vissza a főoldalra

 2010.02.19. 

Szőnyegen a Kun (Kohn) Béla rehab?

A Népszabadság múlt szombati mellékletébe az őrültség ismérveit felmutató cikket írt Kőbányai János, a Páva utcai zsidó központ és zsinagóga kurátora, a „Múlt és Jövő” című zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője. Az írás – a történelmi tényekkel való makacs szembehelyezkedés mellett a panelszerkesztő őrület jeleit tanúsító – hamisításokból és egy zsidó szupremácia feltétlen szolgálatának elhivatottságából áll össze. A Népszabadság közlése folytán azonban erős politikai figyelmeztetéssel van dolgunk.

Kőbányai felállít egy konstrukciót, amely részben valóságelemekre támaszkodik. Azt mondja, hogy az első világháború tartalékos tisztjei, karpaszományosai majdnem demokraták voltak, szemben a hivatásos tisztikar dzsentri és úri és olykor főúri elemeivel, akik viszont népnyúzók, uraskodók és gyávák voltak. Megbújtak a hátországban és a tartalékosok véreztek a frontokon. Ennélfogva a tartalékos tiszti állomány zsidó alakjai, Kun Béláék sem voltak született bolsevikok, hanem legfeljebb szociáldemokraták, akik a saját érvényesülésüket keresték a gőgös urakkal szemben. Mindennek a történelmi osztály népellenessége, antiszemitizmusa, kirekesztése az oka. De jobb, ha idézünk: „Ezek a tartalékos tisztek nem születtek a bolsevizmus igézetében, legfeljebb a szociáldemokráciával szimpatizáltak. (Legtöbbjük tollforgató, mint Kun Béla vagy Szamuelly Tibor, az Ady körüli harcokban jeleskedő Pogány József, a Nyugatban is publikálgató Illés Béla, vagy akiből igazi katona is lett, Zalka Máté.) Az I. Világháború embert próbáló tapasztalatai azt diktálták számukra, hogy saját kezükbe kell venniük a saját sorsukat, s hogy a történelmi osztályokban nem lelhetnek szövetségesre befogadásuk érdekében. Hiába hozták meg a véráldozatot, a magyar társadalomba való integrálódás még távolabbra került tőlük. A fronton és a hadifogolytáborban új szövetségesre leltek”. Mielőtt elfelejtődne, leszögezünk néhány élettényt. Kun Béla apja jegyző volt egy kis Szilágy megyei faluban, kölykét taníttatta, Kun járt a nagyváradi jogakadémiára, de kimaradt, Kolozsvárt lett újságíró, de botrányai miatt onnan is távoznia kellett. A fronton az első ütközetében szándékosan fogságba esett és azóta bolsevik. Szamuelly apja gazdag fakereskedő volt, taníttatták, karrierjének semmi sem állt útjában. Pogány József a Népszava újságírója volt, de ott is mindenki utálta, annyira romlott ember volt. Ő Tisza István egyik gyilkosa, maga hencegett el vele, hogy a halálos golyót ő eresztette a gróf szívébe. Ausztriába szökött és az osztrák, zsidó szociáldemokrata kormány nem adta ki, így menekült meg. Kőbányai azt írja, hogy ezeknek a saját kezükbe kellett venniük a sorsukat. Nos, ez nem lett volna nagy baj, de a magyar sorsot is a kezükbe kaparintották és ennek bizony véres terror, számtalan gyilkosság, szadista tobzódás lett a következménye.

Kőbányai elegánsan eltekint a ténytől, hogy az említett zsidók dologkerülő gazemberek voltak. Szerinte csak a helyzet, a rendszer, a kivetettség és a megkülönböztetés tette azzá. Szadista gyilkossá őket. Tisza István és a magyar liberális rendszer felel azért, hogy Kun- Kohn Béla bolsevik lett, s Szamuelly, az újságíró közönséges gyilkos. De nincs szerencséje a történelmi tényekkel Kőbányai/Népszabadságnak. Tisza hadügyminisztere, dr. Hazai Samu volt, egy kitért magyar zsidó, akinek sikerült – sokadmagával leküzdenie a kirekesztettséget. És előtte, a Tisza ideiglenes visszavonulása alkalmával Ferenc József által önkényesen kinevezett „darabont kormány” államtitkára pedig Vészi József, a legnagyobb zsidó laptulajdonos és milliomos, Vészi Margit Párizsban élő festőművész pedig az ő lánya. Erről beszél a „Margita élni akar” című egyetlen elbeszélőkölteményében, a lányhoz vonzódó Ady Endre. S mi nem volt zsidó kézben az 1900-as évek elején Budapesten és az országban? A színház, a lapok, a könyvkiadás, a kabarék, a kereskedelem, a bankok? Milyen üldözésről beszél tehát Kőbányai? Ami állítólag kiváltotta a fenevadat Kun-Kohnból, Corvin Kleinből és Szamuellyből? Másról van szó. A holokauszttagadás tiltása pötyögősen alakul. Most esetleg rendszerváltás jön, nemcsak kormányváltás. Demszky, a másik főzsidó már elismerte érintettségét a BKV-ügyekben. A zsidóságnak az a része, amelyhez Kőbányai is tartozik és amint látjuk, a Népszabadság is, úgy gondolja, hogy nem viheti át a jövőbe, a zsidó megszállásba, a lakóparkvilágba az utóbbi években kialakult Tanácsköztársaság és zsidóság- képet. Ezt retusálni kell és magyar bűnné kell átmaszatolni Szamuelly és Kun Béla bűnét. Persze, hogy gyilkosok voltak szegények, hiszen gyilkosságaikra megtorlásul fehérterror következett. Azért lettek ők, szükségből korábban véreskezű magyarölők, mert ezt a későbbi fehérterror váltotta ki belőlük. „Mégis az ő irányításukkal a Tanácsköztársaság néhány hónapja volt az egyetlen olyan időszak, amely a magyar területek védelmére ütőképes hadsereget tudott mozgósítani. Ennek nem lehetett más hitele, mint a „háborúcsináló” önkéntes, tartalékos tiszteknek a frontokon és a hadifogolytáborokban tanúsított bátorság- és szolidaritásteljesítménye.”

Ehhez nem fűzünk kommentárt, ez maga az elmebaj. S a kommünnek akkor lett vége, amikor a román csapatok bevonultak Budapestre. Kőbányai Jánost megértjük. Teszi a dolgát, szorgalmasan talmudizál és építi a zsidó megszállás paneljeit. Nem törődik a jelen kis csetepatéival, mint például a választás. És most már a Népszabadságot is értenünk kell. A Népszabadság törődik a választással. Ez a szocialista, vagy volt szocialista napilap választási nyitánya. Bedob egy halvány vitatémát, amire majd rárepülnek a kijelöltek, s így, ha a jelen főzsidaja, Demszky csúfosan megbukott is, szépen ki lesz mosdatva a vérmocsokból Kun Béla és Szamuelly, és marad a magyar bűnösség. A bűnös nép. A 133 napos zsidó rémuralomért is mi, magyarok vagyunk a felelősek. Kétségtelen, a dolgok mélyén mindig meglapul az igazság magja… Aczél György-szobor, mintegy előhangként, nem készül?

Csurka István