vissza a főoldalra

 2009.09.18. 

Csurka István: Meleg mérleg

A régebben a Meleg Büszkeség Napjának nevezett, s ma egyszerűen melegfelvonulásként számon tartott cirkusz egyre nagyobb médiahátszelet és egyre drágább rendőri biztosítást kap. Az eseménynek az arra kijelölt médiumokban utóélete van és a melegfelvonulás ügye, illetve az ellene való tiltakozás nemzetközi fedezetet is kap. Eggyel több olyan napja van ennek a városnak, amikor kordonok akadályozzák az élet természetes folyását. Most ráadásul több nyugati nagykövet melegpárti nyilatkozatokat engedett meg magának, és az úgynevezett „másság” önmutogatását a szabadság és a demokrácia ügyének tüntette fel, az ellene megnyilvánuló ellenszenvet és annak esetleges kitöréseit pedig szélsőségesnek minősítette. (Legalábbis egyes liberálisan meleg hírcsatornák ezt így adták tudtul, ami persze nem bizonyítja, hogy valóban így is történt.) A rendőri biztosítás és a fél város bekordonozása, megszállása több tízmillió forintjába került a sóher rendőrségnek. A kormány volt és jelenlegi vezető férfijai leteszik a garast a melegek mellett. Állítólag ingyen. Ezt azonban kevesen hiszik el. Már régen nem a melegekről, a leszbikus nőkről a buzeráns férfiakról van szó. A meleg ügy és a politikában és a médiumokban való tálalása a magyar társadalom destabilizálásának a része. A belső bizonytalanság felkeltése, az emberek egymásnak ugrasztása a megbukott liberális hatalomnak, a pénzügyi világhatalomnak, a Sukorón kaszinót építő zsidó megszállóknak az elsőrendű érdeke. A meleg-ügynek semmi köze sincs a demokráciához, a szabadsághoz, a jogállamhoz és az egyén szabad döntéséhez, amellyel akármilyen életvitelt, nemi megnyilvánulást, betegességet vagy természetességet választ magának, s még ahhoz sem, amire rákényszerül. A meleg ügynek semmi köze nincs a szabadságjogokhoz. Ha nincs törvény, amely tiltja és bünteti az egyneműek egymás-kielégítését, együttélését, akkor a szabadság kérdése meg van oldva. Ha egy nem termékeny és ennélfogva a társadalom, a nemzet, az életadó és az életet fenntartó közösség számára előnytelen életforma nincs büntetve, nincs külön adóztatva és el van tűrve, akkor az tulajdonképpen kedvezményezve van. Különösen súlyosan esik a latba ez egy annyira fogyatkozó, kihalás szélén tántorgó nemzet kötelékében, mint a jelenlegi magyar társadalom. Itt bizony a nagy áldozatokat vállaló önfenntartásban, fajfenntartásban így-úgy résztvevő közösség elvárhatná az ebből kivonulóktól, a csak maguknak élőktől, hogy valami módon járuljanak hozzá a fajfenntartáshoz. Mert a terméketlen életformák elterjedésével előállhat az a helyzet, hogy nem lesz munkáskéz, amely előállítsa nekik a másság kiéléséhez szükséges alapvető eszközöket (például a lepedőt és a kimosásához szükséges szereket) vagy nem lesz, aki kigyógyítsa őket az aidsből. A másság nagyarányú elterjedése az emberiség kihalásához vezetne.

