vissza a főoldalra

 2010.04.09. 

Csurka István: Átstartolás

Ez az eredetileg repülési szakszó most került a köztudatba, mert valakik hirtelen ügyet ácsoltak abból a szokványos tényből, hogy két izraeli katonai felderítőgép némi Magyarország fölötti, közelebbről le nem írt keringés után átstartolta magát és visszarepült valahová. Az esetnek a választások közelsége adott nyomatékot. A gépeken állítólag elektronikus adatfelszívó és zavaró készülékek voltak. Az izraeli nagykövetség rutinfeladat végrehajtásának mondta a repülést. Izrael valóban gyakran hajt végre szárazföldi, földalatti, városi és vidéki, légi és űrbéli méréseket, megfigyeléseket, beavatkozásokat – átstartolásokat – Magyarországon. Minden gazdaságra, pénzügyre, hadügyre vonatkozó adat birtokában van, ismeri a lakosság egészségügyi állapotát, politikai, családi, üzleti titkait. Természetesen a származási és az ebből levezethető megbízhatósági adatokat és következtetéseket is. Izraelnek privilégiumai vannak Magyarországon, amelyek egyaránt a holokausztból vezetődnek le. Soha senki nem hallott arról, hogy NATO-n kívüli, akár szomszédos ország katonai gépe engedélyt kért vagy kapott volna Magyarország fölötti átstartolásra. De erről egy szó sem esett a parlamenti bizottság ülésén. 2006-ban a budapesti utcai zavargások rendőrségi letörésében idegen nyelven beszélő katonák vettek részt, nyilvánvalóan izraeliek – a magyar rendőrség egyenruhájában. Amikor erre nézve felvilágosítást és magyarázatot kértem a legfőbb ügyészségtől és az illetékes hatóságoktól, semmilyen választ nem kaptam. A Magyar Köztársaság kormánya elismerte, hogy a dolog megtörtént, de eltűrte, hogy rendőrségének egyenruhájában idegen állam, Izrael katonái, rendőrei vegyenek részt az oszlatásban, akár a gumilövedékezgetésben is, és szemlét tartsanak a tüntetők és a rendőrök között. A szélsőségesnek és antiszemitának minősített pártelnöknek pedig nem válaszoltak. Ferihegyen, ahol az átstartolás történt, húsz éve működik Izrael Állam saját vám- és határellenőrzése. Ezt is több ízben szóvá tettük, megírtuk ebben az újságban. Az Izraelből érkező utasokat, akár menetrendszerű, akár eseti járatokról van szó, csak és kizárólag a zsidó állam szervei ellenőrzik, vámolják, és sem a beérkezők létszámáról, sem a hazatérőkéről a magyar szerveknek számot nem adnak. Ebből az következik, hogy aki akar, fegyvert hoz be magával és pénzt, iratot visz ki magával, vagy itt marad, kénye-kedve szerint.

Ez az egész helyzet maga megszállás, immár nem is az előkészítés, hanem a befejezettség állapotában. Ami pedig ennek a megszállásnak most a ferihegyi színpadán lejátszódik, az bábszínház és – átstartolás. Mert az Izraelnek való teljes alávetettség kérdését fel sem veti és csak egyes mostani szereplők, ügyintézők felelősségét érinti, az évtizedek óta folyó megszállást, az ország kirablását nem is horzsolja. A Honvédelmi Bizottság ülése nyilvános volt, minden tévé közvetítette. A fővádlott a dolog természeténél fogva Szekeres Imre honvédelmi miniszter lett volna, de nem lehetett az, mert ő a megszállás egyik előkészítője. Veszprémi KISZ-titkárkodása és a veszprémi kommunista főhóhér, a forradalom dunántúli vezetőjére halált kérő, s a rendszerváltáskor állítólag öngyilkosságot elkövető Papp János elvtárs sameszának állásából startolta ő át magát az MSZP legfelső vezetésébe és most végül a honvédelmi miniszterségbe. Papp János elvtárs és felesége a rendszerváltáskor kilépett az élők sorából. Átstartolták magukat a halálba, de az is lehet, hogy lökték őket. Papp János elvtárs nagyon sok bűnt követett el, s még több bűnről tudott. Szekeres minden politikai ereje, hatalma, vagyona a megszállás előkészítéséből, kiszolgálásból és a megszállók iránti alázatoskodásból áll. Egy borzalmas, véres átstartolás az övé, bűzös, mérgező kondenzcsíkot húz maga után. Felelősségre lehet őt vonni egy kis izraeli felderítés miatt? Lázár János és néhány bizottsági párttársa kivételével az átstartolást vizsgálók körében többségben voltak Izrael fiai, vagy azok, akik félnek, és ezért az egész számonkérés csak nevetséges lehetett. Nyilvánosan megbeszéltek valamit, amiről tudták, hogy nem vezet lényegi eredményre. Ha Izrael a berepüléssel belepiszkált a választási szoftverbe, akkor az úgy is marad, ha elektronikai rendszereket manipulált, azok hatni fognak, ha időzített bombákat állított be, azok robbanni fognak. Az ülés legnagyobb sztárja természetesen Morvai Krisztina volt, aki büntető feljelentéssel fenyegette meg a felelősöket, holott lehet, hogy az egyedüli volt, aki a tábornok urak fölött is tud valamit az átstartolás rendeltetéséről. Szavaiból őszinte felháborodás csendült ki. Hazaárulásról beszélt. Szívhez szóló volt és nagyon felkészült. Ezen a szellemidézésen ő volt az átstartoltak királynője. A Barikád, saját pártjának internetes honlapja teljes terjedelmében közvetítette felszólalását. Az átstartolt nő csúcsra járatta magát. Beleágálta a képernyőkbe, hogy ő az egyetlen, aki szembe mer nézni az izraeli agresszióval és feljelenti a – magyarokat, vagy a magyar zsidókat. Egyidejűleg a Jobbik sajtója, amelyet külön fejezetben tárgyalok, elkezdte piszkálni az Izraelből érkező kettős állampolgár szavazók kérdését. Nem lehet tudni, hány ilyen szavazó érkezik, különgépeken és közvetlenül Izraelből és máshonnan, más módon. Egy azonban bizonyos: a katonai felderítőgép személyzete és az izraeli katonai hírszerzés, a kormány és a Moszad tudja. Valamint azt is tudja, hogy ezek a szavazatok hova fognak esni.

