vissza a főoldalra

 2009.09.25. 

Megtudjuk-e valaha, mi történt 2001. szeptember 11-én?

Nagy kérdés, valaha is világos képet kapunk-e arról, pontosan mi is történt 2001. szeptember 11-én? Az események hivatalos változata szerint az Oszama bin Laden parancsainak engedelmeskedő 19 arab terrorista, a világ legjobban felszerelt titkosszolgálatait kijátszva, késekkel felszerelkezve eltérített négy repülőgépet, amelyek közül hármat sikerült is pontosan a célpontnak kijelölt épületekbe belevezetniük. Repülési szakértők szerint még a legkiválóbb, legtapasztaltabb pilótáknak sem lett volna egyszerű vállalkozás nekimenni a Világkereskedelmi Központ tornyainak, illetve a Pentagon épületének. De az állítólagos arab terroristák csupán néhány hónapig gyakorolták a repülést, ráadásul nem is utasszállító gépeken. Különös az is, hogy az amerikai és az izraeli titkosszolgálatok a támadást megelőző hónapokban megfigyelték a gépeltérítők vezérének gondolt Mohammed Attát, továbbá három társát, Nawaf Alhazmit, Khalid Almihdhart és Ziad Samir Jarrahot. Miképpen lehetséges, hogy nem jöttek rá, mire készülnek a terroristák? Azon kívül pedig az USA kormánya számtalan figyelmeztetést kapott a készülődő akcióról, így többek között 2001. augusztus 6-án a CIA egy memorandumot juttatott el az elnöknek, mely a „Bin Laden belülről támad az USA-ra” sokatmondó címet viselte. De mintha George Bush a füle botját sem mozgatta volna. De vajon miért? Saját elmondása szerint, amikor szeptember 11. reggelén egy floridai iskola folyosóján döbbenten látta a tévében az első gép becsapódását, azt gondolta, balesetről van szó. Vagyis akkor meg sem fordult a fejében, hogy terrortámadás történt. Ami az előzetes figyelmeztetéseket figyelembe véve, meglehetősen különös. (Később aztán többen rámutattak: az elnök nem láthatta „élőben” az első gép becsapódását, hiszen a televíziók csak később mutattak képeket a terrorakcióról.) Fizikusok, mérnökök, robbantási szakértők sokasága véli úgy, hogy a Kereskedelmi Központ tornyai pusztán a két gép becsapódása következtében aligha omolhattak volna össze.

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az épületek alsóbb szintjein több robbanás is történt. Nem világos az sem, pontosan miért dőlt le a késő délutáni órákban az ikertornyoktól nem messze álló úgynevezett WTC 7-es épület, amelybe nem csapódott be repülőgép. Itt van azután a rejtélyes Oszama bin Laden, aki egy időben az USA szoros szövetségese volt, olyannyira, hogy az amerikaiak látták el pénzzel és fegyverrel a szovjetek ellen Afganisztánban küzdő harcosait. (Akik akkor még nem „terroristák”, hanem „szabadságharcosok” voltak.) Sőt, a CIA-val szorosan együttműködő pakisztáni titkosszolgálatok még a 90-es években is jelentős erőfeszítéseket tettek a tálibok hatalomra juttatása érdekében. Pedig, ha a merénylettel kapcsolatos hivatalos változat igaz, akkor a tálibok vendégszeretetét élvező al-Kaida vezér már a 90-es években vígan tervezgette a repülőgépes támadást, vagyis akkor, amikor az USA – legalábbis pakisztáni vazallusán keresztül – még támogatta a radikális iszlamistákat Afganisztánban. Különös továbbá, hogy Oszama bin Ladent soha nem találták meg, noha éveken keresztül üldözték őt a világ legfélelmetesebb titkosszolgálatai és hadseregei. Néha-néha küldött úgynevezett videoüzeneteket, amelyek hitelessége azonban meglehetősen kétséges. Furcsa az is, hogy az elmúlt egy-két évben már szinte nem is esik szó az al-Kaida vezér elfogásáról. Szeptember 11. körül tehát rengeteg a megoldatlan rejtély. Mármost, ha az amerikai kormány hivatalos álláspontja nem a valóságnak megfelelően mutatja be az eseményeket, akkor két eset lehetséges: vagy a CIA és a Moszad együttesen tervelte ki és hajtotta végre a támadást, vagy pedig valóban az al-Kaida arab terroristái voltak az elkövetők, az amerikai és az izraeli titkosszolgálatok pedig egész egyszerűen hagyták, hogy a borzalmas akció sikeres legyen. Mert szükség volt az ürügyre, egy Amerikát érő látványos és rettenetes csapásra, amelynek hatására az amerikai közvélemény hajlandó támogatni az „agresszorok” ellen indított háborúkat. Bármi is legyen az igazság, az amerikai imperializmus történetében új fejezet kezdődött 2001 őszén: az USA megtámadta és elfoglalta Afganisztánt és Irakot, odahaza, valamint a csatlós nyugati államokban pedig jelentősen megnyirbálták a szabadságjogokat. A kubai Guantanamón, illetve a megszállt közel- keleti országokban koncentrációs táborokat állítottak föl, melyekben mindenféle ítélet nélkül, teljesen önkényesen tartják fogva áldozataikat. Akiket – a hadviselés történetében szinte példátlan módon – még jogilag sem tekintenek hadifoglyoknak. Így azután bármit megtehetnek velük. És meg is tesznek. És minden barbár akciót, a civilek legyilkolását, foglyaik kínzását, a koncentrációs táborok felállításának szükségességét meg lehetett indokolni azzal, hogy Amerikának le kell számolnia a szeptember 11-i merényleteket végrehajtó al-Kaidával és általában a terrorizmussal.

