vissza a főoldalra

 2009.09.25. 

Hit, közélet, kultúra

Idén már hatodik alkalommal látott vendégül moldvai csángó gyerekeket a rákosszentmihályi Kovász Egyesület. Augusztus 17-én érkezett az a 40 gyermek az 1000 km-re található Bákó megyei falvakból, akik a nagy nehézségek ellenére még ma is őrzik anyanyelvüket, hagyományaikat. Erről a programról és az egyesület további célkitűzéseiről, eredményeiről Petrovics Sándort, a Kovász Egyesület elnökét kérdeztem.

 – Az idei tehát a hatodik „vendéglátás”. Kitől származott az ötlet?

 – Az egyesület tagjai mindig is testvérként tekintettek a moldvai csángókra. Wittner Mária többször kiemeli: Erdély ’56-osai a csángók. Miért is? A csángók történetét megismerve tudjuk, hogy mikor az Etelközben voltak eleink, s mielőtt a Kárpát-medencébe vonultak, a folyók mentén ún. gyepü-őrséget hagytak hátra. Az ottmaradtak leszármazottai alkotják a mai moldvai csángók jelentős részét. A régi folyóközi magyar közösség aztán erdélyiekkel bővült. 1764-ben, a madéfalvi veszedelem idején nagyon sok székely menekült a Kárpátokon túlra a megtorlások elől. A székely határőrök ugyanis megtagadták azt a parancsot, hogy idegen országba menjenek katonai szolgálatot teljesíteni, hiszen ők a keleti végeket szerették volna őrizni. A császáriak brutalitása miatt Moldvába menekültek a székely határőrök családjaikkal együtt, s megerősítették az ottani, hajdani magyar településrendszert. Gyermekkoromban azt hallottam: a csángó egy elmaradott nép, nem is érdemes velük foglalkozni. Kíváncsi lettem: kik is ezek az „elmaradott” emberek, akik beszélik a nyelvünket, és hűek katolikus vallásukhoz az „ortodox tengerben”. Ezt követően elkezdtem kutatni a csángók történetét. Megtudtam, hogy ezek az emberek hűek maradtak anyanyelvükhöz, s csak azért nehéz néha megérteni őket, mert a nyelvújítási reformok nem érkeztek el hozzájuk, hiszen lakhelyük nem volt magyar felségterület. Ráadásul hazánk és Erdély területéről a csángók vallásgyakorlatát sem tudták, akarták megsegíteni. Erdély református fejedelmei nem engedték, hogy katolikus papok menjenek át Moldvába a csángók megsegítésére. Azelőtt csíksomlyói ferences barátok mentek át a csángókhoz, de ezek után megtiltották nekik. Róma ekkor úgy döntött, hogy olasz és lengyel papok teljesítsenek szolgálatot a moldvai katolikusoknál. Ismerünk egy olyan csángó népdalt, melyben arról panaszkodik, hogy nem értik az olasz papocskák beszédét. Érdekesség, hogy maguk a csángók nem írják le saját történelmüket, hanem azt meséikben, dalaikban éltetik, adják tovább gyermekeiknek. A moldvai csángók több mint 300 éve igénylik a magyar nyelvű liturgiát, de a mai napig nem kapták meg. A mise szövege sincs lefordítva mai napig a számukra.

 – Térjünk vissza a jelenbe. Kik biztosítottak szállást a gyermekeknek?

 – A vendéglátással kapcsolatban kiemelendő annak a huszonhat családnak az önzetlensége, akik szállást nyújtottak a csángó gyermekeknek és az őket kísérő három pedagógusnak. Ezek a fiatalok a befogadó családok vendégszeretetét érezve egy hét alatt megismerkedhettek fővárosunk nevezetességeivel. Kiemelendő, hogy a vendéglátó családoknál folytatott kommunikáció során a csángó fiatalok nyelvkészsége is fejlődött. Az a tapasztalatunk, hogy egy-két napos ismerkedés után a csángó gyerekek bátran, félsz nélkül használják a nyelvújítás korában keletkezett szavainkat.

