2010.04.16.
A Magyar Fórum 2. választási különszáma
Csurka István: Átstartolás
Ez az eredetileg repülési szakszó most került a köztudatba,
mert valakik hirtelen ügyet ácsoltak abból a szokványos tényből,
hogy két izraeli katonai felderítőgép némi Magyarország fölötti,
közelebbről le nem írt keringés után átstartolta magát és
visszarepült valahová. Az esetnek a választások közelsége
adott nyomatékot. A gépeken állítólag elektronikus adatfelszívó
és zavaró készülékek voltak. Az izraeli nagykövetség
rutinfeladat végrehajtásának mondta a repülést. Izrael valóban
gyakran hajt végre szárazföldi, földalatti, városi és vidéki,
légi és űrbéli méréseket, megfigyeléseket, beavatkozásokat
– átstartolásokat – Magyarországon. Minden gazdaságra, pénzügyre,
hadügyre vonatkozó adat birtokában van, ismeri a lakosság egészségügyi
állapotát, politikai, családi, üzleti titkait. Természetesen
a származási és az ebből levezethető megbízhatósági
adatokat és következtetéseket is. Izraelnek privilégiumai
vannak Magyarországon, amelyek egyaránt a holokausztból vezetődnek
le. Soha senki nem hallott arról, hogy NATO-n kívüli, akár
szomszédos ország katonai gépe engedélyt kért vagy kapott
volna Magyarország fölötti átstartolásra. De erről egy szó
sem esett a parlamenti bizottság ülésén. 2006-ban a budapesti
utcai zavargások rendőrségi letörésében idegen nyelven beszélő
katonák vettek részt, nyilvánvalóan izraeliek – a magyar
rendőrség egyenruhájában. Amikor erre nézve felvilágosítást
és magyarázatot kértem a legfőbb ügyészségtől és az illetékes
hatóságoktól, semmilyen választ nem kaptam. A Magyar Köztársaság
kormánya elismerte, hogy a dolog megtörtént, de eltűrte, hogy
rendőrségének egyenruhájában idegen állam, Izrael katonái,
rendőrei vegyenek részt az oszlatásban, akár a gumilövedékezgetésben
is, és szemlét tartsanak a tüntetők és a rendőrök között.
A szélsőségesnek és antiszemitának minősített pártelnöknek
pedig nem válaszoltak. Ferihegyen, ahol az átstartolás történt,
húsz éve működik Izrael Állam saját vám- és határellenőrzése.
Ezt is több ízben szóvá tettük, megírtuk ebben az újságban.
Az Izraelből érkező utasokat, akár menetrendszerű, akár
eseti járatokról van szó, csak és kizárólag a zsidó állam
szervei ellenőrzik, vámolják, és sem a beérkezők létszámáról,
sem a hazatérőkéről a magyar szerveknek számot nem adnak. Ebből
az következik, hogy aki akar, fegyvert hoz be magával és pénzt,
iratot visz ki magával, vagy itt marad, kénye-kedve szerint.
Ez az egész helyzet maga megszállás, immár nem is az előkészítés,
hanem a befejezettség állapotában. Ami pedig ennek a megszállásnak
most a ferihegyi színpadán lejátszódik, az bábszínház és
– átstartolás. Mert az Izraelnek való teljes alávetettség kérdését
fel sem veti és csak egyes mostani szereplők, ügyintézők
felelősségét érinti, az évtizedek óta folyó megszállást,
az ország kirablását nem is horzsolja. A Honvédelmi Bizottság
ülése nyilvános volt, minden tévé közvetítette. A fővádlott
a dolog természeténél fogva Szekeres Imre honvédelmi miniszter
lett volna, de nem lehetett az, mert ő a megszállás egyik előkészítője.
Veszprémi KISZ-titkárkodása és a veszprémi kommunista főhóhér,
a forradalom dunántúli vezetőjére halált kérő, s a
rendszerváltáskor állítólag öngyilkosságot elkövető Papp
János elvtárs sameszának állásából startolta ő át magát
az MSZP legfelső vezetésébe és most végül a honvédelmi
miniszterségbe. Papp János elvtárs és felesége a rendszerváltáskor
kilépett az élők sorából. Átstartolták magukat a halálba,
de az is lehet, hogy lökték őket. Papp János elvtárs nagyon
sok bűnt követett el, s még több bűnről tudott. Szekeres
minden politikai ereje, hatalma, vagyona a megszállás előkészítéséből,
kiszolgálásból és a megszállók iránti alázatoskodásból
áll. Egy borzalmas, véres átstartolás az övé, bűzös, mérgező
kondenzcsíkot húz maga után. Felelősségre lehet őt vonni egy
kis izraeli felderítés miatt? Lázár János és néhány
bizottsági párttársa kivételével az átstartolást vizsgálók
körében többségben voltak Izrael fiai, vagy azok, akik félnek,
és ezért az egész számonkérés csak nevetséges lehetett.
Nyilvánosan megbeszéltek valamit, amiről tudták, hogy nem
vezet lényegi eredményre. Ha Izrael a berepüléssel belepiszkált
a választási szoftverbe, akkor az úgy is marad, ha elektronikai
rendszereket manipulált, azok hatni fognak, ha időzített bombákat
állított be, azok robbanni fognak. Az ülés legnagyobb sztárja
természetesen Morvai Krisztina volt, aki büntető feljelentéssel
fenyegette meg a felelősöket, holott lehet, hogy az egyedüli
volt, aki a tábornok urak fölött is tud valamit az átstartolás
rendeltetéséről. Szavaiból őszinte felháborodás csendült
ki. Hazaárulásról beszélt. Szívhez szóló volt és nagyon
felkészült. Ezen a szellemidézésen ő volt az átstartoltak
királynője. A Barikád, saját pártjának internetes honlapja
teljes terjedelmében közvetítette felszólalását. Az átstartolt
nő csúcsra járatta magát. Beleágálta a képernyőkbe, hogy
ő az egyetlen, aki szembe mer nézni az izraeli agresszióval és
feljelenti a – magyarokat, vagy a magyar zsidókat. Egyidejűleg
a Jobbik sajtója, amelyet külön fejezetben tárgyalok, elkezdte
piszkálni az Izraelből érkező kettős állampolgár szavazók
kérdését. Nem lehet tudni, hány ilyen szavazó érkezik, különgépeken
és közvetlenül Izraelből és máshonnan, más módon. Egy
azonban bizonyos: a katonai felderítőgép személyzete és az
izraeli katonai hírszerzés, a kormány és a Moszad tudja.
Valamint azt is tudja, hogy ezek a szavazatok hova fognak esni.
Akár leadják őket ideutazással,
akár csak beszámítják. Most az van szétkürtölve, hogy az
izraeli szavazók hagyományosan balra szavaznak. Ez így nem
igaz. A zsidó szavazók oda szavaznak, ahová köll. Az ügy
kirobbantása és tárgyalása és Morvai Krisztina hangoskodása,
a büntetőfeljelenés meglobogtatása felkelti az alapos gyanút,
hogy ezek a kettős állampolgári szavazatok éppenséggel az új
proletárpártra, a Jobbikra is eshetnek. Most áldozatnak tüntetik
fel a Jobbikot, hogy haszonélvezőt csináljanak belőle. Nem zárható
ki, hogy ezek a gépek 200-250 ezer szavazatot már átstartoltak
és az már be van ütve. Mert hát, emlékezzünk csak 2006. október
23-ára és a körötte képzett legendára, és benne Morvai
Krisztina szerepére, amely sohasem nélkülözhette a valóság
elemeit. A hősnő már akkor is az egyetlen volt. Az egyedüli
jogvédő. Ott állt a forgatagban valahol a Filmmúzeum sarkán,
nem messzire a magyar rendőrök között menetelő izraeli katonáktól.
