vissza a főoldalra

 2010.01.06. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 1. száma!

Csurka István: Esélyek és remények (2.oldal)

Ez alatt az éves rovatcím alatt indítom meg sorozatomat 2010-ben. Korántsem azért, mert az előzőt, a „Budapest–Baja–Tel-Aviv”-ot kifáradtnak érzem. Magyarország izraeli, zsidó-amerikai, zsidó-orosz megszállásáról folyamatosan és hangosan kell beszélni, a vészharang kongatása sem maradhat abba, de az induló év különleges feladatokat, megragadható esélyeket és beteljesíthető reményeket hordoz. Legyen mostantól ez a létünket fenyegető megszállás nem mindig kimondott gondolattá, örökké velünk élő emlékeztetéssé, mint amilyen a trianoni volt annak idején: „..de mindig gondoljunk reá.” E mellett azt is észrevehetjük, hogy valami nagyon megváltozott a politikai életünkben, a nyilvánosságunkban. Erről a megszállásról már nem csak a sukorói kaszinóterv és más disznóságok kiderülése nyomán, hanem az élet, a dolgok, a történések természetes hömpölygése miatt is egészen másként vélekednek és beszélnek is az emberek. Könnyedén és szinte magától értetődően: ezek ilyenek. A minap az interneten láttam egy videót, amely a bank, a hitelezés, és a kamat kérdéseivel foglalkozott, és amelyet készítői úgy tettek kelendőbbé, hogy elé biggyesztették: „most olvasd el, amíg a Mazsihisz le nem tiltja.” Ez az odabökés maga többet elmond a viszonyokról, mint tíz vezércikk. Megvilágítja a pénz és az ember, a kiszolgáltatottság és a megszállás valós viszonylatait, cenzúráját és érdekhálózatait. Akár történt ilyen letiltás, akár nem – nyilván történt – a fricska egy egész rendszert és egy egész sötét hatalmi egyenlőtlenséget tár fel. Majdnem olyan erős felkiáltás, tiltakozás, mint a „ruszkik, haza!” volt 1956. október huszonharmadikán.

 Dénes János 80 éves (Csurka István írása) (2.oldal)

De ötvenhat már verve van. Szépek az ünnepségek a temetőkben, lengenek a zászlók, de megkezdődik ötvenhat privatizációja. Dénes János ezt kívánta megakadályozni, amikor kezdeményezte az új Országgyűlés első törvényét, az ötvenhathoz igazodásét, amiből éppen úgy nem lett semmi, mint a többiből. A munkástanács eredeti szellemét eltemeti a liberális piac és Dénes János elkezd könyveket írni, mert jelleme nem engedi meg a hallgatást és a félrevonulást. Maga írja, maga adja ki és maga árulja a könyveit, mint az öreg Istóczy Győző, a nagy felismerő.

 Iván az örökös? (5.oldal)

Vitányihoz hasonló baloldali túlélőt még egyet ismertem, Vásárhelyi Miklóst, aki ugyancsak kivételesen szép pályát futott be a fasiszta Olaszország iránt érzett szimpátiától a Soros-féle alapítványig. Emlékezetes pillanat volt, amikor a Nagy Imrét (ő is baloldali volt szegény, de szintén kivégezték) halálra ítélő Dr. Vida vérbíró előtt megígérte, hogy nem lesz több kilengése, és hű katonája marad a kádári bolsevik rendszernek. Iván bácsit saját beszámolója szerint nagy megtiszteltetés érte, ezért méltányosságból elvárható lett volna, hogy Bajcsy-Zsilinszkyhez hasonlóan, ő is megértőbb legyen a másik oldallal szemben. Képviselhette, és népszerűsíthette volna például Zsiliszky Endre egyéb, mondjuk a sajtóval kapcsolatos nézeteit , mely terület igencsak közel áll Vitányi képviselő úrhoz. Íme néhány népszerűsítésre méltó gondolat Zsilinszky Endre: Nemzeti Újjászületés és Sajtó című könyvéből.

