vissza a főoldalra

 2010.08.27. 

A 38. Tokaji Írótáborban

A Trianonhoz fűződő történelmi tragédia évfordulóján egyhangúan döntött úgy a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriuma, hogy idén augusztusban a határon túl élő alkotók legyenek a tanácskozás főszereplői. Közel három nap alatt harminchat olyan író, költő irodalomtörténész előadása hangzott el, akik a velünk szomszédos országokból illetve a nyugati magyarság szórványából érkeztek. Az írótábort idén összesen 220 fő részvételével tartották meg.

 Tokajban 1972-ben rendeztek először írótábort, melynek gyökerei a vidéken még ennél is mélyebbre nyúlnak vissza, egészen 1940-ig, amikor a népi írók gyűltek össze a közeli Tiszaladányban. Ahogy a tokaji Kopasz-hegyről látható a város, a Bodrog és a Tisza összefolyása, s jó időben csak a szemünk élessége szab határt a látnivalónak, úgy tekinthető át a harmincnyolc téma segítségével az írótábor története. A mélypontot 1987 jelentette, amikor az MSZMP Politikai Bizottsága betiltotta a tanácskozást, a szervezők ugyanis át akarták lépni a „három T” által a szellemi élet köré vont határokat. 1990 után Tokajban merült fel elsőként a Magyar Nyelv Múzeumának ötlete illetve a Nemzeti Kulturális Alapprogram gondolata, az elmúlt évtizedben mind a kettő valósággá vált.

Az idei tanácskozás címe az volt: Sokágú síp Tokajban - A magyar irodalom égtájai. Az augusztus 11-13. között rendezett programsorozat megszervezéséért rengeteget tett a Kilencek költőnemzedékének tagja, Mezey Katalin, aki tavaly óta elnöke a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának. A tábor arculatátért felelős többi kurátorral együtt már régóta szerette volna, hogy a határon túl élő pályatársak vagy az 1956-ban menekült sorsot vállalók a korábbinál sokkal hangsúlyosabban legyenek jelen Tokajban. Erre kínált drámai alkalmat Trianon idei évfordulója. A kuratórium egyhangúan döntött úgy, hogy az augusztusi rendezvények tartalmának kialakítása és megszerkesztése legyen az „idegenbe szakadt” alkotók feladata. Elvégre ez a majdnem három nap róluk szól, értük van, ne az anyaországból döntsék el, hogy miről essék szó és miről ne. Az anyanyelvvel, könyv- és folyóiratkiadással, pályakezdőkkel foglalkozó előadások, íróolvasó találkozók, helyzetelemzések és egyéb kulturális programok előkészítésében és lebonyolításában a vendégeké volt a főszerep, mindenekelőtt a szervezésbe bekapcsolódó Balázs Imréé, Kontra Ferencé, Penckófer Jánosé, Tóth Lászlóé és Vári Fábián Lászlóé. Így számos érdekes és színvonalas programra került sor.

Ezek közé tartozott a Paulay Ede Színházban rendezett költészeti műsor, Noé bárkája felé címmel. Ebben Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és nyugaton élők verseit tolmácsoltak az előadóművészek Lukács Sándorral, Csikos Sándorral és Szabó Andrással az élen. Áttekintést adtak a kortárs és klasszikus lírából a négy égtáj valamennyi jellemző áramlatából, többek között Dsida Jenőtől, Reményik Sándortól, Orbán János Dénestől, Tőzsér Árpádtól, Csehy Zoltántól, Vári Fábián Lászlótól vagy Szőcs Gézától.

Minden bizonnyal sokaknak tetszett az olasz Gilberto Martinelli Márai Sándorról készített filmje vagy a táborban tartózkodó vendégek tiszaladányi felolvasása. Külön érdekességnek számított a két világháború közötti, Agyagfalvától Zsombolyáig című folyóirat és könyvkiállítás a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában.

1994 óta hagyomány, hogy minden évben átadják a Tokaji Írótábor díját, ezúttal a Kolozsváron élő költő, Király Zoltán vehette át az elismerést.

Sok vita zajlott arról, szabad-e beszélni határon túli irodalomról, vagy csak egységes magyar irodalom van. A személyes beszélgetések során egyre többször került szóba az, hogy Magyarországon az irodalmi élet „csődhelyzetben van” a könyvkiadókat, szerzőket és a szerkesztőket sújtó terjesztői körbetartozások miatt. (A többnyire ingyen vagy  méltatlanul alacsony fizetségért dolgozó szerzők szempontjából nézve a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy idén egyelőre nem írták ki az alkotói ösztöndíjakra vonatkozó állami pályázatot sem.) Sokan vélik úgy, hogy a kortárs irodalom népszerűsítését felvállaló Márai-program legalább részben segítségére lehetne azoknak a kiadóknak, akik ebben partnerek.    