Fogta két Baló Györgytől származó és a Lauder Javne zsidó
iskolába járó gyermeke kezét, és ugyanezzel a megrendüléssel,
amellyel most felháborodásának adott hangot – átstartolta
magát. (A rend kedvéért meg kell jegyezni, hogy természetesen
semmi szó nem érheti azt a szülőt, aki egyházi iskolába, akár
zsidó egyházi iskolába íratja gyermekét, a Lauder Javne
azonban nem csupán vallási iskola, hanem káderképző is. Az
itt végzett ifjú sokkal könnyebben lehet vezető, milliárdos
és a magyar sors feletti döntnök, mint aki a piaristákhoz járt).
Ott, a borzalomban, a könnygázban és az emberi jogok eltiprásának
gyalázatában jött rá, hogy neki a jogtiprottak oldalán van a
helye, és az áldozatokat meg kell védenie a rendőri brutalitástól.
Morvai Krisztina egész lelke ott „stand a pityere” megváltozott.
Úgy érezte, fel kell számolnia magában azt az embert, akit
eddig Baló György feleségeként az elnyomó rendőrséghez és
feltámadó proletárdiktatúrához, a zsarnoksághoz kötött
minden. Hiszen férje – és az előző zsidó férje is, akitől
a legidősebb gyermeke származik – ezt az elnyomást szolgálta
ki. Benne Izraelt, az izraeli megszállást, a zsidóság hegemóniáját,
a magyar élet feletti korlátlan uralmát. A férje, a sztárriporter
– a súlyos beszédhiba ellenére sztárriporter, s ezt csak egy
zsidónak nézik el ezen a fokon – mindentudó volt, beavatott.
Bizalmas küldetéseket teljesített, s őt elhelyezte jólfizetett
ENSZ-állásba, s bekerült az egyetemre, ahol ma is tanít még.
Nyilván Jobbik-jogot. Nem – gondolta mély belső átéléssel
–, át kell állítanom magam. (Tulajdonképpen azon kell ámuldoznunk,
hogy nem lett leszbikus ott nyomban az utcasarkon…) És most
hazaárulással vádolja azokat, akik még ma is azt csinálják,
amit ő csinált férjével együtt évtizedekig. Amiből egész
egzisztenciája származik, aminek mai sztárságát köszönheti.
Ő most, átstartolva a magyar radikalizmus csillaga. Számon kér.
És a buta goj nép hisz neki. Csak az izraeli rendőrökről nem
ejtett egyetlen szót sem. Nem látta őket, nem ismerte fel őket
a fizimiskájukról. „Magunkfajta” – gondolta. A Jobbik maga
az átstartolás. Sokan a MIÉP-ből startoltak át, mások a
cionizmusból, megint mások a proletárságból, az Egypártból
és a játékautomatáktól, sokan pedig parancsra. Szolgálati elöljárójuk,
az NBH-ban vagy a fegyveres testületek valamelyikénél erre utasította
őket. Morvai Krisztina jelenés lett, égi tünemény. Száguld a
csillagképek között, mosolyog, beszél és vádol. Természetesen
mindig a Fideszt vádolja. Vagy pedig az egész magyar világot,
mindenestül. Addig, amíg végérvényesen el nem süllyed alatta
az egész magyar világ. Mert mi nem tudunk átstartolni.
A
felelőtlenség felső foka
A Jobbik megjelenésével a felelőtlenség
eddig páratlan foka jelent meg, sajnos, nem csak a politikai életben,
hanem mindenütt. A talajt ehhez a hosszú, túlnyújtott liberális
korszak, a féktelen egoizmus, a kábítószerezés és az a pária
lét és szereptelenség teremtette meg, amelyet már a kommunista
korszakban is át kellett élnie a fiatalságnak, és amely
szereptelenség a rendszerváltás után is folytatódott. Az
ember a kommunista, majd a posztkommunista rendszerekben eleve
csak ürge, de ha lázad, vagy ha lázadást játszik, ha lázadást
pótcselekszik, akkor, mint a kábítószeres, egy időre
megszabadulhat ürgesége nyomasztó terhétől. A féktelen
egoizmussal, önzéssel, felelőtlenséggel megtöltött és
felruházott ember, az elbutított „pláza”-ember és a
fogyasztói ember tulajdonképpen nemcsak forradalomra, hanem lázadásra
sem képes. Mert az ilyen modern lázadás tulajdonképpen pótcselekvés.
A pótcselekvő ember a vérre menő küzdelmet soha nem vállalja,
de másokat okol azért, mert nem vállalták és nagyon harsány.
Kidolgozott pszichológiai módszerrel csatolják bele a tömegeket
a pótcselekvés hadseregébe, de fegyvert nem adnak a kezébe,
csak egyenruhát és jelszavakat. A pótcselekvő ritkán tudja,
hogy ő önkielégít. Az egyenruha, a menetelés, a felvert por hőstettnek
érződik. Az egykor menetelt hadseregek, a minden díszszemle, sőt
minden tankhadosztály dübörgése és a Marseillaise dallama szűrődik
a fülekbe. A cigánybűnözés ugyan semmivel sem lett kevesebb,
de a sajtó azt írja, hogy félnek tőlük, félnek a Gárdától.
„Híresek lettünk” – állapítják meg a gárdisták,
amikor menetelés után leöblítik a díszelgéseket a kocsmában.
Nagyon híresek lettünk, mindenki rólunk beszél. A dolog mámorossá
válik, és a mámorban kivirágzik a teljes, korlátlan felelőtlenség.
Semminek sincs már kontrollja, a proletár tömeg meg sem hallja
még a kérdéseket sem. Elhiszi magáról, hogy ő váltja meg a
társadalmat. A pótcselekvés a szentség rangjára emelkedik. Kétségtelen,
hogy a rendszerváltás utáni civil szerveződéseket, a Magyar
Út Körök korai izzó szervezeteit, majd a Fidesz Polgári Köreit
is meglegyintette a pótcselekvés édes akácillata, de a java
polgári körök idejében ráébredtek – talán ösztönösen
is, vagy a Magyar Út Körök széthullásán okulva – ennek a
fejlődési iránynak a zsákutcás voltára. A megváltás
helyett kisebb célokat tűztek ki maguk elé. Kulturális,
karitatív és eseti szociális munkával kezdtek foglalkozni, és
ebben összeforrott közösséggé lettek, még akkor is, ha időnként
csendesebb szakaszok is követték egymást az életükben. A
Fidesznek az ereje ma ezekben a szerény, de szilárd közösségekben,
ezekben a mély meggyőződésű keresztény közösségekben van.
A Jobbik azonban, akár tudja magáról, akár nem, egy erőszakolt
szervezet. Az erőszakszervezet és az erőszakolt szervezet között
az a különbség, hogy az erőszakolt szervezet csak hiszi magáról,
hogy ő erőszakszervezet és fél szembesülni a saját gyengeségével.