Akár leadják őket ideutazással, akár csak beszámítják. Most az van szétkürtölve, hogy az izraeli szavazók hagyományosan balra szavaznak. Ez így nem igaz. A zsidó szavazók oda szavaznak, ahová köll. Az ügy kirobbantása és tárgyalása és Morvai Krisztina hangoskodása, a büntetőfeljelenés meglobogtatása felkelti az alapos gyanút, hogy ezek a kettős állampolgári szavazatok éppenséggel az új proletárpártra, a Jobbikra is eshetnek. Most áldozatnak tüntetik fel a Jobbikot, hogy haszonélvezőt csináljanak belőle. Nem zárható ki, hogy ezek a gépek 200-250 ezer szavazatot már átstartoltak és az már be van ütve. Mert hát, emlékezzünk csak 2006. október 23-ára és a körötte képzett legendára, és benne Morvai Krisztina szerepére, amely sohasem nélkülözhette a valóság elemeit. A hősnő már akkor is az egyetlen volt. Az egyedüli jogvédő. Ott állt a forgatagban valahol a Filmmúzeum sarkán, nem messzire a magyar rendőrök között menetelő izraeli katonáktól. Fogta két Baló Györgytől származó és a Lauder Javne zsidó iskolába járó gyermeke kezét, és ugyanezzel a megrendüléssel, amellyel most felháborodásának adott hangot – átstartolta magát. (A rend kedvéért meg kell jegyezni, hogy természetesen semmi szó nem érheti azt a szülőt, aki egyházi iskolába, akár zsidó egyházi iskolába íratja gyermekét, a Lauder Javne azonban nem csupán vallási iskola, hanem káderképző is. Az itt végzett ifjú sokkal könnyebben lehet vezető, milliárdos és a magyar sors feletti döntnök, mint aki a piaristákhoz járt). Ott, a borzalomban, a könnygázban és az emberi jogok eltiprásának gyalázatában jött rá, hogy neki a jogtiprottak oldalán van a helye, és az áldozatokat meg kell védenie a rendőri brutalitástól. Morvai Krisztina egész lelke ott „stand a pityere” megváltozott. Úgy érezte, fel kell számolnia magában azt az embert, akit eddig Baló György feleségeként az elnyomó rendőrséghez és feltámadó proletárdiktatúrához, a zsarnoksághoz kötött minden. Hiszen férje – és az előző zsidó férje is, akitől a legidősebb gyermeke származik – ezt az elnyomást szolgálta ki. Benne Izraelt, az izraeli megszállást, a zsidóság hegemóniáját, a magyar élet feletti korlátlan uralmát. A férje, a sztárriporter – a súlyos beszédhiba ellenére sztárriporter, s ezt csak egy zsidónak nézik el ezen a fokon – mindentudó volt, beavatott. Bizalmas küldetéseket teljesített, s őt elhelyezte jólfizetett ENSZ-állásba, s bekerült az egyetemre, ahol ma is tanít még. Nyilván Jobbik-jogot. Nem – gondolta mély belső átéléssel –, át kell állítanom magam. (Tulajdonképpen azon kell ámuldoznunk, hogy nem lett leszbikus ott nyomban az utcasarkon…) És most hazaárulással vádolja azokat, akik még ma is azt csinálják, amit ő csinált férjével együtt évtizedekig. Amiből egész egzisztenciája származik, aminek mai sztárságát köszönheti. Ő most, átstartolva a magyar radikalizmus csillaga. Számon kér. És a buta goj nép hisz neki. Csak az izraeli rendőrökről nem ejtett egyetlen szót sem. Nem látta őket, nem ismerte fel őket a fizimiskájukról. „Magunkfajta” – gondolta. A Jobbik maga az átstartolás. Sokan a MIÉP-ből startoltak át, mások a cionizmusból, megint mások a proletárságból, az Egypártból és a játékautomatáktól, sokan pedig parancsra. Szolgálati elöljárójuk, az NBH-ban vagy a fegyveres testületek valamelyikénél erre utasította őket. Morvai Krisztina jelenés lett, égi tünemény. Száguld a csillagképek között, mosolyog, beszél és vádol. Természetesen mindig a Fideszt vádolja. Vagy pedig az egész magyar világot, mindenestül. Addig, amíg végérvényesen el nem süllyed alatta az egész magyar világ. Mert mi nem tudunk átstartolni.

 A felelőtlenség felső foka

 A Jobbik megjelenésével a felelőtlenség eddig páratlan foka jelent meg, sajnos, nem csak a politikai életben, hanem mindenütt. A talajt ehhez a hosszú, túlnyújtott liberális korszak, a féktelen egoizmus, a kábítószerezés és az a pária lét és szereptelenség teremtette meg, amelyet már a kommunista korszakban is át kellett élnie a fiatalságnak, és amely szereptelenség a rendszerváltás után is folytatódott. Az ember a kommunista, majd a posztkommunista rendszerekben eleve csak ürge, de ha lázad, vagy ha lázadást játszik, ha lázadást pótcselekszik, akkor, mint a kábítószeres, egy időre megszabadulhat ürgesége nyomasztó terhétől. A féktelen egoizmussal, önzéssel, felelőtlenséggel megtöltött és felruházott ember, az elbutított „pláza”-ember és a fogyasztói ember tulajdonképpen nemcsak forradalomra, hanem lázadásra sem képes. Mert az ilyen modern lázadás tulajdonképpen pótcselekvés. A pótcselekvő ember a vérre menő küzdelmet soha nem vállalja, de másokat okol azért, mert nem vállalták és nagyon harsány. Kidolgozott pszichológiai módszerrel csatolják bele a tömegeket a pótcselekvés hadseregébe, de fegyvert nem adnak a kezébe, csak egyenruhát és jelszavakat. A pótcselekvő ritkán tudja, hogy ő önkielégít. Az egyenruha, a menetelés, a felvert por hőstettnek érződik. Az egykor menetelt hadseregek, a minden díszszemle, sőt minden tankhadosztály dübörgése és a Marseillaise dallama szűrődik a fülekbe. A cigánybűnözés ugyan semmivel sem lett kevesebb, de a sajtó azt írja, hogy félnek tőlük, félnek a Gárdától. „Híresek lettünk” – állapítják meg a gárdisták, amikor menetelés után leöblítik a díszelgéseket a kocsmában. Nagyon híresek lettünk, mindenki rólunk beszél. A dolog mámorossá válik, és a mámorban kivirágzik a teljes, korlátlan felelőtlenség. Semminek sincs már kontrollja, a proletár tömeg meg sem hallja még a kérdéseket sem. Elhiszi magáról, hogy ő váltja meg a társadalmat. A pótcselekvés a szentség rangjára emelkedik. Kétségtelen, hogy a rendszerváltás utáni civil szerveződéseket, a Magyar Út Körök korai izzó szervezeteit, majd a Fidesz Polgári Köreit is meglegyintette a pótcselekvés édes akácillata, de a java polgári körök idejében ráébredtek – talán ösztönösen is, vagy a Magyar Út Körök széthullásán okulva – ennek a fejlődési iránynak a zsákutcás voltára. A megváltás helyett kisebb célokat tűztek ki