vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.23. 

A sötétség erői a kétharmad ellen

Győri Béla interjúja Makovecz Imrével

– Néhány nappal túl vagyunk a választás első fordulóján. Érdekes volt ez a választás. Ön hogyan értékeli?

 –Úgy értékelem, hogy volt egy komoly kísérlet arra, hogy a rablókkal szembeni nemzeti egységet megbontsák a választások előtt, ezért kreálták ilyenre a Jobbikot. Sajnos ez a rossz kezekben lévő Jobbik nevű eszköz nagyon sok szavazatot kapott. Meg kell hogy mondjam, bizony jobb lett volna, hogy ha ez nem így történik, hanem úgy, hogy a Csurka Pista jelen van ebben a mezőnyben, mert én őt egy rendkívüli képességű és nagyszerű embernek tartom, és nagyon sajnálom, hogy  a  háttérhatalomnak sikerült – az évek óta tartó elhallgatással és egy álszervezet felpumpálásával – az ellene való akciója. Ez a dolog egyik fele. A másik fele az, hogy reménykedem abban, hogy a kétharmadot minden körülmények között megszerzi a Fidesz. És nem azért fontos ez számomra, hogy a Fidesz nyerjen, hanem azért, hogy ne folytatódhasson az, ami most már lassan húsz éve a parlamentben, hogy politikailag mellékes jelentőségű problémák körül csócsálják a hamisságot. A kétharmados többség arra kell, hogy radikálisan és gyorsan lehessen lépni jó néhány olyan alapvető dologban, amely a legsötétebb gyarmati helyzetet hozta létre Magyarországon. Sajnálom, hogy nem derült ki máris a kétharmad, mert ez a Makovecz nevű vénember türelmetlen már, mert szeretné látni Magyarországot felfelé vágtatni. Az individuális képességek messze meghaladják a szomszéd országokban található emberekét. Igazságtalannak tűnik, amit mondok, de ez a tapasztalatom. Mert ugye, Magyarországon munkám már nem nagyon van, de Felvidéken, Románia területén – Szerbia területén kevésbé – vannak a munkáim. Templomok és egyéb munkák, ahol épeszűbben tudnak viselkedni az emberek ma már, mint itt, Magyarországon. Hihetetlen

 – Azért az elképesztő dolog, hogy Makovecz Imre Magyarországon alig talál munkát.

 – Legutóbb a legskizofrénebb állapotom Rómában volt, amikor is az APEH felszámolta a cégemet, és közben pedig a la Sapientia Egyetem díszdoktorává avattak barokk ruhában. Na most ebben a barokk ruhában a szorongás és a nyomorult lelkiállapot uralkodott. Ez jellemző az én helyzetemre. Hat ujjnyi vastagon le vagyok…. De ez nem olyan nagy baj, mert adekvát az ország helyzetével, és ezt én tudomásul veszem. És nem hagyom abba a munkát, noha a hetvenötödik évet taposom.

 – Isten éltesse sokáig. Nem arról van szó, hogy egy sztár építőművész munka nélkül maradt, hanem arról, hogy a tehetség nem bontakozhat ki Magyarországon.

 – Ez evidencia azzal a technikával, ami itt folyik. A magyar vállalkozásokat 8 éven keresztül csak pusztították. Sőt, nyugodtan belevehetjük ebbe a történetbe az egész Kádár-rendszert mindenestül, a Rákosi-rendszert mindenestül. Ez egy nagyon hosszú folyamat, ami Trianon óta folyik. Ennek ellenére én azt mondom, hogy a magyarságot nem lehet eltaposni. Példaképpen mondom: az elcsatolt Komáromban volt egy nagyobb munkánk, amelybe bevontam a szlovák építészeket is, s ennek a társaságnak a magyar tagját Litumerickinek, a szlovákot Vargának, hívják, és benne vagyok én, egy Makovecz. Ez Szent István Magyarországa, mert magyarul beszélgettünk. Annak ellenére, hogy közel ezer éven keresztül a hivatalos nyelv Magyarországon a latin volt. Tehát fogott a paraszt egy deákot, és elvitte a bíróhoz, hogy tudjanak tárgyalni. Miért volt ez? Mert Szent István országában egyik nyelv sem ült rá a másik fejére. Nem panaszkodom: Tolvajos tetőtől Csíkszeredán keresztül Sepsiszentgyörgyig vannak munkáim.

 – Nagyon bízom abban, hogy a maradék Magyarországon is lesznek munkái. Mert az új kormányzatnak ez a legjelesebb feladata, hogy munkát a magyaroknak.

 – Ennek az a feltétele, hogy azonnal és radikálisan az adózási rendszerhez hozzá kell nyúlni. Az egy abszurdum, ami Magyarországon van, hogy az ember elvégez egy nagy munkát, utána ha leszállítja, kér egy teljesítésigazolást, megkapja, benyújtja a számlát, a számla benyújtásával egyidejűleg annak a negyedét a magyar államnak ki kell fizetni. És  még nem kapott a megrendelőtől egy fillért sem. Sőt, ezek után a megrendelő egyáltalán nem fizet. A harmadik ilyen munkánál bedobja a törölközőt. Na most ne legyünk naivak, ez nem hiba, ez eredmény.

 – Annak a kurzusnak az eredménye, amelyik itt nemcsak 8 évet, sokkal többet uralkodott Magyarországon.

 – Igen, és amelyik most már feni a fogát, a 20%-os eredményével persze a többit is bevonva, hogy azért mégiscsak keresztbe tudjon tenni. Ahogy a multimilliárdos szocialista ígérte, aki szociálisan hirtelen érzékeny lett.

 –Éppen ezért a Fidesznek, ha esik, ha fúj, meg kell szereznie ezt a kétharmadot. Mi a magunk eszközeivel, amit tudunk, teszünk ennek érdekében.

 – Én is így mondom. Ötven valahány képviselőjelölt van még ugyan első helyen, de azért kérdőjellel. Ennek a nagy részét meg kell nyerni ahhoz, hogy a kétharmad meglegyen. Én ennek drukkolok minden áron. S arra kérek mindenkit, tegyünk is érte.