vissza a főoldalra

 2010.12.31. 

Önállóság – autonómia

Emlékezzünk Leonardo da Vinci nemcsak érdekes, de fontos megállapítására: „Legfontosabb a szemlélődés.” Igaz, szép gondolat. Ha az ember alaposan átgondolja s belelát mélységébe, beleborzong annak léleképítő lényegébe. Sosem felejti el a meglátás szépségét, bölcsességét. Évtizedek után azonban, miután maga is szenvedélyes szemlélődő lett, itt ebben az európai s főként magyar időben, rájön, hogy van talán még ennél is fontosabb gondolati cél és éppen a szemlélődés az útja, amin odáig eljuthatunk. Ez pedig nem más, mint „A legfontosabb a felismerés”.

Az a felismerés, ami aztán tettre sarkall. Mert éppen a tettekből van a legnagyobb hiány! A nagyra látó, nagyszabású, bár sok kicsi tevékenységből is összeálló tettekre. Nem szavak mutatványaira, hanem tevékeny szemlélődésre, hogy Leonardo gondolatánál maradjunk. Mielőtt kibontanánk ezt az útmutató megállapítást, közelítsünk a feladatunkhoz, emlékezzünk a trianoni csonkolásra, ami egyszerre volt nemzet- és országrablás, valamint a tájaktól, hegyektől, természeti kincsektől való egyszerre történő kifosztás. Illetőleg mindez a világon is páratlan, máig tartó lélekcsonkolás, büntetés olyan vétkekért, amelyeket a magyarság el sem követett! A nyelv megnevezés, és a megnevezés hitelesít.

Ezért hamisság „Trianoni békeszerződést” emlegetni. Mert nem békét hozott az a diktátum, amit buzgó, sok helyen túlbuzgó cselekedet követett. Eleve nem volt szerződés, mert ahhoz szerződő felek kellenek. Márpedig a magyarságot senki sem képviselhette! Egyoldalú és gonosz eszmék nyomán véres késekkel húzták meg a határokat, Batu kánnál is könyörtelenebb „államférfiak”. Alighanem még ez a fogalmazás sem elég pontos, nem elég kemény a történtekhez képest. Magunk ne hitelesítsünk henye megnevezésekkel gazságokat, hazugságokat. Mindenféle médium, rendezvény vitavezetője, a tévé bemondója és így tovább, fogalmazzon pontosan! Persze ehhez az kell, hogy ne műveletlen újságírók mondják a nézőknek e fontos dolgokról a felületes, ezért pontatlan véleményt. Az általános tájékoztatás rombol ebben az esetben is a legjobban és sajnos a leghatásosabban. Mert maguk a tájékoztatók is tájékozatlanok!

Itt kezdődik az a határozottság, amire alapvetően szükség volna, ha Trianonról szólunk. És még sok minden más ide torkollik, ami meghatározza a tartásunkat, az emberekét és az országét. Tehát „Trianoni diktátumról” beszélhetünk, ha tisztességesen akarunk fogalmazni. Ez az egyetlen elfogadható megnevezése annak, ami kilencven éve lezajlott. Erőszakos jogsértés történt egy ország kárára, több ország javára. Majd ennek logikus következményeként, nagy hazugságokkal, megfélemlítéssel, deportálásokkal, arcátlan intézkedésekkel és gátlástalan eszmékkel próbálták megtartani Trianon építményét ki-ki a maga külön dákó-román elméletével vagy éppen „nagy morva birodalom” durva történelmi hamisításaival alapozva meg a tolvajlások jogosultságát. A nemcsak testekbe, de lelkekbe tipró „ezer éves Trianon”, működni kezdett és működik mostanáig. Hiszen sem a gyökerek, sem az érdekek, tehát a célok sem változtak.

Milyen eszméjű és állapotú tehát ez a mostani helyzet? Tudnunk kell: erősen ellenérdekeltségű országok vesznek körül bennünket. Valamennyinek ez az alap állása velünk szemben, minden csak ezután következik. Kemény és folytonosan szorító abroncsban élünk. S ez a helyzet nem véletlenül alakult ki! Aligha kétséges, hogy teljes kiirtásunk a cél. Még akkor is így van, ha álszenten egészen mást állítanak. De valakik, magyarok, mindig szenvednek valahol azért, mert magyarok. Például Szerbia börtönében azok a meggyalázott magyar fiatalok, akikkel szemben meglehetősen elfogult volt a bíróság. És ki tudja még hány helyen, hány névtelen szenved magyar nemzetisége miatt?! És hány „ügyintézés” van itt körben naponta magyarok ellenében? Főképpen itt Európa közepe táján.