Bőszen nagy feladatokat tűz ki maga elé, anélkül, hogy számot
vetne erejével és rá való képességével. Vezetői természetesen
elhitetik vele a gárdamindenhatóságukat. Sokszor természetesen
ezek a vezetők is csak felduzzadt egójú ürgék, akik nem
tudtak megbecsült és jólfizetett pozíciót kiharcolni maguknak
az életharcban. Így a felelőtlenség aztán áthatja az egész
szervezetet, fejétől a talpáig és vissza. Jellemző példa
erre a Jobbik csendőrségnosztalgiája. Nem mondják ki, de
titkon úgy képzelik, hogy majd a Gárdából lesz az új magyar
csendőrség. Ugyanakkor természetesen halvány fogalmuk sincs a
csendőrség valódi mivoltáról, szervezetéről, fegyelméről
és szerepéről. Arra számítanak, hogy az elhagyatott, öreg
vidéki lakosság körében, akik valóban sokat szenvednek a
tolvajlásból élő, rabló, erőszakos cigányoktól, a
nyomorban elállatiasodottaktól, népszerűekké válnak a csendőrség
felállítására vonatkozó propagandájukkal. Sok-sok magára
hagyott idős ember előtt, aki talán még látott csendőrt,
idilli az ajánlat. Amint a két szuronyos, kakastollas csendőr végigmegy
a falun és elcsendesedik a kocsma és a cigánysor, és visszaadják
az ellopott tyúkot, a kiásott veteményt. És nem kell áramot
vezetni a drótkerítésbe, mert mindjárt jön a kakastollas. De
hát, sajnos az a világ elmúlt. Azt a két kakastollast elnyelte
a történelem. Szétmarcingolta, megrágta és megemésztette az
a liberalizmus és az a bosszúval teljes számonkérés, amely a
Nürnbergi Perben és nálunk a népbírósági ítéletekben
tombolta ki magát. A bolsevik zsidó és szovjet megszállás
felszámolta a háború előtti rendszert mindenestül. Csak ami
nagyon rossz, nagyon feudális, nagyon avítt volt, azt tartotta
meg. A csendőrség nem ilyen volt. A teljes magyar hagyományt
felszámolták.
A csendőrséget háborús bűnös
szervezetnek nyilvánították, s ez bizony, akárhogy forgatjuk,
nemcsak nemzetközi ítélet volt a bűnös magyar nép felett,
hanem annak az ávós-zsidó bosszúálló gépezetnek is a műve,
amely valamivel később Baló Györgyben és – tetszik-nem
tetszik – Morvai Krisztinában virágzott ki. Ők nemcsak
politikai nézeteikkel, világnézetükkel, egész, a múltban
szerzett egzisztenciájukkal, hatalmukkal, hanem fajilag is a
holokausztipar oldalára, a liberálbolsevizmus oldalára
tartoznak. Ez kitörölhetetlen. Morvai Krisztina most azt állítja,
hirdeti, s játssza el, hogy megváltoztatta az alapállását.
Alapállást azonban így, ennyire nem lehet megváltoztatni. Megbízásból,
pénzért, hatalomszerzés, vagy hatalomátmentés céljából
lehet „magunkfajtáz”-ni, de nem lehet az élet delén zsidó,
bolsevista oldalról magyar és keresztény oldalra állni. Ezt
csak megbízásból lehet tejesíteni. Ha ebben az őszinteség
elemei egy pillanatra is feltűnnének, azonnal megjelenne a
teniszruhás kuvaiti Moszad-kommandó, és elvégezné a dolgát.
A megbízotti mivoltát csak egy nagyon harsány előadásmód,
egy színészien átélt sztárrikácsolás és egy kétségtelenül
született tehetség tudja elfeledtetni. De más baj is van. A
csendőrség tisztikara magasan képzett, közigazgatáshoz, rendészethez
értő elit katona volt, a legendás járőr pedig a magyar
parasztság fizikailag és szellemileg kiváló legényeiből
regrutálódott, s ma ez a talaj, ez a parasztság nem létezik. A
csendőrség kötelékében vasfegyelem uralkodott, s a csendőr
nem ismerte a korrupciót. Főbűnét is parancsra teljesítette,
mikor részt vett a zsidóság összegyűjtésében a német megszállás
után. Mert parancsot kapott rá. Ha a zsidók megvédésére és
a németekkel való szembeszegülésre kap parancsot, akkor azt
teljesíti, noha kétségtelen, hogy különösebb vonzalmat és
szánalmat nem érzett a bevagonírozottak iránt. A csendőrséget
tehát ma két okból nem lehet feltámasztani: mert nincs hozzá
ember, és mert nincs rá zsidó engedély. Amikor a Jobbik vezetői
a csendőrségről beszélnek, nem tudják, miről beszélnek. És
magát a kérdést is a MIÉP-től szerezték. A rendszerváltás
után, kilencvenhárom táján megjelent ugyanis egy-két
visszaemlékezés, amely megpróbálta valóságosabb színben
feltüntetni a Magyar Királyi Csendőrséget, és megszólaltak a
Torontóban és másutt élő volt csendőrök, katonatisztek,
akiknek az elbeszéléseit a korai MIÉP és a Magyar Fórum méltatta.
A csendőrség visszaállításáról azonban nem volt szó, mert
az MDF egykori vezetői és a MIÉP vezetője előtt is ismert
volt, hogy a párizsi békeszerződésben háborús bűnösnek
nyilvánított szervezetet, a csendőrséget nyugati hatalmak nem
engedik újraszervezni. A MIÉP komoly sajtótámadásokat kapott
a csendőrkönyvek miatt. Erre emlékeznek a Jobbik csendőrséget
játszó vezetői. Szánalmas dolog ez. Az pedig, hogy a csendőrségről
ma már lehetséges tárgyilagosabban megemlékezni, írni, néhány
kiváló történésznek és hadtörténésznek, valamint az úttörő
Magyar Fórumnak és a korai MIÉP-nek köszönhető. 2001- ben
Morvai Krisztina még a melegjogokért harcolt, és kicsiny
gyermeke diadalmasan kiáltott fel egy amerikai óvodában, hogy
neki három anyukája van, szemben az előzőleg felszólaló két
leszbikus anyával rendelkező fehér kislánnyal.(„Jaj, de édi!”
Ebből lesz magyar megmaradás?) Mostanra ez a gyermek felnőtt, s
talán a kérdése is megváltozott: vajon hány apával
dicsekszik, akiket az anyja körül lát, vagy nem lát? A
Jobbik-kérdés ma, akármilyen furcsa is ez, elsősorban zsidókérdés.
Éspedig nem azért, mert Morvai Krisztina zsidó származású,
hanem a szerep miatt, amit rajta keresztül a szervezetre
kiosztanak, és a választási harcba belevisznek. Megzavarni és
becsapni a társadalmat, pótcselekvésekkel elégedetlenséget szítani,
és fenntartani az örök megosztottság állapotát. A közvetlen
cél a Fidesz kétharmados többségének megakadályozása, időnyerés
a megvert, szétugrott liberál-balnak sorai rendezésére, de távoli
a cél, a fontosabbik, az állandó belső bizalmatlanság
fenntartása. Anarchiával fenyegetni: ez volt a bolsevizmus
kifejlesztésének oroszországi útja is, már a XIX. században
és ez volt a magyarországi Kun Béla-féle bolsevizmus előhívásának
az útja-módja is. A magyar nép körében az anarchia nehezen tör
ki, de néha sikerül felhabverőzni, lásd: Károlyi-kormány.
