vissza a főoldalra

 2010.07.23. 

Szilágyi Sámuel püspöknek immár szobra áll Kovácsiban

Rekkenő hőségben gyülekeztek a népek a július 18-ai, vasárnap délelőtti harmadik harangszó hívására a hegyközkovácsi református templomban, pedig akkor még csak 11 óra volt. Szinte szűknek bizonyult a 18. század végén épült kicsiny templom. Mire bevonultak a szolgálattevők és vendégeik, hogy elfoglalják helyeiket, már el is fogyott a friss levegő. A férfiak türelmesen izzadtak, a nők diszkréten legyezgették magukat, mindenki helytállt hősiesen majd két órán át. Különösen hogy mindvégig szép, okos, emberi, kedves és minden lélek épülését szolgáló szavak hangzottak el a szószékről és az Úr asztalától egyaránt ezen a délelőttön.

 Illusztris vendég hirdette Isten igéjét 2010. július 18-án Kovácsiban, maga a magyar református egyház első őrállója, Bölcskei Gusztáv debreceni püspök, aki jelenleg betölti a Magyar Református Egyház Zsinata lelkészi elnöki tisztségét. Az időzítés nem volt a véletlen műve: elődjének, Szilágyi Sámuel püspöknek két nappal korábbra esett halálának 225. évfordulója, mely alkalomból szobrot állítottak neki a hegyközalji faluban, ahol 1785. július 16-án jobblétre szenderült. Bölcskei püspök nemcsak nagy tisztelője a méltatlanul elfeledett elődnek, hanem tevőlegesen is hozzájárult a kovácsi szobor létrejöttéhez és felállításához, az ő és a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatása kellett ahhoz, hogy megvalósuljon a parókus lelkész Forró László indítványa: ha már Debrecenben, ahol éveken át tanult, tanított, prédikált és püspökként szolgált, Szilágyinak nem jutott szobor, hát legyen Hegyközkovácsiban, ahol bár csak pár hónapig tartózkodott halála előtt, de másfélszáz éven át, 1944-ig békében nyugodott, a szószék alá temetve. (Megilletődve tudta meg e tényt a gyülekezet egy része tegnapelőtt, amikor a tiszteletes elmesélte, hogy maga Jakó Zsigmond professzor vallotta be pár éve: ő ásta ki a koporsót onnan, hogy a közelgő front elől a magyar fővárosba menekítse, a Néprajzi Múzeumba, de ott később sajnos bombatalálat érte és megsemmisült.)

A püspök az igehirdetésre készülő hallgatóságnak előbb az ószövetségből olvasta fel a Zsidókhoz írott levél 10. részének aznapra választott verseit, különösen hangsúlyozva a mindenkori intő biztatást: „Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.” A hitvalló imádság elmondása után a gyülekezet énekelve készült az igehallgatásra. Bölcskei Gusztáv a Zsoltárok könyvéből idézte Dávid király 15. psalmusát: „Uram kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden? A ki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében. Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak. A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja. Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. A ki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké.” A zsoltár nyomán mind aktuális közéleti és politikai, mind egyházi és hitéleti kérdések és válaszok elhangzott a püspöki igehirdetésben, amelynek közvetlensége és emberléptéke sokakat megfogott. Piszkárkosi Szilágyi Sámuel életét és munkáságát méltatva legfőképpen a tudós püspököt állította előtérbe, aki valóságos polihisztorként tevékenykedett egy olyan korban, amikor sem magyarnak, sem reformátusnak, sem vezető értelmiséginek nem volt könnyű lenni. Elődje erudícióját és míves foglalatosságait illusztrálandó magával hozta azt az 1775-ben megjelent imádságos könyvet is, amit Szilágyi püspök adott ki maga által fordított svájci textusokból összeállítva. Az ebből felolvasott rész demonstrálta, hogy nemesebb elődeink már akkor szépen és szabatosan és meglepően korszerűen használták és művelték a magyar nyelvet.

 A tömörre szabott prédikációt követően a házigazda lelkipásztor köszönte meg a püspöki szolgálatot, majd köszöntötte a meghívottakat, vendégeket és gyülekezeti tagokat, köztük a testvértelepülés Kapuvár és a nyírbogdányi testvérgyülekezet küldöttségét, a megjelent önkormányzati vezetőket, a műemlékvédőket és sajtósokat, nemkülönben a debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola delegációját, amely a bihari és kovácsi tanintézetek testvériskolája. Beszélt a hegyközkovácsiak hagyomány- és örökségápoló sikereiről, méltatta Piszkárkosi Szilágyi Sámuel kellően nem ismert emberi és papi nagyságát, anekdotázva elevenítette fel a hozzá fűződő korabeli legendákat és elmesélte a kultúrház előtt felavatásra váró szobor létrejöttének történetét. Miközben megindokolta, hogy miért tartották fontosnak köztéren felállítani a szobrot („lassan egészen a templomkertekbe szorult a magyar múlt és jövendő Erdélyben és a Partiumban”), Forró tiszteletes megköszönte a debreceni szobrász Kövér Józsefnek is a kiváló művészi munkát. Utóbbi már a szoboravatás után vallotta meg: vívódnia kellett az alkotási folyamat során, mivel Szilágyiról nem maradt fenn képi megjelenítés, nem tudjuk, hogy nézett ki fizikailag.  

A templomban sorra szót kapott még Szeghalmi Győző, Bihar község alpolgármestere, Angyalossy Zsoltné, a nyírbogdányi testvérgyülekezet lelkésze és Borsodi Tamás, Kapuvár testvértelepülés címzetes főjegyzője. Jelen volt a kapuvári alpolgármester is, de köszöntötték Nagy Miklós szalárdi polgármestert is, aki tiszteletét tette az ünnepségen, majd a Bihar megyei RMDSZ elnöksége nevében koszorúzott is. Babes Ardai Erika segédlelkész és Balázsné Kiss Csilla, az előző kovácsi lelkipásztor is jelen volt mindvégig, akárcsak a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság maroknyi küldöttsége, élén Dukrét Géza elnökkel, aki később a szobornál mondott beszédet.

 Mielőtt az ünneplők átvonultak volna a szoboravatás közeli helyszínére, a Kiss Stúdió Színház művészei, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos rövid műsort adtak elő a templomban Wass Albert, Ady Endre, Farkas Árpád műveiből válogatva.

 Piszkárkosi Szilágyi Sámuel püspök szobráról Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka és Szűcs Gyula hegyközkovácsi kurátor rántotta le a leplet, majd az időközben székelyhídi szolgálatából megérkező Csűry István püspök mondott igei alapú avató beszédet. Az új szobrot a két püspök és a két lelkész, a bogdányi és a helybéli sorra megáldotta. A tervezett időkeretben megvalósult megemlékező ünnepséget a két színművész zárta Vörösmarty verseit szavalva, majd a koszorúk elhelyezése és a főhajtás következett. A Himnusz eléneklés után szeretetvendégségre invitálták a kultúrházba a messzebbről jötteket, a minden bizonnyal ízletes falatok és nedűk tálalását sajnos már nem állt módunkban megvárni.

 D. L.

(Forrás: Reggeli Újság)