„Magyar vagyok – kell megszólaljon bennünk fajtánk lelkiismerete –, az én magyar szívemmel, fejemmel, szememmel, az én magyar ösztöneimmel és erőimmel akarom fajtám sorsát látni, mérni, munkálni. Ezért kell a zsidóságot előretörésében megállítani, hatalmi túlsúlyában visszaszorítani. Mindenekelőtt és mindenekfelett a sajtóban. Aki ezt jóhiszemű zsidóként nem érti meg, nos ezzel csak azt bizonyítja, hogy a magyar szellem rajta semmit sem fogott.”

„A zsidó túlsúly megtörése azonban korántsem jelent merev, ellenséges állásfoglalást a hazafias és tisztességes zsidósággal szemben. Nem jelent zsidógyűlöletet, annál kevésbé zsidóüldözést. Csupán önvédelmet!”

Nem tudok róla, hogy Bajcsy-Zsilinszky ezen nézeteit valaha is megtagadta volna. Vitányi az örökös erről mélyen hallgat, ahelyett, hogy elolvasná, ha eddig nem tette Zsiliszky könyvét. Ehelyett édesdeden szunyókál a parlamentben havi többszázezerért. Itt van például egy másik érdekes megállapítás Zsilinszky Endrétől, kíváncsi vagyok, mit kezdett vele az örökös, ha olvasta egyáltalán:

„Egyet nem szabad azonban megengednünk: hogy a zsidóság, akár mint egyik eleme a magyar nemzetnek, akár mint külön faj, a keresztény magyarság óriási többségének fölibe kerülhessen a jövőben az élet bármely terén.”

 Nehéz földünk volt máma

Veres Péter: Pályamunkások c. könyvének bemutatása (Győri Béla írása, 7.oldal)

Ez a regény tele van lírával meg gyötrelemmel. Pontos leírása a pályamunkások életének. Nem véletlen, hogy az író ezekkel a határterületekkel foglalkozott a legtöbbet. Mostanában írják róla, hogy híve volt a szövetkezeti mozgalomnak. Híve ám, de nem annak, amiről Rákosi beszélt, s amit Kádár megcsinált. Veres Péter a szomszéd nagyközségbe járt át a fiatal tsz-elnökhöz beszélni a sorsról, beszélgetni az életről. Kiválasztottja mondja el nekem mostanában, hogy már az akkor idősödő író egyoldalúan beszélgetett, nemigen lehetett közbeszólni. Ha közbeszólt a fiatal tsz-elnök, csak annyit válaszolt: szavad ne feledd, és folytatta tovább mondandóját. A tsz-vezetőt otthonában kereste fel, a lábát nem tette be a tsz-be. Kifogása volt a tsz-mozgalommal szemben. Mi? Sok. Ebben az időben egy alkalommal Jászberény határában álltam meg mezei emberek mellett, akik „szántóföldi növényápoló munkát végeztek”. Megálltam riportermagnómmal, s köztük elkeveredtem. Rövid szünetre leültek a növényápolók is, meg én is. Bekapcsoltam a magnetofonom, halk beszélgetés volt. S kiderült, mi a legnagyobb gondjuk. Az akkor már tsz-tagoknak. „Mink nem kapunk nyugdíjat.” Mit tudtam én akkor a világ soráról, felháborodtam ezen a közlésen, hogy vannak Magyarországon olyan emberek, akik nyugdíjat kapnak, s vannak, akik nem. Pedig ez így volt. A tsz-szervezéssel elvettek a paraszttól mindent, földet, szekeret, lovat, ekét és boronát, a tehenet meg behajtották a közösbe még akkor is, ha istálló se volt. De az élethez nem adtak cserébe akkor semmit. Így kezdődött.

 Újévi beszélgetés Duray Miklóssal (Győri Béla interjúja, 9.oldal)

– Az 5 perc múlva 12 című vitaműsorban Mikuláš Dzurinda kijelentette, hogy a júniusban esedékes választásokat Robert Fico nyeri meg, és nem köt koalíciós megállapodást a Magyar Koalíció Pártjával. Mit szól ehhez Duray Miklós, mi ez az előre történő kijelentés?

