vissza a főoldalra

 2010.01.22. 

Csurka István: Az esélyrontó megalkuvás és gyávaság

A liberális piacgazdaság rendszerének összeomlása éppen úgy időben történő folyamat, mint ahogy a kialakulása volt, csak remélhetőleg sokkal gyorsabb. Az elromlott és önmaga ellentétévé vált rendszertől való megszabadulás sebessége a cselekvőképes nemzedék elszántságán, harckészségén és képzelőerején múlik. A felszámolás sebessége az új rend elképzelésénél és a megvalósítás szellemi hatóerejénél nem lehet nagyobb. A profitéhes liberális csoportok, központok maguktól nem takarodnak le a színről és egyes társadalmakban a globalizmus szétesése után is fenntarthatják és átmenthetik hatalmukat, ha az új rend táborában nincs összetartás, erő és akarat. Az oligarchiává vált liberális kaszt azt hiteti el a társadalommal, elsősorban médiahatalma segítségével, hogy a demokrácia szükséges tartozéka, és őt magát és korlátlan hatalmát kiküszöbölni igazságtalanság. De ez nem igaz. A legnagyobb hátrányban az eladósodott, az uzsorának alávetett társadalmak vannak. Magyarország ilyen. Itt azért voltak képesek megakadályozni a megbukott piac főemberei az előre hozott választásokat, mert a bank fenntartotta őket. A futamidő teljes kitöltésére a megszállásnak az átmentéshez, a zsidó megszállás teljessé tételéhez, további földszerzéshez, és a jövőbeni uralmuk megalapozásához volt szükségük. A végcél a további teljes eladósítás. A társadalom ellenfeszülését csak a teljes nincstelenség, a pária lét szavatolja. A magyar társadalomban ma nincs ellenállás. Jóformán mindenki csak a választásokat várja és attól vár mindent. Kevesen látják, hogy az új kormánnyal szemben rendszerváltó igényt kell támasztani. Sok a lapító ember. A Gyurcsány–Bajnai-kormánynak, a megbízott tönkretevőknek az államcsőd széléig kellett hajszolniuk az országot, hogy az IMF-hitel megmentésnek látszódjék. Sikerült nekik. Pontosan azzal a módszerrel, ahogy 1956. november 4-én: a forradalmi Munkás Paraszt Kormány behívta a megmentő szovjet csapatokat, amelyek már bent voltak az országban. A különbség csak az, hogy a magyar forradalmat csak ekkor kezdték el leverni, tankokkal, most pedig az IMF behívását legalább tizenöt éves nemzetellenes politika, neoliberális rombolás, züllesztés előzte meg, és a nemzetben nem maradt több tartás, minthogy várja az új választásokat és attól remélje a megváltását.

Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy az utóbbi hónapok nem csupán az SZDSZ széteséséről és az MSZP lelepleződéseiről, kádereinek bíróságok előtti tündökléseiről beszélnek, hanem éppen fordítva, a profitos káderek, csoportok, intézmények átmentéséről és átállásáról is szólnak. Kezdetben Gyurcsányék által úgy volt elképzelve, hogy a saját maga által szított és megrendezett zavargások leverése után a megbaloldaliasodott MSZP–SZDSZ erőszakszervként maga veszi át az irányítást és egy új típusú bolsevizmus liberalizmusként való megszervezését. Nemcsak legyőzi, de ki is küszöböli a nemzeti jobboldalt. Örökre. Ez nem jött össze, mert ellentétbe került az IMF által megkövetelt restrikcióval, amit akkor előszörre konvergenciaprogramnak neveztek. Az IMF nem akart olyan rendszert, mint amiről ezek álmodtak. És Tony Blair és George Bush is megbukott, az egész világrend válságba került, Izrael elszenvedte katonai vereségeit. Ekkor jött a jobbról való hátbatámadás ötlete. A jobbik-magyar gárda – cigánykérdés, a titkosszolgálatok által szervezett faluszéli cigánygyilkosságokkal fűszerezve. De ez sem vált be, mert a magyar társadalom csak nem akart rátámadni a cigányokra, a további zavargásszervezést pedig az EU veszélyesnek találta. Ezért most a zavargásszervezést és a jobbikolást lejjebb kell csavarni, a gárdát minden szinten betiltották. Az átmentés és a nemzeti kibontakozás megakadályozásának frontja most áttevődött Bokros Lajosra és a lassanként szerveződő új Baloldali Blokkra. Bokros Lajos népszerűsége a Szonda Ipsos szerint már 16 százalékos, és