maguk elé. Kulturális, karitatív és eseti szociális munkával kezdtek foglalkozni, és ebben összeforrott közösséggé lettek, még akkor is, ha időnként csendesebb szakaszok is követték egymást az életükben. A Fidesznek az ereje ma ezekben a szerény, de szilárd közösségekben, ezekben a mély meggyőződésű keresztény közösségekben van. A Jobbik azonban, akár tudja magáról, akár nem, egy erőszakolt szervezet. Az erőszakszervezet és az erőszakolt szervezet között az a különbség, hogy az erőszakolt szervezet csak hiszi magáról, hogy ő erőszakszervezet és fél szembesülni a saját gyengeségével. Bőszen nagy feladatokat tűz ki maga elé, anélkül, hogy számot vetne erejével és rá való képességével. Vezetői természetesen elhitetik vele a gárdamindenhatóságukat. Sokszor természetesen ezek a vezetők is csak felduzzadt egójú ürgék, akik nem tudtak megbecsült és jólfizetett pozíciót kiharcolni maguknak az életharcban. Így a felelőtlenség aztán áthatja az egész szervezetet, fejétől a talpáig és vissza. Jellemző példa erre a Jobbik csendőrségnosztalgiája. Nem mondják ki, de titkon úgy képzelik, hogy majd a Gárdából lesz az új magyar csendőrség. Ugyanakkor természetesen halvány fogalmuk sincs a csendőrség valódi mivoltáról, szervezetéről, fegyelméről és szerepéről. Arra számítanak, hogy az elhagyatott, öreg vidéki lakosság körében, akik valóban sokat szenvednek a tolvajlásból élő, rabló, erőszakos cigányoktól, a nyomorban elállatiasodottaktól, népszerűekké válnak a csendőrség felállítására vonatkozó propagandájukkal. Sok-sok magára hagyott idős ember előtt, aki talán még látott csendőrt, idilli az ajánlat. Amint a két szuronyos, kakastollas csendőr végigmegy a falun és elcsendesedik a kocsma és a cigánysor, és visszaadják az ellopott tyúkot, a kiásott veteményt. És nem kell áramot vezetni a drótkerítésbe, mert mindjárt jön a kakastollas. De hát, sajnos az a világ elmúlt. Azt a két kakastollast elnyelte a történelem. Szétmarcingolta, megrágta és megemésztette az a liberalizmus és az a bosszúval teljes számonkérés, amely a Nürnbergi Perben és nálunk a népbírósági ítéletekben tombolta ki magát. A bolsevik zsidó és szovjet megszállás felszámolta a háború előtti rendszert mindenestül. Csak ami nagyon rossz, nagyon feudális, nagyon avítt volt, azt tartotta meg. A csendőrség nem ilyen volt. A teljes magyar hagyományt felszámolták.

A csendőrséget háborús bűnös szervezetnek nyilvánították, s ez bizony, akárhogy forgatjuk, nemcsak nemzetközi ítélet volt a bűnös magyar nép felett, hanem annak az ávós-zsidó bosszúálló gépezetnek is a műve, amely valamivel később Baló Györgyben és – tetszik-nem tetszik – Morvai Krisztinában virágzott ki. Ők nemcsak politikai nézeteikkel, világnézetükkel, egész, a múltban szerzett egzisztenciájukkal, hatalmukkal, hanem fajilag is a holokausztipar oldalára, a liberálbolsevizmus oldalára tartoznak. Ez kitörölhetetlen. Morvai Krisztina most azt állítja, hirdeti, s játssza el, hogy megváltoztatta az alapállását. Alapállást azonban így, ennyire nem lehet megváltoztatni. Megbízásból, pénzért, hatalomszerzés, vagy hatalomátmentés céljából lehet „magunkfajtáz”-ni, de nem lehet az élet delén zsidó, bolsevista oldalról magyar és keresztény oldalra állni. Ezt csak megbízásból lehet tejesíteni. Ha ebben az őszinteség elemei egy pillanatra is feltűnnének, azonnal megjelenne a teniszruhás kuvaiti Moszad-kommandó, és elvégezné a dolgát. A megbízotti mivoltát csak egy nagyon harsány előadásmód, egy színészien átélt sztárrikácsolás és egy kétségtelenül született tehetség tudja elfeledtetni. De más baj is van. A csendőrség tisztikara magasan képzett, közigazgatáshoz, rendészethez értő elit katona volt, a legendás járőr pedig a magyar parasztság fizikailag és szellemileg kiváló legényeiből regrutálódott, s ma ez a talaj, ez a parasztság nem létezik. A csendőrség kötelékében vasfegyelem uralkodott, s a csendőr nem ismerte a korrupciót. Főbűnét is parancsra teljesítette, mikor részt vett a zsidóság összegyűjtésében a német megszállás után. Mert parancsot kapott rá. Ha a zsidók megvédésére és a németekkel való szembeszegülésre kap parancsot, akkor azt teljesíti, noha kétségtelen, hogy különösebb vonzalmat és szánalmat nem érzett a bevagonírozottak iránt. A csendőrséget tehát ma két okból nem lehet feltámasztani: mert nincs hozzá ember, és mert nincs rá zsidó engedély. Amikor a Jobbik vezetői a csendőrségről beszélnek, nem tudják, miről beszélnek. És magát a kérdést is a MIÉP-től szerezték. A rendszerváltás után, kilencvenhárom táján megjelent ugyanis egy-két visszaemlékezés, amely megpróbálta valóságosabb színben feltüntetni a Magyar Királyi Csendőrséget, és megszólaltak a Torontóban és másutt élő volt csendőrök, katonatisztek, akiknek az elbeszéléseit a korai MIÉP és a Magyar Fórum méltatta. A csendőrség visszaállításáról azonban nem volt szó, mert az MDF egykori vezetői és a MIÉP vezetője előtt is ismert volt, hogy a párizsi békeszerződésben háborús bűnösnek nyilvánított szervezetet, a csendőrséget nyugati hatalmak nem engedik újraszervezni. A MIÉP komoly sajtótámadásokat kapott a csendőrkönyvek miatt. Erre emlékeznek a Jobbik csendőrséget játszó vezetői. Szánalmas dolog ez. Az pedig, hogy a csendőrségről ma már lehetséges tárgyilagosabban megemlékezni, írni, néhány kiváló történésznek és hadtörténésznek, valamint az úttörő Magyar Fórumnak és a korai MIÉP-nek köszönhető. 2001- ben Morvai Krisztina még a melegjogokért harcolt, és kicsiny gyermeke diadalmasan kiáltott fel egy amerikai óvodában, hogy neki három anyukája van, szemben az előzőleg felszólaló két leszbikus anyával rendelkező fehér kislánnyal.