vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.03. 

Csurka István: Guberálók

A Népszabadság legutóbbi hétvégi számában Nagy N. Péter, akinek így leírt nevében az „N” valószínűen egy előző, felváltott családnév, a Neumann jelzése, s egyben a ragaszkodás kódolt kifejezése a saját gyökereihez, azt írja a Fidesz és a kormány eddigi teljesítményének jellemzésére, hogy négy biztos ponttal lehet rögzíteni az Orbán-kormány eddigi tevékenységét. A négy pont szerinte a következő: hatalomkoncentráció, bosszú, pénzszerzés és érzéketlenség.

Tekintettel arra, hogy nem vitacikket írok Nagy N. Péter „Viva, forradalom!” című írására, hanem egy jelenséget, a politikai guberálást akarom bemutatni, csak annyit állapítok meg, hogy a négy tétel használt, kissé romlott, beteges, mint minden, ami a szemétdombon található. Ezen a szeméttelepen a guberánsok viszont szorgalmasan dolgoznak. Nagy N. az egyik legkitartóbb, legszemfülesebb guberáns. A politikai guberáló nem megélhetési, nem is arany-remélő, (hátha kidobott valaki egy aranyórát, hátha előbukkan a Seuso-kincs egyik darabja, amit Aczél pajtás még nem adott el és még a móri gyilkosság után is előkerülhet) a mai politikai szemétválogató az egész szeméttelep végvári harcosa. A szeméttelepet, a hegyet védi, amit ő és elődei idegen segítséggel 1945 óta megteremtettek. Magát a liberális és időnként bolsevista létformát és az egykori hatalmat védi, az időt, a kort, amikor a szeméttelep basái, élguberánsai parancsoltak a nemzetnek, amely a szemetesekre bízta a gyérülő otthoni hulladékát. Számára az volt a szép idő, amikor a Tiborcok maguk „emész(tették) el a hulladékot is”, mert a szemét Központi Bizottsága restrikciót parancsolt.

 Az Orbán-kormányt hatalomkoncentrációval, bosszúval, pénzszerzéssel és érzéketlenséggel vádolók nem szegény emberek.  Ha régi rendszer szerinti végkielégítésükre kerülne sor, bizonyára sokmillió ütné a markukat, s mai magáncégnél élvezett jövedelmük – a Népszabadság mint magáncég! – igencsak meghaladja egy nagycsaládos keresztény értelmiségiét.  Mindez azonban úgyszólván mellékes. A szeméttelep és a magyarság között harc folyik. A telep, amely ezelőtt uralkodott, deportált, egzisztencia-megvonással manipulált és népirtott, most vádak előguberálásával harcol. Bűnöket keres a szemétkupacokban, ás, kapar, káromkodik, köpköd és mivel nincs bűn – csinál. A hatalomkoncentráció vádja a szabályszerű és nem hatalmi helyzetből, hanem összefogott, lelkes munkával, a jó felismerésének erejével törvényszerűen megnyert és a fennálló alkotmányos szabályok értelmében kétharmados országgyűlési többségre vezető választás, majd egy még nagyobb arányú önkormányzati kiütéses győzelem után nem más, mint konok bolsevista ragaszkodás a régi módszerhez: a múltat eltörölni módszeréhez. Alaptalan és igazságtalan vád. Szemétvád.

 Más guberálók, korábban maga Nagy N. is a jogállam felszámolásával és a magántulajdon eltörlésének szándékával, az Alkotmánybíróság tollfosztásával szálltak be a vádkampányba, amelyet most a Népszabadság hatalomkoncentrációként foglal össze. Holott ezek a műveletek egy új rendszer és elsősorban a magyarság megmaradásának és jobblétének szükséges és még egyelőre nem is elégséges, sokszor a nehéz helyzet kényszerei és a nemzetközi helyzet óvatosságra intő alakulásai között meglépett intézkedések. Mind törvény. Kétharmados többséggel elfogadott törvény. Ahol pedig a törvény szentesít, ír elő valamit, ott nem a hatalom koncentrálódik, hanem a törvény érvényesül. A törvény uralkodik. A szeméttelep hősei a maguk hőskorában viszont fordítva cselekedtek. A törvényt félretolva, fegyverrel, idegen fegyverrel és idegen érdek javára koncentrálták a hatalmat. Aztán legfeljebb kiadtak hozzá egy Elnöki Tanács-rendeletet. Most azonban a szeméttelep nem akarja elismerni a magyarság kétharmados többségen alapuló törvényalkotási, vezetési jogát, akármennyire körmönfontan fejezi is ki magát, nem akarja elismerni a magyarság önrendelkezési jogát a saját hazájában. Számára a kétharmados többség és a többség akaratának tiszta érvényesülése hatalomkoncentráció. Mert ebben az országban csak a szeméttelep uralkodhat.  Nekik, a Nagy N-eknek akkor is joguk van a magyar sors félrecsavarására, a kormány legalább részbeni irányítására, ha választóktól erre semmi felhatalmazást nem kaptak. Mert a liberális és a bolsi uralkodásra termett fajta. Mert megszokta. Mert ha ideiglenesen elvesztette is a hatalmát, idegen csapatok segítségével iszonyú vérengzésbe kezdett és felépítette a maga szeméttelep rend-szerét. Aztán, ha másként nem ment, végletekig eladósította a nemzetet és az államot, hogy a hitelezőknek való kiszolgáltatottsággal biztosítsa hatalmát. Ezért most azt mondják a guberánsok hatalomkoncentrációnak, hogy a kormány letépte magát az IMF istrángról. Meg azt, hogy korábban több fiatal korosztály számára kötelezővé tette a szeméttelep a magánnyugdíj pénztári befizetést, hogy a guberánsok tőzsdézhessenek vele a nemzetközi piactéren.

