2010.01.15.
Csurka István: Esélyek és remények
Ez
alatt az éves rovatcím alatt indítom meg sorozatomat 2010-ben.
Korántsem azért, mert az előzőt, a
„Budapest–Baja–Tel-Aviv”-ot kifáradtnak érzem.
Magyarország izraeli, zsidó-amerikai, zsidó-orosz megszállásáról
folyamatosan és hangosan kell beszélni, a vészharang kongatása
sem maradhat abba, de az induló év különleges feladatokat,
megragadható esélyeket és beteljesíthető reményeket hordoz.
Legyen mostantól ez a létünket fenyegető megszállás nem
mindig kimondott gondolattá, örökké velünk élő emlékeztetéssé,
mint amilyen a trianoni volt annak idején: „..de mindig
gondoljunk reá.” E mellett azt is észrevehetjük, hogy valami
nagyon megváltozott a politikai életünkben, a nyilvánosságunkban.
Erről a megszállásról már nem csak a sukorói kaszinóterv és
más disznóságok kiderülése nyomán, hanem az élet, a dolgok,
a történések természetes hömpölygése miatt is egészen másként
vélekednek és beszélnek is az emberek. Könnyedén és szinte
magától értetődően: ezek ilyenek. A minap az interneten láttam
egy videót, amely a bank, a hitelezés, és a kamat kérdéseivel
foglalkozott és amelyet készítői úgy tettek kelendőbbé,
hogy elé biggyesztették: „most olvad el, amíg a Mazsihisz le
nem tiltja.” Ez az odabökés maga többet elmond a viszonyokról,
mint tíz vezércikk. Megvilágítja a pénz és az ember, a
kiszolgáltatottság és a megszállás valós viszonylatait, cenzúráját
és érdekhálózatait. Akár történt ilyen letiltás, akár nem
– nyilván történt – a fricska egy egész rendszert és egy
egész sötét hatalmi egyenlőtlenséget tár fel. Majdnem olyan
erős felkiáltás, tiltakozás mint a „ruszkik, haza!” volt
1956. október huszonharmadikán. Csakhogy ennek nem az lesz a következménye,
hogy néhány hónap múlva börtönbe vetik azt, aki ruszkik hazá”-t
kiáltott a Rákóczi úton, hanem, hogy a megszállást abba kell
hagyni és a holokausztmítosz továbbélésére épített pénzhatalmi
túltengést és a vagyonosodásokat, privilégiumszerzéseket be
kell fejezni. Egyes rádiók és televíziók még jajveszékelnek
és egyes Vulgár urak még tépdesik a kaftánt a mellükön és
százezredszer is felfestik a fasizmus-nácizmus visszatérésének
a veszélyét, de a mindkét fél számára elfogadható együttélés
nem halasztható tovább.
A pénzhatalmi túlerő média túlsúllyá változtatott erőszaka,
cenzúrája nem tartható fenn tovább. A nemzetköziesítés
korszaka, a liberális hegemónia korszaka véget ért. Tisztességes
együttélésre kell berendezkedni – a magyarsággal is. A
magyarság asszimilálását a kisebbséghez abba kell hagyni, a
magyar kultúrába őszintén bele kell illeszkedni. Erre van esély.
De az esélyt még meg kell ragadni. Ezért helyesebb most arról
gondolkodni, értekezni, hogy hogyan kell és hogyan lehet ezt az
esélyt és más hasonló esélyeket megragadni. Az esély és a
remény között az a különbség, hogy az esélynek már van
teste, számszerűsége, viszonylata, míg a remény inkább csak
magasan úszó bárányfelhő, amelyen átsüt a nap. A magyar
megmaradásnak tegnap még reménye is alig volt, ma pedig, a világliberalizmus
összeomlásakor, a mesterségesen keltett, a lényegibb válság
elfedése céljából előrehozott és felfújt válságban esélye
is van. Ez óriási különbség. Holnap már az angol bukiknál
is lehet fogadásokat kötni a magyar megmaradásra. Gyűlik a nép
a Bastille elé. Idejében rendet kell teremteni az össze- vissza
kiabálók között. A megmaradás komoly dolog. Aki csak azért hőzöng,
mert még mindig fél, az álljon hátrább és hallgasson egy
kicsit. A társadalom, a magyar élet teljes átalakítását nem
ordítozás és habzószájúság fogja eldönteni, hanem végiggondolt
elképzelések megvalósítása és munka. Összefogás a magyarok
között és mindenekelőtt egy közelgő választás. Mi most nem
azért vettünk át egy képet a francia forradalom kirobbanásának
pillanatából, mert forradalmi megoldást ajánlunk, különösen
nem jakobinus diktatúrába torkolló véres leszámolásokra
gondolunk, hanem egyszerűen arra, ami a legkönnyebb ebben a
pillanatban: elsöprő választási győzelemre a liberál-jakobinusbolsevista-
ávós -zsidó cég emberei fölött. Erre most van esély, ezért
most mindenki tehet valamit. Mindannyiónknak számot kell vetnünk
az életünkkel. Sokunknak be kell ismernünk, hogy becsaptak bennünket.
