|
 2010.06.11.
Miért nem lehetett moszkvai nagykövet
Gosztonyi János?
Rajnai Sándor
egykori belügyes, a Magyar Népköztársaság bukaresti embere,
aki Nagy Imrét Snagovból bilincsben hozta haza, betöltötte a
moszkvai nagykövetség pozícióját is. Nem jött be. Az oroszok
nem szeretik az árulókat, meg kritikus szemmel nézték a zsidó
diplomatákat abban az időben. Rajnai Sándor gyorsan haza is került
e különleges megbízatásból. Ebben az időben a Népszabadság
főszerkesztője Gosztonyi János volt. Gosztonyi János
kemenesaljai szegény családból származó politikus, parasztpárti
képviselő (Veres Péter mondott le javára a mandátumáról), a
NÉKOSZ-mozgalom egyik vezetője, egyszóval baloldali ember volt,
de mondom, parasztpárti. Volt ő osztályvezető a pártközpontban,
szerették a munkatársai, becsületes embernek tartották.
Joggal. Voltak súlyos kritikai megjegyzései. Egy társaságban
egy alkalommal Budapesten a Szófia étteremben jó hangulatban énekelte:
„Magas a pártközpont, száz szoba van benne, de az én bánatom
mégsem fér el benne.”
A Gosztonyi-féle
nótát rossz néven vették, erről az epizódról most nem szólok
bővebben, mert rövidesen egy könyv jelenik meg a politikai közelmúltunkról,
ahol a szakavatott szerző ezt majd pontosan leírja.
Egy
a lényeg: a Politikai Bizottság – ha jól tudom – kéthetenként
ülésezett, és gondban volt Kádár, hogy ki legyen a moszkvai
nagykövet. Ki legyen a kádárista bizalmi ember a nagyvárosban?
Három ülésen egymást követően erről tanácskoztak. Ezeken
az üléseken Gosztonyi a Népszabadság főszerkesztőjeként ott
ült.
Ebben az időben
Gosztonyi János családi állapotában változás következett
be. Feleségül vett egy orosz vagy baltikumi gyönyörűséges nőt,
egy stewardesst. Erre azért már felfigyeltek a pártközpont
illetékes felfigyelői. A harmadik politikai bizottsági ülés
után Gosztonyi bent maradt Kádár szobájában, és a következőket
mondta: „Kádár elvtárs! Látom, nagy gond ez a nagykövetségi
állás, én szívesen elvállalom.” Kádár felkapta a fejét,
de nem válaszolt. A következő politikai bizottsági ülésen
viszont Kádár marasztalta Gosztonyi Jánost egy rövid beszélgetésre.
Ez a következőként zajlott le. Kádár kezében egy Népszabadság,
kinyitva. Ránézett Gosztonyira, és rázni kezdte az újságot dühösen.
„Miről írnak már megint maguk?” Azt tudni kell, hogy Kádár
soha nem olvasta a Népszabadságot, és nem nézte a tévéhíradót.
Gosztonyi későbbi vallomása szerint „akkor abban a
pillanatban tudtam, hogy sem moszkvai nagykövet nem leszek, és a
pályafutásomnak szinte vége.” Így történt.Kádár nem
szerette a háta mögött a Moszkva-barátokat. (Joggal.) Elég
volt neki Biszku meg a Pullai.
A
Népszabadság után Gosztonyi művelődési miniszterhelyettes
lett. Ez bukás a javából. Majd kisvártatva a Magyarok Világszövetségének
főtitkára. Ez még nagyobb bukás. Kádár nem bocsátotta meg
az oroszbarátság gyanúját Gosztonyinak.
Így lett aztán
nagykövet Moszkvában Rapai Gyula, aki végképp megbízható
elvtárs volt, dolgozott a pártapparátusban, volt elsőtitkár
Tolna megyében és Baranyában. Így aztán ő lett a Magyar Népköztársaság
legszíntelenebb moszkvai nagykövete. És Gosztonyi János korán,
60 éves korában 1985. január 16-án meghalt. Soha nem szakadt
el szülőföldjétől, a Kemenesaljától. A celldömölki temetőben
síremlékén ez a felirat áll: „Innen indulok a világba, de
pihenni ide térek.”
bégyé
|