 – Mi alapján döntötték el, hogy ki legyen a 40 szerencsés?

 – A kiválasztás a Csángószövetség feladata, felelőssége. Ők döntik el, a messzi Bákóban, hogy kik jöjjenek hozzánk. Ezzel a kirándulással azokat ajándékozzák meg, akik szépen, szorgalmasan tanulnak magyarul. Moldvában a magyar nyelv oktatása nem iskolai keretekben folyik, hanem magánházaknál. Amikor tanítás után a román gyerekek játszani mennek, akkor a csángó fiatalok elhivatott tanáraik segítségével magyarul tanulnak írni-olvasni.

 – Mi ennek a táboroztatásnak a fő célja?

 – A gyermekek megérzik, kik és hol szeretik őket. Böjte Csaba ferences testvér is többször mondja hasonlatként a már-már elveszett gyermekeire, hogy olyanok, mint a krumpli csírája: a fény felé hajlanak. Azért hozzuk tehát át a csángó gyerekeket Budapestre, hogy a családok vendégszeretetét élvezve megérezzék odafigyelésünket, és segítsük értékeik felismerésére, megőrzésére őket.

 – Gondolom, itt kulturális kölcsönhatásról is beszélhetünk.

 – Igen, hiszen a csángóktól is tanulhatnak a magyarországi gyerekek. Megismerhetik hagyományaikat, kultúrájukat, népdalaikat, szókincsüket. Érdekes volt például azt hallani, hogy a csángó gyerek a telefonálásra azt mondja: kend cserrentett? Azt reméljük, találkozásukból a mi fiataljaink is erőt merítenek a szép magyar nyelv és kultúra tovább éltetésére.

 – Ön szerint általánosságban a fiatalok tudják, hogy Moldvában élnek magyar testvéreink?

 – Sajnos nem! Sokan azt sem tudják, hogy Erdélyben élnek magyarok és székelyek. Esetünkben pedig egy Kárpátokon túli régióról beszélünk. Éppen ezért kell tudatosítani az emberekben – minden lehetséges fórumot, eszközt megragadva – hogy tőlünk 1000 kilométerre keletre élnek olyanok, akik beszélik a nyelvünket, s a magyar néphez tartoznak. A csángókhoz még nem tudott oly erővel betörni a civilizációs ártalom, így megőrizték hagyományaikat, s ez az igazi kincs.

 – Önök tehát nem egzotikumként tekintenek a csángókra, hanem testvéreinkként.

 – Pontosan. Azt tudjuk, hogy ma a reklámnak, a médiának és az értékek felmutatásának nagyon fontos szerepe van. Ezért is minden évben részt vesznek a nálunk vendégeskedő csángó gyerekek szép népviseletükben a Szent Jobb-körmeneten, s a Duna Tv jóvoltából ezt nemcsak hazánkban, hanem külföldön – akár Bákó megyében is – láthatják a magyarok. Évekkel ezelőtt készítettünk egy „csángó magyarok” feliratú táblát, s e mögött vonulnak a mi meghívott fiataljaink, sokak szemébe könnyet csalva.

 – Milyen programokat nyújtottak az idén a gyerekeknek?

 – Elvittük őket egy dunai hajóútra, megtekintették a Parlamentet, a Budai Várat, a Bazilikát. De voltunk az Állatkertben, a Fővárosi Nagycirkuszban és a Mátyásföldi Uszodában is. Nyaralásuk utolsó estéjén aztán bőségesen meghálálták a budapestiek vendégszeretetét. A rákosszentmihályi templomban a szentmise után csodálatos éneklésükkel örvendeztettek meg minket. Ezt követően bográcsban főzött vacsorával vendégeltükmeg őket. Felejthetetlen élmény az ezt követő csángó táncház, ahol még jobban egymásra talált a sok csillogó szemű magyar és csángó fiatal.

