|
 2010.08.20.
Rekviem a magyar parasztságról
Balázs József találkozása
Istennel
Balázs József íróról
(Vitka, 1944. március 19. – Budapest, 1997. október 13.) először
Koncz Gábor színművésztől hallottam, aki két regényének
filmváltozatában, a Magyarok-ban és a Fábián Bálint találkozása
Istennel című alkotásban a főszerepet alakította. Akkoriban közösen
dolgoztunk a Kaszkadőr nélkül című könyvön, melyben az színművész
felidézi pályafutásának – számára fontos – találkozásait,
történeteit és emlékeit. Balázs Józsefet úgy mutatta be,
mint aki a Móricz Zsigmond nevéhez fűződő prózai vonulat
hagyományát folytatta: történeteiben a kitaszítottak, a szegény
emberek, az alullevők világát ábrázolta kivételes tehetséggel.
Megfogadtam Koncz Gábor tanácsát, olvasni kezdtem Balázs József
műveit. Nem bántam meg.
Az író szülőföldjét
a Kraszna, a Szamos, és a Tisza határolja. Ennek az Isten háta
mögötti tájnak paraszti közösségét ábrázolta megrendítő
mélységgel és hitelességgel. A történelem eseményei közé
szorult magyarokról van szó, akik – történhet bármi: világháború,
forradalom – egyre szegényebbek lesznek. Földönfutókká válnak,
emberi kapcsolataik megmérgeződnek, magányra ítéltetnek, anélkül,
hogy ennek okát megértenék. Ők Isten szegényparasztjai, s némelyikükben,
mint például Fábiánékban, erősen izzik a felismerés: emberi
ésszel sohasem fogják megérteni, hogy miért veri őket az
Isten, de éppen ezek a sorscsapások igazolják kiválasztottságukat.
„Annyi minden történt az utóbbi időben, hogy tudom: Istennek
célja van velem”, ahogyan Fábián Bálint mondja a papnak nem
sokkal azelőtt, hogy véget vet életének.
Balázs József Mátészalkán
érettségizett, utána két évig gyárban dolgozott. Budapesten
szerzett 1969-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát.
Michelangelo Antonioni filmjeiről írt doktori disszertációt.
Üzemi újságíróként dolgozott a Magyar Papír-nál, utána
filmgyári dramaturg lett. Már harminc éves elmúlt, amikor íróként
debütált. Rövid időre az irodalmi élet középpontjába került,
alkotásai érettségi tételek, egyetemi tan- és vitaanyagok
lettek.
Első munkáját (Koportos,
1975) a kecskeméti Forrás közölte. Ennek főszereplője Balog
Mihály szabolcsi cigányember, aki Budapesten dolgozik. Itt éri
a gyászhír: fiatal felesége meghalt. Mihály másként
viselkedik, mint a koportosi cigánytelepiek. Szép, gazdag temetést
akar az asszonynak. Azt szeretné, ha mindkét templomban megszólalna
a harang az elhunyt emlékére. Háromnapos keserves – néha már-már
tragikomikus – küszködését nem koronázza siker: a temetés
szegényes marad, a cigányok is, a magyarok is távol maradnak,
csak felesége szeretői figyelik messziről a végbúcsút. A
fuvaros kifosztja Mihályt, ezért a papnak csak kosárfonással
tud fizetni. Az élete kockáztatásával gyűjtött késő őszi
veszszőt a telepi cigányok elszedik, miközben Ficsur nevű vetélytársa
majdnem agyonveri...
Balázs József
hetvenes években született novellái Az eltévedt tank (1983) című
kötetben jelentek meg. Két novellafüzérről van szó. Az elsőben
a félelmet, a fenyegetettséget és a megaláztatásokat beszéli
el, melyek az ötvenes években a falun élő embereket érték.
Egy kisfiú szemszögéből láttatja a Szabolcs-Szatmár megyei
településen történt borzasztó
tragédiákat. A második novellafüzér látlelet a hatvanas évek
végéről; főszereplője egy negyvenkét éves festő, aki
napjait presszókban vagy kocsmákban tölti művészfélék, lecsúszott
alakok társaságában. Ugyancsak történelmi tárgyú Az ártatlan
(1977) című regénye, mely a nyíregyházi huszárezred
tragikomikus sorsát idézi fel.
A Magyarok (1975)
című regény alaptörténetét Balázs József emelte be a szépirodalomba.
1944-ben Németországban a munkaképes férfiak egyre nagyobb része
került a frontra, s a veszteségek állandó utánpótlást igényeltek.