 Előáll azonban közvetlenebb vészhelyzet is. A másságnak ezt a terméketlen formáját eltűrő társadalmakban: a fogyás következtében előálló, egészségtelen népkeveredés. Nem tudom, mennyire van kimutatva a terméketlen másság miatti születésszám-apadás, de kétségtelen létezik ilyen összefüggés. A kevés őshonos népbeli gyermeket idegen kultúrák emberbehozatalából kell pótolni ezekben a társadalmakban és elsősorban a nagyvárosokban. A jövevény idegensége, kultúra nem értése addig, amíg a bevándorolt a betanított munkát végzi, alig ütközik ki, de még második vagy harmadik nemzedékben is érezhető, hogy mennyire rombol a kultúrától való idegenség. A kétkezi bevándorolt az új hely, az európai kultúra szabadságát és szabadosságát élvezi. Felelőssége, kötődése, asszimilációs hajlama alig van. Amikor nincs mögötte a pallér és a bérelszámoló, azt az életet éli, amelyikből állítólag elmenekült. Az idegen, az elütő kultúra embere, színes vagy nem színes bőrű embere követelni hamar megtanul. És egyre növekvő tömegével szétfeszíti a nemzet hagyományos, évezredes kereteit, kultúráját. Másfelől ugyanez az idegen jó fogyasztó, már csak éhségövezetből való érkezése okán is. Éhes. Nagy üzlet a globalizmusnak és alapvető eszköz azoknak az erőknek, amelyek a nácizmus feléledésének ürügyén harcot indítanak minden ellen, ami nemzeti, ami keresztény és ami fegyelmező vagy a kötelességek teljesítésére irányul. Az egyszerű bevándorlót követelőzni, nálunk a cigányok egy részét lázadozni és munka nélkül követelni a globális elit, a liberalizmus bajnokai, a fehérgalléros bevándorlók, az off-shorosok tanítják meg. Uralkodni sokkal könnyebb egy állandóan önmagával, a saját kisebbségeivel, másságaival viaskodó társadalom felett. Erre kell itt a melegség. Hogy megosszon. Pontosan úgy, mint a cigánykérdés. A sorozatgyilkosságok mögött ugyanaz a titkosszolgálati és kibuc/Moszad-háttér tételezhető fel. A magyarság természetesen nem a melegség miatt fog kihalni, ha kihal. A természet erősebb. A hím- és nőstényoroszlánra, a bikára és tehénre, a trubadúrra és várkisasszonyra, Csokonaira és Lillájára osztott rend erősebb, és kibírja ezt az időszaki és gerjesztett „másságválságot”. Itt pedig, Budapesten, a világválság jelenlegi kicsi, de nagyon büdös válsággócában a melegügy mindenestül a Bajnai Gordon-féle válságkezelés része. Itt, ebben a városban, amely alatt megáll a fúrópajzs, amelyben a főpolgármesteri hivatal perverzitása minden nemi perverzitást felülmúl, ahol a BKV-végkielégítés botránya nem tud a végkielégülésig eljutni, ahol már jóformán egyetlen állami intézmény sem működik, ahol a világ legmásságosabb intézménye, az IMF a mindenható, ott úgy kell egy melegkordon, egy útlezárás, mint…- nem, ide most nem írhatom le, hogy mint egy falat kenyér, mert a kenyér szent. Az örök Isten termékenységi teremtménye. Tehát azt írom, hogy ide úgy kell a melegbotrány, mint egy SZDSZ– MDF-paktum.