(„Jaj, de édi!” Ebből lesz magyar megmaradás?) Mostanra ez a gyermek felnőtt, s talán a kérdése is megváltozott: vajon hány apával dicsekszik, akiket az anyja körül lát, vagy nem lát? A Jobbik-kérdés ma, akármilyen furcsa is ez, elsősorban zsidókérdés. Éspedig nem azért, mert Morvai Krisztina zsidó származású, hanem a szerep miatt, amit rajta keresztül a szervezetre kiosztanak, és a választási harcba belevisznek. Megzavarni és becsapni a társadalmat, pótcselekvésekkel elégedetlenséget szítani, és fenntartani az örök megosztottság állapotát. A közvetlen cél a Fidesz kétharmados többségének megakadályozása, időnyerés a megvert, szétugrott liberál-balnak sorai rendezésére, de távoli a cél, a fontosabbik, az állandó belső bizalmatlanság fenntartása. Anarchiával fenyegetni: ez volt a bolsevizmus kifejlesztésének oroszországi útja is, már a XIX. században és ez volt a magyarországi Kun Béla-féle bolsevizmus előhívásának az útja-módja is. A magyar nép körében az anarchia nehezen tör ki, de néha sikerül felhabverőzni, lásd: Károlyi-kormány. Fontos, hogy mindig legyen kéznél egy elégedetlen proletárcsapat, és a sajtónak, a zsidó sajtónak legyen módja támogatni és felszítani az anarchia tüzét. Az állandó fenyegetés és a magyarnak magyar iránti bizalmatlansága. A megszálláshoz előzetesen zűrzavar kell. A Fidesz kormányra kerülve nyilván nem akar és nem is fog antiszemita politikát folytatni, teljesen függetlenül attól, hogy hány és milyen meggyőződésű zsidó tagja és vezetője van. De a társadalmat sem akarja és nem is fogja abban az állapotban hagyni, amelybe az utóbbi nyolc évben és végeredményben az utóbbi húszban került. Személycserék következnek. A személycserékbe nem lesz beleszólása a Pető Iván, Kis János, Haraszti Miklós, Konrád György és hasonlók társaságának. A demokrácia és az emberi jogok elégtelen érvényesülése miatti zsidó elégedetlenségnek már nem lesz talaja. Más kell tehát Pető Ivánéknak és Izraelnek: népi, magyar elégedetlenség. A Fidesz nem elég radikális, mondják máris, és ezután is ezért fogják támadni. A kerék fordul egyet a talmud tengelyen. A lázadozás oka az lesz, hogy a Fidesz nem távolítja el a zsidókat a közéletből, nem vezeti be a csendőrséget és nem aprítja apróra a cigányokat. Túlságosan ragaszkodik az emberi jogokhoz. Ez ugyanolyan eszköz lesz – és máris az –, mint Kis Jánosék kezében az amerikai import emberi jogok voltak. Nem a magyarság emberi jogaiért küzdöttek ők, s nem is a teljesebb demokráciáért, hanem a saját hatalmukért, a számukra bőséges privatizációért, a hitelek és kamatok maradéktalan megfizetéséért, a megszállásért és éppenséggel a magyar alávetettségért. Most a Jobbikanarchiával és az állandó elégedetlenséggel és a követelőzés magyar makacsságával, akár pogányságával és „mélymagyarságával” fognak küzdeni ugyanezért. Sokkal rejtettebb zsidó megbízással. Egyszerű ez és ördögi. Az ördögi – és a marxista – mindig egyszerű. Nem tudjuk pontosan, hogy a Fidesz milyen programot akar és tud végrehajtani. De a magyar vállalkozások megerősítése, a munkahelyteremtés és a munkától vonakodó segélyezettek, a járadékosok erőteljes munkára ösztönzése, az egyházakkal és az egyházi iskolákkal és intézményekkel való viszony rendezése, a kölcsönös támogatás hivatalossá és egyben magától értetődővé tétele már önmagában is a Pető Iván-Kis Jánoséknak, a magyarországi kahalnak, a holokausztból élőknek nemtetsző intézkedéssorozat. A Fidesz kétharmados győzelmét, de akárcsak nagyarányú győzelmét az eddig a hegemóniát birtokló oldalról nem lehet nem visszaszorulásként értelmezni. A Fidesz és Orbán győzelmét a Holokausztipari Rt. igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága nem tudja csak vereségként értelmezni, ezért minden eszközt bevet a megakadályozására. S ezen felül pedig itt van még a Fidesz győzelmét kiharcoló keresztény középosztály, s annak mérsékelten radikális része, amely nyilvánvalóan követelni fogja a maga osztályrészét. Ennek a rétegnek a magától értetődő előbbre lépése is elviselhetetlen teher a komprádor burzsoázia számára. A magyar, keresztény elem felkarolása, a kultúra rendbetétele, a kulturális és sajtó-vezetésben való helyfoglalások sora elkerülhetetlen. Azoknak, akik a győzelmet kivívták és kivárták, ez jár. Ez pedig szemben áll minden Kis János-i és minden nemzetközi zsidó programmal – csakhogy ezt éppen ők nem vallhatják be. Nekik most magyar proletár szellemű népi anarchisták kellenek. Nekik most eszelős emberek kellenek, mint amilyen Vona Gábor. És a sztár, a (mentelmi joggal) kerékbilincstörő Morvai Krisztina hisztériája kell. Demszky fél lábbal a börtönben van. Az MSZP önmagában már képtelen mindezt abban a mértékben megakadályozni, amely az eddig hegemón helyzetben lévő – volt ávós gyökerű – zsidóságot kielégítené. A magyarországi zsidóságnak sem az élete, sem a biztonsága, sem az egzisztenciája nincs veszélyben. Egyedül a hegemóniája van veszélyben. Ebben a mértékben, ebben az arányban, ezzel a könnyedséggel, ezekkel a profitokkal és ezzel a mértéktelenséggel szükségképpen nem lehet tovább uralkodni. De az ávós gyökerű, a hegemón helyzetű zsidók nem akarnak lemondani uralkodó helyzetükről. Ezért és ennyiben zsidó kérdés a Jobbik kérdés. Azon pedig, hogy nekik mindig más kell, ne csodálkozzunk. Nem is volnának azok, akik, ha nem tudnának könnyedén átstartolni másra. Nekik mindig más kell. Nem emlékszünk: az idegen szép és másság gyönyörű jelszavakra, nem emlékszünk a másság meleg- büszke felvonulásaira? Mindezt teljesen igazolja az az eszeveszett támadás, amelyet a Jobbik folytat a Fidesz és elsősorban Orbán Viktor ellen. Ez a mértéktelen, eszement, acsargó támadás már-már nekik maguknak is feltűnik, és az utóbbi időben már belekevernek antikommunista ízeket is. A Jobbik választási propagandájában elsikkadnak az MSZP-összeomlás BKV-jelenetei, a letartóztatások, úgyszólván említetlen marad Demszky roppant bolsevista bűnössége, rablása, az egész MSZP–SZDSZ-viszony, a tulajdonképpen két évtizedes uralom borzalmas tényei, ellenben a legapróbb Fidesz- és Orbán-hiba is minduntalan felemlíttetik és a legdurvább, legalpáribb módon számon kéretik? A Jobbik lélekben – ha van ilyen? – mindenért más a felelős. Orbánt és bizonyos mértékig Csurkát is mindenért számon lehet kérni, amit nem tett meg. Ez új eleme a proletár gondolkodásnak és az anarchista félrevezetésnek.