 De a bosszú vádja is ugyanennyire alaptalan. A szeméttelep lihegői az elszámoltatást nevezik bosszúnak. A nyomozás eredményeként váddá fogalmazott és a bíróság elé tárt milliárdos károkozásokat, síbolásokat, csalásokat, rablásokat és majdan ebből származó bírósági ítéleteket nevezik bosszúnak. Mégpedig olyan guberánsok fújják ezt a bosszúáriát, akiknek felmenői minden nyomozás és minden ítélet nélkül jutottak más magyar állampolgárok lakásaihoz, villáihoz az ötvenes években, amikor ezeket a családokat negyedórás összecsomagolási időt hagyva kitelepítették. Vagyis rablott otthonokban feszítők kiáltanak bosszút egy minden ízében törvényes felelősségre-vonásra. Mert azt nem tudják elképzelni, hogy nekik már nincs megengedve minden. Őket felelősségre vonni? Őket egyáltalán megkérdezni, hogy mit, miért, hová, kinek és mennyit? Amikor ők „az élenjáró elmélet”, a jakobinus utópia és a demokrácia felkentjei. A szeméttelep ma nem hiszi el, ordító képtelenségnek tartja, hogy őt a nemzet felelősségre vonhassa. Hát hol vagyunk? Kiválasztottakat, előjogokkal, partizánmúlttal és el sem szenvedett szenvedés-érdemekkel felruházott kasztbelieket felelősségre vonni? Ez csak bosszú lehet.

Nem folytatjuk a szeméttelep Freud-i lélekelemzését. Ők már csak ilyenek. S ez tulajdonképpen rendben is van, mivel a szeméttelep annyira elvesztette az életalakító képességét, a beleszólási lehetőségét, hogy veszélyt nem jelent. A Népszabadság már nem irányadó, a többi kisebb jövevényorgánum pedig szinte nevetséges, egyedül a rádiókban és a televíziókban van még tematizáló képesség, romboló erő. Mind a pártok, mind a sajtójuk mögül kiveszett a tömegerő. Egyedül Újlipótvárosban lehet még néhány száz főt számláló zümmögő pártaktívákat összeverbuválni, de ezek is már csupán vezetőik önbizalmának ápolására elegendők.

 Két komoly veszély azonban fennforog.

Az egyik mindenekelőtt az, hogy a tömegember, mint olyan, nem szűnt meg. A tömegember kihátrált a szeméttelep mögül. Mint választó vagy otthon maradt, vagy a Jobbikra voksolt, esetleg még teljesen át is állt, befolyásolhatósága és mindenekelőtt elégedetlensége azonban ma is tény. A Népszabadság vádjai akkor is eljutnak hozzá, ha eszébe sincs olvasni a lapot. A liberális irányítás és a Népszabadság befolyása alatt álló bulvárlapok és a tévéik, rádióik a tömegember irigység-szintjén, megfelelő módon, kissé pácolva eljuttatják hozzá azt, amitől elégedetlen lehet. Az elégedetlenség szinten tartására elegendőek lehetnek ezek a szeméttelepi károgások. Az elégedetlenség és az irigység mindig is elsőrendű hatalmi eszköz, fegyver volt a régi uralkodó osztály kezében. Most már csak a választásokon győztes nemzeti keresztény középosztály iránti irigység feldagasztásáról lehet szó, mivel a történelmi uralkodó osztályt régen kiirtották, s aziránt, aki már nem létezik, irigységet sem lehet szítani.

A tömegember ma a bulvárból, a tévékből és a szájpropagandából tájékozódik. Ha az általa nézett műsorok következetesen elhallgatták, hogy a hatalomkoncentráció következtében jövőre sem lesz, s éppen a kisfogyasztók számára nem lesz gázáremelés, akkor hiába jön majd a változatlan összegű számla, a tömegember elégedetlen marad. Ha nap mint nap orvosi műhibákról értesül, meggyűlöli a keresztény középosztályt. Ezek a képtelenségek éppen azért állhatnak elő, mert a tömegben a szeméttelep uralmának hazugságai, kedvezményei még nem múlhattak el. Ahhoz több idő és erősebb hatás kell.

