vissza a főoldalra

 2010.04.09. 

A hét lakat őrzője

Mint derült égből a villámcsapás hatott a hír, hogy Radovan Jelašić, a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója benyújtotta lemondását. Elhatározását személyi okokkal magyarázta. Nemzeti bankhoz közeli források szerint a lemondása előtt két órával a bankkormányzó legközelebbi munkatársai sem tudtak főnökük döntéséről. Aznap kora délelőtt az SZNB monetáris tanácsa ülésezett, és elbeszélésük szerint kötetlen, laza légkörben a banki alapkamat alakulásáról diskuráltak, és döntöttek annak fél százalékpontos csökkentéséről. Ha már a munkatársaknak sem tűnt fel a központi bank első emberének nyugtalansága, okkal vonható kétségbe lemondásának indoklása: a személyes okokra való hivatkozás. Tehát valami más is történhetett a háttérben, amire eddig még nem derült fény, csupán az elmúlt időszak eseményeinek utólagos elemzésével következtethetünk, vagy találgathatunk felőle.

 Nem szükséges emlékeztetni rá, hogy már a múlt év végén az euróárfolyam állt a hazai gazdasági élet középpontjában, szinte már alig foglalkoztatott valakit a termelés, a kivitel és egyáltalán az ipar fellendítése, mert anyagi helyzetünk romlását valamennyien az euró árfolyamának alakulásától függően éltük át, és mindenki kérdő szemekkel tekingetett Radovan Jelašić felé, tőle várták a megoldást. Azonban azt sem tagadhatjuk, hogy egyesek – mégha titokban is –, várták ezt a lépését. Elsősorban azok, akik úton-útfélen az SZNB első emberét vádolták a „téves” monetáris politikáért, mert az euró már nem a 80 dináros szinten alakul, ő azonban nem engedett a nyomásnak, hogy az árfolyam alku tárgyát képezze. Azért is támadták, mert tűzzel-vassal harcolt a központi bank devizatartalékaiért, és azt nem engedte át a babzsáknak is beillő állami költségvetésbe. Akadályt képezett a jegybank elnöke az IMF-tárgyalások során is – amit részben önmaga is bevallott kijelentésével, miszerint sokszor nem tudta eldönteni magában, hogy tulajdonképpen melyik tárgyalófél oldalán áll –, mert nem engedett annak a régi, jó szerb szokásnak, hogy feléljük azt is, amit még meg sem kerestünk.

 Radovan Jelašić „szemközt ment” a kormány képviselőinek érdekeivel abban a tekintetben is, hogy míg azok optimista hangnemben hirdették: Szerbia kilábalt a világválságból, és annak hatásai már alig érezhetők, Jelašić rámutatott arra, hogy ha beváltják ígéreteiket és feloldják a köztisztviselők bérének és a nyugdíjak befagyasztásáról hozott döntést, Szerbia is déli szomszédjának sorsára jut, és könnyen megismétlődhet a görög forgatókönyv.

 A jelekből ítélve egyre nyilvánvalóbb, hogy a háttérben valami készül, és hamar beigazolódik, amitől Jelašić tartott. A jegybanki alapkamat csökken, az államilag támogatott hitelek révén a kölcsönök kedvezőbb kamatozásúak lesznek, és félő, beindul az infláció. Fedezet nélküli költekezés előtt áll ismét az ország.

 Hogy pontosan hogyan alakul ezután Szerbia monetáris politikája, és milyen következményei lesznek Jelašić lemondásának, ezekre a kérdésekre egyszerű válasz még nem adható. Minden az utód, az új bankkormányzó személyiségétől függ, akinek kilétét az ígéretek szerint a napokban hozzák napvilágra. Szerbiában még mindig az a gyakorlat, hogy egy-egy intézmény társadalmi-politikai súlya annak vezetője emberi kvalitásaitól függ. Ha az SZNB élére olyan elnök kerül, aki a továbbiakban is keményen kezében tudja tartani a kantárszárat és fő feladata az árfolyam stabilitásának megőrzése lesz a kereslet-kínálat függvényében, akkor komolyabb változásokra nem kell számítani, sem a dinár alakulása, sem a pénzpiac stabilizálása vagy szétzilálása szempontjából. Ha pedig bólogató Jancsiként végzi feladatát, és teret enged a kormány költekező politikájának, és megengedi, hogy az eddigi hét lakat alatt őrzött devizatartalékokat populáris lépésekre fordítsák, nem sokáig tart a dicsőség. Tehát egy biztos, az árfolyam alakulása, a pénzpiac stabilitása, a bankok hitelfolyósítási képessége az SZNB monetáris politikájától függ. E mögött pedig egy ember, az új bankkormányzó áll.

(Forrás: magyarszo.com)