A Jobbik sajtója és a sajtó Jobbikja

Senki sem születik anarchistának és senki sem születik proletár szellemiségűnek. Az emberek egy részét életük egy szakaszában anarchistává és proletár szellemiségűvé lehet tenni, és ehhez még csak szegénynek és elnyomottnak sem kell születni. Ha valakik a modern korban monopolizálni tudják a tudatipart embermilliók és milliárdok agya, lelke fölött szereznek sordöntő befolyást. Minél több időt és energiát kell egy családnak és a család fejének a megélhetésre, a munkára vagy a szükséges különmunkára fordítania, annál kevesebb ideje és energiája marad annak a műveltségnek a megszerzésére, amellyel kritikával tudná nézni a televíziót, hallgatni a rádiót és olvasni az újságot. A modern ember fáradt, és olcsó, gyors szórakozásra vágyik, s eközben kritikátlanul fogadja a híreket, amelyeket elébe tálalnak, és a hírmagyarázatokat, amelyekkel eltömik az agyát. Észak-Amerika, Európa és Oroszország tudatipara túlnyomó részben zsidó tulajdonban van és zsidó befolyás alatt áll. Tévék, rádiók, magazinok, szexlapok, bulvársajtó és politikai sajtó, zeneipar, reklámügynökség, marketing, közvélemény-kutatás, összefüggő, egymást támogató hálózatot képez, és valamennyit neoliberális zsidó csoportok irányítanak. Ehhez csatlakozott az utóbbi időben az internetszolgáltatás, a világháló, amely azonban most már gondot is okoz, mert mindenki hozzáférhet, aki megtanulja kezelni és a saját véleményét, gondolatait is szétterjesztheti. Az utóbbi időben tanúi lehetünk szabályozási, tiltási törekvéseknek, amelyek a hatalom és az erkölcs számára elfogadhatatlan tartalmak közzétételét és fogadását akarják korlátozni vagy megtiltani. Magyarországon a tudatipar a Kádár-korszakban állami monopólium volt, és a sajtót, a rádiót és a tévét a pártközpont irányította, felügyelte. A vezetőit, a szerkesztőit minden esetben a párt nevezte ki és távolította el. Ez a pártközponton belül mindig zsidó származású pártvezetők kezében összpontosult. A legnagyobb hatású személyzeti munkát a hosszú ideig uralkodó Aczél (Appel) György fogta össze, munkássága nyomán vált a magyarországi tudatipar sokszor cionista szelleművé és a magyar népi öntudat temetőjévé. Ezért a rendszerváltás fő kérdése is ez lett: megmarad- e a rádió és a tévé és a sajtó az időközben persze látszólag átállt, magukat olykor rendszerváltónak feltüntetők – például Mester (Messinger) Ákos és a tévé esetében a több elnököt is túlélő, sokoldalú Szinetár Miklós – kezében, s ugyanígy a Népszabadság és más országos lapok egy, a titkosszolgálatokkal is összefonódott volt ávós garnitúra kezében, vagy a rendszerváltás meghoz legalább valami arányosabb elosztást. A szerkesztők és vezetők, akik korábban magától értetődően vezető pártemberek és munkásőrök voltak, és akiktől meg sem lehetett kérdezni, hogy milyen származásúak, látván az idők fordulását az SZDSZ-be tömörültek, és az SZDSZ, mint rendszerváltónak kikiáltott párt, védte meg őket. Az az egész konfliktus, ami végül Antall József és e sorok írója közt kirobbant és amely végül szakadáshoz és a MIÉP megalakításához vezetett, ebből a tűrhetetlen igazságtalanságból származott. Az Antall – Tölgyessy-paktum, közvetlenül az MDF választási győzelme után az MDF fegyverletételét jelentette a médiakérdésben. A paktum legsúlyosabb tétele a média Aczél György embereinek kezében hagyása volt. Engem, aki rámutattam ennek a magyarságra és az MDF-kormányra nézve halálosan veszélyes önfeladásnak a nemzetellenességére, árulás voltára, kizártak az MDF-ből, üldözőbe vettek, mint antiszemitát, berekesztették fellépéseimet a Rádió Vasárnapi Újságjában, és több kísérletet tettek arra is, hogy a Magyar Fórumot, amelyet én alapítottam, kiüssék a kezemből. A tudatipar nagyhatalommá a kereskedelmi tévék beengedésével vált. Mindkét nagy kereskedelmi csatorna amerikai zsidó tőkével létesült és ennek megfelelő vezetéssel és irányítással működik. Emellett mindkettőnek fő célja, hogy pénzt termeljen a tulajdonosoknak. Az eszközökben soha nem válogatnak. Időközben ez a tőke szerzett magának kisebb hatókörű, de sokkal célzottabban az elzsidósítást szolgáló tévét és rádiót. Az ATV és a Klubrádió már nem is palástoltan folytatja ezt a megszállást elősegítő, tudatromboló, még a magyaros hangzású beszédet is kerülő adást. (Megjegyzendő, hogy a nem magyaros