|
 2010.04.16.
Heltai
Jenő: Naftalin
(Radnóti
Színház)
Heltai
Jenő hosszú élete folyamán – még Pesten született
1871-ben, de már Budapesten halt meg 1957-ben – az irodalom
mindhárom ágába tartozó alkotásokat hozott létre. Költőként
kezdte, de regényei és novellái is megjelentek, színpadi műveit
pedig gyakran láthatja a közönség. Vannak olyan darabjai,
amiket folyamatosan műsoron tartanak, nincs olyan színházi évad,
amiben valamelyiket ne újítanák fel. Ezek közé tartozik az
1914-ben bemutatott A tündérlaki lányok és az 1936-ban született
A néma levente című komédiája, és ő szerezte Kacsóh Pongrác
zenés daljátékának, a János vitéznek szívhez szóló szövegét
is. Mint afféle univerzális ember, több nyelven is azonos
szinten tudott írni, németül, angolul és franciául is publikált.
Európa számos nagyvárosát belakta, élt Párizsban, Londonban,
Bécsben, Berlinben és Isztanbulban is. A két világháború között
végig az Athenaeum kiadó igazgatójaként tevékenykedett, és
eközben – egymást követő években – a Vígszínháznak, a
Belvárosi Színháznak és a Magyar Színháznak is a vezetője
volt, sőt a Színpadi Szerzők Egyesületének elnöki tisztét
is ellátta. Díjakat, kitüntetéseket csak a szovjet megszállást
követően kapott, műfordításai miatt érdemelte ki a francia
becsületrendet, és halálának évében pedig Kossuth-díjban részesítették.
Kedves, szeretetreméltó ember lévén haragosa nem akadt, szívélyes,
jó viszonyt ápolt a magyar irodalom mindig is meglévő – urbánus
és népi – szekértáborának tagjaival, még Ady Endre is
rokonszenvesnek találta őt, pengeéles szavaival nem bántotta
meg soha.
A
boldog békeidőkben és az első nagy háborút követő időszakban
sok színház működött a fővárosban. Gomba módra szaporodtak
azok a játszóhelyek, ahol színdarabgyárosok ügyesen megírt,
a jellemkomikumot a helyzetkomikummal megfelelő arányban vegyítő
vígjátékait adták elő. Ezek a kis csacska darabok nem szólnak
semmiről, csak szórakoztatni akarnak. Ezeket a nevettetést célul
tűző komédiákat nem lehet egy kalap alá venni, vannak közöttük
igényesebb, szellemesen, gördülékeny dialógusokban megírtak
is, mint például Molnár Ferenc és Herczeg Ferenc darabjai, de
szép számmal akadnak közöttük silány, csak a bevételért készített
fércmű is. Heltai Jenő alkotásai az első kategóriába
tartoznak. Színdarabjai igen sokfélék, vannak közöttük
pajkos bohózatok, fanyar társadalmi vígjátékok, pajzán és
érzelgős operettszövegek, verses mesejátékok, szimbolizmusba
hajló egyfelvonásosok.
 A
Naftalin című bohózata viszonylag korai műve, 1908-ban volt a
premierje a Vígszínházban, és azóta megszámlálhatatlanul
sokszor állították színpadra. A Radnóti Színház most Szabó
Máté rendezésében és Darvas Ferenc zenéjével március 21-én
mutatta be. A Naftalin is csupán mosolyt akar csalni a nézők
arcára, kerek története sincs, csupán egy alaphelyzetet jár körbe-körbe.
Mindhárom felvonás ugyanabban a térben játszódik. Itt van az
a tágas lakás, ami a nyári hónapokban üresen áll majd, mert
a legszebb férfikorban lévő tulajdonosa feleségével együtt
elutazik a tengerhez. Fontos szerepet kap az a méretes szekrény,
amiben a molyok ellen használt naftalintól elviselhetetlen bűzt
terjeng. Ezt a parlagon hagyott lakást akarja – könnyű kis
kaland reményében – a kihasználni a hűtlenkedő férj és a
szintén csapodár após. Csakhogy az asszonyka is megéri ám a pénzét,
szerdánként itt találkozik a szeretőjével. Még a házmester
is terveket szövöget, ugyanis ragyogó pénzszerzési lehetőségnek
látja a szabadon hagyott lakást, és titokban kiadja a nők legősibb
mesterségét űző anyának és két lányának. Ahogyan az már
az ilyen jellegű bohózatokban lenni szokott, pár perces különbséggel
a férjek egymás után érkeznek meg a lakatlannak hitt randevúhelyre,
és hogy elkerüljék a kínos lebukást, alkalmi partnerüket a
naftalinos szekrénybe tuszkolják be. Ebből azután jókora
kalamajka kerekedik ki, mindenki magyarázkodik, de a végén
senki sem jár pórul, a házasságból kikacsintó férjek és
asszonyok tovább űzhetik kisded játékaikat.
A
színészek nagyszerűen állítják színpadra a Naftalin szereplőit.
Érdekes volt Csányi Sándort nem abban a sablonos szépfiú-karakterben
látni, amiben idáig jeleskedett, hanem pocakos-tokás, idősebb
férfiúként. Szervét Tibor briliáns alakítást nyújt, de tőle
ezt várja el a publikum, és nem is csalódik: az élemedett korú
após figurájából ’a vén kecske is megnyalja a sót’ közmondás
igazságát emeli ki. Adorjáni Bálint a fess úrfit viszi fel a
színre, és bizony egy cseppet sem csodálkoznak a nézők, hogy
kappanhájas férje helyett Terka ezzel a macsóval cicázik. Szávai
Viktória úgy formálja meg Terkát, ahogyan azt az író is elképzi,
csinosnak és huncutnak. Kováts Adél Patkány Etust, a bugyuta
színésznőt, Martin Márta Mancit, az okos anyát és feleséget,
Borbás Gabi Kabócánét, a felejthetetlen madámot, Petrik
Andrea Ilkát, Kakasy Dóra Milkát, a két örömlány-tanoncot,
Gyabronka József a számító házmestert játssza.
Ez
az előadás nem akar mást, mint két órányi felhőtlen kacagást
és a mindennapi
gondok elfeledtetését. Igaz, hogy a benne lévő alakok a 20. század
jellegzetes karakterei: a flörtre vágyó, unatkozó, elkényeztetett
úriasszony, a heves vérmérsékletű javakorabeli férj, az idősödő,
szerelemre éhes após, a kacér, délutáni színésznő figurája
kissé korszerűtlen már, a konfliktusok is idejüket múltnak tűnnek,
mert elszállt felettük az idő, ennek ellenére mégis üdítő
szórakozást nyújtanak még a ma emberének is. (Felső képen:
Borbás Gabi, Gyabronka József; alsó képen: Petrik Andrea,
Kakasy Dóra, Borbás Gabi)
Dr. Petővári Ágnes
|
