnő, Homburg menyasszonya, akit Nagy Viktória kelt életre. Kleist a drámairodalom legegyénibb, ugyanakkor legvitatottabb szerzője, akit egyértelműen sem a klasszicizmushoz, sem a romantikához, sem a realizmushoz nem lehet kötni, s akit az a meg nem értés, amivel kortársai – közöttük is leginkább Goethe – műveit fogadták, a teljes kétségbeesésbe kergetett. A Homburg herceg nem tartozik a legismertebb alkotásai közé, éppen ezért kivételes élmény ezt a nehéz, nem könnyű kikapcsolódást nyújtó művet az Örkény Színházban látni.