|
 2010.06.18.
Giuseppe Verdi: Don Carlos
(Magyar Állami
Operaház)
Operaházunkban
az elmúlt évben, 2009-ben rendezték meg először a Májusünnep
című rendezvénysorozatot, aminek keretén belül a repertoáron
szereplő egyes dalműveket híres külföldi énekesek,
ugyanakkor magyar karmesterek közreműködésével adják elő.
Az a cél lebegett az Opera vezetősége előtt, hogy az igényes
magyar publikum előtt is fellépjenek azok az igen csak kedvelt
énekesek, akiket Európa és Amerika nagy dalszínházai
foglalkoztatnak. Miután tavaly a közönség tetszését kivívta
ez a sorozat, ezért az idén is – május 2. és 13-a között
– újra megtartották a Májusünnepet. Most hat opera kapott
helyet: Mozart Titus kegyelme, Richard Strauss Elektra, Rossini A
sevillai borbély, Puccini Tosca, Verdi Nabucco, valamint a Don
Carlos. Dénes István, Fischer Ádám, Kesselyák Gergely, Kovács
János és Medveczky Ádám vezényelte az Operaház zenekarát. A
Don Carlost kétszer is láthatták a nézők: május 11-én és
13-án.
Az
1813-ban, a lombardiai
La Roncoléban
született, és Milánóban, 1901-ben elhunyt Giuseppe Fortunio
Francesco Verdi a világ zeneirodalmának egyik legismertebb és közmegbecsülésnek
örvendő alkotója. Operaházunknak jelenleg a Requiemen kívül
még három Verdi-mű szerepel a műsorán, legutóbb a ritkán látható-hallható
Szicíliai vecsernyének egy évvel ezelőtt, május végén
tartották a premierjét. A Don Carlost Friedrich Schiller azonos
című drámájának felhasználásával komponálta Verdi, a szövegkönyvét
Joseph Méry és Camille du Locle írta. A Don Carlos ősbemutatója
– mérsékelt lelkesedést kiváltva – Párizsban, a Nagyoperában
francia nyelven volt 1867. március 11-én. Verdi többször átdolgozta,
hol négy, hol öt felvonásosra, az olasz címe Don Carlo lett,
és ezt a változatot még abban az évben, Bolognában láthatta
a publikum. A most, a Májusünnepen előadott Don Carlost
1969-ben játszották először Operaházunk színpadán. Ez a rövidebb,
négy részből, de három felvonásból álló verzió, amit még
Mikó András igen avatott kézzel rendezett, látványos, szemet
gyönyörködtető díszleteit Forray Gábor, pazar, korhű
jelmezeit pedig Márk Tivadar tervezte. Ezt a produkciót újították
fel 2001-ben, ami változó szereposztásban a mai napig is megy.
A
Don Carlos története az 1560-as évekre tehető, amikor a
spanyol történelem egyik legkeményebb kezű királya, a
„legkatolikusabbnak” tartott II. Fülöp uralkodik. Az ő
gyermeke Carlos. Luther és Kálvin tanai pedig – leginkább Európa
északi államaiban – egyre több hívet szereznek maguknak. A
király és a fia között még szerelmi vetélkedés is folyik,
ugyanis Fülöp „elszerette” fia menyasszonyát, Erzsébetet,
akit nőül vett, és a féltékenység állandóan mardossa a király
lelkét, mert úgy véli, feleségében még mindig élnek a régi
érzések, Carlosban pedig apjával szemben emiatt csak a harag és
az elégedetlenség gyűlik. Mindezt tetézi, hogy Carlos
szimpatizál a reformáció eszméivel, amiket apja pedig a
legmerevebben elutasít. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy
Eboli hercegnő, a királyné udvarhölgye titokban rajong Carlosért,
aki figyelemre sem méltatja őt. Végül Fülöp hatalmánál és
erejénél fogva megsemmisítő csapást akar mérni Carlosra,
meglepi őt katonáival, amikor az infáns éppen tisztázta és
lezárta Erzsébettel a kapcsolatát, és indult volna a szabadságát
kivívni akaró Flandriába. Carlost már elfognák, amikor nyílik
a kolostor ajtaja, s a szerzetesként élő hajdani V. Károly császár
bemenekíti Carlost a klastromban. Az infáns ezzel meghal a világ
előtt.
Verdinek
ebben az operájában csendül fel Fülöp király „Majd alszom
én” kezdetű áriája. Ez olyan komolyzenei sláger, amit különböző
kívánságműsorokban gyakran kérnek. De Eboli hercegnő áriáját
is favorizálják az énekesnők. Szívet rabul ejtő nagy tablókban
sincs hiány, ezek körül különösen az „autodafé” jelenet
emelkedik ki, de Fülöp és a Főinkvizítor duettje is igen hatásos.
A Májusünnepen Fülöp királyt a földkerekség számos operaszínpadán
tomboló tapssal jutalmazott Ferruccio Furlanetti énekelte, aki
visszatérő vendége Budapestnek, a MÜPÁ-ban már kétszer is
fellépett, az Operában viszont először. Az olasz basszista
muzikalitásáról, hangjának sötét fényéről, árnyalt színészi
játékáról csak szuperlatívuszokban lehet szólni. Ugyanez
mondható el az Erzsébetet megszemélyesítő szopránról, Norma
Fantiniről. Sajnos a Carlost éneklő Giuseppe Gipali nem jött
el, így Fekete Attila helyettesítette őt. Nem vallott szégyent
a híres-neves vendégművészek között. Eboli hercegnőnek
Wiedemann Bernadett adta hangját, Posa márkit pedig Kálmándi
Mihály, a Főinkvizítort Szvétek László énekelte. Fischer Ádám
dirigálta az Operaház zenekarát, a karmester mindvégig
megtartotta azt a tökéletes harmóniát, amiből az összes énekes,
a kórus és a zenekar minden tagja derekasan kivette a részét.
Valóban, igazi Májusünnep és operaünnep volt ez az előadás,
amit a közönség úgy hálált meg, hogy fennállva köszöntötte
fellépőket.
Dr. Petővári Ágnes
|
