Függetlenség

2010.02.18.

Megjelent a Havi Magyar Fórum februári száma!

Tartalomból:

Csurka István : Áldozat –Sorskérdésünk sorsa (42.) (2.oldal)

Sem a Károlyi-kormány, sem pedig Kun Béláék valójában nem tudták a teljes országot birtokba venni. Igazgatni és uralkodni rajta pedig végképpen nem. A borzalmas dolgok elsősorban Budapesten történtek és még néhány vidéki városban. Denise ezt látta maga körül, s érezte a nép hasonló elfordulását a Várostól, s ez csak megerősítette gyűlöltében undorában. Horthy Miklós tehát, amikor megállt fehér lován a budapesti Szent Gellért szálló előtt és elmondta Budapestet feddő beszédét, a „bűnös városról” kifejezést tartalmazó beszédét, egy meglévő, valódi országos érzületnek adott hangot. Maga is, kenderesi birtokán hasonló élményeket gyűjtött össze. Másként érezte és látta, de lényegében osztozott vele a birtokán élő parasztság és környékbeli birtokosok is. Pedig Kenderes sokkal közelebb volt a bűnös városhoz, mint Geszt. Ahová nem jutottak el a vörös gyilkosok, Szamuelly, Cserni és Korvin –Klein Ottó leninfiúi, és ahol nem álltak meg rabolni csak éppen átvonultak a román csapatok, ott csak rendeletileg és a leszűrődő félelem erejéig volt proletárdiktatúra, Károlyi kormányzás meg sehogy.

Unger László A világméretű pénzügyi válság okai, következményei, felelősei és tanulságai (5.oldal)

A kapitalista rendszer globális, monetáris és pénzügyi válsága 2007 nyarán kezdődött el az Egyesült Államokban, majd fokozatosan nőtt és terjedt ki Európára és a többi kontinensre, országonként különböző intenzitással. A nagy robbanás 2008 szeptember- októberében zúdult a világra egy globális, nemzetközi, hitel- és bankközi bizalmi válság formájában, amely lassan kezd átterjedni a reálgazdaságra is, vagyis az iparra, kereskedelemre, mezőgazdaságra, turizmusra stb. Különböző típusú és intenzitású válságok (krízisek) kísérték végig a kapitalizmus történelmét, kezdve a XVI. századtól napjainkig: agrárválság (1788- 1789; 1845-1847), ipari és kereskedelmi túltermelési válságok (több, kisebb-nagyobb a XIX. és XX. században), olajválságok (1973, 1979 stb.), hitelválságok (1907-ben és 2007-2008-ban). E különböző típusú gazdasági válságok jellemzője, hogy az érintett gazdasági szektor – vagy az egész gazdaság – csak alapvető átalakulással tud kilábalni a válságból, a meglévő működési mechanizmusok megváltoztatásával (például: teljesen liberális, kapitalista gazdaságból egy részben, vagy egészen államilag ellenőrzött gazdaságba stb.) Tanulmányunk célja, hogy tömöern, közérthetően felvázolja a jelenlegi, nagyon bonyolult, globális monetráis és pénzügyi válság alapvető okait, reálgazdasági következményeit, felelőseit és tanulságait.

Dr. Kiss Lajos: Kontraszelekció (15.oldal)