Fontos, hogy mindig legyen kéznél egy elégedetlen proletárcsapat,
és a sajtónak, a zsidó sajtónak legyen módja támogatni és
felszítani az anarchia tüzét. Az állandó fenyegetés és a
magyarnak magyar iránti bizalmatlansága. A megszálláshoz előzetesen
zűrzavar kell. A Fidesz kormányra kerülve nyilván nem akar és
nem is fog antiszemita politikát folytatni, teljesen függetlenül
attól, hogy hány és milyen meggyőződésű zsidó tagja és
vezetője van. De a társadalmat sem akarja és nem is fogja abban
az állapotban hagyni, amelybe az utóbbi nyolc évben és végeredményben
az utóbbi húszban került. Személycserék következnek. A személycserékbe
nem lesz beleszólása a Pető Iván, Kis János, Haraszti Miklós,
Konrád György és hasonlók társaságának. A demokrácia és
az emberi jogok elégtelen érvényesülése miatti zsidó elégedetlenségnek
már nem lesz talaja. Más kell tehát Pető Ivánéknak és
Izraelnek: népi, magyar elégedetlenség. A Fidesz nem elég
radikális, mondják máris, és ezután is ezért fogják támadni.
A kerék fordul egyet a talmud tengelyen. A lázadozás oka az
lesz, hogy a Fidesz nem távolítja el a zsidókat a közéletből,
nem vezeti be a csendőrséget és nem aprítja apróra a cigányokat.
Túlságosan ragaszkodik az emberi jogokhoz. Ez ugyanolyan eszköz
lesz – és máris az –, mint Kis Jánosék kezében az
amerikai import emberi jogok voltak. Nem a magyarság emberi jogaiért
küzdöttek ők, s nem is a teljesebb demokráciáért, hanem a
saját hatalmukért, a számukra bőséges privatizációért, a
hitelek és kamatok maradéktalan megfizetéséért, a megszállásért
és éppenséggel a magyar alávetettségért. Most a
Jobbikanarchiával és az állandó elégedetlenséggel és a követelőzés
magyar makacsságával, akár pogányságával és „mélymagyarságával”
fognak küzdeni ugyanezért. Sokkal rejtettebb zsidó megbízással.
Egyszerű ez és ördögi. Az ördögi – és a marxista –
mindig egyszerű. Nem tudjuk pontosan, hogy a Fidesz milyen
programot akar és tud végrehajtani. De a magyar vállalkozások
megerősítése, a munkahelyteremtés és a munkától vonakodó
segélyezettek, a járadékosok erőteljes munkára ösztönzése,
az egyházakkal és az egyházi iskolákkal és intézményekkel
való viszony rendezése, a kölcsönös támogatás hivatalossá
és egyben magától értetődővé tétele már önmagában is a
Pető Iván-Kis Jánoséknak, a magyarországi kahalnak, a
holokausztból élőknek nemtetsző intézkedéssorozat. A Fidesz
kétharmados győzelmét, de akárcsak nagyarányú győzelmét az
eddig a hegemóniát birtokló oldalról nem lehet nem
visszaszorulásként értelmezni. A Fidesz és Orbán győzelmét
a Holokausztipari Rt. igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága
nem tudja csak vereségként értelmezni, ezért minden eszközt
bevet a megakadályozására. S ezen felül pedig itt van még a
Fidesz győzelmét kiharcoló keresztény középosztály, s annak
mérsékelten radikális része, amely nyilvánvalóan követelni
fogja a maga osztályrészét. Ennek a rétegnek a magától értetődő
előbbre lépése is elviselhetetlen teher a komprádor burzsoázia
számára. A magyar, keresztény elem felkarolása, a kultúra
rendbetétele, a kulturális és sajtó-vezetésben való
helyfoglalások sora elkerülhetetlen. Azoknak, akik a győzelmet
kivívták és kivárták, ez jár. Ez pedig szemben áll minden
Kis János-i és minden nemzetközi zsidó programmal – csakhogy
ezt éppen ők nem vallhatják be. Nekik most magyar proletár
szellemű népi anarchisták kellenek. Nekik most eszelős emberek
kellenek, mint amilyen Vona Gábor. És a sztár, a (mentelmi
joggal) kerékbilincstörő Morvai Krisztina hisztériája kell.
Demszky fél lábbal a börtönben van. Az MSZP önmagában már képtelen
mindezt abban a mértékben megakadályozni, amely az eddig hegemón
helyzetben lévő – volt ávós gyökerű – zsidóságot kielégítené.
A magyarországi zsidóságnak sem az élete, sem a biztonsága,
sem az egzisztenciája nincs veszélyben. Egyedül a hegemóniája
van veszélyben. Ebben a mértékben, ebben az arányban, ezzel a
könnyedséggel, ezekkel a profitokkal és ezzel a mértéktelenséggel
szükségképpen nem lehet tovább uralkodni. De az ávós gyökerű,
a hegemón helyzetű zsidók nem akarnak lemondani uralkodó
helyzetükről. Ezért és ennyiben zsidó kérdés a Jobbik kérdés.
Azon pedig, hogy nekik mindig más kell, ne csodálkozzunk. Nem is
volnának azok, akik, ha nem tudnának könnyedén átstartolni másra.
Nekik mindig más kell. Nem emlékszünk: az idegen szép és másság
gyönyörű jelszavakra, nem emlékszünk a másság meleg- büszke
felvonulásaira? Mindezt teljesen igazolja az az eszeveszett támadás,
amelyet a Jobbik folytat a Fidesz és elsősorban Orbán Viktor
ellen. Ez a mértéktelen, eszement, acsargó támadás már-már
nekik maguknak is feltűnik, és az utóbbi időben már
belekevernek antikommunista ízeket is. A Jobbik választási
propagandájában elsikkadnak az MSZP-összeomlás BKV-jelenetei,
a letartóztatások, úgyszólván említetlen marad Demszky
roppant bolsevista bűnössége, rablása, az egész
MSZP–SZDSZ-viszony, a tulajdonképpen két évtizedes uralom
borzalmas tényei, ellenben a legapróbb Fidesz- és Orbán-hiba
is minduntalan felemlíttetik és a legdurvább, legalpáribb módon
számon kéretik? A Jobbik lélekben – ha van ilyen? – mindenért
más a felelős. Orbánt és bizonyos mértékig Csurkát is
mindenért számon lehet kérni, amit nem tett meg. Ez új eleme a
proletár gondolkodásnak és az anarchista félrevezetésnek.
A
Jobbik sajtója és a sajtó Jobbikja
Senki
sem születik anarchistának és senki sem születik proletár
szellemiségűnek. Az emberek egy részét életük egy szakaszában
anarchistává és proletár szellemiségűvé lehet tenni, és
ehhez még csak szegénynek és elnyomottnak sem kell születni.
Ha valakik a modern korban monopolizálni tudják a tudatipart
embermilliók és milliárdok agya, lelke fölött szereznek sordöntő
befolyást. Minél több időt és energiát kell egy családnak
és a család fejének a megélhetésre, a munkára vagy a szükséges
különmunkára fordítania, annál kevesebb ideje és energiája
marad annak a műveltségnek a megszerzésére, amellyel kritikával
tudná nézni a televíziót, hallgatni a rádiót és olvasni az
újságot. A modern ember fáradt, és olcsó, gyors szórakozásra
vágyik, s eközben kritikátlanul fogadja a híreket, amelyeket
elébe tálalnak, és a hírmagyarázatokat, amelyekkel eltömik
az agyát. Észak-Amerika, Európa és Oroszország tudatipara túlnyomó
részben zsidó tulajdonban van és zsidó befolyás alatt áll. Tévék,
rádiók, magazinok, szexlapok, bulvársajtó és politikai sajtó,
zeneipar, reklámügynökség, marketing, közvélemény-kutatás,
összefüggő, egymást támogató hálózatot képez, és
valamennyit neoliberális zsidó csoportok irányítanak. Ehhez
csatlakozott az utóbbi időben az internetszolgáltatás, a világháló,
amely azonban most már gondot is okoz, mert mindenki hozzáférhet,
aki megtanulja kezelni és a saját véleményét, gondolatait is
szétterjesztheti. Az utóbbi időben tanúi lehetünk szabályozási,
tiltási törekvéseknek, amelyek a hatalom és az erkölcs számára
elfogadhatatlan tartalmak közzétételét és fogadását akarják
korlátozni vagy megtiltani. Magyarországon a tudatipar a Kádár-korszakban
állami monopólium volt, és a sajtót, a rádiót és a tévét
a pártközpont irányította, felügyelte. A vezetőit, a
szerkesztőit minden esetben a párt nevezte ki és távolította
el. Ez a pártközponton belül mindig zsidó származású pártvezetők
kezében összpontosult. A legnagyobb hatású személyzeti munkát
a hosszú ideig uralkodó Aczél (Appel) György fogta össze,
munkássága nyomán vált a magyarországi tudatipar sokszor
cionista szelleművé és a magyar népi öntudat temetőjévé.
