vissza a főoldalra

 2010.02.05. 

Csurka István: A múlt eltörlése és a jelen összezavarása

A múlt eltörlése bolsevista, cionista, liberális és világbanki program, amely minden államra, nemzetre, minden kontinensre ki van terjesztve, de nem mindegyik állam, nem mindegyik nemzet tűri. A legnagyobb feltörő hatalomnak, Kínának saját múlt-eltörlő gépezete volt és még van is, amely meggátolja, hogy az amerikai, múlteltörlő program behatoljon Kínába. India is nagyobb és ősibb annál, semhogy a múlteltörlő program hatékonyan tudjon működni áthatolhatatlan szervezetében. A legerőteljesebb múlteltörlő programokat a zsidó világhatalom Európában és – ugye mennyire hihetetlen – Amerikában működteti. Európában a második világháború két vesztes állama, Németország és Magyarország történelmi emlékezetétől való megfosztása a legelőrehaladottabb. Oroszország pedig a saját ki nem küszöbölt sztalinizmusába és a brezsnyevi pangás iszonyatának drasztikus törléseibe rokkant bele, de kikecmeregni látszik belőle. Az orosz múlt eltörlése ellen, a világirodalom orosz óriása, Szolzsenyicin sorsdöntő lépéseket tett. A múlteltörlés minden említett országban roppant népfogyatkozással jár. A kétszázmillió oroszból a század végére jó, ha nyolcvan- százmillió marad, s a magyarból, ha nem változtatunk rendszert: semmi.

A múlteltörlés és a népfogyatkozás egymást feltételező és összefüggő folyamat. A nemzeti emlékezet és az ifjúságnak erőt adóan megtanított múlt, benne itt, Európában a kereszténységgel, a hittel, mint az egyetlen családfenntartó létezési formával, egyszerűen nélkülözhetetlen. Európában a kereszténység és a nemzeti létezés szétválaszthatatlan folyamat. Akármelyik elemét veszem ki, vagy oldom ki, akár a példakép embereket, hősöket, nagyokat, nemzeti szenteket, akár a kereszténységet, a nemzet megroppan, a közös élet elveszti az értelmét. Annak az erőnek, vagy világprogramnak tehát, amelyik el akarja foglalni egy nemzet életterét és azt uralni akarja, először a múltat kell elvonnia. A nemzeti nagyságok helyébe idegen nagyságokat kell csempésznie vagy a népre ráerőszakolnia idegen bálványokat és a nép megzavarodik. Öntudatos emberből birka lesz. A hitetlenné válás pedig fogyatkozáshoz vezet. A múlt elvétele egyre erősödő hullámokban a XIX. század közepe, végeredményben a Kiegyezés és az 1875-ös zsidó emancipáció óta folyik, de pusztító mértékűvé a Kun Béla próbálkozás után csak Rákosi rövid padláslesöprései közben és a Kádár–Aczél-korszakban a magyar televíziózás megindulása után vált. No, meg most, a rendszerváltás után, amikor Magyarország felszámolása minden eddiginél nagyobb erővel indult meg. A magyarság az összefogott, részben orruknál fogva vezetett kisebbségek diktatúrájának van alávetve. A többség vád alatt áll, legjobbjait üldözik, kirekesztik, s ha a kisebbségek, a jövevények, a betelepültek és betelepítettek többségbe kerülnek, a magyar törzs pária létre ítéltetik. Ha nem menekül el a hazájából. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, hogy tiszta legyen a kép. Nem a cigányságról van szó, amelynek túlnyomóan nagy része szenvedő fél és áldozat, életformájának minden szerencsétlenségével és kényszerű bűnelkövetéseivel együtt, hanem arról a többrétegű kisebbségről, amely maga előtt tolja a cigányszenvedést, mintha azt a magyarok okoznák, és maga előtt tolja, hangsúlyozza cigány bűnelkövetést is, amely rengeteg szenvedést, nyomorúságot okoz a falusi öreg portákon élő kiszolgáltatott magyaroknak. A lopást, a rablást, a garázdaságot az állam nem akadályozza meg, hogy legyen viszály, etnikai feszültség, a zsidó befolyás alatt álló állam és kormány jogvédői pedig rámutatnak, hogy a magyarság mennyire türelmetlen, nacionalista, kisebbséggyűlölő. Természetesen ehhez hozzátartozik a többi már itt élő kisebbség egy-egy része, valamint az ezután betelepítendő idegenek, feketék, bronzbőrűek, nem zsidó oroszok, szerbek még vékony, de szaporodó tömege. És még mindig ennek a politikának az eszköztárába tartozik az erdélyi kérdés, a román magyar-ellentét is. Románia mindig kedvezményezett Magyarországgal szemben, mert vannak fekete tengeri kikötői és elitje, állami vezetése Erdély bírhatása fejében bármire alkalmazható, miként az az első és a második világháborúban is történt. Az sem baj, ha Romániában kevés zsidó van a vezetésben, mert már kiárusították őket, s ami összeverődik benne, azt is az RMDSZ pakolja bele. Az sem, ha maga a román antiszemitizmus erősebb, mint a románok zsigeri magyargyűlölete. (Aki ezt nem hiszi, költözzön le Kisinyovba.) A szlovák nyelvtörvényt és a magyarellenességet kormányszinten valószínűleg az oroszok fűtik, mert kéjes érzetük keletkezik, ha zavart tudnak kelteni az EU-ban. De az EU Bizottsága sem ártatlan, mert addig csűrte-csavarta a Lisszaboni Szerződés ratifikálását, amíg benne maradt a cseh kivételezés, azaz a Benes-dekrétumok érvényessége. Tulajdonképpen ezek után nekünk, magyaroknak és a németeknek, akik az EU legnagyobb befizetői, semmi keresnivalónk sincs ebben a pocsék halmazban. Ez minden liberális alapelvnek, minden szabadságnak és önrendelkezésnek, amelynek alapján a Felvidéket elcsatolták tőlünk, ellentmond, mivel ez maga a kollektív büntetés. Nem állítjuk természetesen, hogy a szlovák és román magyarellenességet a Világbank és közvetlenül New York vagy Tel-Aviv fejleszti ki, de az kétségtelen, hogy a magyar múlt elvétele, a magyar emlékezet bénulttá tétele zsidó program és a megszállás érdekében fejtik ki.

