|
 2010.12.10.
Balanchine-est
(Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett)
George Balanchine,
az elmúlt század balettművészetének megújítója, korszakos
jelentőségű koreográfusa, a zene szerkezetéhez, hangulatához
illeszkedő, azt kifejező szimfonikus balett megteremtője
Georgij Melitonovics Balancsivadzeként Szentpéterváron született
1904-ben és New Yorkban 1983-ban távozott az élők sorából.
Ahogyan a neve is mutatja, grúz nemzetiségű volt. A Cári
Balett Akadémiát végezte el, itt bontakoztatta ki művészi
tehetségét, táncolt, de zeneszerzőként, zongoristaként is
kipróbálta magát. A lenini forradalom után a balettnek, mint
kispolgári csökevénynek el kellett tűnnie, felszámolták az
akadémiát. Mindenféle méltatlan munkák után, 1921-ben a
Mariinszkij Színház balettkarához szerződött, 1924-es párizsi
turnéjuk alatt úgy döntött, nem tér vissza a Szovjetunióba,
hanem a Nyugat-Európában igencsak kedvelt Ballets Russes-hez, a
nagyformátumú balett igazgatónak, Szergej Gyagilevnek az együtteséhez
csatlakozik. Őtőle kapta a franciásan csengő Balanchine nevet
is. Az Egyesült Államokba 1930-ban költözött, 1933-ban itt
találkozott Lincoln Kirsteinnel, aki Amerikában szerette volna
meghonosítani az európai balettművészetet, ezen belül is a
klasszikus orosz balettet. Ketten hozták létre New Yorkban az
Amerikai Balettiskolát. Itt a Metropoliten Opera állandó
balett-társulatát vezette 35’től 38’-ig, majd 1938-tól
46-ig koreográfusként tevékenykedett Hollywoodban, a Broadway-n,
az USÁ-ban működő Monte Carlo Orosz Balett társulatában.
1948-tól 64-ig a New York City Ballet művészeti igazgatója
volt. Itt teljesedett ki művészete, ekkor alkotta meg azt a 110,
kisebb-nagyobb táncművét, amelyek közül ma is legalább 30-40
látható a világ táncszínpadain. Balanchine koreografálta egész
estés balettek java része cselekmény nélküli, de akadnak
olyanok is, amiknek kerek történetük van. Ez utóbbiak közül
a legismertebb Sztravinszkij Tűzmadár, Csajkovszkij Diótörő,
Minkus Don Quijote. Ez utóbbi 1965-ös bemutatóján a címszerepet
a 61esztendős Balanchine táncolta.
Operaházunkban
tavaly, március 7-én mutatták be három táncművét: a Szerenádot,
Concerto Baroccót, a Who Cares?-t Balanchine-est összefoglaló név
alatt. Közülük a Szerenádot 1977-ben már láthatta a pesti közönség.
Ez év októberében új szereposztásban állították színpadra.
Balanchine a Szerenádot Pjotr Iljics Csajkovszkij Vonósszerenád
című művére 1934-ben álmodta meg nem sokkal az után, hogy
Amerika földjére lépett. Bármily hihetetlen, ezt a mesés és
nehéz táncelemeket tartalmazó koreográfiát a School of
American Ballet vizsgájára készítette. A Szerenád máig a
leggyakrabban műsorra tűzött alkotása, mert körüllengi a
magasabb rendű, éteri tisztaságú szépség. Amikor szétnyílik
a függöny, a világoskék hátterű színpadon fehér tütübe
öltözött balerinák kecses mozdulattal várják, hogy megszólaljon
a zene és elkezdődjön a tánc, a közönség álmélkodása és
elragadtatása jeléül önkéntelenül is tapsolni kezd. A nézők
átadják magukat a lenyűgöző látványnak, megfogja lelküket
a muzsikából, valamint a balettkar, és Pap Adrienn, Boros Ildikó,
Keveházi Krisztina, Bakó Máté és Machner Szilárd táncából
létrejövő csoda. A Concerto Barocco a zeneirodalom óriásának,
Johann Sebastian Bachnak d moll hegedűre írt kettősversenyét táncolja
el Popova Aleszja, Somorjai Enikő, Apáti Bence és a nyolc kartáncosnő.
Ennek a premierje 1941-ben, New Yorkban volt az American Ballet
Caravan előadásában. Sem a Szerenádnak, sem a Concerto Baroccónak
nincs cselekménye, a közönség átléphet abba a tüneményes
dimenzióba, amibe a tánc káprázata varázsolja bele. A
harmadik darab egészen máshogyan fest, a Who Cares? George
Gershwin 1924 és 31 között komponált 17 songjára, világslágerére
készült. Ennek is New Yorkban, 1970-ben volt az ősbemutatója.
Az amerikaiakra oly jellemző harsányságot, az ’oda se neki’
életérzést adja vissza a koreográfia, valamint a fekete-piros,
csillogó-villogó, a kabarék világára emlékeztető jelmez.
Manhattan felhőkarcolóit ábrázoló háttér előtt nem
folyamatosan, hanem 17 önálló darabként táncolja el a Who
Cares?-t Bajári Levente, Kozmér Alexandra, Boros Ildikó és
Radinya Dace.
Balanchine hódolattal
tekintett a szebbik nemre, négy felesége mellett számtalan
szerelme, múzsája is volt. A balerinákért különösen
rajongott. Mindez meglátszik koreográfiáin is. Műveinek előadása
komoly igénybevételt jelent, nagyfokú zenei érzékenységet, tánctudást
követel. Az összes táncos tudása legjavát adja, mindenki
kitesz magáért. Nem csak a balerinák és a balerinók nyújtanak
átlagon felüli teljesítményt, hanem a Medveczky Ádám által
vezényelt zenekar is. A karmester avatott kézzel és óramű
pontossággal dirigálja a zenészeket. A közönség szűnni nem
akaró tapssal köszönte meg ezt a feledhetetlen estét, mert
olyan égi magasságba emelhette a tekintetét, aminek
megfoghatatlan szépségébe, fennköltségébe csak ritkán
pillanthatunk be.
Dr. Petővári Ágnes
|