Ezért a rendszerváltás fő kérdése is ez lett: megmarad- e a
rádió és a tévé és a sajtó az időközben persze látszólag
átállt, magukat olykor rendszerváltónak feltüntetők – például
Mester (Messinger) Ákos és a tévé esetében a több elnököt
is túlélő, sokoldalú Szinetár Miklós – kezében, s ugyanígy
a Népszabadság és más országos lapok egy, a titkosszolgálatokkal
is összefonódott volt ávós garnitúra kezében, vagy a
rendszerváltás meghoz legalább valami arányosabb elosztást. A
szerkesztők és vezetők, akik korábban magától értetődően
vezető pártemberek és munkásőrök voltak, és akiktől meg
sem lehetett kérdezni, hogy milyen származásúak, látván az
idők fordulását az SZDSZ-be tömörültek, és az SZDSZ, mint
rendszerváltónak kikiáltott párt, védte meg őket. Az az egész
konfliktus, ami végül Antall József és e sorok írója közt
kirobbant és amely végül szakadáshoz és a MIÉP megalakításához
vezetett, ebből a tűrhetetlen igazságtalanságból származott.
Az Antall – Tölgyessy-paktum, közvetlenül az MDF választási
győzelme után az MDF fegyverletételét jelentette a médiakérdésben.
A paktum legsúlyosabb tétele a média Aczél György embereinek
kezében hagyása volt. Engem, aki rámutattam ennek a magyarságra
és az MDF-kormányra nézve halálosan veszélyes önfeladásnak
a nemzetellenességére, árulás voltára, kizártak az MDF-ből,
üldözőbe vettek, mint antiszemitát, berekesztették fellépéseimet
a Rádió Vasárnapi Újságjában, és több kísérletet tettek
arra is, hogy a Magyar Fórumot, amelyet én alapítottam, kiüssék
a kezemből. A tudatipar nagyhatalommá a kereskedelmi tévék
beengedésével vált. Mindkét nagy kereskedelmi csatorna
amerikai zsidó tőkével létesült és ennek megfelelő vezetéssel
és irányítással működik. Emellett mindkettőnek fő célja,
hogy pénzt termeljen a tulajdonosoknak. Az eszközökben soha nem
válogatnak. Időközben ez a tőke szerzett magának kisebb hatókörű,
de sokkal célzottabban az elzsidósítást szolgáló tévét és
rádiót. Az ATV és a Klubrádió már nem is palástoltan
folytatja ezt a megszállást elősegítő, tudatromboló, még a
magyaros hangzású beszédet is kerülő adást. (Megjegyzendő,
hogy a nem magyaros hanglejtés, a tiszta ejtésű magyar beszéd
és beszédsebesség a közszolgálatban is ritkul.) A Fidesznek a
kis arányú 2002-es választási vereség után, óriási erőfeszítéssel
sikerült kisebb rádiókra és tévére szert tennie, de ezek
hangvételén is érződik a liberális nyomás. A Jobbik előző
alakjához képest száznyolcvan fokú átállítására, alapító
vezetőinek eltávolítására, majd éppen napjainkban erős párttá
felfújására csak ilyen médiaviszonyok közt volt lehetőség.
E nélkül a szervezett média alányúlás nélkül, mindig
egyfelől fújó, felfelé emelő médiaszél nélkül a Jobbiknak
a létezését sem lehet elképzelni. Miközben a MIÉP-et következetesen
elhallgatták a médiában, és a legnagyobb rendezvényei is csak
véletlenül, vagy pillanatokra és meghamisítva kerülhettek a képernyőre,
a nemzetrombolás speciális feladatára a médiairányításban,
a zsidó agyközpontokban kiszemelt Jobbikot és a Magyar Gárdát
mindennapos szereplés emelte, duzzasztotta. Ezt persze csak az
vehette észre, aki figyelte és aki benne volt, illetve aki
szenvedő alanya volt ennek a folyamatnak. Minden terv szerint
haladt. Először azt kellett belevinni a köztudatba, a hírekbe
és a közbeszédbe, hogy a Jobbik létezik, a MIÉP pedig nem létezik.
Mert a média irányítói pontosan tudják, hogy ami nem jelenik
meg a nagy képernyőkön, az nem létezik, ami pedig megjelenik,
még ha bizonyos fenntartásokkal, bírálattal kísérve is, az létezik.
Az emberek azt hihették, hogy a Jobbik ügyes, mert mindig tesz
valami olyat, ami a médiát érdekli és hírt ad róla. Gyakran
úgy, hogy a fennálló rendre veszélyes, mert radikális az,
amit művel. Pedig fordítva volt: a lépések zömét a médiában
tervezték meg, és ha pénz kellett hozzá, ők adták, aztán
kivonultak az eseményhez. A legnagyobb médiaesemény a Magyar Gárda
megszervezése volt. Majd közvetlenül ezután annak elhíresztelése,
hogy a Magyar Gárdát esetleg felfegyverzik és a cigánybűnözés
letörésére, a cigányság megfélemlítésére fogják használni.
A cigányság nagy része addigra már alaposan meg volt dolgozva.
Mélyszegénységben élő, de tévét azért néző tömegeikre
hamar ráragadt a félelem, és még jobban kezdték gyűlölni
nyomorukért, borzalmas munkátlan létükért az egész magyarságot.
Hiszen azt, ami a putrijuk előtt katonai alakzatban masírozott,
Magyar Gárdának nevezték. Hiába jutott volna eszébe ez a nagy
média-ötlet magának a Nagy Vonának és a Sztár Morvai
Krisztinának, ha nem áll mögötte Baló György, illetve az egész
nemzetközi médiabirodalom, az MSZP és az SZDSZ hatalmát
mindenképpen, minden eszközzel megvédeni akaró hatalom.