A kontraszelekció nem végezhet tökéletes kiválasztást, mivel a szolgálat-alkalmasságot tekinti fontosnak és nem a kvalitást. A szolgálat utat nyit az álorcás hűségnek. A hitehagyásra mindig kész akarnokságnak. A minden időben „legyünk élen” felfogású típusnak. Veszélyesebb az ügy-hívő balgánál. Az ilyen pozíció-káder szemre olyan, akár az igazi. Csak magának kapar. Beül minden „jótermésű” székbe. A kontraszelekciónak az a kiválasztottja, aki maga is kontraszelektál. Saját haszonra. Az ilyen eszköz-embereket tűrte a diktáló társadalom. Túlkapásaikért néha meg is intette őket. Fájdalommentesen. Napjainkban ők a mártírok. Pedig csupán horzsolással úszták meg a nehéz időket. Azt mondtuk, a demokrácia egyensúlyoz, és kiszűri az elfogultságokat. Szándék és minőség érzékeny. A valódi demokrácia, amelyet a történelmi tapasztalat „nevelt” jól működővé. Ahol a vezetők értékét cselekedeteik értékén mérik. Ahol műveken, véleményeken elgondolkodnak az irányítók, mert ez az alkalmasság egyik ismérve. Egyelőre ez még ideakép. De nem utópia. Régen a három T elvét alkalmazták. Támogatás, tűrés, tiltás. Ez a három oszlop tartotta a kultúrpolitikát. Kidőltek. De nem mentek veszendőbe. Az új szekértáborok védőkerítéseinél felhasználódtak. Jól zárnak. Keményen és barátságtalanul. A kontraszelekció nem fog nyomtalanul eltűnni. Feltehető, hogy érettebb viszonyok között: kártétel lesz a neve. S a megítélése is.

Böszörményi Kozák Miklós: Beszél maga szovjetül? (29.oldal)

A legszívesebben azt feleltem volna: szovjetül igen, de svájciul és brazilul nem. Ehelyett – komolyságomat nagy nehezen megőrizvén – így reagáltam.

– Orosz-magyar szakos középiskolai tanár vagyok, vezérőrnagy elvtárs. Az ELTE elvégzése után hét évig tanítottam. A múlt év nyarán kerültem a Honvédelmi Minisztérium fordító osztályára. Tűrhetően tudok oroszul. Miben segíthetek?

A közvetlen főnököm útján magához rendelő tábornok kérdésének sajátos eredetiségétől elbűvölve, azon tűnődtem, lehet, hogy a piros csíkos pantalló 50-60 év közötti, kopaszodó viselője csak viccel velem? Csupán próbára akar tenni, hogy lesz-e elég bátorságom kijavítani őt, és ha igen, akkor azt miként teszem? Kioktatólag vagy finoman? Mivel nem szerettem volna konfliktusba keveredni a személyügyi főcsoportfőnök egyik helyettesével és egy akkori (a 60-as évek derekán járunk) miniszterasszony férjével, az utóbbi módszert választottam. Csak finoman. Pedig a meghökkentő kérdésen kívül még egy momentum kacérkodott velem, hogy azt a fából faragott és egy közismert munkásmozgalmi indulóba foglalt ütőszerszámot a helyére tegyem. Ugyanis, amikor az ELTE mozaikszót kiejtettem, úgy vettem észre, vendéglátóm egy, a sűrű, sötét erdőbe betévedt jószág bambaságával mered rám, majd eszeveszetten pislogni kezd. Talán nem is tudja szegény, mit takar a rövidítés? – ébredt bennem a rettenetes gyanú, de újfent viszszafogtam magam. Mivel nem sokkal azelőtt helyeztek át a HM-be, mint új hús még meglehetősen tapasztalatlan voltam több mindenben. Később aztán rájöttem: az én szovjetülizáló generálisom csupán a jéghegy csúcsa, mert az idő előrehaladtával egymás után dőltek ki a csontvázak abból a bizonyos szekrényből.

Kocsis Géza: Győr-Moson-Sopron megye Árpád-kori eredetű templomai (10.)

Sopron: Szent Jakab-kápolna (36.oldal)