Így került sor arra, hogy Magyarországról idénymunkásokat
szerződtessenek a mezőgazdaság számára. Egy Kraszna menti
faluból tíz ember indul el: négy házaspár, egy idősebb és
egy fiatal férfi. Itthon nyomorúságosan élnek.
„A szegénységükbe beleháborodottak. Akikről tíz bőrt
már lehúztak, hogy azután lehúzzák a tizenegyediket is.” A
napszámos munka bizonytalansága létfenntartásuk alapja,
esetleg kevéske földjük is van. Kivétel a tüdőbeteg Kondor
Ábris, aki a kocsmáros fia, akit apja a többiek véleménye
szerint kapzsiságból küld el. Németországi fizetésük többszöröse
itthoni lehetőségeiknek.
A főszereplő, Fábián
András és a többi falubeli, azért fogadja el a külföldi
munkaajánlatot, mert ez valamelyest enyhíti nyomorukat, és késlelteti
azt, hogy frontszolgálatra küldjék őket. Nem tekintenek hátra,
nem fordulnak vissza, konokul mennek előre az ismeretlenbe.
Magukkal viszik istenfélő feleségeiket is, akik kiveszik részüket
a nehéz munkából. És szüntelenül fohászkodnak Szűz Máriához
menynyei oltalomért, mert ami emberi, abban már nem lehet
megkapaszkodni. Az embert elragadja a pusztítás démona. Azok a
férfiak, akik még nem gyilkoltak, most vért akarnak ontani, a többieket
meg parancsszóval kényszerítik rá. Mintha azzal helyre lehetne
állítani a természet ősi rendjét. Az asszonyok imája szüntelenül
ostromolja egy magasabb világ kapuját. A választ csak ők hallják
magukban, mert valamit hallaniuk kell. Különben hogyan meríthetnének
erőt a megpróbáltatásokhoz? Idegenben kell helytállniuk,
emberségből vizsgázniuk.
A német gazda
birtoka mellett fogolytábor van. Amikor lengyel gyermekek is érkeznek,
a magyar édesanyák úgy ápolják a legyengült beteg árvákat,
úgy viselik gondjukat, mintha saját utódaik élete forogna kockán.
A férfiak a maguk szűkszavú módján élelemmel segítik a munkára
kirendelt francia hadifoglyokat, akik között pap is van. Ez a
pap temeti el az egyik falubelit, Kondor Ábrist, akinek csak
keservesen tudják kiharcolni a végtisztességet. Koporsó nincs.
Brainer, a gazdatiszt úgy gondolja, nem is szükséges, mert
megteszi helyette a láda is.
Mikor sok
viszontagság után hazatérnek falujukba, már várja őket a behívóparancs.
Egy éjszakát tölthetnek odahaza, reggel indulnak vonattal a
frontra. A regény szereplőinek sorsa az Ady-, az Illyés-versekével
rokon. Vagy József Attila Hazám-jának körképével. A film
mottójává azért válhatott a korai József Attila-mű, mert
annak zárása a reménységgel, annak óhajtásával fejeződik
be. A regényben az ad okot a reményre, hogy a főszereplővé váló
Fábián András – két társával ellentétben – élve érkezik
haza a front utáni hadifogságból.
Balázs József
ezekről az eseményekről a szüleitől hallott.
„Egyszer
visszafelé ballagtam, amikor anyám megszólalt.
– Na látod,
fiam, most úgy integetett apád, mint amikor Németországban
voltunk. Már eltelt két hónap is, amikor csak harangszót
hallott, igazit... Akkor abbahagyta a munkát, levette a kalapját,
és úgy integetett, úgy emelgette...
- Hol voltak édesanyámék?
- Németországban.
Dolgozni. Még a háborúban. Te még akkor nem is éltél, csak
utána születtél... A bátyád volt akkora, mint most te vagy...
Hány éves
lehettem akkor? Nyolc, kilenc vagy tíz? Aztán hosszú időre
elfelejtettem, majd újra eszembe jutott Németország. Merthogy Mátészalkán
gimnáziumba jártam, elárultam otthon, hogy németül tanulok,
csak úgy magánszorgalomból, és apám arra kért, hogy számoljak
neki németül. Ötnél már elakadtam. Ő folytatta.
Aztán már
mindent tudtam németországi munkájukról. Ha elkezdték mondani
történeteiket, én már előre ismertem a végét. Sokszor nem
is figyeltem rájuk, kivéve azt az egy kis epizódot, amitől -
ha végiggondolom - ma is borsózik a hátam.