„Aki nincs velünk, az ellenünk van” – deklarálta George W. Bush, majd mindenféle nemzetközi jogszabályra fittyet hányva, közölte a nagyvilággal: Amerika bármely országra „megelőző csapást” mérhet, amelyik együttműködik a terroristákkal.

Washington lényegében tehát azt tesz, amit akar, hiszen hogy ki a terrorista, és ki nem, azt az Egyesült Államok maga dönti el. Még ijesztőbb a kép, ha tekintetbe vesszük, hogy a cionista lobbi milyen elképesztő befolyást gyakorol az amerikai külpolitikára (a belpolitikára, a gazdaságra, a kultúrára is természetesen). Egyes vélemények szerint valójában már régóta a farok csóválja a kutyát, és az USA lépéseit lényegében Tel-Avivban határozzák meg. Amit „politikailag korrekt” nyelven úgy szoktak megfogalmazni, hogy az Egyesült Államok és Izrael érdekei egybeesnek. A nyugati világ pedig engedelmesen felsorakozott a két vezető hatalom mögött, és ha nem is éppen lelkesen, de részt vállal a Közel-Keleten zajló gyarmatosító háborúkban. Miként egykor a Szovjetunió is elvárta a csatlósaitól, hogy tűzönvízen át kövessék a hódító vállalkozásaiban, ugyanúgy nem lehetséges ellentmondani az Amerikai Birodalom urainak. Ráadásul elképesztő ütemben sodródunk a rendőrállam kiépítése felé mindenütt az USA /és Izrael/ befolyása alatt álló területeken – az egykori „szabad világban”. Az Amerikát irányító üzleti és politikai elit a 90-es évek folyamán pontosan érzékelte a birodalom hanyatlását.

Ugyanakkor a Szovjetunió összeomlását követően az USA maradt az egyetlen szuperhatalom. Ki kellett tehát használni a kedvező, talán soha vissza nem térő történelmi pillanatot, hiszen húsz, harminc év múlva Kína már minden szempontból az Egyesült Államok egyenrangú ellenfele lesz. Addig kell tehát cselekedni, újabb és újabb energiaforrásokat meghódítani, és az amerikai-izraeli hegemónia ellen fellépő államokat móresre tanítani, amíg még van elegendő erő az agresszív fellépéshez, és amíg a vetélytársak ereje még nem elegendő a Világbirodalom őrült terjeszkedésének a megakadályozásához. Hasonlóképpen igyekezett megakadályozni Diocletianus császár a Római Birodalom hanyatlását újabb és újabb hódítások, valamint a „belső rend megszilárdítása” révén. A történelem bizony sokszor ismétli önmagát. Sajnos hosszú évtizedekig eltarthatnak, és százezrek, milliók életébe kerülhetnek az amerikai szuperhatalom fenntartásáért indított esztelen háborúk.

Zábori László