vissza a főoldalra

 2010.08.20. 

Csurka István: Címzett rendőrgyilkosságok?

Még három hónap sem telt el a rendszerváltoztató szándékú kormány felállása óta, és már két fiatal rendőrt öltek meg. A kormány majdnem minden tagját és mindegyik kinevezését szóbeli ökölharc, átkozódás, becsületsértésig menő pocskondiázás fogadta az idegenszívű sajtó részéről. A legsűrűbb elutasítást Pintér Sándor belügyminiszter kapta, már jóval a kinevezése előtt. A bukott oldal félt és ma is fél Pintér Sándortól. Mivel a kinevezését megakadályozni nem tudta és az Orbán Viktor által nyilvánosan a kezébe adott teljhatalmat elvitatni nem tudta, a végső eszközhöz nyúlni nem volt „rest se kába.”  Az egymást követő két rendőrgyilkosság alakilag, a lefolyásukat tekintve különbözik, de mint üzenet, mint fenyegetés teljesen azonos. Címzettjük Pintér Sándor.

A két bűntény lefolyását, körülményeit, indítékait elemezni nincs módunk. Csak csepegtetett, kiszínezett és egyszerűsített információk állnak rendelkezésünkre, sajtóbeli találgatások és bizonytalan bizonyosságok. Még azt sem tudjuk, hogyha ködösít valaki, hát ki ködösít? A sajtó, a bűnüldözés, vagy egy ismeretlen háttérhatalom, amely mozgatni képes az elkövetőket és elnémítja, vagy részlegesen és ideiglenesen sóderszórásra készteti akár a hivatalos  közegeket is.

A történet, az elkövetés módja, indítéka, különösen az alsóörsi esetben állandóan bővül, színeződik, a tárgyak változnak, a kapcsolat gyilkos és áldozat között ellenszenves pokol-bugyrokba süllyed, majdnem olyan félelmetességgel, mint annak idején a móri tömeggyilkosság, vagy az Aranykéz utcai mészárlás alkalmával. A nagyközönség sok bizonytalan és ellentmondásos információt kap, bűnügyi regényeket olvas a lapokban és lát a tévékben és maga is továbbkölti ezeket, amíg bele nem fárad. Ekkor aztán az ügyet lezárják.   

Mindkét előző robbantás és kaszálás a kormányváltás idejére esett. A felderítés pedig megfeneklett. Az Aranykéz utcában bűnözők közti leszámolás történt és a célpont bűnöző elpusztult, az elkövetők azonban nem kerültek kézre. Csupán a feltételezett egyik résztvevő, Jozef Rohacs ül most is magyarországi börtönben, de állítólag mindent tagad. A móri mészárlásban hosszadalmas eljárás után a bíróság alaptalan ítéletet hozott, lejáratva az egész magyar igazságszolgáltatást, bűnt bűnnel tetézve, majd a véletlenül kézre került valódi tettesek közül az egyik, a főbűnös a börtönben felakasztotta magát. A hamis nyomon, erőszakosan tettest kinevező rendőrség, ügyészség, bíróság, vagyis a régi kommunista koncepciós eljárásban résztvevő teljes bűnüldöző vádló és bírói sor és az eljárást fedező és elrendelő politikai hatalom ellen semmilyen eljárás nem indult, a bíró kapott egy kis ejnye-bejnyét. (Rajk László 1956. október  6-i újratemetésén Apró Antal, az egyik elkövető mondott beszédet.)

  Kaiser Ede móri tömeggyilkosságért való elítélése nem egy egyszerű bírósági tévedés volt, mert az igazságszolgáltatás mindhárom részlege benne volt, a rendőrség szállította a hamis tényeket, a vádhatóság hosszú, vizsgálatok közben elfogadta a bizonytalan bizonyítékokat, nem vette figyelembe a kétségtelen alibit, vádat emelt bűnözők ellen pusztán azért, mert bűnözők, és a bíróság mindezt elfogadta és teljes életfogytiglani büntetést szabott ki a valós ügyben ártatlan emberekre. S azok, akik ma felháborodnak, percenként feljajdulnak a jogállam vélt megsértése miatt, meg se piszszentek. Egy állam tudomásul vett és kiszolgált egy tipikus koncepciós pert, mert egy ismeretlen állam fölötti államnak ez volt az érdeke. A magyar állam meghajolt egy ismeretlen felsőbb hatalom előtt és a sajtója igyekezett napirendre térni a dolog fölött. Majd ugyanígy a valódi tettes börtönbeli halála fölött is, ami pedig nyilvánvalóvá tette, hogy megbízó van a bűntett mögött, hiszen mi másról tudott volna beszámolni a tettes, miután ujjlenyomatait megtalálták a gyilkos fegyvereken, mint megbízóiról.