elszakad az MDF népszerűségétől, mint annak idején Dávid Ibolyáé. Előkészítés előtt áll, hogy Bokros Lajos, mint a baloldali blokk közös jelöltje legyen Orbán Viktor kihívója. Somogyi Zoltán, a kis moszados nyíltan besorolt az MDF-be. A legújabb hír, hogy az MDF budapesti listavezetője, egy régi pártállami külügyér-fregoli, Simonyi András, aki washingtoni nagykövet, és a bolsi Kovács László személyi titkára volt. Ez az átállás nagyon körmönfont egyéni és csoportos stratégiák és taktikák útján megy végbe. Korántsem csak arról van szó, hogy egyesek jelentkeznek és felvételt is nyernek a Fideszbe, másokat pedig kitesznek onnan, vagy leépítik őket, sokkal lényegesebb, hogy most keletkeznek később esetleg terhelő elköteleződések, kapcsolódások a liberális, izraeli hatalomhoz, amelyek a közeli jövőben majd fogottságot képeznek. Valahogy olyanformán, mint a három per háromhoz való beszegődés és jelentésadás, úti beszámolás történt annak idején. Akkor csak menekülés volt, szolgálat, némi előnyszerzés, amely most, a rendszerváltás után lett évtizedes bujkálássá, cselekvésképtelenséggé, fogottsággá. Lesznek emberek az új Fidesz-nyerte választás utáni korban, akik azért tesznek majd szolgálatokat a mai komprádorburzsoáziának, a Mazsihisznek, mert ma keresztény nemzetiként, titokban és fél-titokban már kiszolgálták őket. Jelentéseket adnak nekik, utasításaik vagy elvárásaik szerint intézik jelenlegi dolgaikat. Nekik szolgálnak. A jövőben pedig ezt takargatni kell. Ha ezek fognak magas állásokat betölteni az új Fidesz - kormányban, akkor a rendszerváltás megint elmarad.

 Az új fogottságok kialakulásának korszakát éljük. A társadalmat még a „politikai korrektség” beteges szelleme irányítja, a legfontosabb intézmények élén, különösen a tájékoztatás és a tömegkultúra vezető posztjain még a megszálló hatalom emberei ülnek és rendelkeznek. Nekik tesznek szolgálatokat, teljesítgetik a politikai korrektség szabályzatait a nemzetinek, polgárinak, fideszesnek ítélt emberek. A lapítók. Az „egyrészt – másrészt” mérlegelési bajnokok, a „se hideg, se meleg pasik”. Nem fogják ezeket a változás után felkeresni a mostani főnökeik? „Koma, ha akkor jó voltam neked és engedtem, hogy fideszeskedj, most ments át, különben le talállak leplezni.” És mit tesz majd a mai lapító? – holnap is lapít. Sokan csak a helyükön maradnak, sokan csak egy picit lépnek lejjebb, sokan pedig büszkén vállalják liberalizmusukat. A holnapi lapítók kiképzésére, illetve a valódi kibontakozás megakadályozására találták ki – mint ahogy azt itt ezeken a hasábokon már kifejtettük – az új proletár pártot. Mert ebben radikálisan lehet lapítani és a nemzeti kibontakozást akadályozni. De az ehhez a párthoz való tartozás semmilyen egzisztenciális hátránnyal nem jár. Zazrivec Vona Gábort egyszer ugyan felállították a füvön való törökülésből és elbeszélgettek vele a rendőrségen, de még annyit sem kapott, mint Demszky annak idején, és a kényelmes, jó fizető állása megvan és senki sem tudja miből él. A három európai mandátum jó pecsét, mentesség mindenkinek, aki bőszen jobbikol. Senkinek, aki a Jobbikhoz tartozik, azt vezeti, csapatai élén menetel, semmi egzisztenciális fenyegetésben nem volt része. A sajtó minden köhögésüket visszaköhögi. Baló Györgyné Morvai Krisztina egyetemi tanárságát, állását semmilyen jobbik-mandátum nem ingatta meg, miközben a MIÉP-es embereket folyamatosan fenyegetik. Azt titkolni kellett tizenöt év óta. Ha valamit valaki el akart érni, valamit meg akart kapni, szinte bújócskáznia kellett. Ezért is került a sorainkba annyi nyugdíjas. Ma pedig, ha csak egy vidéki színház élére nevez ki, nemhogy MIÉP-es, de csak netán keresztény embert egy fideszes önkormányzat, azonnal koncentrált támadás indul Budapestről – látszólag a szakma részéről, valójában a zsidó hatalomfenntartás részéről. (Színházat vissza nem adunk!). A helyzet súlyosságának érzékeltetésére, sűrű bocsánatkérések közepett saját, személyes példával hozakodom elő.