Amikor megszülettem,
másnap egy német katona kötötte be a lovát az udvarunkra, az
eperfához. Anyám nem akarta beengedni a házba a németet, aki dühében
káromkodni kezdett. Az ég szakadjon rád, mondta a német. Anyám
németül válaszolt: »Szakadjon terád az ég.«
A katona annyira
meglepődött, hogy eltűnt az udvarunkról. Már a németországi
munkák után voltak anyámék. Apámat, alighogy megérkeztek,
behívták katonának – ekkor már amerikai hadifogoly volt,
valamerre Franciaországban.”
Fábián András
édesapja, Fábián Bálint, akinek sorsát következő regényében
mesélte el Balázs József. Az apa olasz fronton embert öl, fiai
itthon a Krasznába fojtják anyjuk szeretőjét, aki ezután
megzavarodik. Hazatérte után Fábián Bálint a báró parádés
kocsisa lesz. A Tanácsköztársaság idején a báróékat, a
megtorlás idején a volt vöröskatonákat védi. Nemigen érti,
miért éri őt és a magyarokat ennyi sok szenvedés. Isten talán
segítene, ha beszélni tudna vele.
Koncz Gábor így
emlékszik vissza a Magyarok, illetve a Fábián Bálint találkozása
Istennel című filmekben nyújtott alakításaira: – Fábri
Zoltán rendező hazaküldött Mezőkeresztesre, az apám ruháiért,
hogy azokat viseljem a filmben. „Ugyan már, fiam”, mondta anyám.
„Csak nem szégyenítesz meg minket ezekkel az ócska foltos ruhákkal?
Ha nincs pénze a filmgyárnak, mi majd vásárolunk neked új ruhát.”
Csak hosszas rábeszélés után engedett oda a ruhásszekrényhez,
hogy kiválogassam a rám való gúnyákat, meg az apám kalapját.
Édesapám egyik mondata az én javaslatomra került bele a dialógusba.„Hogy
tudsz te, fiam Pestre menni? Én már, ha a vásárba megyek,
akkor rosszul érzem magam.” Ennél pontosabban nem lehet
kifejezni a honvágyat. Az egyik jelenetben döngölt padlójú
szobában feküdtünk le aludni a feleségemmel. Megkértem Illés
Györgyöt, hogy ne hallgasson a rendezőre, miután Fábri elkiáltotta
magát, hogy „ennyi”, hagyja még rajtam a felvevőgépet,
mert akarok valamit csinálni. Mielőtt befeküdtem az ágyba,
egymáshoz dörzsöltem a két talpam, ahogyan az szokás volt,
hogy a döngölt padlóról a koszt ne vigyük magunkkal a vetett
ágyba. A stáb nevetett, Fábri meg azt hitte, hogy hülyéskedtem.
Mérges lett, mert olyasmit csináltam, ami előre nem lett
megbeszélve.„Erről fogják írni az újságírók, hogy
lehatoltál a hajszálgyökerekig”, mondtam Fábrinak, akit nem
tudtam meggyőzni az igazamról. Megsértődött. Aznapra befejeztük
a munkát. Nem volt lelkiismeret-furdalásom, mert biztos voltam
benne, hogy ettől hitelesebb a jelenet.
Este táviratot
kaptam Fábritól: „Drága Gabikám! A te intencióid alapján
forgatjuk tovább a filmet. A ma történtek miatt kissé sértve
éreztem magam, ezért felhívtam Illyés Gyulát. Megkérdeztem,
hogy mi a véleménye arról, amit csináltál. Az Illyés pedig
azt felelte: – Csókold meg érte a Koncz Gabit!”
A Fábián Bálint
találkozása Istennel végén a főhős felakasztja magát a
harangkötélre szentmise közben. „Elég a nézőknek annyit látni,
hogy felmegyek a lépcsőn, a harangkötélen csomót kötök,
majd felnézek a harangra”, javasoltam Fábrinak. „A következő
snitt az lehetne, hogy megkondul a harang, s a kalapom a falépcsőn
gurul lefelé...” Ez így lett felvéve, így látható a
filmen. Újdelhiben a filmfesztiválon, ahol százötven produkció
volt versenyben, megkaptam a legjobb alakítás díját. Kora délután
csörgött a telefon, a minisztériumból kerestek. „Holnap
reggel indul a gépe Indiába, azonnal jöjjön be a szolgálati
útleveléért!” Grigorij Csuhraj, a Ballada a katonáról című
remekmű rendezője volt a fesztivál elnöke, ő adta át a díjat.
