vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.16. 

Elárvult imakönyv a villamosmegállóban

Imakönyvet találtam egy villamosmegállóban. A BAH-csomópontnál a 61-es villamos megállójában vártam a járművet. A szép tavaszi napsütésben leültem a padra. Mellettem a másik pad üres volt, és egy vastag, nagyméretű könyvre lettem figyelmes, ami ott volt. Önkéntelenül a könyv után nyúltam, és kinyitottam. A könyv címe: Dicsérjétek az Úr nevét! Görög-katolikus ima- és énekeskönyv. Nagyhét hétfője volt, és az imakönyv a villamosmegállóban árválkodott. Gyorsan lapozni kezdtem az imádságos könyvben. Kiadták 1993-ban Nyíregyházán a görög-katolikus Hittudományi Főiskola gondozásában. Dicsérjétek az Úr nevét! 1199 oldalon keresztül imádságok, Tropárok és görög-katolikus énekek. Mohón olvasni kezdtem az Úr imáját, a Miatyánkot, majd az Apostoli Hitvallást, a Hiszekegyet. Az imádságok szavai szépek, és pillanatok alatt égbe emelnek. Na, most itt a kezemben az imakönyv, amelyik elárvult. Miért pont nagyhét hétfőjén találtam meg ezt a könyvet? Miért pont én? Nem tudom. Talán üzenet? Talán figyelmeztetés? Ki láthat bele a történetek világába? Az imakönyvet az ember kézben tartja, vagy a táskájába teszi el, de nem lehet, hogy egy villamosmegállóban lerakja és ottfelejti. Otthagyjuk, nem is figyelünk további sorsára. Lehet, nem lehet, nem tudom, de a legkevésbé tartom valószínűnek, hogy feledékenység okán maradt ott a Dicsérjétek az Úr nevét! címet viselő görög-katolikus imakönyv. Akkor mi? Lehet, hogy egy ártatlan öregúr, idős hölgy elunta a várakozást, sokat kért Jézustól, Istentől, nem kapott rá választ, ezért letette az imakönyvet, sorsára engedte, nem kell neki többé az imádság. Valóban lehet ez? Ez szinte valószerűtlen, de mégis lehet. Vagy talán új hitre tért a volt tulajdonos, és csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez vagy a jehovistákhoz, és nem kell neki a görög-katolikus liturgia, a katolikus hit és a nagyheti üzenet? Az is elképzelhető. Fel nem foghatom, miért van szükség a látványos imakönyvcserbenhagyásra. Belelapozok ismét a pedánsan bekötött, nem túlzottan használt könyvbe. Mondjunk el egy imát a volt tulajdonosért, aki lehet, hogy most keresi otthon ezt a könyvet, amit elhagyott. Vagy lehet, hogy nem keresi, de gondol a könyvre, és tovább sajog a lelke valamiért. Gondolatok zakatolnak a fejemben, érdekel ennek az imakönyvnek a sorsa. Kié volt? És miért volt az övé? Annyi bizonyos, most már az enyém, mert magammal vittem a könyvet. Magammal vittem, és otthon a többi imakönyv, illetve Szentírás mellé raktam. Felszálltam a villamosra, a ciszterek templománál még mindig a könyvet tartottam kézben, és újra nem elmondtam, hanem elolvastam a Miatyánkot. Most a tulajdonosáért vagy a volt tulajdonosáért, hogy találja meg imakönyvét, és legyen nyugodt az ő lelke, szíve, most, és nemcsak a nagyhéten. Valamikor egy zaklatott nap után estefelé hazatértem, majd a nyugalom következett. Nagyot sóhajtottam, és csak annyit mondtam: Istenem. Majd hirtelen tovább folytattam a sóhajt: ne rémülj meg jó Atyám, nem kérek tőled semmit. Bizony ez a mondat szörnyű káromkodás volt, maga a bűn. Hogyan rémülhetne meg az Isten az én egyetlen sóhajomtól? És hogyan gondolhattam azt, hogy a kérés nyugtalansággal tölti el a Mindenhatót? Azóta sem felejtem ezt a méltatlan sóhajtozást. Öntelt gondolat volt a javából! Hiába mondom most, ne haragudj Istenem, nem akartalak bántani, mert azóta számtalanszor fordultam hozzá: Ne hagyj el Istenem! Ezt a korábbi sóhajt meg ezerszer megbántam. Fogalmam sincs, hogy a talált imakönyv kapcsán miért ez jut eszembe. Mert nagyhét van? Mert Jézus száját is elhagyta a panasz: én Uram, én Istenem, miért hagytál el engem? De utána jött az a vasárnap… Et resurrexit tertia die. Most ha az történt, hogy azt az embertársamat, aki eddig magával hordta az imakönyvet, elhagyta a hite, ne bánkódjék és ne féljen, mert végül is úgyse marad magára. Mert ez a húsvét legszebb üzenete. Az imakönyv pedig majd csak valamilyen úton visszakerül a gazdájához, talán azáltal, hogy e sorokat most leírom a Magyar Fórumban. Addig is forgatom majd lapjait, mert a görög- katolikusok imavilága és liturgiája egeket nyitogat szépségével. A szegények egyházának, a görög-katolikusságnak mindig szívbemarkolóak voltak a fohászai, és eljutottak az Úr trónusához. Ezért van szükség erre a szép imakönyvre, amit ugyan elhagytak, cserbenhagytak vagy letettek, de az imakönyvek sorsa az, hogy azokat végül mégiscsak lapozzák, forgatják hívő lélekkel. Úgy legyen. Ámen.

 

Győri Béla