|
 2010.07.30.
Dan Gordon: Esőember (Belvárosi Színház)
A
nagy port felverő, közszeretetnek örvendő alkotásokat általában
mindig utoléri a végzet, ha film, akkor színpadi változatot,
ha regény, akkor filmet, vagy drámát készítenek belőle. Az
1988-ban, Berry Levinson rendezte és két megasztárral, Tom
Cruise-zal és Dustin Hoffmannal bemutatott Esőember – Rain Man
osztatlan elismerést aratott: a földkerekség minden táján –
mind a mai napig – imádják a nézők, annak idején a
kritikusok sem fanyalogtak túl sokat, az amerikai Filmművészeti
és Filmtudományi Akadémia (Academy Award) kitüntetett
figyelemmel kísérte, 1989-ben összesen négy Oscar-díjra taksálta,
de két Golden Globe-ot is besöpört, sőt Berlinben egy Arany
Medvét is. Szinte hihetetlen, hogy az Esőember színpadi változatára
20 esztendőt kellett várni, ennyi ideig tartott, amíg Dan
Gordon amerikai írónak kipattant az isteni szikra a fejéből,
és „színházasította” a filmet. Az ősbemutatót 2008
augusztusában tartották Londonban az Apollo Theatere-ben, a
nyegle öccsöt igazi hollywoodi nagyágyú, Josh Harnett játszotta,
autista bátyját pedig a sorozatszínészként ismert Adam Godley.
Innentől már tényleg nem kellett sokat böjtölnie a magyar közönségnek,
az Esőember ripsz-ropsz megérkezett: a minőségi szórakoztatás
elterjesztésében élenjáró Orlai Produkciós Iroda szervezésében
június 25-én volt a premierje a Belvárosi Színházban, a
valamikori Filmmúzeum nevet viselő moziban.
Dan
Gordon nem tesz mást, mint a film cselekményét a színpad másfajta
- hol szűkebb, hol tágabb - műfaji követelményeire átfordítja.
A két alapvető karaktert: a nagyszájú, hányaveti ficsúrét
és a szánalomra, néha irigylésre méltó óriáscsecsemőét
meghagyja, mert nélkülük semmit sem érne a darab. Már 20 évvel
ezelőtt is a film az autizmusra, erre a Hippokratész által is
leírt, idegi-fejlődési rendellenességre irányította rá a közvélemény
figyelmét. Eddig a filmig az emberek döntő többségének
fogalma sem volt arról, van ilyen betegség. Akkor jött át a köztudatba.
Az azóta eltelt szűk negyedszázadban az autizmus lassan
kikopott a fejekből, de a színmű újra reflektorfénybe állítja.
Az Esőember testvérpárja egyáltalában nem hasonlít egymásra,
nem olyanok, mint két tojás, hanem szakadéknyi űr tátong közöttük.
 Az idősebb
testvér, Raymond Babbit szenved autizmusban. Olyan és úgy
viselkedik, ahogyan az a kór patologikus leírásában olvasható,
kommunikációs képességei korlátozottak, társadalmi
kapcsolatai a nullával egyenlőek, ugyanakkor felsorolja a
telefonkönyv neveit, számait, fejben elképesztő matematikai műveletekre
képes. A fiatalabb Babbit, Charlie viszont gátlástalanul törtető
alak, aki csak saját, önző érdekeit tartja szeme előtt. Őróla
mondják: amolyan mai kor gyermeke. Az apjuk meghal, és tetemes
vagyonát a zárt intézetben élő Raymondra hagyja, a pofátlan
Charlie nem nyugszik ebbe bele, és ki akarja forgatni a félkegyelmű
Raymondot az örökségből. Kiviszi a „vigyorgóból”, és
elkezdik közös életüket. Eleinte Charlie-t halálra idegesíti
testvérének együgyű, infantilis magatartása, hogy megrögzött
szokásaihoz mereven ragaszkodik, de fokozatosan belejönnek egymás
megismerésébe, megtanulják a másikat. Erről az összecsiszolódásról
szól az Esőember. Vannak benne édes-bús, könnyfakasztó, vagy
megdöbbentő, harsány nevetést kiváltó jelenetek, ennek következtében
a végére mindkét figura szerethetővé válik: a nézők szimpátiája
már eleve az esetlenebb, gyöngébb Raymond felé irányul, de a
fejlődésen, lelki érésen átmenő Charlie-t is megkedvelik a végén.
A
központi hősök megformálására Anger Zsolt rendező magyar
viszonylatban két A kategóriás színészt kért fel: az autista
Raymond szerepére Kulka Jánost, a pernahajder Charlie-éra pedig
Nagy Ervint. Kettejük alakítása közül toronymagasan
kiemelkedik Kulka Jánosé. Az biztos, hogy nehéz ezt az ügyfogyott,
soha meg nem gyógyuló ember szerepét úgy életre kelteni, hogy
a széksorokban ülők ne hasonlítsák össze Dustin Hoffman alakításával.
Kulka ebben az összevetésben is megállja a helyét, testtartásával,
hangjával, nézésével emeli ki Raymond bumfordiságát, a rohanó
világ dolgaival egyáltalában nem törődő, gyermekien őszinte
lényét. Nagy Ervin Charlie-ja az a fiatalember, aki csak önmaga
körül forog, mert nem értékeli őt senki és semmi, ugyanis
szent meggyőződése, neki minden földi jó alanyi jogon jár.
Nagy Ervin ezzel az összetett figurával időnként nem tud mit
kezdeni, ezért sikerül kissé egysíkúra a pipogya fiú megmintázása.
Raymond pszichiáterét Garas Dezső a sima modorú, hűvös,
szenvtelen, mindenkire felülről lefelé néző főorvosi embertípusnak
megfelelően viszi fel a színre. Cseh Judit több szerepben is látható,
szépen oldja meg feladatait. Észre-szívre ható élményt nyújt
az Esőember színpadi verziója. Ritkán mondható el, hogy a
„másolat” van olyan jó, mint az eredeti. Az Esőemberről
viszont igen, tudniillik ugyanazt a katarzist váltja ki, mint a
film.
Dr. Petővári
Ágnes
|