Az egész elmúlófélben lévő világ a tömegek becsapásáról
szólt. A liberalizmus az egyént, az „én-én-én-t” állította
a központba, és az embert kivonta a közösség, a nemzet
fegyelméből, kötelességi hálózatából és védtelené
tette. Rá kell jönnünk, hogy jobb üdvösebb nemzeti közösség
fegyelmében és óvóvédő ernyője alatt élni, mint egymásra
fenekedő, értelmetlenül versengő vad csordákban. Nem vesztünk
semmit, ha szép csendesen visszatérünk magyarságunk közösségébe.
Az esély megragadása most azt jelenti, hogy teljes nyíltsággal
és tudatossággal szavazok. Azzal a felhatalmazással küldöm az
Országgyűlésbe az általam kedvelt párt képviselőjét, hogy
változtassa meg a rendszert. Eddig ez nem volt lehetséges. Csak
egy kisebb, szélsőségesnek nyilvánított, majd csalással
kiejtett párt, a MIÉP követelt rendszerváltást, de a nagy többség
ezt még a nemzeti-polgári oldalon is csak jóakaratú elnézéssel
követte és ha a mozdulat veszélyesnek látszott egzisztenciálisan,
hát el is táncolt mellőle. Ma azonban más a helyzet. Az óriási
többség ma meg van győződve a gyökeres változások szükségességéről,
elkerülhetetlenségéről. De még nem mondja ki. Átlengi a közvéleményt,
hogy szép lesz egy sima győzelem is. Nem kell követelményeket
támasztani, nem szabad feltételeket szabni, most mi jövünk és
ez elég. Minden szép lassan rendbe jön. Ez borzasztó veszélyes.
Ez nem az esély megragadása, hanem mindennek az elpuskázása.
Mert a társadalom elért a felvilágosultságnak és az összeálló
felismeréseknek arra a fokára, amikor világos feltételeket
szabhat. Ma már nem lehet azt elhinni, hogy a Wallis milliárdos
Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc vagy a Mazsihisz is, magyar jólétet,
magyar szabadságot és magyar demokráciát akarja. Ma már nem
lehet balra szavazni azért, hogy legyen baloldal, mert a mai
baloldalinak mondott pártok bebizonyítottan a nemzetellenes
idegen tőke megbízottjai és a vezetőik helytartók. Haszonélvező
tolvajok, élősködők és még zsarnokok is. A félrenézés és
a cinkos összekacsintás kora lejárt. Nem fogadhatom el kedvenc
pártomtól, hogy becsapjon, hogy kormányra kerülve széttárja
a kezét és közölje velem: nem csinálunk gyökeres rendszerváltást,
mert nem engedik. Ez a szovjet korszakban, Kádár János szájából
még igaz is lehetett volna, ha ő maga akart volna egyáltalán
valamilyen gyökeres változást. De soha nem akart, mindig csak a
hatalmát akarta és csak annyira volt reformer, amennyire
Hruscsovnak, Brezsnyevnek, Andropovnak szüksége volt az ő
reformerségére.
Tiltások, nagyhatalmi elvárások, EU-szabályok és
izraeli mesterkedések ma is vannak. Nem mondhatjuk azt, hogy a
hatalomra kerülő új kormány korlátlan szabad kezet kap a
magyar élet megváltoztatására. Gondol egyet és kitakarítja a
szipolyozó külföldi tőkét és megtagadja az adósság
visszafizetését. De azt sem mondhatjuk, hogy semmit sem tehet és
mindenbe bele kell törődnie. A világ megváltozott. A bűnt a
nemzet ellen most egy uralomra került erő akkor követi el, ha
gyáván nem veszi figyelembe a megváltozott világkörülményeket.
A magyar társadalom pedig akkor, ha eltűri neki, hogy ne vegye
tudomásul a megváltozott világhelyzetet. Semmilyen előítéletet
nem táplálunk. Nem mondjuk azt, hogy a hatalomra esélyes erő kényelmes,
gyáva és el akarja kerülni az ütközéseket és azt sem
mondjuk, hogy mindenre elszántnak látjuk. Mert nem is ez a kérdés.
Ha a társadalom felelős többsége, a választások remélhető
győztes tábora nincs elszánva és elhatározva arra, hogy megkövetelje
övéitől a rendszerváltoztatást és adott esetben számon is kérje
rajtuk, akkor a hatalomra került erő nem is képes ezeket megvalósítani
és még elkezdeni is nehezen. Mert nincs mögötte erő. A puszta
szavazat, a ráhagyás ma nem elég. Egy nemzeti újjászületéshez
reformnemesség, valódi jobbágyfelszabadító erő, áldozatkészség
és áldozatvállalás kell. Ha a győztes pártok maguk mögött
érzik ezt az erőt, biztosan megteszik a lehetséges lépéseket.
Mi csak magunkról nyilatkozhatunk. A MIÉP–Magyar
Megmaradás Közössége gyökeres változásokat, törvényes számonkérést,
új alkotmányt, törvényes rendet akar, magyar megújulást. Nem
másért, ezért kérjük a magunk számára a támogatást, a segítséget
az Országgyűlésbe való bekerüléshez. Hajtóerővé szeretnénk
válni, mint amilyenek egyszer már voltunk. Semmi hőzöngés,
semmi trappolás, munkára jelentkezünk.
|