Menetelhetett volna a Magyar Gárda Tatárszentgyörgytől
Augsburgig és fújhatta volna akár Lehel kürtjét is, ha a média
irányítóinak nem állt volna érdekében, nem adtak volna hírt
a menetelésről, és a Gárda néhány kilométer után még
Bugacon szétesett volna. Így azonban, hogy a hír szárnyára
vette őket, dagadtak a keblek a lajbi alatt. Ráadásul még
olyan hírüket is költötték, hogy ők fegyvertelenül is félelmetesek,
már-már Mátyás király Fekete Seregével is vetekszenek. Rövid
idő és sok hír után már nem csak a cigánybűnözéstől valóban
szenvedők kezdtek bízni bennük, hanem a változást váró,
egykor a MIÉP-hez és a kisgazdapárthoz húzó, tartozó emberek
is. A Jobbik téma lett. Rengeteg ismerettel, nagy szakszerűséggel,
profizmussal agyba belőtt téma. Média mestermunka. A létrehozó
háttérhatalom a pártról, a Jobbikról, minden áldott nap közölt
valamit. A Népszabadság olykor naponta több cikkben is
foglalkozott velük. S még volt egy trükk, amely felnyomta őket
a hullám tarajára: a csipetnyi bírálat. Mert mindig
odabiggyesztették a promóciós írásba azt is, hogy a Jobbik
veszélyes a demokráciára, arra, amelyet Gyurcsány, az őszödi
hős jelentett az egyre nehezebben élő ember szemében. A Népszabadságban
is és másutt is úgy tüntették fel a dolgot, hogy a Jobbikkal
azért kell foglalkozni, mert veszélyes a rendszerre, arra, amely
be akarta vezetni a vizitdíjat és megszünteti az iskolákat és
a kórházakat. Akkor a nép szemében ezek hősök, hiszen nincs
senki, aki ezt a vágyukat megértené, csak és kizárólag a
Jobbik. Ezért sok-sok jóakaratú magyar ember is odaáll a
Jobbik mellé, amely lám, még a betiltás után is meri működtetni
valamilyen formában a Magyar Gárdát, és ezért Vona Gábort
felállítják a fűről, ültéből a rendőrök. (Juj!) És
elviszik.
Nem
vitás, ezt így Talmudon edzett elmék találták ki. Ez eddig
jobban, hatékonyabban, rejtettebben működik, mint az SZDSZ-es
átverés és átmentés működött 1989-90-ben. Ez körmönfontabb,
csiszoltabb, rejtettebb, mint a „Tudjuk, merjük, tesszük”
volt, mert azon az óriásplakáton az öt délcegen álló zsidó
közül legalább háromról lerítt a származása és a múltja,
és azonnal kétely támadt a szándék őszintesége felől. De
itt a Magyar Gárdáról és egy magyar radikális pártról, az
elgyengült, elvénhedt MIÉP folytatójáról van szó. Ezt részben
azok vezetik, propagálják, akik onnan pártoltak át, „megunva
a tutyimutyiságot, Csurkát”. Ezek református lelkészek, vagy
evangélikus lelkészi családból származnak, mint Balczó Zoltán.
A csillag, a leghangosabb, és a legtöbbet szereplő asszony a
Baló Györgynek két gyermeket szülő Morvai Krisztina pedig azt
mondta magáról, hogy az egyik nagyapja görög-katolikus lelkész
volt, arról azonban hallgatott és hallgat ma is, hogy az édesanyja,
Fekete (Schwarz) Klára, a Rothschild Szalon egykori manökenje.
Ez azonban nem lényeges. A szolgálat zsidó, amit a Magyar Gárda
teljesít. A találmány és médiában létrehozott párt
gondolata zsidó, mert csak az lehet. Akinek vagy aminek nincs médiája,
tévéje és rádiója, nincs mögötte támogató világhatalom,
annak eszébe sem juthat médiapártot létrehozni. Az csak ekkora
liberál- bolsi médiafölény közepett lehetséges. Csak azok,
akik tudják, mi fölött rendelkeznek, csak azok vághatják bele
ebbe a fejszéjüket. Ez a rideg valóság. Akinek nincs koksza,
feketeszene, kohója, az nem tud vasércet olvasztani, acélt
csapolni, akármennyire szeretné is. A Jobbikot mai formájára
és méretére felfújni csak az erős háttérhatalom volt képes.
Találgathatunk, hogy személy szerint kikből és mikből áll ez
a médiahatalom, de tulajdonképpen mindegy. Az amerikai zsidó
világközpont, New York, minden bizonnyal benne van, Moszkvából
pedig nagy valószínűséggel a Kreml zsidó fenegyereke,
Zsirinovszkij. Ugyanakkor be kell számítani a dologba azt is,
hogy New York és London, valamint Moszkva ma már korántsem
tiszta. Keleten ott szervezkedik a nyugati zsidóság, Nyugaton
pedig az orosznak és ukránnak mondott zsidó maffiák. Borisz
Berezovszkij, az állítólag leggazdagabb zsidó maffiózó,
nagytőkés Londonban él, Szemjon Mogiljevics, akinek Budán is
volt – vagy talán van is? – háza, New Yorkban székel és
onnan irányít. A szintén pillanatok alatt kő-gazdaggá lett
Guszinszkij moszkvai rádió-, tévé- és laptulajdonos (Kommerszant)
ma Spanyolországban húzza meg magát, mert a spanyoloknak nincs
kiadatási egyezményük az oroszokkal és Guszinszkijt vádolják
– vádolgatják. Ezeknek mind lehet érdekük a Fideszt megakadályozni
a kétharmados többség elérésében, de a legnagyobb érdeke
természetesen ehhez a magyarországi zsidóság Surányi- Pető rétegének
fűződik. A magas pozíciókat betöltő és nagyon könnyen
meggazdagodott rétegének pedig egyszerűen létérdeke ez. S
ezek alaposan össze vannak fűződve, kötve, csomózva az előbb
felsorolt dollármilliárdos körökkel. Ez nem összeesküvés-elmélet,
ez tény.
1883-ban,
amikor folyt a tiszaeszlári per, amelyet maguk a zsidók tettek vérvádperré,
a Rothschild Bankház nyomást gyakorolt gróf Tisza Kálmánra,
az akkori magyar miniszterelnökre, hogy mentsék fel Solymosi
Eszter gyilkosait, a sakterokat, mert a bankház csak ebben az
esetben folyósítja Tisza Kálmánnak a politikai fennmaradásához
szükséges hitelt. Ezért akkor, a kormány irányítása alatt
álló legfőbb ügyész helyettesével, bizonyos Seiffert úrral
olyan vádbeszédet mondattak el, amely tulajdonképpen védőbeszéd
volt, és a sakterokat a sok kétségbevonhatatlan közvetett
bizonyíték ellenére felmentették, Tisza pedig megkapta a kölcsönt.
(Igaz, a per utáni felháborodás hullámában Tisza Kálmánt
nem választották meg a tiszántúli református egyházkerület
főgondnokává. Fiát pedig, gróf Tisza Istvánt 1918. október
31-én zsidók által szervezett akcióban három katona megölte.
Köztük volt az a Népszavás újságíró, Pogány József, aki
aztán Kun Béla hadügyi népbiztosa lett, s akit a kommün bukása
után a szintén zsidó vezetés alatt álló Bécs nem adott ki
az 1920-ban összeülő bíróságnak, és aki ennélfogva büntetés
nélkül megúszta a gyilkosságot.) Az 1867-es Kiegyezés óta
tehát nem ismeretlen a zsidó pénzközpontok, majd a cionista
szervezetek beavatkozása a magyar belügyekbe. A második világháború
óta ez ötvöződött a szovjet beavatkozással, s attól függően,
hogy Moszkvában éppen melyik irányzat erősödött meg, a
bizonyos mértékig antiszemita keményvonalas, vagy a zsidóbarátnak
látszó liberálisabb alakulat a magyar vezetés politikája: Aczélt
hol előbbre tolták, hol hátrébb vonták. A dolog úgy volt
eladva, hogy nekünk mindig akkor jobb, ha a liberálisok vannak
felül. Végeredményben azonban a nemzetköziség lett a nyertes,
a magyar vezetés elzsidósodása az 1982-es IMF-be való belépéssel
felerősödött, és az úgynevezett demokratikus ellenzéket, az
aláírósdikat és a szamizdatkiadást, amely kétségtelenül
sok értelmes dolgot is felszínre dobott, azért szervezték meg,
hogy egy szükségszerűen bekövetkező változás után – New
Yorkban és a Moszadban sokkal korábban voltak erről információk
– a zsidó hegemónia fennmaradjon. Teremtődjék meg az erkölcsi-politikai
alapja, legyen ellenálló legendája az ávós szülők
gyermekeinek. Ez az a képlet, amire a Jobbik felépül. Természetesen
a helyzetnek, a liberális összeomlásnak megfelelően – kifordítva.