 A MIÉP, együtt a kezdeményezésemre Mártélyon tavaly ősszel megalakult Magyar Megmaradás Közösségével, most január 9- én „Az Alkotmány a nemzet megmaradásának eszköze” címmel konferenciát rendezett a Gellért Szálló gobelin termében. A mártélyi megalakulást természetesen teljesen elhallgatta az egész sajtó, csak a Magyar Fórum olvasói szerezhettek róla tudomást. Egyetlen televízió egy kukkot sem szólt róla. A rákövetkező megyei rendezvényekről sem. Az elhatározásról sem, hogy a MIÉP a következő választásokon a Magyar Megmaradás Közössége mozgalom támogatásával kíván indulni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ország moszados irányítói nem tudták és nem figyelték mi történt. A megfigyelők, a lehallgatók, mint minden más rendezvényen, ezen is jelen voltak s így természetesen egyetlenegy elhallgatásunkban résztvevő szerkesztőségben sem titok ez az összeállás. Sőt, nagyon szemetszúró. Hiszen a MIÉP antiszemitának nyilvánított szélsőséges párt volt, mielőtt halottnak nyilvánították az elhallgatásban, és az új szövetséges neve is veszélyes: Magyar Közösség… Ilyen már volt. Ilyet már akasztottak. Az első koncepciós per fővádlottja a Horthy-korszakban is kisgazda képviselő Donáth György, a Magyar Közösség feje volt, akit már 1947-ben felakasztottak. Tildy Zoltán kisgazda köztársasági elnök utasította el a kegyelmi kérvényét. A moszados vezetők pontosan tudják ezt, a magyarság zöme már elfelejtette. Soha nem beszélnek róla sehol. Minden résztvevőt és előadót a Magyar Megmaradás Közössége konferenciájára hívtunk meg. A következő tudományos, alkotmányjogi tekintélyeket sikerült megnyernünk. Alkotmánybírák: Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva, Dr. Zlinszky János. Az első igazságtételi törvény egyik benyújtója: Dr. Zétényi Zsolt és a volt főbíró Dr. Völgyesi Miklós és nem utolsósorban a történeti alkotmány és a történeti jogfolytonosság újabban egyre népszerűbb és egyre ismertebb tudós képviselője, Dr. Tóth Zoltán József. A konferencia nagy sikerrel lezajlott és a vélemények meg is ütköztek és egybe is hangzottak. A konferenciát a MIÉP elnöke nyitotta meg és elnökhelyettese zárta be. A konferencia az általános vélekedés szerint elérte a célját. Tisztultabb lett a kép, jobban kirajzolódik mi kell egy rendszerváltozáshoz és mit jelent a történeti alkotmány jogfolytonossága és milyen alkotmányos, törvényi háttér kell egy gyökeres rendszerváltozáshoz. A magyarság megmaradásához. A konferenciát hetek óta készítjük elő, hirdetjük a Magyar Fórumban és meghívásunkat mindenüvé eljuttattuk. Külön szálon is kértük a rádió Vasárnapi Újságjának szerkesztőségét a híradásra. Úgy véltük, a nemzeti hagyományokat oly fennen és annyi sok kiváló ember megszólaltatásával ápoló műsor és a szerkesztősége hivatott az alkotmány és az alkotmányozás kérdésének megtárgyalására és a konferencia értékelésére. Számításunk nem vált be. A Vasárnapi Újság megszólaltatta ugyan dr. Vasadi Évát, aki elmondta ugyanazt röviden és tömören, amit a konferencián is előadott. Ő abból a tudós fajtából való, aki nem is ismeri a liberális