A bűn koordinátái most is szinte azonosak. Ott áll jelvényeivel, rendfokozatával a más beosztású, de most éppen járőrszolgálatot teljesítő ember, a Pintér Sándor tervét teljesítő nyomozó védtelenül az alsóörsi éjszakában és lemészárolják. S még ugyanezen  holdvilágos éjszakán, a véres tett helyszínétől néhány kilométerre megtalálják az elkövetőt – holtan. Önkezével vetett véget az életének a kocsija mellett, amely tele volt különféle fegyverekkel. A gyilkos svájci magyar, de neki csak keresztneve van: Bálint. Mert a nyomozás érdeke azt kívánja, hogy csak az áldozatról tudjunk mindent, még azt is, ami csak feltételezés, a gyilkosról semmit, mert még feltámad, és alibit igazol.

Másik eset, másféle körülmények, módosított forgatókönyv, csak az üzenet azonos. Valahonnan valakik azt üzenik az önállósodni kívánó, a saját lábára állást célul kitűző magyar hatalomnak és belügyminiszterének és természetesen kormányfőjének, hogy elég, ezt nem tűrjük. Félelmet gerjesztünk az országban, mint a cigánylakta faluszélek sorozatgyilkosságaival, amelynek szálai Izraelbe vezettek, és megmutatjuk az ország népének, hogy mennyire tehetetlenek vagytok. Egy rendőrt eltapostatunk egy „rückvercelő” bűnözővel, aki kábítószeres, hiszen amikor leteperték, őrjöngve vizet kért a nőjétől, egy másikat pedig szitává lövetünk a forgalmas főúton, nem mérlegelve, hogy hány további életet oltanak ki a sorozatlövő fegyverek.

A megfélemlítés ősi bolsevik, zsidó eszköz. Trockij jegyezte fel a naplójában, már Mexicóban, 1935-ben: „A cári család kivégzésére nemcsak azért volt szükség, hogy megrettentsük és elborzasszuk az ellenséget, reménytelenséget keltsünk benne, hanem azért is, hogy felrázzuk sorainkat, megmutassuk, hogy nincs visszaút, hogy vagy a teljes győzelem, vagy a teljes pusztulás vár ránk.”

Mindebből több tény világlik elő, félreérthetetlenül. Ez az ország alá van aknázva, ez az első. Arra a kérdésre, hogy miért, hogyan volt lehetséges, hogy 2006. október 23-án izraeli kommandósok magyar rendőr-egyenruhában meneteltek, magyar rendőrök kötelékében és egyre megy, hogy irányítottak vagy megfigyeltek, vagy harcoltak is, vagy sem. Mi kérdeztünk, válasz nem érkezett, igaz, tagadás sem. A dolog el van felejtve. Gergényi, az akkori vasprefektus esetleg el lesz kapva, vagy Szilvásy, a titokminiszter, de az ország aláaknázottságáról hallgatunk. Az alsóörsi eset azonban újra felszínre hozza a kérdést. Most Svájcba vezetnek a szálak, ha ugyan oda, és ha egyáltalán szálaknak lehet ezeket nevezni. De bebizonyítódik, hogy ennek az aláaknázó hatalomnak, amely lehet nem csupán izraeli is, széles sajtókapcsolatai vannak, etetni tudja a sajtót, hallgatásra tudja bírni, meg tudja kötni a felderítés kezét, sőt az államot meghőkölésre tudja kényszeríteni.

Az elmúlt rendszer titkosszolgálatainak kutatásáról, besúgóiról, jelentéstevőinek működéséről adott esetlen leleplezéséről állami intézetek, levéltárak gondoskodnak, de a mai ügynökök, az idegen állam szolgálatában álló egyének, szervezetek, és a fedett tevékenységek felderítéséről, aknamunkájuk kivédéséről semmit nem tudunk, nem hallunk. Létezik ilyen? Az eredményekből, a cigánygyilkosságok sorozatából, a rendőrgyilkosságokból arra juthatunk, hogy ez a szerv, ha van is, gyenge. Nem a munkájuk mikéntjéről való tájékoztatás hiányzik, az természetesen csak a szakma szabályainak megfelelően történhet, hanem éppen az eseteket vizsgálva és a játszi könnyedséget tapasztalva, amellyel a magyar szervekkel kibabrálnak, következtethetünk a gyengeségére. Nem tudjuk hányan és miért, milyen eszközöket birtokolva, netán fegyvert is tartva élnek, dolgoznak az országban és kiknek és mely államok, nemzetközi szervezetek javára tevékenykednek.

Félreértés ne essék, nem kiszivárogtatásokra és államtitkot képező adatokra vagyunk kíváncsiak, hanem a tényekkel, leleplezésekkel, netán kiutasításokkal végződő esetekre, arra a bizonyosságra, hogy védenek bennünket még a „baráti tűztől” is. De nem védenek, mert a liberalizmus ezt nem engedi meg, valamint a baráti tűz sem.

Üzleti élet, állami élet, sajtó, idegen televíziók, internetes portálok, és még a hadsereg és a rendőrség is nyitva áll az idegen ügynökök előtt, hiszen ha egyszer már az ellenőrizetlen ferihegyi folyosón, bármilyen titkos eszközzel a kezükben, a zsebükben, akár off-shore cég tulajdonosaként bebocsáttattak és elhelyezkedtek választókörzetükben, vagy akárhol, meg sem lehet kérdezni tőlük telekvásárlásaik célját. Saját hírforrásaik vannak. Saját védelmük van, de legjobban az antiszemitizmus vádja védi őket.