 A múlt és az emlékezet elvétele már az elemi iskolában elkezdődik és a középiskolákban felerősödik. Szellemileg éretlen és tudatlan emberek kapnak érettségi bizonyítványt. Semmit nem kell tudniok a történelemről, az irodalom lényeges magyar alkotóiról, a magyar zenéről és a nyelv természetéről, végeredményben nem is lépnek bele a magyar nyelv éltető, tápláló, a magyar gondolkodást meghatározó közegébe, mert már otthon is csak ritkán érik őket ilyen hatások. A szüleiket még rosszabb, sokszor még marxista és foxi-maxi iskola nevelte, és a nyilvánosság fórumain nagyon ritkán hallanak magyar nemzeti, népi példaképeket. Sztárjaik idegen nyelven szólnak, idegen nyelven énekelnek – s magyarnak látszó nyelven mesélnek dicső perverzitásaikról. A múlt héten mindegyik nagy tévé esti híradóját megtöltötte egy kultúrbotrány. Egy szervezőiroda dilettáns falábú táncosokat és fahangú énekeseket hozott ide, mint a nemrégen elhalt se fiú, se lány kis nyeszlett világsztár legjobb utánzóit, olyanokat, akik együtt léptek fel az amerikai szórakoztatóipar időnként leszbikus, időnként homokos, időnként ki tudja, micsoda alakjával. Az iroda most visszafizeti a jegyek árát. Szerintem helytelenül, aki jegyet váltott, nyilván drágán azért, mert látni akarta azokat, akik egyszer életükben megérintették a kis véglényt, az megérdemli, hogy veszítse el a pénzét. De ha ez komolytalan állítás is, azt mindenesetre megmutatja, mennyire mélyre süllyedtünk Budapesten, Magyarországon. Erre volt egy színháznyi, vagy talán stadionnyi vevő. A társadalom nagy részének nincs méltóság az ízlésében, nincs viszonyítása és nincs múltja. Csak hát a kérdés ennél súlyosabb, áthatolhatatlanabb. Mert ez a Hogyishivják mister-miszissz Átoperált Amerikában lett világsztár, ott nézték el minden perverzitását, ott lett milliárdos, ahol polgárháborút vívtak a rabszolga-felszabadításért. Az USA mindegyik alapítója, alkotmányának megfogalmazója mélyen keresztyén ember volt, néha puritán, akikről ma emlékhely, város, állami intézmények sokasága van elnevezve, csak a keresztyénségük van üldözve. Az állami iskolákban – az Amerikai Legfelsőbb Bíróság parancsára – le kellett venni a Tízparancsolatot a falról és a tanítás nem kezdődhet közös imával. Több államban üldözik a cserkészeket, akik megvallják kereszténységüket. A „világ ura szuperhatalomban” folyik a múlt eltörlése. Az Államokban is a zsidó központok ölelik körül a fekete és a bronzbőrű, spanyol ajkú hatalmas kisebbségeket és tömik tele őket a fehér többség elleni lázadás jogosságának eszméjével. Most a harc azért folyik– vagy talán már el is dőlt –, hogy az alapító elnök napját, a „George Washington Day”-t nevezzék át Elnök Napjának, mert George Washington még rabszolgatartó volt...

