vissza a főoldalra

 2010.01.22. 

Száz fényévnyire a Gutenberg-galaxistól - MŰVELT, TEHÁT VESZÉLYES

Soha nem nézem a tévé Kékfény műsorát. Hogy a múlt héten oda kattintottam, és körülbelül tíz percen át figyeltem, merő véletlen. A fiatalkorúak – ez 21 év alattit jelent – tököli börtönéből volt egy valóság-show: a rácsok világának kegyetlen törvényei a rabok és őrzőik szemszögéből nézve. Ki parancsol valójában a börtönben, ki a cellában, az őrök vagy a legagresszívebb rabok? Kopaszra nyírt fejű, rabruhás, tetovált, kispályás tolvajok és minősített gyilkosok kavalkádja, akiket nemcsak zsenge koruk, bűnözői múltjuk köt össze, hanem még valami: majdnem mind cigány. (Ez a nyilvánvaló, szembe ötlő tény természetesen még véletlenül sem hangozhatott el a műsorban, mert korunk médiamorálja szerint nem illik észrevenni.) A börtön pszichológusnője figyelemre méltó kijelentést tett, melynek lényege ennyi: nagyon nagy baj van a mai fiatalság értelmi, tudati színvonalával. Ennek beérése ugyanis erősen lemaradt a testi fejlődéstől, kitolódott a 25. életévre, a felnőttként élő, de szellemileg infantilis fiatalok képtelenek tetteik valódi súlyát, következményeit felmérni. Sőt, eszükbe sem jut, hogy felmérhetnék. Így aztán aránytalanul kegyetlen, indokolatlan brutalitással rabolják ki a másik fiatalt, verik félholtra a menekülő nénikét, képesek agyonverni bárkit néhány ezer forintért, egy mobiltelefonért, de akár a dzsekijéért is, a betörések helyszínén pedig tönkre zúznak mindent, amit nem visznek magukkal. Mindez a rombolási ösztön csimborasszója. Tudati problémák vannak, súlyos nevelési és mentális hiányosságok. És mert ezek tömegesen, országos szinten, dominánsan jelentkeznek – teszem hozzá én –, ezek már régen nem egyéni, alanyi tragédiákként, eseti elbotlásokként értelmezendőek, csakis társadalmi, állami mulasztás gyanánt.

Ugyanis nem máról holnapra, nem keddről szerdára alakult ki ez a tragikus és kezelhetetlen állapot, hanem bűnös és felelőtlen politikai korszakok egymást váltó évtizedeinek terméseként. Kellett ehhez a 40 év bolsevista-marxista hazugságrendszere és az utóbbi 20 év szabadrablása, ami bizony nem kevesebbet jelent, semmint azt, hogy a mai húszéves immár harmadik generációja a tisztességes nevelést nem kapottaknak, azoknak, akiket nemes egyszerűséggel „lakosnak” titulál a szociálliberális adminisztráció. Ám érdemes megállni egy pillanatra a tisztességes – (értsd: elvárhatóan szükséges, hatékony) – nevelés kérdésénél. Hol és mikor volt ilyen? Klebelsberg egytanítós, egytantermes, összevont évfolyamú tanyasi iskolája, ahol az éppen csak nem éhező, nincstelen tanító úr nádpálcával a kezében magyarázta a mezítlábas parasztgyerekeknek az „úr ír” rejtelmeit, vajon tekinthető tisztességes nevelésnek? Meglepő módon igen, ugyanis akkoriban minden mezítlábas parasztgyerekhez tartozott egy – nem ritkán háromgenerációs – család, egy falu, egy közösség, egy csomó odafigyelő szomszéd, egy pap, egy jegyző, vagyis egy olyan szerves, hatékony paraszti társadalom, amely a maga módján ugyancsak kontrollálta, állandóan fegyelmezte őt. A nevelés komplexebb dolog, mint első pillanatban tűnik: minden benyomás, tapasztalás, élmény, ami egy kisgyereket ér mindennapjaiban, minden kapcsolat önmagában nevelés. Nem csak az iskola neveli fel a társadalmat, még akkor sem, ha rendesen a nagyobbik rész őt illetné. Ezen szempontok figyelembevételével érthető meg, hogy miért volt műveltebb, európaibb, civilizáltabb, biztonságosabb a száz évvel ezelőtti magyar társadalom a mainál. Azért, mert lehetett harmatgyenge az iskolai oktatás, járhatott oda szorgalmasan, netán kerülhette azt mezei munkák idején a nebuló, egy bizonyos alapműveltségi szintet automatikusan és garantáltan megkapott a környezetétől, ennek okán szellemi értelemben egy átlagosan elfogadott szintnél tovább semmiképpen sem süllyedhetett. Akkor sem, ha – ilyen-olyan okokból – sohasem járt iskolába. Ma egészen más a helyzet. Ma, a mindenki számára törvényileg kötelezően előírt oktatási rendszer ellenére nincs iskola, csak olyan intézmények vannak, amelyek ezt a nevet viselik. Nevelés végképp nem folyik, valójában oktatás is alig. El lehet jutni az érettségiig úgy, hogy közben egyetlen regényt vagy verset el nem olvasott, egyetlen magánlevelet meg nem írt a funkcionálisan analfabéta, szövegértelmezési gondokkal küszködő, az abc ismeretének hiányában a telefonkönyvet használni képtelen, bámulatosan tájékozatlan fiatal, aki aztán azonnal beiratkozik egy egyetemre.

