vissza a főoldalra

 2010.12.17. 

A. Dumas – Kiss Csaba: A kaméliás hölgy (Pesti Magyar Színház)

Az 1824-ben született ifjabb Alexander Dumas 1844-ben találkozott Párizs mindenki által csodált és irigyelt kurtizánjával, a vele egyidős Marie Duplessisszel, eredeti nevén Alphonsine Plessisszel. Marie-Alphonsine tüdőbajtól szenvedett, ezért az illatos rózsákat nem kedvelte, annál jobban a szagtalan kaméliákat. Innen ered a neve is. Viharos, nagy „lamúr” alakult ki köztük, ami abban az időben nem fért bele a kor álszent erkölcsi felfogásába, ugyanis több férfiú által kitartott kokottba nem volt szokás szerelmesnek lenni. Dumas is nehezen viselte el az osztozkodást, és 1845 augusztusának a végén levélben szakított a lánnyal. Marie 1847 februárjában meghalt, Dumas utána döbbent rá a lány önzetlenségére, igaz, tiszta érzelmeire. A kaméliás hölgyet, ezt az önéletrajzi ihletésű regényét 1847 májusában kezdte el írni, és a következő évben, könyv alakban már meg is jelentette. Hihetetlenül sokan elolvasták, ifj. Dumas pedig egy csapásra korának legdivatosabb és legünnepeltebb szerzője lett. Olyannyira „futott” a regény, hogy Párizsban nem sokkal később már színpadi változatának elkészítését vették tervbe. Először a papa próbálkozott meg vele, végül maga a szerző alkalmazta színpadra, amit 1852-ben mutattak be. A drámaváltozat még feljebb emelte A kaméliás hölgy „tetszési indexét”, ami 150 év óta is ezen az olimposzi magaslaton áll. Az azóta sem csillapuló kaméliás hölgy-imádatot fokozza Giuseppe Verdi leggyakrabban játszott operája, a Traviata. Filmek sokasága is öregbíti a regény jó hírét, a világsztárok közül Sarah Bernhard, Eleonore Duse, Greta Garbo és Isabelle Huppert alakította a főhősnőt. Magyar színésznők közül Bajor Gizi, Márkus Emília, Tolnay Klári, Eszenyi Enikő személyesítette meg a kaméliást. Nincs olyan évad, amelyikben valamelyik vidéki vagy fővárosi teátrum ne tűzné műsorára. Legutóbbi változatát Kiss Csaba átiratában a Pesti Magyar Színházban november 27-én vitték színre.

 Kiss Csaba csak nagy vonalakban ragaszkodik az eredeti műhöz, inkább valamiféle mai eseménysort kerekít belőle. Ezt a koncepciót fejezik ki Berzsenyi Krisztina semelyik korhoz, vagy mindegyikhez köthető jelmezei. Kiss Csaba kemény, szikár történetté karcsúsítja a szerencsétlen és boldogtalan Marguerite Gautier könnyfakasztó sztoriját, amiben ez a tüdőbeteg, korosodó – 38 éves – prosti megfeledkezik foglalkozásának két legfontosabb szabályáról, miszerint: kuncsaftba nem szabad beleszeretni; és nem tanácsos érzelmet belevinni sem az őt pénzelő, tehetős öregurakkal folytatott üzleti viszonyba, sem az ábrándosan, kútmélységű szemeikkel rábámuló, templomegere-szegénységű fiatalemberekkel kialakított szerelmi kapcsolatba sem. Kiss Csaba ezzel a csupasz felfogással lepattogtatja A kaméliás hölgyről az évtizedek alatt rárakódott, több tonna, érzelgős, szenvedelmekkel telített cukormázat Ahogyan ezt a középiskolások mondanák: megszabadítja a vastag „nyáltól”. Ez rendjén is van, elvégre sok-sok szívszaggató Kaméliáson pityereghettek a nézők. Úgy gondolta a rendező, ehhez a lemeztelenített variációhoz tartozik az is, hogy feketén-fehéren felmutassa, milyen féktelen, kézzelfogható hatást gyakorol a férfiakra ez a szakmáját magas színvonalon művelő örömlány. Egyik imádója alsónadrágjában úgy ugrál előtte, mint valami élő Viagra reklámfigura. Ez a jelenet feleslegesen és illetlenül meredezik az előadás testén, ugyanis a publikum tagjai kevesebből is megértik, milyen heves vágyat érez iránta, nem kell ennyire direkt módon a tudtukra adni. Még szerencse, hogy ezt a karaktert megformáló derék színész gatyaletolásra nem kap rendezői utasítást, hátha valakinek az előzőek után nem eléggé egyértelmű, mik a szándékai…

  Györgyi Anna személyesíti meg Margherite-et. Ő nagyszerű színésznő, most is feledhetetlen alakítást nyújt, a produkció lelke és motorja. Nem játssza túl a hervadásnak indult, beteg fiatal nőt, és a felhőtlenül boldog, a közös jövőről ábrándozó asszonyt sem. Szívszerelmét, Armand-t a Pesti Magyar Színház ügyeletes szépfiúja, Gémes Antos becsületesen helytállva jeleníti meg. Kubik Anna Prudance szerepében kifogástalanul viszi fel a színre az öregedéssel szembenézni nem tudó dámát. Horváth Lajos Ottó a kimért hódolót, Fillár István a könyörtelen apát, Végh Péter az elnéző orvost, Tóth Éva a könyörületes komornát személyesíti meg.

 Az elidegenítő rendezői koncepció ellenére mégis erősen hat az érzelmekre ez a darab. Az emberek nem tudják és nem is akarják kivonni magukat ennek a bármikor és bárhol bekövetkező történetnek a hatása alól. Olyan jólesik elmélázni az össze nem illő pár kacagással, bolondozással teli szenvedélyes pillanatain. A székekben ülők elboronghatnak még azon is, hogy a szerelem hivatásos művelői dicstelen foglalkozásuk ellenére, képesek éteri tisztaságú érzelmekre, sőt a kíméletlen és gonosz atyai kérést is figyelembe venni, és lemondani az élete értelmét nyújtó fiúról. A kaméliás hölgy másfélszáz éve bűvöli el a közönséget, s ez a Pesti Magyar Színházban most sincs másképp.