hanglejtés, a tiszta ejtésű magyar beszéd és beszédsebesség a közszolgálatban is ritkul.) A Fidesznek a kis arányú 2002-es választási vereség után, óriási erőfeszítéssel sikerült kisebb rádiókra és tévére szert tennie, de ezek hangvételén is érződik a liberális nyomás. A Jobbik előző alakjához képest száznyolcvan fokú átállítására, alapító vezetőinek eltávolítására, majd éppen napjainkban erős párttá felfújására csak ilyen médiaviszonyok közt volt lehetőség. E nélkül a szervezett média alányúlás nélkül, mindig egyfelől fújó, felfelé emelő médiaszél nélkül a Jobbiknak a létezését sem lehet elképzelni. Miközben a MIÉP-et következetesen elhallgatták a médiában, és a legnagyobb rendezvényei is csak véletlenül, vagy pillanatokra és meghamisítva kerülhettek a képernyőre, a nemzetrombolás speciális feladatára a médiairányításban, a zsidó agyközpontokban kiszemelt Jobbikot és a Magyar Gárdát mindennapos szereplés emelte, duzzasztotta. Ezt persze csak az vehette észre, aki figyelte és aki benne volt, illetve aki szenvedő alanya volt ennek a folyamatnak. Minden terv szerint haladt. Először azt kellett belevinni a köztudatba, a hírekbe és a közbeszédbe, hogy a Jobbik létezik, a MIÉP pedig nem létezik. Mert a média irányítói pontosan tudják, hogy ami nem jelenik meg a nagy képernyőkön, az nem létezik, ami pedig megjelenik, még ha bizonyos fenntartásokkal, bírálattal kísérve is, az létezik. Az emberek azt hihették, hogy a Jobbik ügyes, mert mindig tesz valami olyat, ami a médiát érdekli és hírt ad róla. Gyakran úgy, hogy a fennálló rendre veszélyes, mert radikális az, amit művel. Pedig fordítva volt: a lépések zömét a médiában tervezték meg, és ha pénz kellett hozzá, ők adták, aztán kivonultak az eseményhez. A legnagyobb médiaesemény a Magyar Gárda megszervezése volt. Majd közvetlenül ezután annak elhíresztelése, hogy a Magyar Gárdát esetleg felfegyverzik és a cigánybűnözés letörésére, a cigányság megfélemlítésére fogják használni. A cigányság nagy része addigra már alaposan meg volt dolgozva. Mélyszegénységben élő, de tévét azért néző tömegeikre hamar ráragadt a félelem, és még jobban kezdték gyűlölni nyomorukért, borzalmas munkátlan létükért az egész magyarságot. Hiszen azt, ami a putrijuk előtt katonai alakzatban masírozott, Magyar Gárdának nevezték. Hiába jutott volna eszébe ez a nagy média-ötlet magának a Nagy Vonának és a Sztár Morvai Krisztinának, ha nem áll mögötte Baló György, illetve az egész nemzetközi médiabirodalom, az MSZP és az SZDSZ hatalmát mindenképpen, minden eszközzel megvédeni akaró hatalom. Menetelhetett volna a Magyar Gárda Tatárszentgyörgytől Augsburgig és fújhatta volna akár Lehel kürtjét is, ha a média irányítóinak nem állt volna érdekében, nem adtak volna hírt a menetelésről, és a Gárda néhány kilométer után még Bugacon szétesett volna. Így azonban, hogy a hír szárnyára vette őket, dagadtak a keblek a lajbi alatt. Ráadásul még olyan hírüket is költötték, hogy ők fegyvertelenül is félelmetesek, már-már Mátyás király Fekete Seregével is vetekszenek. Rövid idő és sok hír után már nem csak a cigánybűnözéstől valóban szenvedők kezdtek bízni bennük, hanem a változást váró, egykor a MIÉP-hez és a kisgazdapárthoz húzó, tartozó emberek is. A Jobbik téma lett. Rengeteg ismerettel, nagy szakszerűséggel, profizmussal agyba belőtt téma. Média mestermunka. A létrehozó háttérhatalom a pártról, a Jobbikról, minden áldott nap közölt valamit. A Népszabadság olykor naponta több cikkben is foglalkozott velük. S még volt egy trükk, amely felnyomta őket a hullám tarajára: a csipetnyi bírálat. Mert mindig odabiggyesztették a promóciós írásba azt is, hogy a Jobbik veszélyes a demokráciára, arra, amelyet Gyurcsány, az őszödi hős jelentett az egyre nehezebben élő ember szemében. A Népszabadságban is és másutt is úgy tüntették fel a dolgot, hogy a Jobbikkal azért kell foglalkozni, mert veszélyes a rendszerre, arra, amely be akarta vezetni a vizitdíjat és megszünteti az iskolákat és a kórházakat. Akkor a nép szemében ezek hősök, hiszen nincs senki, aki ezt a vágyukat megértené, csak és kizárólag a Jobbik. Ezért sok-sok jóakaratú magyar ember is odaáll a Jobbik mellé, amely lám, még a betiltás után is meri működtetni valamilyen formában a Magyar Gárdát, és ezért Vona Gábort felállítják a fűről, ültéből a rendőrök. (Juj!) És elviszik.

