vissza a főoldalra

 2010.05.14. 

Pikáns zsoltár – Mezey Mária válogatott válaszai

(Pinceszínház)

Mezey Mária tavaly volt száz éves, tudniillik 1909. október 16-án, Kecskeméten jött világra. 2009-ben azért újította fel a Pinceszínház Pápai Erika önálló, Mezey Mária fordulatokban gazdag életútját bemutató estjét, a Pikáns zsoltárt, mert így akarnak tisztelegni a művésznő emléke előtt. A produkció premierje 2005. július 12-én volt, azóta Pápai Erika az ország több helyén is előadta. A Pikáns zsoltár ötlete Szigethy Gábor irodalomtörténésznek és feleségének, Gábor Júliának, Ruttkai Éva lányának jutott eszébe, ugyanis felfedezték, a két színésznő életében, jellemében, sorsának alakulásában sok-sok párhuzam található, és még megjelenésükben is módfelett hasonlítanak egymásra, ezért is tudja Pápai Erika Mezey Mária jelmezeit magára ölteni, és ezekben a kosztümökben végigjátszani a darabot. Pontosan 50 év a korkülönbség közöttük, ráadásul mindketten októberben, a Mérleg jegyében születtek. Hármójuk számtalan beszélgetése során alakult ki és öltött végső formát a Pikáns zsoltár. De nemcsak ennek a majdnem egyszemélyes műnek a létrejötte kellett Pápai Erika színészi hivatásának delelőjén bekövetkezett meglehetős változáshoz, hanem még az is, hogy úgy érezte, a Vígszínházban – noha jóformán minden este színpadon volt – még sincs az őt megillető, testének-lelkének tetsző helyen, ezért 2000-ben eljött a Szent István körúti teátrumból, és azóta úgynevezett szabadúszó státuszban van, azaz egyik társulatnak sem tagja. Ez nagyfokú művészi szabadságot is jelent, ugyanakkor bizonytalanságot is.

A Pikáns zsoltár 80 percig tart, de ebbe a szűk másfél órába majdnem 50 év magyar történelme szorul bele. Tulajdonképpen cselekménytelen monodrámát láthat a néző, Pápai Erikán kívül – időnként – még ketten tartózkodnak a színpadon, az egyik a többféle személyt megjelenítő kérdező, aki nem más, mint Szigethy Gábor, a másik pedig a muzsikus, Zádori László, aki az elhangzó dalokat kíséri. A játéktér Mezey Mária mindenkori, kissé ütött-kopott öltözője, ahol az adott éra éppen aktuális újságírójával diskurál. Ezek a 40 esztendő alatt mindig más, de mégis oly hasonló emberek a legváltozatosabb: a legostobábbtól a legavatottabbig terjedő kérdéseket teszik fel neki, amikre ő – amilyen az ’adjon isten, olyan a fogadj isten’ alapon válaszol, tehát feleleteit mindig az őt faggató zsurnaliszta hozzáállásához igazítja. Ha tiszta szívvel, jóindulattal, szeretettel közelít hozzá és néz rá, akkor őszinte, néha még lelke legbelső zugait is feltáró beszélgetés alakul ki közöttük, ha valaki sunyi, és piszkálódik, vagy intimpistáskodik, akkor ő is érdes mondatokkal, vagy kitérő, üres fecsegéssel fizeti ki.

Ezeknek az interjúknak a során ismertté válik Mezey Mária indulása, az a számtalan nehézség és akadály, amit le kellett győznie, hogy végighaladjon a neki rendeltetett úton. A nézők tudomást szereznek azokról a lelki fájdalmakról meg sebekről, kisebb-nagyobb megalkuvásokról, amikkel együtt élt: így kislánykorának érzelmi hiányairól, édesanyja haláláról, fiatalságának botladozásairól, a jogi egyetem és a bölcsészkar közötti ingadozásáról, miközben kislánykora óta színésznői álmokat dédelgetett, korai házasságáról, Rózsahegyi Kálmánnál folytatott színi tanulmányairól, miskolci, szegedi, pécsi fellépéseiről, első pesti sikereiről, ahol sanzonokat, divatos, orfeumdalokat énekelt. Világossá válik az is, hogy a már széles körben kedvelt színésznőnek, akinek tehetsége előtt a pályatársak és a kritikusok is egyformán fejet hajtanak, még mindig hadakoznia és védekeznie kell, ennek dacára a Vígszínházban komikai, majd drámai szerepekben elvarázsolja a közönséget. A világháború alatt népszerűsége Karády Katalinéval vetekedik, mindkettejüket a ’végzet asszonya’ skatulyába teszik be, míg Karády a „fekete vamp”, addig Mezey a „vörös démon”. A háború vége felé, tátrafüredi tartózkodása alatt tanítványának, Igéjének hirdetőjévé választja ki őt az Úr. A harcok után újra színpadon van, szórakozóhelyeken az általa szeretett és csodált költők műveit szavalja, és még énekel is, magyar nótákat meg zsoltárokat. Pódiumműsorát sokan kíváncsiak az országban, a Madách Színházhoz, majd a Nemzetihez szerződik. Kanadában a kinti magyarok előtt lép fel, majd 1969-ben utolsó szerepében, Stuart Máriaként a Katona József Színházban láthatja őt a publikum. 1980-ban, Veszprémben búcsúzik el az emberektől, utána már csak riportokat készítenek vele, könyvei jelennek meg. Pápai Erika estjének címe azt szimbolizálja, hogy miként jutott el a decens toalettekben pikáns kuplékat daloló díva az egyszerű szabású fehér ruhákban Istenhez fohászkodó zsoltárokat zengő művészig.

Pápai Erika és Mezey Mária. Két különböző, de mégis majdnem azonos sorssal megáldott alkotó. Pápai Erika emiatt tudja a széksorokban ülőkkel elhitetni, hogy most nem Pápai Erika cseveg, áll, énekel előttük a Pinceszínház pódiumán, hanem Mezey Mária. Színész a szerepével ritkán forr ennyire eggyé, ugyanis Pápai Erikának a színészmesterség minden fortélya a birtokában van, játszi könnyedséggel kelti életre elődjét. Kivételes élmény ennek az előadásnak a megtekintése!

Dr. Petővári Ágnes