A kápolna a középkorban valószínűleg teljes egészében ki volt festve. A falfestmények maradványait Storno fedezte fel, az 1885-86-os helyreállítás előtt. A XVI. század 70-es éveiben készült reneszánsz festmény alatt Storno még megtalálta a középkori festékréteget is. A szentélyben a középkori festés összefüggő felületei kerültek elő. A falfestményeken középkori bekarcolt feliratok is előkerültek. Az évszámos bekarcolások igen jelentősek, a falfestmény keletkezési idejének meghatározása tekintetében. A színezés, valamint az 1437, 1440 évszámok alapján a falfestmények a XV. Század elején készülhettek. A bekarcolások valószínűleg azoktól a katonáktól származnak, akik a XV. Század folyamán a plébániatemplom körüli erődítmény védelmét, illetve őrizetét ellátták. A kápolnát 1886-ban Storno Ferenc középkorias falfestményekkel díszítette, melyek nemcsak a régi maradványokat tüntették el teljesen, hanem az egész belsőnek kellemetlenül új benyomást kölcsönöztek. Megjegyezném, hogy ezek ma már nem láthatóak, mert az egész kápolna fehérre van meszelve. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Szent Jakab- kápolna a főként hazánk nyugati vidékein előforduló központias elrendezésű csontházak egyik legkésőbbi példája. Míg a részletformák inkább a román stílushoz igazodnak, a sokszögű hajóalaprajz és a szentélyzáródás már világosan gótikára vall. Egészében és részleteiben nem annyira hazai, mint inkább Alsó-Ausztriai (Tulln) XIII. századi csontházakhoz kapcsolódik. A kápolnát jelenleg ravatalozónak használják.

Dr. Galgóczy József: Evolúció?

A darwinisták esete a vándorló levéllel (40.oldal)

Az ember nincs az „értés” birtokában. Tör-zúz maga körül. Státuszát nem vetheti le, mint egy szűk cipőt. Olyan, mint a részeg, valójában nem tudja mit, miért, hová. Nem is tudhatja. Elméjében forrong valami, de még nem lát tisztán. Kozmikus üzemzavar állapotában van? Valaminek túl korán vált részesévé? Kísérlet alanyai vagyunk? Meglehet, hogy az üzenet szakaszonként érkezik, s még csak az első szakasz érkezett meg, s fészkelte be magát az agyunkba. Lehet, hogy a záradékot csak a kiválasztottak ismerhetik meg. Új, soha nem képzelt törvények jelölnek ki új határokat a matematika, fizika, csillagászat, biológia területén. Új szótárak várnak megfejtésre. Nem ismerjük az emberi agy titkos csatornáit. Az agy huzagolása nagyobb feladat végrehajtására készült. Húsz éve írtam a fenti pár sort az agyról. Most kezembe került Küng eredeti nyelvén 2007-ben, magyarul 2009-ben megjelent műve. Ebből emelnék át egyet a számos idézetből az agykutatás határai című alfejezetből, a 266. oldalról: „Milyen szabályok alapján dolgozik az agy; hogyan képezi le úgy a világot, hogy összeolvad egymással a közvetlen érzékelés és a korábbi tapasztalat; hogyan éljük át „sajátként” a belső cselekvést és hogyan tervez az agy jövőbeli akciókat – mindezt még mindig nem tudjuk, még csírájában sem. Sőt mi több: egyáltalán nem világos az sem, hogyan kutathatnánk mindezt a mai eszközeinkkel”. „Mi – állatok –” írja Dawkins. Milyen egyszerű is volna. Titokban szeretnénk szelídek lenni, mint ők. Nem lehet. Gonoszok vagyunk. Az állat nem gonosz. De nem ez a fő baj. Az állat nem válhat megfigyelővé. Az állat nem rendelkezik éntudattal. Ha hirtelen szert tennének rá, perek millióit akasztanák a nyakunkba életterük elrablása miatt. Az emberek – Ward* szavaival élve – meglehetősen pusztító természetűek. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy más életformák képességeik jobb realizálásával, hatékonyabban tudnak bekapcsolódni Isten munkájába. Valamint „Nemcsak egyetlen Omega Pont, azaz végállapot létezik, ahol az egész teremtés egyetlen egy célja valósul meg” és „Az emberi faj még nem érte el teljes egészében a hozzá illő célokat, mert az egoizmus és a pusztító vágyak csapdájában vergődik” (22, 226.o.). Az ember az egyetlen lény a Világegyetemben, aki fest. Művészi alkotásokat hoz létre, nem csupán mázol. A barlangi művészet mintegy félmillió éve vette kezdetét. Az altamirai ábrázolások kb. 15.000 évesek. A megjelenítés az alkotó ősember magas szintű művészi igényét mutatja.