Nem vitás, ezt így Talmudon edzett elmék találták ki. Ez eddig jobban, hatékonyabban, rejtettebben működik, mint az SZDSZ-es átverés és átmentés működött 1989-90-ben. Ez körmönfontabb, csiszoltabb, rejtettebb, mint a „Tudjuk, merjük, tesszük” volt, mert azon az óriásplakáton az öt délcegen álló zsidó közül legalább háromról lerítt a származása és a múltja, és azonnal kétely támadt a szándék őszintesége felől. De itt a Magyar Gárdáról és egy magyar radikális pártról, az elgyengült, elvénhedt MIÉP folytatójáról van szó. Ezt részben azok vezetik, propagálják, akik onnan pártoltak át, „megunva a tutyimutyiságot, Csurkát”. Ezek református lelkészek, vagy evangélikus lelkészi családból származnak, mint Balczó Zoltán. A csillag, a leghangosabb, és a legtöbbet szereplő asszony a Baló Györgynek két gyermeket szülő Morvai Krisztina pedig azt mondta magáról, hogy az egyik nagyapja görög-katolikus lelkész volt, arról azonban hallgatott és hallgat ma is, hogy az édesanyja, Fekete (Schwarz) Klára, a Rothschild Szalon egykori manökenje. Ez azonban nem lényeges. A szolgálat zsidó, amit a Magyar Gárda teljesít. A találmány és médiában létrehozott párt gondolata zsidó, mert csak az lehet. Akinek vagy aminek nincs médiája, tévéje és rádiója, nincs mögötte támogató világhatalom, annak eszébe sem juthat médiapártot létrehozni. Az csak ekkora liberál- bolsi médiafölény közepett lehetséges. Csak azok, akik tudják, mi fölött rendelkeznek, csak azok vághatják bele ebbe a fejszéjüket. Ez a rideg valóság. Akinek nincs koksza, feketeszene, kohója, az nem tud vasércet olvasztani, acélt csapolni, akármennyire szeretné is. A Jobbikot mai formájára és méretére felfújni csak az erős háttérhatalom volt képes. Találgathatunk, hogy személy szerint kikből és mikből áll ez a médiahatalom, de tulajdonképpen mindegy. Az amerikai zsidó világközpont, New York, minden bizonnyal benne van, Moszkvából pedig nagy valószínűséggel a Kreml zsidó fenegyereke, Zsirinovszkij. Ugyanakkor be kell számítani a dologba azt is, hogy New York és London, valamint Moszkva ma már korántsem tiszta. Keleten ott szervezkedik a nyugati zsidóság, Nyugaton pedig az orosznak és ukránnak mondott zsidó maffiák. Borisz Berezovszkij, az állítólag leggazdagabb zsidó maffiózó, nagytőkés Londonban él, Szemjon Mogiljevics, akinek Budán is volt – vagy talán van is? – háza, New Yorkban székel és onnan irányít. A szintén pillanatok alatt kő-gazdaggá lett Guszinszkij moszkvai rádió-, tévé- és laptulajdonos (Kommerszant) ma Spanyolországban húzza meg magát, mert a spanyoloknak nincs kiadatási egyezményük az oroszokkal és Guszinszkijt vádolják – vádolgatják. Ezeknek mind lehet érdekük a Fideszt megakadályozni a kétharmados többség elérésében, de a legnagyobb érdeke természetesen ehhez a magyarországi zsidóság Surányi- Pető rétegének fűződik. A magas pozíciókat betöltő és nagyon könnyen meggazdagodott rétegének pedig egyszerűen létérdeke ez. S ezek alaposan össze vannak fűződve, kötve, csomózva az előbb felsorolt dollármilliárdos körökkel. Ez nem összeesküvés-elmélet, ez tény.

1883-ban, amikor folyt a tiszaeszlári per, amelyet maguk a zsidók tettek vérvádperré, a Rothschild Bankház nyomást gyakorolt gróf Tisza Kálmánra, az akkori magyar miniszterelnökre, hogy mentsék fel Solymosi Eszter gyilkosait, a sakterokat, mert a bankház csak ebben az esetben folyósítja Tisza Kálmánnak a politikai fennmaradásához szükséges hitelt. Ezért akkor, a kormány irányítása alatt álló legfőbb ügyész helyettesével, bizonyos Seiffert úrral olyan vádbeszédet mondattak el, amely tulajdonképpen védőbeszéd volt, és a sakterokat a sok kétségbevonhatatlan közvetett bizonyíték ellenére felmentették, Tisza pedig megkapta a kölcsönt. (Igaz, a per utáni felháborodás hullámában Tisza Kálmánt nem választották meg a tiszántúli református egyházkerület főgondnokává. Fiát pedig, gróf Tisza Istvánt 1918. október 31-én zsidók által szervezett akcióban három katona megölte. Köztük volt az a Népszavás újságíró, Pogány József, aki aztán Kun Béla hadügyi népbiztosa lett, s akit a kommün bukása után a szintén zsidó vezetés alatt álló Bécs nem adott ki az 1920-ban összeülő bíróságnak, és aki ennélfogva büntetés nélkül megúszta a gyilkosságot.) Az 1867-es Kiegyezés óta tehát nem ismeretlen a zsidó pénzközpontok, majd a cionista szervezetek beavatkozása a magyar belügyekbe. A második világháború óta ez ötvöződött a szovjet beavatkozással, s attól függően, hogy Moszkvában éppen melyik irányzat erősödött meg, a bizonyos mértékig antiszemita keményvonalas, vagy a zsidóbarátnak látszó liberálisabb alakulat a magyar vezetés politikája: Aczélt hol előbbre tolták, hol hátrébb vonták. A dolog úgy volt eladva, hogy nekünk mindig akkor jobb, ha a liberálisok vannak felül. Végeredményben azonban a nemzetköziség lett a nyertes, a magyar vezetés elzsidósodása az 1982-es IMF-be való belépéssel felerősödött, és az úgynevezett demokratikus ellenzéket, az aláírósdikat és a szamizdatkiadást, amely kétségtelenül sok értelmes dolgot is felszínre dobott, azért szervezték meg, hogy egy szükségszerűen bekövetkező változás után – New Yorkban és a Moszadban sokkal korábban voltak erről információk – a zsidó hegemónia fennmaradjon. Teremtődjék meg az erkölcsi-politikai alapja, legyen ellenálló legendája az ávós szülők gyermekeinek. Ez az a képlet, amire a Jobbik felépül. Természetesen a helyzetnek, a liberális összeomlásnak megfelelően – kifordítva. Most minden népinek, sőt antiszemitának és cigányellenesnek látszik ebben a pártban, és ennek bizonyítására református lelkész, sőt idős püspök és az egész család csatasorba állítására és egy jónevű sport-család elfajzott tagjának a főszerepbe állítására van szükség. Meg hótt antiszemita