 – Minden bizonnyal Dzurinda tudna válaszolni, hogy miért is mondta ezt, de az tény, hogy a jelenlegi miniszterelnöknek a pártja lesz a győztes. Egészen biztosan, minden közvélemény- kutatási eredmény arra utal, mégpedig, hogy nagyarányú győzelmet fog aratni, így őt fogják megbízni kormányalakítással. Előre kijelenteni akár azt, hogy én kormánykoalícióra akarok-e lépni a győztes párttal, vagy elutasítom ezt, az ugyanolyan badarság, mint ha egy párt kijelenti, hogy kivel fog vagy nem fog koalíciót kötni. Egy koalíciókötés sok mindenről szól, elsősorban arról, hogy hogyan tudják a parlamenti erőviszonyoknak megfelelően összeszervezni a kormánytöbbséget. Nem biztos, hogy a győztes pártnak sikerül megteremtenie a kormánytöbbséget. Volt már rá példa, 1998-ban Szlovákiában, hogy a győztes párt nem tudott kormányt alakítani, így lett kormányfő Mikuláš Dzurinda. Több mint fél évvel a választások előtt én nem mennék bele annak a latolgatásába, hogy ki kivel fog koalíciót kötni. Dzurinda kijelentésének szerintem egy olvasata van: amennyiben Robert Fico mint a győztes párt elnöke a Magyar Koalíció Pártját szólítaná meg koalíciós partnerként, akkor Mikuláš Dzurinda pártja biztosan kimaradna a kormánykoalícióból. Ez is persze csak egy elméleti olvasat, ugyanis, ahogy az előbb is említettem, túl korai az esélyek latolgatása.

 Hiányos alkotmány

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Évát kérdezi Medveczky Attila (10.oldal)

- Ön szerint szükség van-e új alkotmányra Magyarországon? Egyesek szerint igen, mások viszont azt mondják, hogy a hiba nem az alkotmányban, hanem a jogállam működésében van.

– Röviden: az utóbbi megegyezik a saját véleményemmel. Azzal együtt, hogy 20 évvel a rendszerváltás után tudjuk, hogy néhány kérdés hiányzik az Alkotmányból, vagy más megfogalmazást igényel. Ezeket meg kell oldani. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy a jelenlegi Alkotmány alapján az alkotmányos jogrendet nem lehet fenntartani és biztosítani. Más kérdés, hogy helyes-e és örvendetes, hogy egyre többen és szélesebb körben foglalkoznak ezzel a témával és gondolják át azokat az értékeket, melyeket szívesen látnának egy új alkotmányban, de véleményem szerint nincs alkotmányozási kényszer Magyarországon.

 Ne büntessék a gyermekvállalást!

Dr. Szabó Endrével, a NOE elnökével Medveczky Attila beszélget (10.oldal)

A közoktatás szerves részét kellene hogy alkossa a művészeti és a sportoktatás minéműsége. A művészeti oktatás az oktatásban egyre inkább háttérbe szorul, egyre kevesebb az énekóra és a képzőművészeti oktatás, holott ez nagymértékben fokozza a kreativitást és a munkaképességet. Úgy véljük, hogy a művészeti oktatásra szánt pénzeszközöket nem szűkíteni, hanem bővíteni kellene, és ezeket a gondokat államilag kellene megoldani, nem pedig az önkormányzatokra terhelni. Sajnos az utóbbi években olyan átalakulás ment végbe, hogy a sportedzésekre csak az járathatja a gyermekét, aki azt meg tudja fizetni. Ehhez hasonlót akart a kormány a művészeti oktatás területén is bevezetni, végül részlegesen visszavonták a tervezett intézkedéseket. Ám ma is az a helyzet, hogy ha egy nagycsaládos szülő egyszerre több gyermekét járatja művészeti oktatásra, egyre nagyobb anyagi terhekkel kell szembesülnie. Így nem ritkán választania kell: melyik tehetséges gyermekétől vonja meg a művészeti oktatást. Sok esetben az önkormányzat jóindulatától függ az, hogy a nagycsaládosok az adott településen kapnak-e kedvezményt a művészeti iskolában.

