|
 2010.06.18.
A gyökerek közelében élni –
Miloslav Vlk bíboros szentföldi tapasztalatairól beszél
Az áprilisban leköszönt
prágai érsek, Miloslav Vlk bíboros néhány hónapot a Szentföldön
tölt. A KNA német katolikus hírügynökségnek beszélt Jeruzsálemben
a két világ közötti különbségről és a Közel-Kelettel
foglalkozó októberi püspöki szinódussal kapcsolatos elvárásairól.
– Bíboros úr, hogy érzi magát, amióta megkezdte nyugdíjas éveit?
– Az élmény még nagyon friss ahhoz, hogy meg tudjam ítélni.
Most egy darabig itt élek a Szentföldön, hogy kis időt
szenteljek a meditációnak és az imádságnak. Szeretném
komolyabban megismerni hitünk szent helyeit. Csak ezután a különleges
tapasztalat után kezdődnek számomra igazában a nyugdíjas évek.
– Utódját áprilisban beiktatták Prága érsekévé. Nehéz volt
megválni egy ilyen jelentős hivataltól?
– 75 éves koromban a szokásoknak megfelelően benyújtottam
lemondásomat a Szentatyának. A pápa ezután még három évet
engedélyezett nekem, ami elég volt, hogy pszichésen felkészüljek
a változásra.
– Későn kapta hivatását, csak 36 éves korában szentelték pappá.
Néhány szóban összefoglalná, milyennek látja az egyház
helyzetét Csehországban a 2010-es esztendőben?
– A hivatásom nem késői. Már 1943-ban, 11 éves
koromban éreztem a hívást a papságra. A kommunizmus viszont
csak abban tudott megakadályozni, hogy előbb lehessek pap. Nem jöhetett
szóba, hogy kompromisszumot kössek a kommunista rendszerrel és
hallgattam püspököm útmutatására – ezért nem léptem be
azonnal a kommunista alapítású szemináriumba.
A rendszer szisztematikusan szét akarta rombolni az egyházat:
megsemmisíteni az egyház egységét, eltávolítani az egység
biztosítékait, a püspököket, és felszámolni a világiak és
papok közötti kapcsolatokat, együttműködést. Egyszóval a cél
az egyház kommuniójának szétverése volt. Ennek csak egy
ellenszere van: egy hosszú nevelési folyamat, a világiak teológiai
képzése, ami korábban nem volt lehetséges. A világi híveket
helyzetbe kell hozni, sőt, olyan felelős posztokat is kell adni
nekik, mint gazdasági és pasztorális tanácsokban való részvétel.
Sajnos az állami iskolákban nem tudtuk folytatni a
hitoktatást. Kevés család igényelte volna és nem volt elég képzett
tanárunk. A negyven év kommunizmus gátolta a II. Vatikáni
Zsinat határozatainak gyakorlatba való átültetését is. De
azt hiszem, a karitász felépítése igazán jól sikerült. Az
elkobzott egyházi ingatlanok kárpótlása még hátravan, így
az egyház továbbra is az államtól függ. Az egyik fő cél a
cseh állam és a Szentszék közötti szerződés megkötése.
Csak azután beszélhetünk az egyház teljes szabadságáról és
függetlenségéről.
– Októberben kerül sor a Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódusra.
Milyen hatása lehet ennek a szentföldi egyházakra?
– Ebben a kérdésben nyilvánvalóan nem tekinthetünk el
a közel-keleti politikai helyzettől. De azt hiszem, jobban kell
hangsúlyoznunk a keresztény felekezetek közötti egység
fontosságát, különösen ebben a helyzetben, amikor a
gyakorlatban is ilyen közelségben élnek.
– Ön tagja a Keleti Egyházak Kongregációjának. Mikor és hogyan jött
a gondolat, hogy néhány hónapot a Szentföldön töltsön?
– Feltettem magamnak a kérdést, hogyan tudom majd
legjobban kihasználni a prágai érsekség átadását követő
időszakot. Azt éreztem, hogy imádságra, elmélkedésre,
gondolkodásra van szükségem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a
Szentföldre, hitünk gyökereihez, és hivatalos kötelezettségek
és külsőségek nélkül, szabadon és zavartalanul megélem hitünk
örömét.
– Hogyan látja a Palesztinában és Izraelben élő keresztények
helyzetét?
– Mély benyomást tett rám a keresztény hagyományok
sokfélesége és gazdagsága. Itt a keresztények még jobban
megismerhetik egymást. Másrészt nagy kihívás, hogy ebben a
sokféleségben újra és újra megpróbáljuk megvalósítani az
egységet. Különleges kegyelem, hogy a keresztények itt közvetlenül
a gyökerek közelében élhetnek. Ami a térségben képviselt
világvallásokat illeti, a keresztények számára abban látom a
kihívást, hogy a közéletben hűek maradjanak saját hitükhöz
és azt újra meg újra megvallják. A párbeszéd keresésének
szükségessége szintén a kölcsönös szeretet kihívása. Ez
az egyetlen lehetőség, hogy békében egymás mellett élhessünk.
Az első hely Istené, nem a hatalomé vagy a politikáé.
– Ön szerint az ősi keresztény közösség fennmaradásának van
reménye?
– Maga Jézus így felelt erre a kérdésre: Ne félj, te
kicsiny nyáj!
Magyar Kurír
|