Most minden népinek, sőt antiszemitának és cigányellenesnek látszik
ebben a pártban, és ennek bizonyítására református lelkész,
sőt idős püspök és az egész család csatasorba állítására
és egy jónevű sport-család elfajzott tagjának a főszerepbe
állítására van szükség. Meg hótt antiszemita sajtóra,
elfogadhatatlan, vagdalkozó, emberi méltóságot sértő, értelmetlen
zsidózásra, amelyet a „Kuruc infó” művel. Meg a többi
Jobbikhoz közeli lap és portál. A Kuruc infót zsidók
szerkesztik, írják. Az egyik szerkesztője és írója korábban
cionista ifjúsági mozgalmat szervezett, és Palesztinába készült
harcolni, a másik harcolt is az izraeli hadseregben és jól beszél
ivritül és jól fordít a héber nyelvű lapokból. Ez a
moszados korábban a Magyar Fórumban dolgozott és bennünket tájékoztatott.
Megbíztam benne, megesett rajta a szívem és azóta meghalt édesanyján,
munkát adtam neki és hasznát vettem a munkájának. Szorgalmas
volt és tehetséges. Aztán feltűnt, hogy egy kicsit többet jár
Erdélybe, mint kellene. De mielőtt ezt szóvá tehettem volna és
megvizsgálhattam volna – megpattant. Ellenem, ellenünk
fordult. Most az egyik fő antiszemita. A Kuruc infóban és más
internetes és nyomtatott Jobbik-sajtóban olyan elfogadhatatlan
kocsmai zsidózást művelnek, többnyire zsidók, ami mellett nem
lehet szó nélkül elmenni. Ez ugyanis nagy kárt okoz – a
magyarságnak. Az egész nemzetet tünteti fel elfogadhatatlan,
Slotás színben, és kihívja a nagyon erős nemzetközi zsidó körök
rosszallását, magyarellenes megnyilvánulásait. Amellett összeszervezi
a már-már asszimilálódni készülő zsidóságot, és
iszonyatosan megterheli a magyar kibontakozást. Ez ugyanis nem a
jogosulatlan, indokolatlan és igazságtalan zsidó hegemóniát bírálja,
hanem emberi mivoltában sérti meg, méghozzá igazságtalanul,
és a visszacsapáshoz szükséges gyűlöletet váltja ki a
hatalmon lévő nemzetközi zsidóságból. Ez cionista termék, s
mint ilyen, természetesen nem új. A veszélye az, hogy tájékozatlan
magyar népi tömegeket keríthet – és kerít is – hatalmába,
és elfedi azt a tényt, hogy a Jobbikot és lapjait a zsidó érdek
vezeti és pénzeli. Ez az ördögi vonás benne. A Jobbik és a körülötte
felépített médiatámogatás birodalma szándékosan, célszerűen
van ennyire zavarossá, kiismerhetetlenné téve. Mint egy nyitott
és bűzlő heringesdoboz, amelyben ott van már-már oszlóan –
szellemileg – maga a volt izraeli katona, ott fekszik a MIÉP-ből
kiszállt Hegedűs lelkész, a püspök úr, aki már képtelen
befejezni egy prédikációt, ott van az összes MIÉP-től
ellopott és összezagyvált eszme, és a zsidóság magyar bűneivel
szembeni kritikánk, a bátorságunk, hogy ezt egyedül, párt-létünket
kockáztatva ki mertük mondani és le mertük írni, ott van
Morvai Krisztina a maga letagadott származásával és volt férjével,
az Aczél György fémjelezte rendszer egyik főkolomposával, és
ott menetelnek a hiszékeny tömegek, a reménykedők meg az elbódítottak.
A siker szédültjei. A csápok kinyúlnak a legális nemzeti-polgári
sajtó szerkesztőségeibe is. A Jobbik-építkezés idején a
Magyar Nemzet szinte naponta közölte önbeteljesítő jóslatait
a Jobbikról, s a nemzeti-polgári adások is, mint egy reálisan
létező, önmagától fejlődő szervezetről adtak hírt. Csak
azt nem vették észre, hogy ezt a pártot kívülről, és a
magyarság ellen szervezik. Elterjedt a hír, hogy a fiúk és
Morvai Krisztina ügyesek, mert mindig tudnak olyasmit előállítani,
ami kell a sajtónak. Nem akarták, és sokan ma sem akarják észrevenni,
hogy a dolog fordítva történik: valahol Moszkvában,
Tel-Avivban, New Yorkban, vagy talán éppenséggel az újabban
nemzetközileg boldoggá nyilvánított Berlinben – ahol egyszem
Nobel-díjasunk húzza meg magát – kitalálják az eseménysort,
amire a Gárda és a sajtó kivonul és kimér egy százalék
emelkedést a Jobbiknak. Sok kicsi sokra megy. Ez a földalatti
Jobbik-építés ma is tart. A Demokrata című lap, Bencsik Andrásnak,
a Gárda ruháját szállító cég tulajdonosának és egykori Gárda
alapítónak a lapja, látszólag megértve az idők szavát, címlapján
azt a gyöngéd kérdést teszi fel, hogy „Fidesz vagy
Jobbik”. Ezzel egy belátás szerinti, emberileg és magyar öntudat
szerint is legitim választást sugall a két pólus között.
Mintha maga az a tény, hogy a fennálló szabályok szerint, a
megszerzett ajánlásokkal, mindkettő erkölcsileg is egyaránt választható
volna, és a magyar sors felelős alakítása kötelezettségével
is mindkettő egyenértékű volna egy becsületes magyar ember számára.
Kétségtelen, nagyon sokan mennek majd el választani ezzel a
meggyőződéssel. Pedig éppen ez a legnagyobb hazugság. Az
egyik ugyanis, a Fidesz, meglehet sok hibával, több korábban
elkövetett tévedéssel, esetleg ilyen-olyan
származású tagokkal és vezetőkkel is tűzdelve, ma a becsülettel
választható magyar kibontakozás, a másik pedig a magyar sír,
a zsidó megszállás. Aki ezt elhallgatja, noha tudja, márpedig
sokat megjárt Bencsikünk tudja, az hazudik és nem magyar ügyet
szolgál.
Mindazokkal együtt, akik oda faroltak akár tőlünk, akár másfelől.
Most aztán örülhetnek: papok, kurvák, katonák, leszbikusok,
biszexek és impotensek, mi már csak kevés helyen tudtunk
indulni, ők meg nagy, gazdagon fizetett állások elé néznek, ha
ugyan mégis – nem is kicsi részben a mi felvilágosító munkánk
eredményeként –, az nem történik velük, papostul, kurvástul,
katonástul, mint a lócitrommal szokott,
amikor a kakas felfedezi és egy büszke mozdulattal szétrúgja.
Mint minden más jelenlegi pártban is sokféle népelem gyűlik
össze. De a Jobbik minden másnál több kétes egzisztenciát
tartalmaz. A jóindulatú, megtévesztett magyarok mellett, akikért
ez a
harang szól, vannak benne szép számmal emeszempések és hitgyülekezetesek,
KISZ-esek, liberálisok és különféle bolsik, úgymint szószékbolsik,
lepedő
jogvédők, szellentés újságírók, libák és leszbikus libák,
csak gágogók és alul gágogók. Itt most nem a választás a
nagy tét, hanem a magyar megmaradás. Hátha végre ráébred
erre a mindig későn ébredő magyarság. Erre most nem remény
van, hanem esély.