 Szent István napja hazánkban, nem is olyan régen még az Alkotmány napja volt, s még ma is sokan – no, kik? – utálkoznak a Szent Istvánra tekintéstől. A szentet lecsapják róla, mint valami mócsingot. Bezzeg a melegfesztivál! Hirtelen minden éves ügy lett. Aki ellenzi, nem demokrata, aki undorodik tőle, rasszista. A melegfesztivál szabadságjog lett. Egy tojást sem lehet a csupasz seggükre irányozni. (Mert a tojás ragasztóanyag is…) Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a magyar múlt elkobzása befejeződött volna. Nem, a múltunkra való igény széles és egyre szélesedő körben még él. Több tiszta, élő múltfeltáró, a múltunkkal összekötő kezdeményezés létezik, az ifjúság egy része zenél, táncol, igyekszik magyarul élni, irodalmi, történelmi, nyelvi munkálkodás folyik, s egyes iskolákban is előkerülnek kiváló tanárok, akik helyes magyar irányba terelik az ifjúság gondolkodását és érzelmeit. Az ártó szándék azonban ide is benyomult. A magyar őstörténetet használja fel ellentétek szítására és kialakít –a piaci verseny mintájára – egy licitversenyt: ki tud régibb, egyedibb magyar őstörténetet álmodni és elhinni – természetesen majd minden tudományos felkészültség nélkül. Közben a megélt, valódi múltunk, a történelmünk tényei és ma is éltető és politikailag felhasználható, a megmaradásért való elodázhatatlan küzdelmünkben felhasználható múlt és összekötöttség háttérbe szorul és a lelkes őstörténész csapatok kivonódnak a mai küzdelmekből. Csak az őstörténeti igazságért küzdenek, s ha maguknak bebizonyították, hogy mi vagyunk a történelem legősibb népe, akkor minden rendben van, az országot megszállhatják, akik akarják. A világért sem akarom megsérteni ezeket a kiváló, őszintén lelkesedő, talpig magyar embertársaimat, szeretem őket, de ezért intenem is kell, most nem erről van szó. A magyarságot el akarják pusztítani, s akkor is elpusztítják, ha az elpusztítandó a világ legősibb fajtájának hiszi magát. A magyarság legnagyobb baja, halálos veszedelme most a fogyás. Ha az őstörténész anyák annyi ősmagyar szülnek, mint Árpád felesége, akkor rendben. Árpádnak négy fia volt, és nyilván több leánya, akikről keveset tudunk. Mind a négy fiú katona volt, hadat vezetett. Ez az őstörténetünk. Ez a kérdés, az őstörténeti lelkesedés voltaképpen átvezet a következő részbe, a jelen megzavarásába. A megszálló hatalom, miközben elvonja a múltat, a jelen megzavarására is törekszik. A gyarmatosításnak mindig és mindenütt arra van szüksége, hogy a társadalomban semmi és senki ne legyen a helyén. A „kis tehetetlen” lázadozzék azért, hogy nem ő az Akadémia elnöke, az egyszerű fizikai munka mindenkinek legyen egy kicsit büdös, annak is, aki másra nem jó, és főnökségre vergődöttek sokasága mindig magánál hülyébbeket vegyen maga mellé vagy