 De valójában ők még mindig a szellemi elit, hozzájuk képest a számában ijesztő mértékben szaporodó cigány etnikum gyakorlatilag még elemi iskolai oktatást sem kap. Akkor sem, ha történetesen végigüli az órákat. Számukra ugyanis ez a típusú oktatás, mivel nem személyre, stílusra, reflexekre és hagyományokra szabott – bármennyire kellene is –, nem eredményez társadalmi konvergenciát. Sajátos szempontok szerint felépített tanrenddel, tankönyvekkel, nyelvezettel, sajátos elvárásrendszerrel, a külön igények szerint kialakított iskolai és értékelési renddel, és minél több – cigányul is értő, velük empatikus – cigány pedagógussal rendelkező saját iskolákra lenne szükség. Csakhogy ezt ma szegregációnak minősíti az álszent liberalizmus, azaz főben járó bűn még a felvetése is. A politika inkább a tököli börtönt tartja fenn ezeknek a mind nagyobb számban bűnözővé vedlő fiataloknak, semmint nekik való iskolákat hozzon létre. Így aztán minden marad a régiben: iskola nincs esetükben. És mert azok a fentebb felsorolt, jótékony családi, társadalmi kontrollok sincsenek, gyakorlatilag a fekete éjszaka tátongó üressége, a brutalitás és a gátlástalanság az egyetlen kielemezhető tartalom a mai – cigány és nem cigány – fiatalság nem elhanyagolható százalékának a fejében. Noha a leltár már így is dermesztő, valójában ezen a ponton nem lehet lezárnunk. Ugyanis mindaz, amit felsoroltam, lényegében még belefér a „mulasztásos törvénysértés” elnézően kezelt, ritkán szankcionált fogalomkörébe. A valóság ennél is rosszabb: a fiatalság sajnálatos szellemi mélyrepülése nem egyszerűen pedagógiai mulasztások következménye, de jól kitapintható, tetten érhető módon, tudatosan jóváhagyott, tervezett hülyén tartás következménye. A politikának ugyanis tömeges méretekben manipulálható, önálló véleményalkotásra képtelen, korlátolt, vihogó, bólogató tömegre van szüksége, és ezt a kívánt társadalmat 20-30 év alatt – az óvodától az egyetemig terjedő szakadatlan tudati befolyásolással – ki lehet nevelni. Jelentem, ez a társadalommérnöki nagy bravúr Magyarországon eredményesen bevégeztetett. Itt már jó ideje nem csak az a baj, hogy életútja kezdetén szerény műveltségi batyut kap a társadalomtól a fiatal, de sokkalta nagyobb gond, hogy miből áll az a kevés, amit kapott. Egy átlag háztartásban ma legalább háromtucat magyar nyelvű tévécsatornát tudnak fogni, miknek nagyobb része napi 24 órában ontja- okádja az erőszakot, az ölést, a „ha kell neked, hát vedd el!”, a jár neked, a „mert megérdemled” életideál moslékát. Szex, erőszak, önzés, valamint az ezeket megtestesítő macsós keménység, kung-fuzó nőiség, mindez némi jópofasággal leöntve, és a történet pozitív figurájaként szerepeltetve olyan filmekben és végtelenített sorozatokban, ahol a bűnöző és a bűnüldöző rendőr – tetteit, nézeteit, módszereit, életstílusát tekintve – gyakorlatilag megkülönböztethetetlen. Aki pedig ma Magyarországon húszéves, az gyakorlatilag ezeken nőtt fel. Csak ezeken! Mindez pedig nem véletlenül van így, hanem nagyon is tudatosan. Óriási gondot fordít arra a hatalom, hogy – tudatosan, tervezetten, szándékoltan – az IQ mélységeiben, a gondolati kiskorúság ürességeiben tartsa azt a tömeget, élén a fiatalsággal, amely fejét esetleg megrázva, önnön józan eszére ráébredve, nyomtalanul elseperhetné őt. „Művelt, tehát veszélyes” – írta bele III/III-as jelentésébe egy tiszt Melocco János katolikus újságíró dossziéjába, valamikor 1950 körül. Ez a pedagógiatörténeti értékelés nemcsak Rákosira volt érvényes, de Kádárra, Hornra, Medgyessyre, Gyurcsányra és Bajnaira is. (Csak imádkozni tudok azért, hogy Orbánék ne ezt a nézetet vallják majd.) A kommunistának a művelt ember veszélyes, annak ugyanis nem lehet szemrebbenés nélkül beadni, hogy az őszödi beszéd „igazságbeszéd” volt, hogy Lendvai Ildikó pártja szociáldemokrata, vagy azt, hogy minden rendben van, miképpen azt sem, hogy a Jobbik majd mindent megold. A politika számára a bunkóság nem veszélyes: legfeljebb beutalják Tökölre a legbunkóbbakat. Nekik kifejezetten jól jön ez a politikailag herélt, gondolatilag sivár, szellemileg nulla fiatalság, mivel nem lép fel olyan követelésekkel, miknek elhangzása kínos lenne: család, otthon, munkahely, létbiztonság, csend és rend. E helyett ezek a fiatalok törnek, zúznak, ölnek, és bár fogalmuk sincsen róla, nagy szolgálatot tesznek a balliberális hatalmi elitnek, a bankokráciának, a globalizmus élősködőinek. Figyelem! Amikor itt fiatalokról beszélek, nem csak a cigányokra gondolok! Egyáltalán nem, ugyanis a folyamat régen átlépte a speciális cigányjelleget: össztársadalmi katasztrófa ez, kivétel nélkül mindnyájunkat érint már ma is. Ha pedig minden így marad, „a sírt, hol nemzet süllyed el”, elhülyülésnek fogja nevezni a külföldi krónikás.