vissza a főoldalra

 2010.04.02. 

A Jobbik közel jár a 110 százalékhoz

Egyelőre úgy néz ki, hogy a választásokon a szavazók 110 százaléka fog a Jobbikra szavazni. Ezt mondta az a tótnevű elnöksrác, aki a saját képviselőjelöltjét mianevézi. Ezért aztán nem is érdemes rájuk szavazni, mert mondjuk, ha 10 százalék mégse szavazna oda, akkor is minden levi’s sapkás honatya abban a szebb jövőben élne, ahol a azokkal a főellenség cigányokkal együtt lehetne hitelcsalni, meg transzvesztitákat ölelgetni Amerikában, meg a középostoba feleséget minden nap be lehetne küldeni a TV2-be, hogy végre lásson egy rendes méretű férfit. A Pachmann Péter is jobban járna a szebb jövőben, mert tényleg őszintén lesajnálhatná az összes szóvivőt. Kis butus, kérsz kólát? Még én se tudom, de egyszer jobbikos leszek és akkor olyan jól leszek a maffiózókkal, mint Fásy Ádám a Bunyóspityuval. Akkor majd odamegyek a butatekintetű elnöksráchoz, hogy te Gabi, megint tíz perce egy irányba nézel, pedig nincs ott semmi. Gyere, hazamegyünk Gyöngyösre és szépen bocsánatot kérsz. Tudom, tudom, hogy csak apafigurát kerestetek, te is, meg az Előd is, meg a Szabó Gábor is, aztán jött a baj. A bálvány nem látott meg, nem mondta, hogy rád vártunk, téged akarunk, mert olyan okos, szép fiú vagy. Nem simogatta meg a buksi fejedet, nem kevert le egy csárdást, ha rossz voltál. Észre se vett. Az apakomplexus eluralkodott rajtatok, gyűlölöm apát, megvetem apát, én akarok apa erős ökle lenni és aztán jött az a bácsi a 100 ezer forinttal, most meg egyre többel. Szeretitek magatokat látni a tévében, hallani a hangotokat, csodáljátok magatokat. Mert mások nem szerettek titeket. Soha, senki. Kimondottan utálták azt a béna srácot az iskolában. Sőt, már az óvodában is. Bezzeg, ha Morvai Kriszina álomóvodájába jártatok volna… Készüljetek magyarok, ilyen lesz az óvoda a szebb jövőben:

Morvai Krisztina: Az ELTE büntetőjogi tanszékén tanító büntetőjogász vagyok. Főleg női jogokkal foglalkozom és a Női- és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központnál is dolgozom. Egyik kedvenc képem az életemből a következő. Tanítottam egy évet az Egyesült Államokban, ahol az akkor óvodás korú Lili lányom is velem volt. Azt az óvodát festeném le, ahova Lili akkor járt. Amikor az óvodába bement az ember, először egy nagy közös térbe jutott, amelyből nyíltak a csoportok. Volt egy amerikai konyha is, ahol tolókocsiban ülő, nagyon súlyosan fogyatékos emberek voltak, többféle fogyatékossággal. Őket a helyi önkormányzat egy héten háromszor rendszeresen odaszállította ebbe az óvodába azzal, hogy nekik ott feladatuk van. Segítettek az edények elmosásában, az étel elkészítésében, játszottak a gyerekekkel. Amikor először ezt megláttam, rémülten ránéztem az óvónőre, és megkérdeztem, nem félnek- e a gyerekek ezektől az emberektől. Erre az óvónő rám mosolygott, és mondta, hogy nem, nem félnek. Ugyanis pont erről szól az egész: a gyerekek megtanulják, hogy mi szavakkal kommunikálunk, ezek a barátaink meg, akikkel nap mint nap együtt vagyunk, máshogy kommunikálnak, mert ők mások. ők így fejezik ki az érzéseiket, a gyerekek pedig nem félnek tőle. Természetesen színes bőrű gyerekekkel is együtt volt Lili. Számomra sokkoló volt, hogy amikor már átköltöztünk Franciaországba, Lili a színes bőrű Barbie-babáját behajította a sarokba. Azt mondta: „nem szeretem” – pontosabban mivel akkor még angolul beszélt: „she’s black all over”. Majd Strasbourgban dolgoztam az Emberi Jogi Bizottságnál. Ott strasbourgi óvodában voltak olyan hatással a gyerekre, hogy mindazt, amit Amerikában sikerült „beleszocializálni” az elfogadással és a másság szeretetével kapcsolatban, ott abba hirtelen belezavarodott. És ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: „nekem két mamám van!”. Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”. Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra, ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom.

 Perspektívák egy tágra zárt társadalomban konferencia kiadvány, 2001 http://tek.bke. hu/perspektivak/ persp_kiadv.pdf

 (Képen az ikrek: Morvai és Livni)