A Tokaji Írótábor zárónapján szót kapott a kultúráért felelős államtitkár Szőcs Géza, aki anyagi támogatást ugyan nem tudott ígérni, azonban a tanácskozás fontosságára rámutatva elmondta:  - Jól tudjuk, ha négy-öt magyar találkozik, akkor összehajol. Ezúttal az írók tették ugyanezt, szerencsére nem négyen-öten, hanem sokkal többen. Talán nem csak nekem van olyan érzésem, mintha valamelyik indiánregény utolsó mohikánok tanácskozásáról szóló fejezetének lennénk szereplői. Hiszen ki ne tudná, hogy nyelvünket ezer éven át csiszolták, nemesítették és tökéletesítették azok, akik használták, akik beszélték és főként azok, akik írtak rajta. Ki ne tudná, hogy a nyelv, melyet a történelem folyamán hol betiltani, hol elnyomni akartak, de mindig túlélt minden történelmi traumát, most minden képzeletet felül múló nyomás alá került. Ez a globalizáció nyomása, és mindazon hatásoké, amelyek a globalizációnak köszönhetőek. A reklámok ugyanúgy kiveszik a maguk részét a magyar nyelv elleni széles spektrumú offenzívából, mint ahogy a modern telekommunikációs eszközök térnyerése is. Az utóbbi két évtized súlyos aggodalomra ad okot e tekintetben is. Az interneten illetve a mobiltelefonokon történő üzenetváltások hamarosan újra írják nemcsak szókészletünket, hanem a grammatikát is. Drámai változások előtt állunk. A másik fenyegető veszély a klasszikus értelemben vett szépirodalom súly- és térvesztése társadalmunkban. Ezért örülünk annak, hogy van egy pontja Magyarországnak, nevezetesen Tokajban, ahol összehajolhattak a magyar írók. Számomra, aki most nemcsak magyar íróként vagyok jelen csodálatraméltónak tűnt, hogy a nagy nemzeti paralízis idején Tokaj koncerttermet épített, színházat alapított, szabadtéri színpadot tervez, igazi nagy fikciókat tesz kézzel fogható valósággá. A tábor fő érdemei közé tartozik, hogy értékekre reagál az elemző figyelem középpontjába állítva a legfontosabb nemzeti szellemi kérdéseket. A másik, hogy párbeszédre hívja a szekértáborokat. S a harmadik, hogy segítő gondolati anyagát képes átörökíteni csokorba gyűjtve további feldolgozásra. Ezek révén az írótábor megkerülhetetlen fontosságú szellemi műhelyként jelenik meg a kormányzat számára is, melynek ha komolyan veszi önmagát, folyamatosan oda kell figyelnie a szellemi emberek szavára. Az elmúlt évtizedek alatt a határon túliság, a közös nyelven továbbított kultúra rengeteg változáson ment keresztül önmagához és az anyaországhoz való viszonyában is. Ez mindenütt érzékelhető. Már nem az a probléma, hogy egy délvidéki író megjelenhet-e valamelyik Budapest lapban. Ma az a probléma, hogy ki ír, ki olvas, ki ad ki és főleg, hogy mit. Reméljük, hogy az elcsatolt országrészekben élő alkotók a jövőben még közelebb kerülnek egymáshoz..     

Mezey Katalin a kuratórium elnöke így összegezte az elmúlt napok történéseit:  - Köszönjük, hogy vendégeink megtették a hosszú utat ezért a rövidre sikerült, két és fél napos tanácskozásért és itt voltak, meghallgatták a többi ide érkező szavát és előadását is, hozzátették a maguk mozaikkockáját. Bízom benne, hogy amikor az évkönyvünkben összegezzük az elhangzottakat, kiderül, hogy a Tokajban rendezett tanácskozás egy hosszú folyamat nyitányaként is szolgál majd. Reméljük, hogy ezen kívül sok más olyan irodalmi rendezvény lesz még, melyen az anyaországban vagy határainkon kívül folytatódhat a párbeszéd az írók, költők, kritikusok és szerkesztők között. Őrizzük meg azt a szokásunkat, hogy a problémák és a bajok felfedezésére ne akkor kerüljön sor, amikor már segíteni rajtuk nem lehet. Bárhol, bárkinek, bármelyik irodalmi folyamnak, sípnak gondja van, arról legalább legyen tudomásunk, hiszen egymás nélkül erőtlenek vagyunk. Most olyan helyzetben vagyunk, hogy az egész irodalmi életet megmételyezi a gazdasági válság könyv- és folyóirat kiadásra gyakorolt hatása, levegőért kapkodnak az irodalmi intézmények határainkon innen és túl. Bízzunk abban, hogy ez a tanácskozás segítséget tudott nyújtani ahhoz is, hogy az ennek orvosolásához szükséges feladatok legalább szem elé kerüljenek.

B. L.