kettős beszéd eljárását, bújócskajátékát. Így aztán a Vasárnapi Újság közönsége legalább egy sugallatot kapott a lényegesből, annak egyik oldalából, de nem tudta meg, ki és mi és miért rendezte a konferenciát, hogy miért is történt az egész. Sem a MIÉP, sem a Magyar Megmaradás Közösségének mint rendezőnek a neve, rövidítése nem hangzott el. A szerkesztőség az általános alany mögé bújt el. Valahol, valamikor értelmiségiek rendeztek egy összejövetelt… A Vasárnapi Újság szerkesztői a liberális parancsoknak megfelelően inkább elkövették azt az újságíró számára megengedhetetlen hibát, hogy nem mondták meg, hol, mikor, ki és miért csinált valamit. Ami az elemi norma semmibevétele. Gyalázat. Magára adó ember ilyet nem tesz. Inkább hallgat. Miért? Mert a rádió jelenleg még liberális, vezetése által meg van fogalmazva az elvárás: a MIÉP-et semmilyen vonatkozásban nem szabad említeni. A MIÉP nincs. Képesek voltak bemondani általános alanyként, hogy valahol konferenciát rendeztek, valakik, általában az alkotmányozás kérdéseiről. Most ez felel meg a rádió mai zsidó vezetése igényeinek, amit a főszerkesztőn, a szerkesztőn és a műsorvezetőn keresztül közvetítenek a nagyérdemű számára. Nos, ez az a szolgálat, amit a gyarmatosító kaszt – ha lesz választás és sikeres lesz – számon fog kérni rajtuk. Vagy elárulja és leleplezi őket, mint egy régi három per hármast, egy rendszerváltás utáni szolgálatost. Ez voltaképp sztalinizmus. Sztalin úgy satíroztatta ki a kivégzett bolsevik vezetőket a tablókról, ahogy a kivégzések vagy a Gulágra elszállítások megtörténtek. E sorok írójának arcát, fényképeit először az MDF tablóiról kezdték levakarni, majd amikor kizárták, mindet eltüntették, s amióta a MIÉP működik, a párt minden pozitív említése tilos. Hogyan venné ki magát, hogy a szélsőségesnek mondott párt és a gyanús nevű mozgalom: magyar? – megmaradás? – közösség? Konferenciáján a legnagyobb tudományos tekintélyek szerepelnek? Amikor az új Proletár Párt még nem is szagol a kérdéshez? Csak így lehet fenntartani azt a látszatot, hogy a MIÉP nincs sehol, nem csinál semmit. De nem ez a fontos, nem ez a főkérdés. Mi lesz a magyar megmaradásból, ez a főkérdés. Sikerül-e megmaradnunk, ez a főkérdés. Megtudhatja és megtudja-e a magyar társadalom, hogy mi kell a megmaradáshoz, hogy most van rá lehetőség, hogy lehetséges igazságot tenni, vissza lehet állítani a történelmi folytonosságot. Törvénytelennek lehet-e tekinteni mindazt, ami 1944. március 19-e után történt, beleértve a kétszeri szovjet megszállás korszakát és az azokkal összekötött felemás rendszerváltás húsz esztendejét is. Ha a nagyközönség nem tudja meg, hogy erről a kérdésről a MIÉP és a vele szövetséges Magyar Megmaradás Közössége rendezett konferenciát, hanem csak azt tudja meg, hogy általában ilyen konferenciát rendeztek valahol Európában, és nem hall semmit a kérdésfeltevés céljáról, akkor nem tud meg semmit. Akkor ezt a konferenciát rendezhette akár az OCÖ és Kolompár Orbán is vagy a Mazsihisz is, és az egész belehullik a semmihez nem köthető dolgok kosarába. Ha adva van egy