2010.04.09.

Shakespeare: III. Richárd

(Kolozsvári Állami Magyar Színház)

Shakespeare drámaírói tevékenységét négy szakaszra szokták osztani. Az elsőbe a korai királydrámák, a háromrészes VI. Henrik és a III. Richárd alkotta tetralógia tartozik. A III. Richárdról az első híradás 1597-ből való, ugyanebben az évben jelent meg először nyomtatásban. Már saját korában is gyakran tűzték műsorukra az angol színházak, könyv alakban is számtalan kiadást ért el. III. Richárd személye azóta is forradalmi tettként vonul be a színpadra: mert az addigi retorikus színjáték helyébe az alakítás, az emberábrázolás lépett, s ez volt Shakespeare vadonatúj leleménye. Shakespeare Richárdja intellektuális gazember. Ha Richárd legegyénibb tulajdonságait keressük, akkor legelső az a már-már tragikussá váló magány, ami azonban nem kelt szánalmat, mert nem olyan grandiózus, mint Hamleté, de méreteinek nagyságával mégis lenyűgözi a nézőket. Torzszülött mivolta megbélyegzi őt, ezért tudatosan szakítja el magától az érzelem minden fajtáját, de ezzel az egész emberi társadalmat is. Egyetlen szenvedélye marad csupán: az öncélú hatalomvágy, ez a szenvedély emeli környezete fölé, hiénák között tigrissé. Másik feltűnő jellemvonása a nagyszerű színjátszó képesség. Se szeri, se száma nincs szerepeinek: szerető testvér, buzgó szerelmes, fölháborodott és megbántott rokon, a kis hercegeknek derék nagybácsi, az országtanácsban beteg herceg, a polgárok szemében szentéletű férfiú, akire erőszakkal kell rátukmálni a koronát. Shakespeare III. Richárdjának cselekményidejét Angliában, az 1420-as évekre lehet tenni, a Rózsák háborújának idejére: a fehér rózsa, a York-ház belviszályát mutatja be a hatalom megszerzéséért. A darab magyarországi színpadi története is elég különös adattal kezdődik, 1794-ben a korabeli nézők már láthatták, de az „igazi” bemutatója 1843-ban volt a Nemzeti Színházban, ekkor Lendvay Márton választotta jutalomjátékául. A mindenkori Nemzeti Színházat igen bensőséges kapcsolat fűzi ehhez a Shakespeare-műhöz, gyakran adják elő, a legutóbbi változatot Valló Péter rendezésében 2005-ben mutatták be, és három évadon át ment. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióját első ízben Gyulán, 2008. július 5-én vitték színre, Kolozsvárott pedig ugyanebben az évben november 19-én. Ezt az előadást hozták most el a fővárosba.

Tompa Gábor rendező annak akar utána járni, hogy az olyan vesékbe és szívekbe látó hős, mint III. Richárd, miért rohan ennyire tudatosan a halálba, és törekszik szinte kényszeresen a megsemmisülésre. Nem a zsarnokot, a féktelen gonosztevőt állítja középpontba, hanem a szorongó, tépelődő embert. Ugyanakkor direkt módon nem állítja párhuzamba a darabbeli történéseket a maiakkal, de akinek van füle a hallásra és szeme a látásra, az úgyis meghallja és meglátja mindezeket.

Mányoki Bence a címszereplő. Elismerésre méltóan viszi színre ezt a mindenre elszánt gazembert. Alakításából benne van az elvetemültség fenségessége, a gonoszság ördögi megszállottsága. Mányoki Bence III. Richárdjának pusztító akarata nem a karakter torz, ember- és életellenes lényéből fakad, hanem mindez csak passzió, önmaga szórakoztatására kitalált játék. IV. Edward király szerepében Bács Miklóst láthatjuk. Kissé határozatlan, gyenge kezű, amolyan tedd ide, tedd oda típusú uralkodót jelenít meg. Hatházi András a politikai harcokban járatlan Clarence herceget állítja elénk. Ez a gyanútlan lord annak hisz, akinek nem kéne, és abban nem bízik meg, akiben pedig fontos lenne. A talpnyaló, alattomos Buckhingham herceget Keresztes Sándor kelti életre. Ő az, aki Richárd jobbkezeként az összes aljasságot véghezviszi. Lady Anna furcsa szerepét Györgyjakab Enikő kelti életre. Egy olyan összezavarodott nőt mutat be, aki fél és undorodik a nyomorék hercegtől, ennek ellenére mégis elfogadja ajánlatát, és feleségül megy hozzá. Csutak Réka a száműzött és megbolondult Margitot igen érzékenyen játssza. Erzsébet királyné Kézdi Imola alakításában csupán egy számító, buta liba. Skovrán Tünde Richárd anyjaként őrlődik a gyermeke iránt érzett szeretet és a fia rémtettei között feszülő óriási nyomás alatt.

Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház III. Richárdja nyugalmat és bizakodást árasztó produkció, mert a jámbor nézőnek visszaadja a hitét, hogy a „hagyományos” módon színpadra állított drámák még inkább hatásosak, mint az agyonaktualizált, mindenféle mához szóló üzenetekkel tönkrevágott és zsúfolt társaik. Megerősíti a publikum tagjait, hogy nem szükségesek holmi szemkápráztató és fülsiketítő effektek, óriási színpadtechnikai csodák, ugyanis szerényebb, főképp ötletesebb díszletek és jelmezek is elérik a céljukat, azaz a zsöllyében ülők megelégedettségét. Nem muszáj mindenféle brechti elidegenítő hatásokat belesuvasztani a játékba, hanem hagyni kell magát a darabot érvényesülni. Ez pontosan így történt azon a március 26-ai, pénteki estén, amikor a Vendégségben Budapesten sorozaton belül Vas István fordításában Shakespeare III. Richárdja ment a Vígszínház világot jelentő deszkáin: a közönség azt kapta, amit várt. Mindenki jóérzéssel kelt fel a székéből, ezért tapsolta önfeledten a közreműködő művészeket, mert hamisítatlan, a lelke mélyén vágyott, igazi színházi élményben részesült.

Dr. Petővári Ágnes