 – Leveleznek egymással a magyarországi és a moldvai gyerekek?

 – Erre is van példa, bár a csángók – írásbeli nehézségek miatt – nagyon lassan és nehezen válaszolnak. A postaszolgáltatás pedig ott jóval alacsonyabb színvonalú, mint nálunk. Legtöbbször a magyar tanár segít megfogalmazni a levelet. Ennél erősebb kapcsolatot nyújt a Csángószövetség keretében szervezett keresztszülő-program. Így lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy gyermek éves taníttatását anyagilag segítsék Magyarországról.

 – Melyek azok az értékek a csángóknál, amik Magyarországon sajnos nem sokat számítanak?

 – A vallásosság és a hagyományok tisztelete. Gyakorolják vallásukat annak ellenére, hogy a liturgia szövege román. Énekeikből ki lehet érezni, hogy mélyen gondolkodnak a szerelemről, családról és a munkáról. Míg nálunk szinte elképzelhetetlen, hogy a fiatalok egy csoportja utazás közben népdalokat énekeljen, úgy ez náluk teljesen természetes. Utazásaink során sokszor zengett a busz dalaik hangjától.

 – Térjünk rá az egyesület munkájára. Mikor és kik hozták létre a Kovász Egyesületet?

 – Fülöp Dezső atyának, a Rákosszentmihályi Római Katolikus Plébánia akkori vezetőjének álma volt, hogy kerületünkben egyszer egy katolikus általános iskola működjön. E cél érdekében alakult meg az általa létrehozott egyesület. Családokat kerestünk fel, aláírást gyűjtöttünk, önkormányzati képviselőket látogattunk meg – kettesével, mint az apostolok – abból a célból, hogy megnyerjük támogatásukat. Nagy örömmel éltük meg, hogy egy önkormányzati képviselő sem mondta, hogy nincs szükség katolikus intézményre. Egyesületünk részt vett a kezdeti szervezésben, a fenntartását és működtetését viszont a Budapest– Esztergomi Főegyházmegye vállalta magára. Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy kulturális rendezvényekkel felhívjuk a figyelmet erre a jól működő, a kereszténységet és a hazaszeretetet gondosan ápoló intézményre. Jelenleg több mint 400 diák jár a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolába.

 – Olvastam: azt szeretnék, hogy Mindszenty bíborosnak a kerületben szobrot állítsanak. Ez – ha meg is van a jó szándék – nem filléres ügy. Úgy tudom, több jótékonysági estet tartottak már a szobor felállítása javára.

 – A Kovász Egyesület Irodalmi Csoportjának egyik tagja egy szép Mindszenty-életrajzi előadást szerkesztett. A műsort országszerte bemutattuk, sőt még a müncheni magyar házba is meghívást kaptunk. Az így összegyűjtött adományokból készülhetett el a szobor. Természetesen vannak kiemelt támogatóink is, akiknek áldozatai nélkül ez a jelentős októberi esemény nem jöhetne létre. Egyházunk érsekei és püspökei közül többen anyagilag is segítettek. A kerületi vezetés például megszavazta, hogy egy jelentős összeggel támogatja az emlékmű felállítását. Legközelebb – immár 27. alkalommal – szeptember 20-án vasárnap fél ötkor mutatjuk be emlékműsorunkat az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Templomban. A szoborállítás gyakorlati megvalósítását az egyesületünk által létrehozott Mindszenty Bizottság végzi a „Hittel a Nemzetért Alapítvány” segítségével. Ma már örömmel mondhatjuk, hogy az egész alakos bronzszobor leleplezése reményeink szerint 2009. október 25-én meg is valósul. Az ünnepség előtt a szentmisét dr. Erdő Péter bíboros úr fogja celebrálni, majd utána ő fogja Domonkos Béla alkotását is megáldani.

Medveczky Attila