A másik veszély éppen ez: az erősebb hatás hiánya. A szeméttelepi károgás erősebben, mélyebben hatol bele a kormányzati erőkbe és a még érintetlen kulturális rétegbe. Sok az elnézés és a megértés irántuk. Hamar híre szalad egy-egy elfogadhatatlan beépülésnek, s ilyenkor a szeméttelep kitűzi a vörös zászlót. Andrew Vajna például egy kaliforniai fodrászati közlönyben hírét keltette, hogy kétmilliárd forintot kap a kormánytól filmgyártásra és elfogadott tagja lesz a magyar nemzeti kultúrának. Ennek az új magyar kultúrának, ami még nincs is. Itthon azonnal örvendezők kezdték terjeszteni a hírt, komoly cáfolat pedig nem is érkezett és Andrew Vajna most úgy szerepel, hogy ő a miénk, magyaroké. Ez végzetes hiba, mert az a szellemiség, az a magatartás, az a viszony a történelmünkhöz, amit az egykori hollywoodi sminkes képvisel, nem magyar kultúra.  Ha valamitől tartózkodnia kell az új magyar kultúra tervezőinek és kialakítóinak, az a Hollywooddal való együttélés. A mai amerikai szeméttelepi álom, a mai Hollywood egész termelése, ami most ömlesztve dől be hozzánk, már nem azonos a régi amerikai pionír álommal sem, mert szeméttelepi, üres és nem Európába való. Azt hiszem, már Amerikában is unják, de ha nem, az ő dolguk. Nálunk viszont két tévé, vagy inkább három kereskedelmi képviseli és adja minden nap, reggeltől estig az álomgyár filmjeit, vetélkedőit, valóság showjait és vacsoracsatáit és a mérgezés halálos. Andrew Vajna beemelése a nemzeti kultúrába ennek a mérgezésnek a legalizálása.

Még rosszabb, ha a köztévét és a közrádiót ennek a Hollywoodnak tett engedménynek, egy szeméttelepi nyitás jegyében kezdik szerkeszteni. Nem szégyelljük ezt ismételni, hiszen jószerivel csak egyedül merjük mondani, hogy ennek a megalkuvásnak és határozatlanságnak a jegyeit is látjuk. Vannak, akik a kompromisszumkészséget mindenkori, abszolút erénynek látják. Pedig csak békeidőben és azonos erkölcsű, de más felfogású ellenféllel szemben, korrekt vitapartnerrel szemben az. A fronton nem az. Ha az ellenfél nem sportszerű és nem is ellenfél, hanem ellenség, amely az életedre tör, hazudik és egyetlen szava sem igaz, akkor a kompromisszumkészség veszélyes. Az ilyen ellenséget le kell győzni, végérvényesen ki kell ütni. Nem szabad engedni, hogy megtartsa hadállásait, pláne, hogy beépüljön.

Azt kell belátni, hogy Nagy N. Péter nem a kormány és Orbán hatalomkoncentrációját akarja megszüntetni, hanem a szeméttelepét visszaállítani, és Orbánt beletaposni a szemétbe. Nagy N. és a többi guberáns Orbán személyébe és a hatalomkoncentráció vádjába sűríti magyarellenességét és amikor látszólag csak a demokráciáért küzd, a szeméttelep hatalmát akarja visszaállítani.

A féligazságok ideje lejárt. A szeméttelepi érzékenységekre figyelő belső vagy belsőnek elfogadott, de valójában külső emberek régi féligazságokat hangoztatnak. Akit le kell váltani, mert szeméttelepi, azt le kell váltani, mert szeméttelepi. A sírását pedig legfeljebb iktatni kell.

A minap a fővárosi közgyűlés megválasztotta új díszpolgárait. Engedve a Demszky-időkben kialakult szokásjognak, a díszpolgár-választás, kitüntetés úgy történt, hogy mind az ellenzék, mind a többség jelöltjeit a másik oldal az érdemesség vizsgálata nélkül elfogadta. Így a fővárosnak két új díszpolgára van, Nádas Péter író és Ungvári Tamás minden műfajban bedolgozó kétes hírű egzisztencia. Az ellenzék jelölése nyílt fajelméleti kiállás, sőt provokáció volt. Ungvári fővárosi díszpolgárrá választásával azonban az egész intézmény mélyen leértékelődött. Ha Ungvári a főváros díszpolgára lehet 2010-ben, akkor ez a cím már szeméttelepi. Ma még talán néhányan úgy tudják, hogy őt az úgynevezett ellenzék jelölte, de holnap már csak a tény marad meg. Holnapután pedig, ha tervei sikerülnek a szeméttelepnek, senkinek ne legyen kétsége, hogy eltörli a lex Demszkyt és csak guberánsokat jelöl. Pontosan azért kellett volna megszüntetni a Demszky-korszak kompromisszumát, hogy a szeméttelep utolsó, a fővárosba helyezett reményeit is elvágják. A fővárosi szeméttelep még nincs legyőzve, s ha túléli a nehéz időket, New York és Hollywood segítségével újra országossá teheti a szeméttelepet.