|
 2010.12.17.
Sokasodó hírek olvadó
jelentősége
Az
1989/90-es eufória egyik legnaivabb, ezért legmeghatóbb tévedése
volt a nyilvánosság mindent elrendező erejében való hit. A pártállam
szigorú kontroll alatt tartott sajtója, a nyilvánosságnak szánt
információk hatékony cenzúrája és a valóság között
mindenki számára ismert, mert jól érzékelhető szakadék tátongott,
ezért vélhettük úgy, hogy a szólás korlátozás nélküli
szabadságának elnyerése az igazság sajtójának csimborasszója
lesz. Nem így történt. Ugyanis az egypártrendszeri hazudozást
a többpártrendszeri hazudozás váltotta fel, miután az MSZMP
elveszítette hazudozási monopóliumát. Vagyis sokszínűvé vált
a hazugságok kínálata. („Virágozzék száz virág” –
mondta volna Mao elvtárs, gondosan figyelmen kívül hagyva, hogy
toleranciájáról elhíresült kertjében csak a hazugság virágai
illatoznak.)
Persze,
ha szigorúan a társadalmi közérzet szempontjából nézzük, a
valóság jobban megközelíthetővé, becserkészhetőbbé vált
e „multiigazságos” zűrzavarban is, mint volt Aczélék
alatt, ugyanis a hazugság hangzavarából itt-ott akár az igazság
is kihallhatóvá vált, feltéve, hogy képviselőinek volt elég
pénze és módja a hangerő felsrófolására. A pártállamban a
sorok között próbáltuk megtalálni az igazságot, a rendszerváltozást
követően a pártsajtók megnyilvánulásai mögött.
Aztán
eltelt két évtized, és tulajdonképpen már ez a helyzet sem áll
fenn: tovább romlottak a dolgok. Úgy tűnik, az igazság kimondásának
mindenkori hitbizományosait még ez a kis – a kakofóniából
kiszűrhető – hang is zavarta, mert mást mondott, mint ők.
Nyilván ezért döntöttek úgy, hogy tokkal-vonóval, a pincétől
a padlásig hitelteleníteni kell az egész híripart egy mindenre
kiterjedő botránnyal. Ennek következményeként ugyan az ő dédelgetett
manipuláció- és hazugságözönük is romba dőlhet, de
hiteltelenné válnak a vegytiszta igazság hírei is. És ez a lényeg.
Tudva ezt a szerepet vagy nem, de ennek lett eszköze az amerikai
WikiLeaks internetes „oknyomozó portál”.
A
WikiLeaks az elmúlt hetekben három lépésben tette közzé az
amerikai külügyminisztérium titkos és szigorúan titkos irattári
anyagát, közte az afganisztáni és iraki háborúk, az iráni
tervek legbizalmasabb jelentéseivel. A múlt héten pedig – előzetes
bejelentést követően – ömlesztve internetre rakott 250000
(!) olyan – leginkább belső használatra szánt – pro domo
feljegyzést, munkadokumentumot, melyek közül egy-egy is diplomáciai
bombaként robbanhatott volna, de így együtt már nem is diplomáciai
a botrány, hanem híripari. A Der Spiegel szerint közöttük 734
magyar vonatkozású. A magyar külügyminisztérium hallgat, mint
dinnye a fűben. Mellesleg mi mást tehetne, ez nem az ő sara.