alá. A liberális jelenben a kontraszelekciónak állandóan működnie kell. A tekintélyt pedig folyamatosan üldözik. A valódi, a jogosult, a munkán, szorgalmon, tehetségen alapuló tekintély – bűn. A globalizmusban csak áltekinély működhet. Csak a liberális hatalom által felépített, kisztárolt tekintély. Most, választás előtt, a liberális hatalom saját tekintélygyártó és tekintély- megdöntő üzemeket működtet. Nagy pénzzel működtetett vállalkozások dolgoznak azon a sajtóban, hogy Bokros Lajost tekintéllyé varázsolják, Orbán Viktort pedig megsemmisítsék. Miután a liberalizmus múltelkobzásai során az egyén, az ego lett a legfontosabb és minden egyes süket egónak meg van engedve, hogy magánál nagyobb tekintélyt ne ismerjen el, a valódi munkán és a közösség számára fontos tevékenységen alapuló tekintély bűnné vált. Afféle hitlerizmussá. (Führer Princip) Csakhogy az emberiséget a barlang korszak tekintélyek vezetik. A tekintélyek persze hibáznak, esetenként el is fajzanak, túltengenek, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a demokráciának is éppen annyira szüksége van igazi, megszenvedett tekintélyekre, mint például az abszolút monarchiáknak. A demokrácia, mint módszer és mint állami berendezkedés egyáltalán nincs ellentétben a tekintéllyel. A gyarmatosító, megszálló hatalom azonban igyekszik lerombolni a nemzeti tekintélyeket és helyébe a saját kreációit akarja helyezni. Kerekedik-gömbölyödik a Zazrivec- Vona tekintély Bajnai feje köré, mire távozik, glóriát fon majd az MSZP-emlékezet, hogy majd Kossuth- képként függjön a libatenyésztők tisztaszobáiban. De nem csak a tekintélyt akarják átírni a következő nehéz időkben.

 Mindent összezavarni – most ez a cél. Nincs kizárva, hogy a BKV-botrányt is maguk hozták elő, az összezavarás és az áthárítás céljából. Nem múlik el nap, hogy orvosi visszaélésekről, mulasztásokról, perekről ne értesülhetnénk a legnézettebb híradókban. Ez a társadalom egyik nagyon fontos tekintély-csoportja ellen irányuló lejáratás. Csak mellékesen kapcsolódik az egészségügyi reformhoz és a kórházbezárásokhoz, az elsődleges cél az összezavarás és a társadalom egy fontos, elsősorban bizalomra épülő intézményének a megzavarása. Ha egy társadalom nem hisz már semmiben és senkiben sem, miután a papjait elégették és megölték, rendjeit szétkergették, nem hisz, mert nem hihet az íróiban, mert csak sztárolt liberális tekintélyeket tolnak elé, s a Nobel-díjat egy közepesen jó író kapta a holokauszttéma feldolgozásáért, a művészetek tekintélyét is sikerült már lerombolni, a színházakét is, az államét is, az önkormányzatokét is – most az orvostársadalom van soron. A megszállás csak úgy és csak akkor hajtható végre biztonsággal, ha már semmilyen magyar tekintély nincs benne. Következnek a szabad választások.