Borbély László: Büntetlenek (1. rész) (50.oldal) (novella)

Szeptember második hete a közlekedési dolgozók sztrájkjával kezdődött, a hírekben közölték, hogy csak félóránként indul egy-egy jármű a végállomásokról. Ördög Mátétól ezért azt kérte a nagyanyja, hogy gyalog jöjjön haza az iskolából. A gyámhatóság iskolás korában helyezte el a fiút az apai nagyanyjánál. Ha Csikós Rozália nem fogadja be, akkor gyermekotthonba került volna. Édesanyját korán elveszítette, tüdőrákja volt. Édesapja egy kocsmai szóváltás után leszúrta alkalmi ivócimboráját. Augusztusban múlt tizenhárom éves, olcsó mp3 lejátszót kapott ajándékba. Útközben mindig rajta volt a fülhallgató. Ha mások nem látták, a rapzene ritmusára mozgott. Barna, vékonyszálú haját egészen rövidre nyírták. Ugyanúgy öltözködött, mint a vele egyidős fiúk, bő farmernadrág, kapucnis dzseki, tornacipő. Vállán rongyos hátizsák. Melegen sütött az őszi nap. Máténak úgy tűnt, hogy az ég váratlanul kinyílik majd összezárul felette, a szeme elől megragadhatatlan felhők takarták el a boldogság törékeny rétegeit. Hazafelé jövet belegázolt a játszótéren összegyűjtött, térdig érő avarba. A padon uzsonnázó közhasznú munkások közül az egyik mérgesen megfenyegette öklével. Odament a kúthoz, vizet engedett a tenyerébe és ivott. Egy szemüveges kínai fiúcska tiszta erőből nekiszaladt a bokájának négykerekű biciklijével.

Máté fájdalmas arccal nézett rá:

– Megvakultál?

A fiúcska körülbelül egy métert hátrált a kerékpárral, aztán megint nekiment Máténak. Közben hangosan kacagott. Egy szőke hajú nő szaladt oda hozzájuk.

– Mit csinálsz, Wang?

Megragadta a vigyorgó fiúcska karját, felemelte a bicikliről. Nem kért elnézést Mátétól, csak ennyit mondott:

– Kezd elegem lenni ebből a kölyökből. Még csak egy órája hoztam le a térre, állandóan ezzel szórakozik. Kinéz magának valakit és nekiront – lenézett a fiúcskára. – Soha többé nem vigyázok rád! Hallod? Nincs az a pénz!

Wang bőgni kezdett. A nő felkapta a biciklit és elindult, a gyerek egy ideig zokogva nézte, majd követte meg-megállva. Máté bosszankodva folytatta útját. A történtek kizökkentették hangulatából. Zsebébe nyúlt, hangosabbra vette a zenét, mintha azzal segítene magán.

Losonci Miklós: Búcsú Tüskés Tibortól (1930-2009) (64.oldal)

Nem tudok elbúcsúzni tőle, velem van. Lelke, szelleme, magatartása. Mértékem ő, életműve és embersége. Évente, ha egyszer találkoztunk, Pécs messze van, mégis úgy éreztem szüntelen, hogy hozzám szól csöndesen, bíztat, mindig előre és mindig magasabbra, de int is nagyon halkan, gondold meg ezt a szót, talán kevesebb több lenne. Hang nélküli hangja most is eljut hozzám, lelkiismeretem része, hozzájárul tisztulásomhoz. Tüskés Tibor a pannon lelkület szellemnövelő őrállomása. A Somogy főszerkesztőjeként küldtem hozzá írásaimat, azonnal válaszolt minden levelemre, mert szerzőit egyenrangúnak tartotta. Ritka korrektséggel rendelkezett, ezt a tisztességet gyakorolta.