Ugyanakkor Hende Csaba minden tiszteletre méltó erőfeszítése ellenére,  nincs még – és nem is lehet ily rövid idő alatt – ütőképes magyar hadsereg. A magyar szellemű hadsereg még csak elképzelés, feltöltése, kiképzése, komoly fegyverekkel való ellátása a jövő óriási feladata. Az SZDSZ-es, izraeli célok szerinti lélektelen, pici, magyar játékhadsereg és a külföldre kihelyezett erők hazai bevethetetlensége a megbukott rendszer terméke. Az ideológia, amely szerint nem kell magyar hadsereg, mert az ország a NATO tagja és a NATO megvéd bennünket, komolytalannak bizonyult. Az EU sem védett meg bennünket  például az Európa távoli széle felől bátorított szlovák  agressziók ellen, amelyek erős magyar hadsereg esetében meg sem történhettek volna.

A feladat tehát sziszifuszi. Az erős hadsereg létrehozásával egy időben kell leépíteni, lefegyverezni a magánhadseregeket, a civilnek mondott, valójában idegen tulajdonú magánrendőrségeket és őrző-védőket, és létrehozni akár a rendőrség keretében, akár a honvédség kötelékében egy erősen szűrt hivatalos gárdát, egy testőrséget, összeépítve a ma is működő védelmi szervezetekkel, kommandókkal. Az erős szűrés, a magyar megbízhatóság, a hazafias, keresztény öntudat és a magas képzettség, rátermettség, erő létfontosságú követelmény. Ez a feladat alig tűr halasztást. Mert éppen a gyors egymásutánban bekövetkezett két rendőrgyilkosság mutatta meg, hogy mekkora veszélyben van az új kétharmados rendszerváltó kormányhatalom. A magyar létezés.

Ezekből a gyilkosságokba fogalmazott üzenetekből sokkal inkább kiviláglik, mint a sajtóban éppen a múlt számban elemzett jogállami acsarkodásból, a liberális szószólók mindenre köpködéséből, hogy mekkora veszélyben van a magyar állam, a készülő magyar állam. Az ellenség nem adta fel. Pártjainak veresége nem fáj neki, hiszen végeredményben kitartottak voltak és már megindult az új pártok szervezése, az LMP szerephez juttatása, de ez is mellékes. Új módszerek következnek részükről is. Megőrizni, beépülni, fenyegetni. Egyes nagy üzleteik elvesztése fáj, de nem végzetes. A nemzetközi nagytőke türelmes. Pénzen ülni jó dolog. Sok pénzen ülni még jobb. Sukoró helyett lesz más, érkeznek új ügynökök a leharcoltak helyébe, Magyarország megszállása csúszhat, de nincs feladva.

Magyar hadsereg tehát kell és magyar gárda vagy kommandó, belső erő, amelynek van magyar gerince és fegyvere: kell. A liberális elmélet, hogy ez nem demokratikus, veszély a szabadságra nézve, megdőlt. Ezzel nem sérül a jogállam, mert ez becsületes magyar embert nem fenyeget. Ez idegent sem fenyeget, ha nem követel magának külön jogokat és nem él vissza a vendégjoggal.

A másság kérdése is felülvizsgálandó. Másnak lenni lehet, melegnek lenni, transzvesztitáskodni szabad, de az iskolákban nem szabad, és semmilyen titkos hálózattal előny a másságból, semmilyen másságból, az etnikai másságból sem kovácsolható. Magyarnak lenni pedig feladat és vállalás – és ebből nem engedhetünk.

Ha megvalósul a földművelési államtitkár és a miniszter által is beharangozott telepítési terv, amely fiatal magyar családokat, emberpárokat gyermekek fejében juttat földhöz, amely programnak első meghirdetője évekkel korábban a MIÉP volt, akkor azokat a magyar birtokokat meg kell védeni. A magyar iskolát is meg kell védeni és a szárny-vasutat is meg kell védeni.

Reméljük, hogy az óriási női ülőgumók védnöksége alá helyezett és betiltva még lesben álló Magyar Gárda példája, kezdeti sikerei és mai hervadása intő figyelmeztetés a mai magyar állam célba vett vezetőinek, hogy az egész ügy sikere, a rendszerváltás, az új alkotmány sikere és az egész kétharmados nagyszerű magyar forradalom sikere is az erőn múlik. Most polgári erő, választási erő már van, a dolgozó nők nemzetpolitikai jelentőségű nyugdíjkérdése napirendre került, az IMF-tárgyalásoknak világraszóló jelentősége van, de mindezt még alá kell támasztania – akármit jerikózik is a megdőlt liberális társulat – valódi erőnek. A magyar népnek végre biztonságban kell éreznie magát – saját becsületes fiainak védelme alatt.