folyton önkorlátozásra kényszerülő szerkesztőség, amelyik inkább elkövet egy újságírói lehetetlenséget, egy szégyenletes hibát, minthogy most, a szezon végén egy icipicit szembeszálljon a saját balliberális, cionista, gengszterkiszolgáló vezetésével, amelyet a kormányváltásnak néhány hónap múlva szükségképpen el kell távolítania, mert különben napjai meg vannak számlálva, akkor mit várjunk a néptől, a kiszolgáltatott, hót szegény, eszköztelen emberektől. Mit várjunk tőlük, ha nem is értesülnek, s éppen az ilyen jó szándékúnak látszó és nemzeti tartásúnak látszó szerkesztőségek árulása következtében nem is tudnak a dolgok lényegéről semmit. Az ilyen árulkodó gyáváskodás következtében az emberek csak azt tudják meg, mit akar Bokros Lajos, mit akar Balóné M. Krisztina, mit akar Orbán Viktor és aztán be van fejezve? Más nincs? Eleve el van döntve, hogy kiből lehet valami és kiből nem lehet semmi?

A Vasárnapi Újságnak, ha minden jól megy, a Fidesz-kormány idején jó reményei lesznek. Kicsit üldözött, korlátozott, megtűrt volta érdemdússá teszi majd, a gyávasága glóriát von a feje köré – és ezzel a gyávaságával később is sokat fog ártani. Nem a MIÉP-nek, mert az nem sokat számít történelmi szempontból – a magyarságnak, amit látszólag oly fennen szolgál, valójában folyamatosan elárul. Áttekintve a fővárosi sajtót, sehol egy említést sem találtunk a konferenciáról.

 Egyedül a Magyar Hírlap közölt hétfőn egy cikket, amelyben megírja, hogy a rendezvényt a Magyar Megmaradás Közössége tartotta, de azt már természetesen elfelejti, hogy ennek van némi köze az MIÉP-hez. A kis tájékozatlan. De ez legalább nem bűn. Ám, hogy MIÉP-embargó van a Magyar Hírlapban is, azt egy másik cikkecskéje bizonyítja. A 2003-as év politikai krónikáját tálalva egy másik újságíró rátér Medgyessy Péter söjtöri esetére, amikor Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Medgyessy kormány által meghirdetett „Új kiegyezés” jegyében ünnepi összejövetelt és nagy lakomát rendeztek. Azt írja a kedves emlékező, hogy a felújított Deák-kúria előtt összegyűlt kormánytagokat az összeverődött ellentüntetők zajongása zavarta meg. Az általános alany használata tehát a Magyar Hírlaptól sem idegen, ha a MIÉP-ről van szó. Az összeverődött ellentüntetők a MIÉP odaszervezett tagjai voltak. Nem más, senki más, a MIÉP. Ez volt a párt előre bejelentett talán legbátrabb akciója. Mi voltunk több százan, talán ezren is, az ország minden részéből és a kommandósok, vízágyúsok, deszantosok, rendőrök kétszer annyian, de belefojtottuk a szót Medgyessybe és csak annyit tudott kinyögni: a ház előtt: „menjünk be.” Akkor ezt még nem hallgatták el, hanem bőszen ostoroztak bennünket és mindenki elhatárolódott tőlünk, mint nem demokratikus módszereket alkalmazó párttól. Akkor még köztünk voltak azok is, akik később átsunnyogtak Balóné szoknyája alá a Jobbikba és átálltak a Fideszbe. Sebaj. Csakhogy ez tény, valamint az is, hogy akkor is igazunk volt, mert Medgyessy „új kiegyezését” szét kellett fújni. Mindez Trianon kilencvenedik évfordulóján történik. Úgy látszik, nem volt elég.