Meglepve vettem tudomásul, hogy négy magyar illetékes elvtárs
már két hete a helyszínen tartózkodik a titkárnőjével együtt,
mert ugye minden dolgot helyben kellett elintézniük… Én, aki
a díjazott voltam, csak két napot tölthettem Újdelhiben, úgyhogy
a szent tehenekre is jóformán csak egy pillantást vethettem.
Idehaza ötvenezer forintot kaptam a Magyar Televízióban a
minisztertől. Az egyik magyar kritikus azt írta rólam, hogy
csapnivalóan játszottam, mert nem ilyen a magyar paraszt. Erre
én egy interjúban azt válaszoltam: „Honnét tudhatná, hogy
milyen a magyar paraszt az, aki még soha életében ki sem tette
a lábát a fővárosból?” A nemzetközi zsűri, élén
Csuhrajjal jobban tudta, hogy milyen a magyar paraszt, mint ez
a…
Talán egyik
filmemben sem lehettem ennyire mélyen önmagam, mint ebben a kettőben.
Édesanyám, édesapám, matyó nagyszüleim általam voltak jelen
a filmben. Nélkülük se Fábián Bálint, se Fábián András
nem kelt volna életre úgy, ahogyan az látható a filmek képsorain.
Van kiknek, s van miért hálát adnom érte.
Ki más játssza ezeket a magyar paraszthősöket, ha nem
én, akinek még játszani sem kell, csak lenni? Bár sok mindent
merészelnek… (Aki kíváncsi további részletekre, az olvassa
el a színművész Kaszkadőr nélkül című könyvét.)
A nyolcvanas évek
elején Balázs József megírta A torcellói Krisztus című művét,
mely a családi trilógia harmadik darabja és csak az író halála
után jelent meg előbb a Forrás folyóiratban, majd a Széphalom
Könyvműhely gondozásában. Ennek főszereplője Fábián Kristóf,
az unoka, első generációs értelmiségi fiatalember. Egy városi
kutatóintézetben dolgozik, ami úgy hangzik, mintha valamilyen
szép állása volna, de a tetszetős látszat mögött érzékelni
lehet az elvégzett munka értelmetlen voltát és a hetvenes évek
langyos diktatúrájának szellemét. Kristóf barátnője, Betti,
a csinos presszósnő afféle menyasszonyjelölt, de kapcsolatuk
lazulóban: a szeretkezések után alig van miről beszélniük
azon kívül, hogy közös itáliai utazásra készülnek. Kristóf
hazalátogat szüleihez. Szíve nemcsak a családhoz, hanem a
helyhez, a régi környezethez és életformához is
vissza-visszahúzza. Mérlegeli, hogyan tudna rendszeres és értelmes
foglalkozáshoz jutni szülőföldjén. Menekülne városi
szoba-konyhás szegénységéből az ugyancsak ínséges, de legalább
nem sivár falusi környezetbe. Kristóf nem mondható különleges
képességű egyéniségnek, a történet folyamán nem sok jelét
adja annak, hogy szakmáját hivatásának tekinti, vagy egyéb
ambíciók fűtik. Egyetlen tulajdonsága van, amely különössé
teszi személyiségét: a lelki érzékenység, a fogékonyság a
transzcendencia iránt. Azért akar Itáliába utazni, hogy
fogalmat szerezzen a szenvedő ember mivoltának értelméről,
szeretné látni a tengert, a középkori és még régibb műemlékeket.
Annak a képeslapon látott freskónak az eredetijét például,
amelyet a padláson talált a régi kacatok között. Ez a képeslap
a Velencéhez közeli szigeten levő, torcellói kápolna freskóját
ábrázolja, azt a megkapóan szép Krisztus-alakot, amely az
ismertnél vonzóbb és igazabb világ és a hit felé hajtja
Kristófot.
A kritikákban Balázs
József mestereiként, illetve elődeiként Móricz Zsigmond
mellett Veres Péter, Hemingway neve íródott le többször. De
nyilvánvaló a párhuzam Sánta Ferenc munkásságával, az ő
kisembereivel, és helytállásukkal. Legszebb alkotásainak főszereplői
a halál határmezsgyéjén egyensúlyoznak, kimondva vagy
kimondatlanul is azért, hogy találkozzanak Istennel, ahogyan –
hitünk szerint – Balázs József is találkozott, miután
hosszan tartó, súlyos betegsége alig ötvenhárom évesen
elragadta közülünk.
(Írásunkkal Balázs József íróra emlékeztünk, aki 66
éves lenne és egyik legsikeresebb műve, a Magyarok című regény
35 évvel ezelőtt jelent meg egy pályakezdőket bemutató könyvsorozat
100. köteteként.)
Borbély László
|