Hanem
kié is valójában? Kizárhatjuk, hogy a Fehér Ház vagy az
amerikai külügyminisztérium állna a kiszivárogtatás mögött,
hiszen őket rettentően kínosan érintő dokumentumok váltak
nyilvánossá. De ha ők nem, akkor kik lehetnek azon túl nem értékelhetően
befolyásos erőcentrumok mögött, amelyek oda képesek hatni,
hogy ezen minősítetten titkos diplomáciai iratokat százezres
nagyságrendben megszerezzék, majd – gyakorlatilag következmények
nélkül – elérjék azok nyilvánosságra kerülését? A hét
vicce szememben, hogy az amerikai titkosszolgálat egy 22 éves,
Afganisztánt megjárt közkatonát tartóztatott le, mint a
kiszivárogtatás felelősét. Ha ez igaz lenne, akkor az amerikai
külügyminiszter-asszonyt kellene másodikként letartóztatni,
mivel az irányítása alatt álló intézmény biztonsági
rendszere annyira laza, hogy ez a katonagyerek hozzájuthatott
250000 titkos dokumentumhoz. Persze biztos, hogy nem jutott hozzá.
Porhintés az egész, ugyanis a valódi felelősök szeretnék
elhitetni a világgal, hogy ilyen egyszerűen mennek ma a dolgok.
Vagyis: a hírek világa lejárt, oda sem kell figyelni rájuk!
Ha
még mindig a XIX. század viselkedésnormái lennének érvényben,
érintettsége miatt annyira megsértődhetne néhány okirat –
nem éppen diplomáciai – nyelvezetétől Angéla Merkel,
Berlusconi, Sarkozy, Medvegyev vagy éppen Putyin, hogy Európa és
Amerika között megszakadhatna a diplomáciai kapcsolat. És
akkor mi lenne az euro-atlanti közeledésből, a globalizáció
legfőbb motorjából? Nyilvánvalóan nem ez volt a cél, hanem
pontosan az ellenkezője: rámutatni, hogy a globalizáció érdekei
mindenek felett állnak, és holmi kósza hírek, kiszivárogtatások,
információk, hangulatok, sértődések nem kaphatnak szerepet
ebben a játékban. Ugyanis komolyan vehetetlenek. Ha 250000
leleplező, botrányos diplomáciai dokumentum néhány perc alatt
felkerülhet az internetre, hogy onnan a világ minden laptopjával
rendelkező tízéves kisdiák bármikor leszedhesse: óhatatlanul
inflálódnak a hírek értékei, az információk jelentősége.
Nem véletlen, hogy a francia köztársasági elnök sem az őt
személyében diffamáló kitételek miatt háborodott fel, hanem
„a demokratikus szuverenitást és tekintélyt fenyegető”
veszélyként élte át a WikiLeaks akcióját. Erre minden oka
meg is volt, ugyanis az európai keresztény kultúrának évezredes,
kiszakíthatatlan velejárója a viselkedés, a morál, a tapintat
és a titkot tartani tudás, amely egymaga is egy erény az
Atlanti-óceán ezen oldalán. (Elég, ha csak a gyónási titok
szentségére és Nepomuki Szt. Jánosra utalok.) Ha ezt aláássák,
több minden omolhat össze, mint első pillanatban vélhetjük.
A
világ legtermészetesebb pszichológiai velejárója, hogy ha a
feleségemmel, bátyámmal, apámmal beszélgetek a szomszéd
viselt dolgairól, más megfogalmazást és jelzős szerkezeteket
használok, mint amikor szemtől szemben vele társalgok. Elkerülhetetlen
a diplomáciában is, hogy ne így legyen, és valójában nem is
ez a botrány – hiszen ezzel mindenki tisztában van –, hanem
az, ha nyilvánosságra kerül a legmagánabb használatra szánt
vélemény. Publikusan ugyanis sértővé válik az, ami
kimondatlanul semmi problémát nem okoz. Ezen logika mentén
merem azt a következtetést levonni a WikiLeaks-akció valódi
motivációjáról, hogy az nem a dolgok tisztázását, sokkal
inkább végzetes összekuszálását szolgálta.
Nem
a rend, hanem a káosz megteremtésének érdekében történt.
Hogy a káosz kiknek az érdeke a XXI. század globális világában?
Ez a kérdések kérdése, feleljen rá mindenki legjobb belátása
szerint.
Szőcs Zoltán
|