sajtóra, elfogadhatatlan, vagdalkozó, emberi méltóságot sértő, értelmetlen zsidózásra, amelyet a „Kuruc infó” művel. Meg a többi Jobbikhoz közeli lap és portál. A Kuruc infót zsidók szerkesztik, írják. Az egyik szerkesztője és írója korábban cionista ifjúsági mozgalmat szervezett, és Palesztinába készült harcolni, a másik harcolt is az izraeli hadseregben és jól beszél ivritül és jól fordít a héber nyelvű lapokból. Ez a moszados korábban a Magyar Fórumban dolgozott és bennünket tájékoztatott. Megbíztam benne, megesett rajta a szívem és azóta meghalt édesanyján, munkát adtam neki és hasznát vettem a munkájának. Szorgalmas volt és tehetséges. Aztán feltűnt, hogy egy kicsit többet jár Erdélybe, mint kellene. De mielőtt ezt szóvá tehettem volna és megvizsgálhattam volna – megpattant. Ellenem, ellenünk fordult. Most az egyik fő antiszemita. A Kuruc infóban és más internetes és nyomtatott Jobbik-sajtóban olyan elfogadhatatlan kocsmai zsidózást művelnek, többnyire zsidók, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez ugyanis nagy kárt okoz – a magyarságnak. Az egész nemzetet tünteti fel elfogadhatatlan, Slotás színben, és kihívja a nagyon erős nemzetközi zsidó körök rosszallását, magyarellenes megnyilvánulásait. Amellett összeszervezi a már-már asszimilálódni készülő zsidóságot, és iszonyatosan megterheli a magyar kibontakozást. Ez ugyanis nem a jogosulatlan, indokolatlan és igazságtalan zsidó hegemóniát bírálja, hanem emberi mivoltában sérti meg, méghozzá igazságtalanul, és a visszacsapáshoz szükséges gyűlöletet váltja ki a hatalmon lévő nemzetközi zsidóságból. Ez cionista termék, s mint ilyen, természetesen nem új. A veszélye az, hogy tájékozatlan magyar népi tömegeket keríthet – és kerít is – hatalmába, és elfedi azt a tényt, hogy a Jobbikot és lapjait a zsidó érdek vezeti és pénzeli. Ez az ördögi vonás benne. A Jobbik és a körülötte felépített médiatámogatás birodalma szándékosan, célszerűen van ennyire zavarossá, kiismerhetetlenné téve. Mint egy nyitott és bűzlő heringesdoboz, amelyben ott van már-már oszlóan – szellemileg – maga a volt izraeli katona, ott fekszik a MIÉP-ből kiszállt Hegedűs lelkész, a püspök úr, aki már képtelen befejezni egy prédikációt, ott van az összes MIÉP-től ellopott és összezagyvált eszme, és a zsidóság magyar bűneivel szembeni kritikánk, a bátorságunk, hogy ezt egyedül, párt-létünket kockáztatva ki mertük mondani és le mertük írni, ott van Morvai Krisztina a maga letagadott származásával és volt férjével, az Aczél György fémjelezte rendszer egyik főkolomposával, és ott menetelnek a hiszékeny tömegek, a reménykedők meg az elbódítottak. A siker szédültjei. A csápok kinyúlnak a legális nemzeti-polgári sajtó szerkesztőségeibe is. A Jobbik-építkezés idején a Magyar Nemzet szinte naponta közölte önbeteljesítő jóslatait a Jobbikról, s a nemzeti-polgári adások is, mint egy reálisan létező, önmagától fejlődő szervezetről adtak hírt. Csak azt nem vették észre, hogy ezt a pártot kívülről, és a magyarság ellen szervezik. Elterjedt a hír, hogy a fiúk és Morvai Krisztina ügyesek, mert mindig tudnak olyasmit előállítani, ami kell a sajtónak. Nem akarták, és sokan ma sem akarják észrevenni, hogy a dolog fordítva történik: valahol Moszkvában, Tel-Avivban, New Yorkban, vagy talán éppenséggel az újabban nemzetközileg boldoggá nyilvánított Berlinben – ahol egyszem Nobel-díjasunk húzza meg magát – kitalálják az eseménysort, amire a Gárda és a sajtó kivonul és kimér egy százalék emelkedést a Jobbiknak. Sok kicsi sokra megy. Ez a földalatti Jobbik-építés ma is tart. A Demokrata című lap, Bencsik Andrásnak, a Gárda ruháját szállító cég tulajdonosának és egykori Gárda alapítónak a lapja, látszólag megértve az idők szavát, címlapján azt a gyöngéd kérdést teszi fel, hogy „Fidesz vagy Jobbik”. Ezzel egy belátás szerinti, emberileg és magyar öntudat szerint is legitim választást sugall a két pólus között. Mintha maga az a tény, hogy a fennálló szabályok szerint, a megszerzett ajánlásokkal, mindkettő erkölcsileg is egyaránt választható volna, és a magyar sors felelős alakítása kötelezettségével is mindkettő egyenértékű volna egy becsületes magyar ember számára. Kétségtelen, nagyon sokan mennek majd el választani ezzel a meggyőződéssel. Pedig éppen ez a legnagyobb hazugság. Az egyik ugyanis, a Fidesz, meglehet sok hibával, több korábban elkövetett tévedéssel, esetleg ilyen-olyan származású tagokkal és vezetőkkel is tűzdelve, ma a becsülettel választható magyar kibontakozás, a másik pedig a magyar sír, a zsidó megszállás. Aki ezt elhallgatja, noha tudja, márpedig sokat megjárt Bencsikünk tudja, az hazudik és nem magyar ügyet szolgál. Mindazokkal együtt, akik oda faroltak akár tőlünk, akár másfelől. Most aztán örülhetnek: papok, kurvák, katonák, leszbikusok, biszexek és impotensek, mi már csak kevés helyen tudtunk indulni, ők meg nagy, gazdagon fizetett állások elé néznek, ha ugyan mégis – nem is kicsi részben a mi felvilágosító munkánk eredményeként –, az nem történik velük, papostul, kurvástul, katonástul, mint a lócitrommal szokott, amikor a kakas felfedezi és egy büszke mozdulattal szétrúgja. Mint minden más jelenlegi pártban is sokféle népelem gyűlik össze. De a Jobbik minden másnál több kétes egzisztenciát tartalmaz. A jóindulatú, megtévesztett magyarok mellett, akikért ez a harang szól, vannak benne szép számmal emeszempések és hitgyülekezetesek, KISZ-esek, liberálisok és különféle bolsik, úgymint szószékbolsik, lepedő jogvédők, szellentés újságírók, libák és leszbikus libák, csak gágogók és alul gágogók. Itt most nem a választás a nagy tét, hanem a magyar megmaradás. Hátha végre ráébred erre a mindig későn ébredő magyarság. Erre most nem remény van, hanem esély.

(Megjelent a Magyar Fórum április 1-jei számában.)