Tehát a diktátum létezik és hat ma is. Noha éppen úgy jogtalan és igazságtalan, mint volt akkor, amikor aláírták. Aztán e csalásra, hazugságra már emeletek épültek, azaz újabb hazugságok és ezek mind nehezítik az olyan jogos, alapvető emberi jogokhoz való ragaszkodásokat, mint az önállóság. Vagyis az egyes emberek önállóságát, amiből összeállhat földrajzi tájak önállósága. Mindezek közös alapja az a felismerés, hogy az emberi szabadság öröktől való jog, ám az a logikus, hogy ehhez a felismeréshez is, már önállóan gondolkodó emberre van szükség. Önállóan gondolkodó ember pedig önálló jogi tényező, jogokkal és méltósággal. Magyarán, ez a két dolog eleve feltételezi egymást. Csakis öntudatos ember ismeri föl az önállóság természetesen szükséges voltát. Szolga agynak nem hiányzik az önállóság. A működő, gondolkodó agyat pedig kizárólag a tudás vezérelheti. Ha ezek a tényezők nincsenek és nem kapcsolódnak, akkor hiábavaló kevesek törekvése. A tudás talán legfontosabb része éppen a Trianonnal kapcsolatos! Amelyik hogyha nem befolyásol erősen, megfelelő hatással, mondhatjuk, hogy nem is kívánja az egyén önállóságát, aki viszont szintén nem kívánja az autonómiát. Mert a kívánalomnak kölcsönösnek kell lennie ahhoz, hogy megvalósulhasson! Ezért tartja minden másnál előbbre valóbbnak az Országos Trianon Társaság a csonkolás előzményeinek, majd a következményeinek megismertetését! Valamint annak mind szélesebb körű megismertetését, hogy jogi gyakorlattal ellentétben, nem volt szerződés, mert nem voltak jelen szerződő felek! A magyarságot nem képviselhette senki! Így hát mindenféle „nemzetközi” aláírás és a kényszerű magyar aláírás ellenére, ez az irat csak mint diktátum érvényes. Mint szerződés sosem volt az és most sem az! Csak az erő és az érdek tartja fönn.

Az idei év már a kilencvenedik és még mindig sokan élnek ebben az országban, akik nem tudnak a megalázásról, csonkolásról, idősek, fiatalok tömegei élnek tudatlanságban, mert több nemzedék semmit se hallott Trianonról. Hasonlóan nem tudatosult bennük a szabadság igénye sem. Sőt, semmiféle minőségi igény nem alakult ki egész tömegekben. A személyes méltóság alapvető igénye sem.

Pedig csak a tudás formálhat igényeket, vágyakat és tudás szükséges ahhoz, hogy Veres Péter nyomán fogalmazva, „népben, nemzetben gondolkozzunk”. Mai állapotunkhoz nem is kevés tudás szükséges ahhoz, hogy fölmérjük hol vagyunk a világban? Azaz nép és nemzet milyen földrajzi, erkölcsi körülmények között és helyen létezik? Magyarán földrajzi és történelmi helyzetben is kell gondolkodnunk, ha helyesen akarjuk meghatározni a tennivalókat. Ezek szigorú tények, miközben sohasem észlelt nagy erővel terjed az analfabétizmus. Trianon elsődleges rombolása is ebben nyilvánul meg. Az Országos Trianon Társaság is abban határozta meg annak idején a legfontosabb tennivalóját, hogy történelmi ismeretterjesztést folytasson, különös tekintettel Trianon előzményeire, aztán magára a tényre, illetve a diktátum következményeire. A Trianon palotában halálra ítélt nemzet e vonatkozásban is sokáig kómában volt. Ezek után nehéz hinni, hogy felismerte a valós helyzetét. Márpedig, ha nem ismerte föl, nem tudja elég erővel kívánni sem az egyén, sem a nemzetrészek önállóságának életbe vágó szükségességét. S mintha csak ez volna a cél?! Hogy felejtsük el, ne is gondoljunk rá még véletlenül sem ez legyen téma bárhol. Iskolában amúgy sem igazán lényeges része a történelemnek, különösen nem a köröttünk lévő országokban, amelyek Magyarország darabjaiból álltak össze és egymást túlszárnyalva hazudnak maguknak múltat. Birtokolnak történelmet, személyeket, helységeket, hegyeket, folyókat oly természetesen teszik mindezt, mintha az igazsággal lennének fölvértezve. Olvashattuk, hogy bár azt sem tudják, hogy hol létezett a „nagy morva birodalom”, ha egyáltalán volt. Délen-e vagy északon? Mostanra királya lett Szvatopluk, akit megkoronáztak. Vagyis számunkra minden egyes perc hamisítás. Ők közben hazudnak, tiltanak nyelvhasználatot, tiltanak magyar szavakat és elveszik minden napi magyar igazságot. Ezáltal a változtatás, azaz az igazságnak még a részlete sem igény. Mert nem lehet. Tömegeknek nincs elképzelésük Trianonról. Pedig az önállóságot, az autonómiát, nemcsak „államilag” kell akarni, hanem minden egyes magyar embernek teljesen önálló elképzelésének kell lenni erről! Az egész társadalmat át kell hatnia ennek a gondolatnak. Jó, hogy végre nemcsak a gyászra gondolunk június 4-én, hanem, sokkal inkább az összetartozásra! Itt az ideje, hogy ellenkezőjére fordítsuk a trianoni szándékot, eszmét. Legalább a nemzet emlékezete ne legyen csonka soha többé! Ezt szorgalmazták erősen szeptemberben a Polgárok Házában, a németországi Hunnia Baráti Kör által szervezett tanácskozás résztvevői. Felszólaltak a Délvidék, Erdély és a Felvidék magyar pártjainak vezetői, képviselői. De még így sem mutatkozott elég ösztökélő erő az önállóságra való törekvésre. A megosztottság mintha még nagyobb úr volna?! Úgy látszik, valóban meghatározóbb az ottaniak szerint is. Ám nem jobb a helyzet itt sem, ahol nagyon sokan szinte semmit se tudnak Trianonról, a megszégyenítésről, a megalázó megcsonkításról és a különböző országok méltatlan közreműködéséről az európai „nagyok” mellett. Fontos, hogy a magyar társadalmat áthassa Trianon hazát és testet érintő csonkolásának tudata. Másként nem lesz kellő akarat semmiféle rendezésre és marad a magyar Európa utolsó nemzete.

Kiss Dénes