 A Turul és a csángók

Dr. Fenyvessy Zoltánt, a Turul KÉVE elnökét Medveczky Attila kérdezi (11.oldal)

Az egyesület 2004. nyarán alakult magyar, nemzeti érzelmi vállalkozókból, akiket nagyon hátrányosan érintett a rendszerváltás óta valamennyi kormány által gyakorolt multinacionális- és nagyvállalkozás-barát gazdaságpolitika. A lényeg, hogy a nemzeti, keresztény vállalkozók összefogjanak, egymás szolgáltatásait vegyék igénybe. Ha már egy munkára ki kell fizetni egy összeget, akkor azt olyan embernek adjuk, aki magyar érzelmű. Nálunk tehát nem a nagy Soros-féle vállalkozók tolonganak, hanem olyan kisvállalkozók, akik napi 10-12 órát dolgoznak, s évről-évre küszködnek a fennmaradásáért, az adó-és egyéb terhek kimunkálásáért, de mégis minden nemes ügy érdekében hajlandóak áldozatot hozni, így támogattuk a beregszászi magyar főiskolát is. Olyan cégek, melyek a profitot kiviszik az országból, s akiknek a nemzet és a magyarság nem jelent semmit, nem lehetnek az egyesület tagjai. A Turul KÉVE alapszabályában megfogalmazott céljai között szerepel a közös piackutatás, a közös fellépés tevékenységeink megismertetése terén, a kisvállalkozók érdekképviselete, egymás termékeinek és szolgáltatásainak igénybevétele, ilyen hiányában pedig a magyar termékek és szolgáltatások előnyben részesítése a külföldivel szemben. Az egyesület kapcsolatot kíván kialakítani a jelenlegi határainkon kívüli magyar vállalkozókkal egymás erősítése, a közös érdekek megtalálása érdekében. Ebből adódik, hogy a Turul KÉVE nyitott a hasonlóan nem csupán a gazdasági szemléletet figyelembe vevő, hanem a nemzeti gondolkodást is magukénak valló vállalkozók előtt.

 Magyarnak lenni: erkölcsi kötelesség

Művészinterjú Harmath Albert színművésszel (12.oldal)

A magyar kultúra mindig nemzetfenntartó erőt jelentett. Nem hallgatható el azonban, hogy a kis nemzetek létét, kultúráját és identitását valóban veszélyezteti az a globalizációs folyamat, amelynek a jelenben tanúi és egyben elszenvedői vagyunk. Azok a kulturális szimbólumok, amelyek az előző nemzedékek életébe még szervesen beágyazódtak, a hagyományos kulturális és erkölcsi értékrend felborulása miatt könnyen elveszhetnek. A magyarság hatalmas érték, ám egyben hivatás és küldetés is.

 Szőcs Zoltán: A fejlődés egy a sorssal? (15.oldal)

Ez az ország most egy feszült, mozdulatlan, néma várakozás: mindenki, aki a legkisebb mértékben is foglalkozik közélettel, az áprilisi választásokra vár. Már talán százat sem kell aludni és eljő a nagy nap, a történelmi cezúra, húsz évvel a hivatalos rendszerváltozást, nyolc évvel a 2002-es gyászválasztást követően végre sikerülhet lerázni magunkról a magyarság kipróbált vérszívóit, a szocialistákat, és tanítómestereiket, a doktriner, amorális zsidó liberálisokat. Csakhogy van ennek az össznemzeti várakozásnak egy sajátsága, ami zavar engem: sokkal inkább csodavárásként – azaz kívülről várva – éli át az átlagember, semmint a görög tragédiákból jól ismert katartikus – elkerülhetetlen és saját – sorsbeteljesülésként. Pedig ez egyáltalán nem mindegy, aki ugyanis csodára vár, az vagy fog csalatkozni, vagy nem, aki viszont sorsának irányát maga szabhatja meg, szükségszerűbben révbe ér. 150 éves török, 400 éves Habsburg, 40 éves bolsevista megszállásunk sanyarú hozadéka, hogy mi mindig, mindent kívülről várunk.

 Nem volt Horthy-fasizmus! (18.oldal)

Kosaras Péter Ákos történészt, iskolaigazgatót, lapunk munkatársát választotta meg 2009. december 6-án, vasárnap, Miklós-napon elnökévé a Horthy Miklós Társaság.

-Aki Horthy-fasizmusról beszél, az ezt vagy politikai alapú megtévesztésből teszi, vagy a saját maga tudatlanságáról rántja le a leplet. Hazánkban voltak olyanok, akik szimpatizáltak a fasizmus ideológiájával, de ez nem öltött országos méreteket. Tehát nem létezett állami szinten fasizmus Horthy Magyarországán. Aki tehát ilyen kifejezéseket használ a kormányzó úr személyével kapcsolatban, az önmagát minősíti.

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizesse elő!