(Megjelent
a Magyar Fórum április 1-jei számában.)
Ez a csoportosulás
szemben áll az evangélium igéivel
Kiss
Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök
–
Püspök úr, tisztában vagyok azzal, hogy a római katolikus
egyház nem törekszik hívei megosztására, sőt, ellenkezőleg
cselekszik. Mégis vannak esetek, amikor szólnia kell. Most itt
van a szólás ideje. Hogyan kezeljük a Jobbik magatartását?
–Korábban, míg nem mutatták
ki a valódi szándékukat, sokan gondolhatták azt, hogy jó szándékú
emberek követik a Jobbikot. Mára ez nem érvényes megállapítás.
Senki nem mondhatja, hogy nem tudta kiket támogat.
Most, amit hallunk a Jobbikról,
és amit látunk cselekedeteikből, abból egyértelmű következtetést
vonhatunk le: a Jobbik mondanivalója, magatartása és stílusa
nem egyeztethető össze az evangéliummal. A recept, amit kínál
ez a politikai csoportosulás, szemben áll az evangélium igéivel.
Aki ma Magyarországon a Fidesz kétharmados többsége ellen
dolgozik, nem akar igazi rendszerváltást. Ezt én mondom, püspökként
és magánemberként egyaránt.
Győri Béla
A keszthelyi hóhér
Az
Alfa szövetség „Rózsatemetés” címmel felvonulást tartott
Keszthelyen, – búcsúztatva a művi abortuszok 6 millió áldozatát,
majd a Városi Kórház előtt arra kérte az egészségügyi intézmény
vezetőjét, hogy az év meghatározott három napja Keszthelyen
is legyen Abortuszmentes nap. Az eseményen az Alfa Szövetség több
oldalas nyílt levélben szólította fel Dr. Pap Ervin szülész-nőgyógyász
főorvost, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltjét,
hogy „jelentse ki: állampolgári és emberi jogaival élve a jövőben
nem kíván sem sebészi, sem vegyi eszközökkel művi terhesség-megszakítást
végezni.
A
Jobbik szavazatelragadó, a választókat szándékosan megtévesztő
taktikája, hogy látszólag abortuszellenes lózungokat
hangoztat, például, hogy az abortusz gyilkosság. Ennek ellenére
minden további nélkül elindít egy olyan jelöltet, aki
rendszeresen abortuszokat hajt végre. Dr. Pap Ervin sajtótájékoztatón
reagált a levélre. Azt magyarázandó, hogy miért végez
abortuszokat egy a Jobbiktól már megszokott, Vona Gábor hülyeségeihez
mérhető, értelmetlen szellemeskedéssel rukkolt elő: „nem
gyilkos vagyok, hanem hóhér”. Arra hivatkozott ugyanis, hogy
ő egy végrehajtó intézményben dolgozik, az abortusz törvényi
keretek között zajlik, nem tagadható meg. Csakhogy ez egész
egyszerűen nem igaz. Az alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.)
AB határozata szerint: „Az orvosilag nem indokolt terhességmegszakítás
elvileg nem szükségszerű része a szülész-nőgyógyászi
munkakörnek. Ezért az abortuszt ellenző orvos általában
hivatkozhat a lelkiismereti szabadság jogára (hacsak nem
abortusz-klinikán helyezkedett el). Az államra pedig az a további
kötelezettség hárul, hogy jogilag lehetővé tegye olyan
munkahelyek létesítését, s szükség esetén szervezzen
ilyeneket, ahol a nőgyógyász nem köteles lelkiismerete ellenére
terhességmegszakításra.”
A jobbik általános
erkölcsi szintjének megfelelően a főorvos úr még egy ilyen
helyzetből is előnyt akar kovácsolni – a hazugság után –,
így bizonyítandó jóindulatát „vállalta, hogy hetente egy
napon nem végez sem kémiai, sem pedig sebészeti terhesség-megszakítást.”
Feltehetőleg szombaton.
B. M
Húsz évet a húsz évért
Csaknem
húsz évet ült emberölés miatt Gombos Tibor, a Jobbik
alapszervezetének elnökségi tagja. A periratok szerint a férfi
1978-tól kezdve követett el biztosítási csalásokat, melynek révén
280 ezer forinttal károsította meg az Állami Biztosítót. Négy
év alatt háromszor kötött poggyász- és baleset-biztosítást
és mindig történt valami baj az úton. A későbbi per során a
tanúk beismerték, hogy hamis tanúzással segítették Gombost a
biztosítási csalásokban. A stiklikről tudott a feleség is,
akitől a férj egyre inkább elhidegült. 1981 nyarán – a későbbi
gyilkos – rizikó-életbiztosítást kötött magára és a nejére,
amely 15 évre szólt, havi ezer forintos díjjal. Lényege: ha a
biztosítottak közül valaki 15 éven belül meghal, a másik több
mint kétmillió forinthoz jut. „Amikor megkötöttük az életbiztosítást,
összevesztünk, de kifelé nem mutattuk. Felmerült bennem, miért
én haljak meg, ő is meghalhat. Eszembe jutott egyszer, a házban
gyakran rossz a lift, mi lenne, ha véletlenül beleesne a liftaknába,
vagy csak úgy kiesne a tizedikről ablakpucolás közben…”
– Gombos ezt előzetes letartóztatása alatt vallotta be a
pszichológusnak. Végül egy kővel hátulról leütötte, majd vízbe
fojtotta feleségét. A gyilkosság után felkereste barátnőjét,
majd a tanácsnál és a biztosítónál intézni kezdte a
„formaságokat”. A tanúként nyilatkozó barátok nem látták
rajta, hogy búslakodna, felesége ruháit szinte azonnal kiárusította.
majd a hidegvérű Gombos bejelentette igényét az életbiztosítási
pénzre. A férfinak egyébként összesen huszonhat, állandóan
módosított vallomása volt, nyolc különböző variációban
ismerte el a gyilkosságot. Igazi jobbikos. A Jobbik vezetői egyébként
azt hazudták: ártatlanul ült bűntársuk, ez az elvetemült
gyilkos.
A MÁV-nál volt párttitkár
Korondi
Miklós a Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség
presbitere. 1976 óta dolgozik a MÁV-nál, ahol minden szakmai lépcsőt
végigjárva, és több képesítést, diplomát szerezve jelenleg
a Vezérigazgatóság forgalmi szabályozási szakértője. Az ún.
rendszerváltozás első kormányainak határon túli magyarokat
cserbenhagyó, önfeladó külpolitikája óta véglegesen a
nemzeti radikálisok táborába tartozónak vallja magát.
2004-ben alapítója és azóta elnöke a Jobbik ceglédi
szervezetének. 2006 óta önkormányzati képviselő, több helyi
sikert elérve a testület egyedüli jobbikosaként. Az új erőben
Pest megyei elnök és az Országos Választmány alelnöke.
Legfontosabb feladatának a politikusbűnözők elszámoltatását
és a kis- és középvállalkozások megerősítését tartja.
Korondi Miklós hazudik, letagadja MSZMP-s múltját és azt, hogy
a MÁV párttitkára volt, sőt a Jobbik sajtótermékekben azt
hazudják, hogy párton kívüli. A párttitkárok jobbak, mint a
politikusok.
|