Legéndy Péter: Műerror (65.oldal)

Hogy a magyar közéletben minden másképp van és összevissza és teljesen értelmetlenül, ahhoz már hozzászoktunk. Miként ahhoz az érvhez is hozzászokhattunk, hogy az ’50-es és a ’60-as évek „szocialista” kultúrpolitikája miatt csak töredékes és megkésett információk jutottak el a szegény magyar művészekhez, így ők, a magyar avantgárdok (az Európai Iskola lappangó csapata és az ifjú titánok!) csupán a ’60-as évek második felében kezdték bontogatni (vagy újra kibontani) a szárnyukat. „Emiatt az időbeli és kommunikációs szakadék miatt a magyarországi avantgárd művészet második hullámát inkább a neo-előtaggal illetik”. Részben még igaz is e megállapítás, amennyiben a ’60-as évek nem-szocreál törekvései a gesztusfestészethez, a pop-arthoz, az op-arthoz, vagy az ún. happeninghez (akcióművészeti törekvéshez) sorolhatók – de ez a megkésett „neoavantgárd” sokkal inkább sajnálatra méltó jelenség volt, semmint művészettörténeti/ esztétikai besorolást érdemelő kulturális érték.

Szőcs Zoltán: Drezdáról Vonnegut ürügyén (69.oldal)

Tavaly volt egy csendes kis évforduló, melyről kevesen tudtak, azok is inkább talán az Egyesült Államokban: negyven évvel ezelőtt, 1969-ben jelent meg Kurt Vonnegut híres „Drezda-könyve”, Az ötös számú vágóhíd. A Mecénás kiadó kétnyelvű, ünnepi kiadásban tisztelgett az évfordulónak: az első kiadás angol nyelvű fakszimiléjét is hozzákötötték a magyar fordításhoz, így dupla vastagon és dupla áron vehette meg a hazai érdeklődő. (Csak remélni merem, nem csinálnak rendszert kiadóink az efféle pazarló, és teljesen felesleges gesztusokból.) Az indianapolisi – de német vérű – szerző néhány évvel ezelőtt halt meg, (1922-2007), és önmagát, mint „negyedik nemzedékbeli német-amerikait” szerette titulálni. Mivel mindig is az őszinteség vezette tollamat, ne legyen másképpen most sem, ezért szeretném kijelenteni, hogy nem túlzottabban kedvelem Vonnegut stílusát. Nekem valahogy túl link, túl komolytalan, hajlamos a humor és az abszurd irányába torzítani az élet dolgait. Vonatkozik ez Az ötös számú vágóhídra is. Pedig a szerző jócskán birtokában volt az átlag háborús tragédián túli döbbenetességű események ismeretének: 1945. február 13-án és azt követő napokon is, mint amerikai hadifogoly, Drezdában volt, így hiteles szemtanúja és tanúságtevője lett minden idők legaljasabb és legkiterjedtebb tömegmészárlásának. (Azért élhette túl társaival a poklot, mert a túlzsúfolt városban már nem tudták máshova elhelyezni őket, csak egy külvárosi vágóhíd raktárául szolgáló, sötét és büdös, földalatti sziklabarlangba. Ennek köszönhetően megúszták: mialatt Drezda holdbéli táj lett, nekik hajuk szála sem görbült.)

Vasvári Erika: Marilyn – avagy ember az ürességben (73.oldal)

Mostanában ismét a színház felé fordult figyelmem. Több oka van, de amiért írok is róla, az különleges helyzete az általános szellemi nincstelenségben. A gondolat, a szellemi alkotóerő ínsége teljes körű: sem Európában, pláne nem Amerikában sehol sem találni alkotóképes kultúrkört. Ez nem azt jelenti, hogy ne születnének helyenként jó, érdekes vagy fontos művek, előadások, alkotások. Csak nagy művek nem születnek. És nincs általános termőképessége a fehér ember – egyszerűen szólva az európai – kultúrának. Az okokat tudós emberek, filozófusok, teológusok, művészek részletezték. A modern kor előbb eltömegesedett, aztán elidegenedett és kiüresedett. És most üres. Üres, ez kétségtelen. De azért mégsem egészen. Mégis ember van minden üresség alján, és az ember mégis nyughatatlan. A jó sem volt jó, de a semmi sem jó neki.

Keresse a Havi Magyar Fórumot minden hónap 15-én az újságárusoknál!

Olvassa a www.fuggetlenseg.hu híreit.