Ahhoz, hogy az önfelszámolásba toccsant SZDSZ-nek és az IMF és zsidó világuralmi befolyást kiszolgáló, zsidó vezetésű MSZP-nek valami befolyása megmaradjon a magyar társadalomra a választások után, azt már most meg kell osztani és bűntudatossá kell tenni. Mutassuk hát be, hogy milyen bőgatyás elemek, milyen ordas pofák gyűlölik, átkozzák a szép meleg lányokat és az undorító buzi pacákokat és mennyire maradi ez az egész magyar társadalom, amikor nem követi a nagy nyugati fővárosokat a melegünnep elviselésében. A tízmilliós Londonban több százezres a melegbuli, és mindenki tűri. A matróz, a dokkmunkás, a lord, a királynő, a hercegek és Wall Street is. Az angolok szeretnek gúnyt űzni magukból, mert így van rájuk vevő. Berlinben egy kicsit más a helyzet. Németország megszállt ország. Ott tudják, hogy a másság tiltása részükről félig-meddig holokauszttagadásnak is minősülhetne, ezért inkább kipróbálják ezt is. Mindezt a nagyköveti másságpártolást idéző orgánumok persze nem mondják. De nekünk semmi közünk hozzá, hogy melyik nagykövet – lélekben – miért fekszik le a buzik előtt. Azt azért ne állítsák, hogy ez a nyugati kultúra vívmánya. Mert ez nem az, hanem a nyugati kultúra beteges elferdülése, netán vége, amit nem szabad követnünk. Mi elégedjünk meg William Shakespeare- rel, akinek egyes szonettjeiben fel-felcsillan valami másságsugárzás, mint mondják a vájtfülűbbek, mi azonban elégedjünk meg a Rómeó és Júliával vagy a Szentiván éji álommal, a szerelem kiáradásának nyugati csúcsteljesítményeivel. És ugyan mit kell nekünk eltűrnünk a magyarhoz közelálló nyelven és hangzásban elmondott nyafogásokból, amikor Szabó Lőrinc magyarul írta meg A huszonhatodik év szonettjeit, már, hogy a szonetteknél maradjunk, ami szintén nyugati versforma. És az a nagykövet úr, akiből kipréseltek valami melegmellettiséget, kevés zenei mondatra emlékszik a nyugati zeneirodalom klasszikusainak alkotásaiból. Mert ha nem szemenszedett hazugság, amit csak egyes romlott tévések röppentettek fel és több nagykövetség is kiállt az európai értéknek tartott melegfelvonulás mellett, mint európai szabadságjog mellett, akkor itt nagy baj van. Nem kiállni a nyilvánvalóan igazságtalan szlovák nyelvtörvény ellen, eltűrni egy valahol őshonos és kultúraalkotó nép saját nyelvének használatát tiltó törvényt és odaállni egy sajnálatos, beteges, csak az egyén szabadságát szabadosságig fokozó – meglehet, sokszor tragikus – ferdülés mellé és közelről belelőni egy nemzet egészséges többségébe, belső ügyébe, bizony sajnálatos állapot. Arra enged következtetni, hogy a szószólók valamilyen felsőbb nyomásra cselekszenek. Vagy teljesen elment az eszük. Minden európaiságuk elhagyta őket. Vagy pedig az a helyzet, hogy a legfelsőbb válságkezelő és a válságmélyítő, az IMF nekik is parancsol. Magyarországon most tartósan belső válságnak, megosztottságnak kell terjengenie és fennmaradnia, hogy a Blum úr, a sukorói telektulajdonos fel tudja építeni a Velencei-tó partjára, vagy máshová, az ország szívébe a kaszinóvárosát, ahol aztán lesz melegdáridó, kábítószer-fogyasztás, kupleráj és abban persze sok heteroszexuális és nem heteroszexuális munkahely. És extraprofit. Úgy is mondhatnók: szélsőségesen nagy profit. A melegfesztivál médiák általi bevezetése és megszoktatása befejeződött. Ki van rendelve a tiltakozók ádáz csapata, a rendőrség a kordonjaival és a melegek vagy félmelegek önmutogató társasága. Sőt, az önmutogatás, a hajlammal való kérkedés már bátor tetté nőtt fel. Már van melegbüszkeség. És amilyen mértékben nő a melegek büszkesége, ugyanolyan mértékben csökken a szerelmes nők, az anyák és a csecsemőjüket szoptató nők, édesanyák megbecsülése. Akik ezeket az alattomos lélekrombolásokat szervezik és vezénylik, el akarják juttatni a magyarságot a válaszútig, amelynek csak egyik irányában áll ott fenn, felmagasodva a kereszt és az édesanya. Csakhogy az édesanyának nincs alternatívája. A nyugati ember, a nyugati társadalom vagy visszatér az édesanya és a szerelem költészetben, zenében, filozófiában és történelemben megalkotott örök alakjához, jelentéséhez és parancsához vagy elpusztul. Mintha a magyarság első elpusztulónak volna kijelölve. Az idei melegfelvonulás hatalmas rendőrségi készültsége és a hatalmas médiafelhajtás, a piszkos trükkök alkalmazásával együtt, az elé a kérdés elé állítja a jövő kormányát, hogy engedélyezi-e vagy sem a lélekrombolást. Mert jövőre, amikor már új kormánya lesz a mostani melegeknek is, azzal kell szembenézni, hogy a melegfelvonulásnak nincs jó kimenetele. Ha a kormány engedélyezi és rendőrileg biztosítja, akkor a melegek gondoskodnak a botrányról, és a csendes többség rossz szájízzel veszi tudomásul, hogy semmi sem változott és vereségként éli meg. Hát, még mindig? Ha nem engedélyezi a Nagy drogbulit, vagy nem biztosítja hatalmas költséggel, akkor szervezett nyugati elítélésre számíthat. Az IMF azonnal visszakéri tőle a Gyurcsánynak adott pénzt, és több száz külföldi buzit hívnak be ide az ázsiai magyar konokságot püfölni, melegszabadságot követelni. Az idei melegfesztivál egy a jövő alá rakott taposóakna volt. Nem véletlen, hogy az egész bukott SZDSZ minden szánalmas figurája ott tolongott, és a kamerák észre is vették őket. Valamennyien az emberi jogokért dugták zsebre a kezüket. Ugye, mennyire ismerős? Hányszor mentek át már ezek politikai heteróból buziba, s jöttek vissza buziból heteróba. Szögezzük le tehát: egyáltalán nem egy bizonyos emberi magatartás el- vagy el nem fogadásáról van szó és egyáltalán nem egyes életek és életvitelek szabadságáról. Hanem a magyar jövőről. Azt akarják elásni ezzel is. Megosztani, hogy uralkodhassanak azután is, ha a választáson már elbuktak. Uralkodni, humánpolitizálni, emberi jogozni pedig csak megosztással tudnak. Megszerzik a melegszavazatokat, de ez sem menti meg őket. A melegügy az SZDSZ– MSZP végkielégítése. És mi fizetünk?