|
 2010.01.15.
William Shakespeare: Othello
(Vígszínház)
A
darabot 1604-ben vitték először színre, és 1622-ben jelent
meg. Shakespeare az Othello témáját Geraldi Cinthio Száz mese
című elbeszélés-gyűjteményéből merítette. Az itt olvasható
mese fő mondanivalója, hogy ifjú hölgyek ne kössenek rangon
alul házasságot, de Shakespeare nem ezt a kissé didaktikus célt
emelte ki belőle, inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy bármelyik
előkelő, finom kisasszony beleszerethet egy kiváló, érdemdús
férfiúba, függetlenül annak bőrszínétől. Az Othello az
angol színpadon közkedvelt dráma, hazánkban 1794. március 24-én,
Kolozsváron Boer Sándor fordításában Othello, a Velencei
Szeretsen címmel játszották először, majd egy évre rá Budán
is bemutatták. Úgy 8-10 évenként felújították, és 1842-ben
Lendvay Mártonnal a főszerepben pedig a Nemzeti Színházban adták
elő. Tőle Egressy Gábor vette a stafétabotot. Hazánkban nem féltékenységi
drámaként állították színpadra, hanem Othello nemes
tulajdonságait és hiszékenységét emelték ki. Az Othellót a
20. században gyakran tűzték műsorukra a színházak, és
olyan színészóriások alakították a címszerepet, mint Ódry
Árpád, vagy Bessenyei Ferenc. A Vígszínházban pedig Eszenyi
Enikő rendezésében, Márton László új fordításában 2009.
október 17-én tartották a premierjét.
Az
Othello nem az első Shakespeare-dráma, amit Eszenyi Enikő
rendez. Az igazgató-és rendezőnő kedveli a klasszikusok úgynevezett
mához szóló üzeneteinek kibontását, s ez alól az Othello
sem kivétel. Ez a napjainkhoz közelítés az új, kaszárnyanyelvi
átültetésben és a katonás látványvilágban ölt testet. Márton
László fordítása olyan, mintha a körúti villamosokon az utazók
mosdatlan szájú dumáját hallgatnánk. A marcona hadfiak
mindegyike, de még Othello is szegény Desdemonát meg más lányokat,
asszonyokat többször is a magyar nyelvnek a testüket áruló nőkre
mondott legaljasabb kifejezésével illeti. Velence elöljárója,
a dózse elnök úrrá lép elő. A három egyetemi hallgató által
tervezett jelmezek és Árvai György díszletei pedig „military
shop-osak”, Othello tisztjei és közlegényei terepszínű
overallban meg bakancsban masíroznak, amolyan „West Point-os”
szívatással, ordenáré csasztuskák harsogása közben végzik
az alaki kiképzést.
 Ebben
a ciprusi helyőrségben egy-két jó firma katonanő is akad, sőt
a vége-hossza nincs gyakorlatozásokban kimerülő harcosok fáradt
gőzének levezetése érdekében még prostituáltak is ott
sertepertélnek eme garnizon körül. Othello bestiális
kegyetlenséggel végez Desdemonával, mert az túl szimpla lenne,
hogy csak úgy, egyszerűen megöli, előtte meg is erőszakolja,
gyalázatos tette után pedig merítőhálóban húzza fel a
magasba (első képen). Amúgy Othello nem fekete, nem is arab,
azaz mór, hanem fehér ember, és csak felesége rituális
meggyilkolásának részeként boxolja be magát, ami ezért érthetetlen,
sőt ellentmondásos, mert a darab kezdetén „néger”
feliratot festenek az ajtajára. Amúgy nem más, mint afféle
Zsebnapóleon, akiért az összes katonája rajong, és tűzbe
menne. Cassio, Othello legodaadóbb és leghűségesebb tisztje
alkoholbeteg, aki borgőzös mámorában tör-zúz. Jago személyiségében
– az előzőekhez képest – nincs akkora mértékű módosulás:
kellőképpen cinikus, kiégett, és csak kicsinyes bosszúvágya
hajtja. Hamisítatlan bajkeverő, akinek minden sikerül: gyanúba
keveri az ártatlan Desdemonát, Othellóban a féltékenység
magvait hinti el, Cassiót besározza. Emília, Jago felesége
megkeseredett asszony, aki elhidegült férjét igyekszik visszahódítani,
de nem lát át annak mesterkedésein, és akaratán kívül válik
bűntársává. Bianka, Cassio kedvese most nem más, mint
repedtsarkú örömlány, amolyan seregmacája.
A
legfőbb szerepeket: Othellóét, Jagóét, Desdemonáét nem a Vígszínház
művészei alakítják. Othellót a krétakörös Nagy Zsolt
igencsak kemény legényként viszi fel a színre: indulatos,
akinek hályog van a szemén, és csak akkor lát tisztán, amikor
már késő van. Desdemonát Béres Márta, a szabadkai Kosztolányi
Dezső Színház társulatának tagja jeleníti meg. Szerelmes
kamaszlányt, férjével együtt lélegző, öntudatos asszonyt és
meg nem érdemelt büntetésébe beletörődő mártírt állít a
nézők elé. Fekete Ernő, a Katona József Színház együttesének
tagja személyesíti meg Jagót. Velejéig romlott, hitvány
embernek játssza el ezt az önmagát roppant agyafúrtnak képzelő
figurát, akinek önhittsége okozza vesztét is. Börcsök Enikő
Emíliája karakán markotányosnő, Varju Kálmán Cassiója
italozásának rabja, Vallai Péter dózséja tétova öregúr,
Reviczky Gábor Brabantiója tehetetlen vénember. Ez az Othello
viták kereszttüzében álló előadás. Aki szereti azt a széles
körben elterjedt módit, amikor a klasszikus színjátékok szövegét
meg cselekményét puszta nyersanyagként használják csupán, az
Eszenyi Enikőnek ezt a rendezői koncepcióját kedvelni, sőt tömjénezni
fogja, aki viszont azt vallja, hogy a klasszikusokhoz nem szabad
hozzányúlni, mert azok kiállták már az idő próbáját,
annak ez a vígszínházi darab nem egyéb, mint önmagából
kiforgatott produkció.
Dr. Petővári Ágnes
|
