vissza a főoldalra

 2010.05.21. 

Magyarként a magyarokért Svédországban

A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) és a Száguldó Orfeum közös szervezésben több svéd városban nagy sikerrel vendégszerepeltek május elején a „Fizetek, főúr” c. produkció művészei: Budai Beatrix, Agárdi László, Maros Gábor és Budai Béla. Erről a rendezvénysorozatról és az SMOSZ működéséről, célkitűzéseiről Bihari Szabolcsot, a szövetség elnökét kérdeztem.

 – Honnan a kapcsolat az Ivancsics Ilona színművésznő nevével fémjelzett intézménnyel?

 – Évente átlagosan hat nagy előadást szoktunk szervezni. A két legnagyobbat március 15-én és október 23-án. Mi nem csak a csonka hazából, hanem az egész Kárpát-medencéből hívunk művészeket. Sajnos a Délvidékről eddig nem sikerült annyi fellépőt meghívni, amennyit szerettünk volna. Az előadók főleg az anyaországból és Erdélyből érkeznek, de többször jöttek hozzánk beregszásziak is. A már említett nemzeti ünnepekhez kapcsolódó rendezvényeken kívül tartunk még egy előadást november hónapban a gyermekeknek is, ezen kívül két-három színházi előadást. Idestova húszéves hagyomány, hogy április végére – május elejére egy zenés darabot hívunk meg Magyarországról. A Száguldó Orfeummal az interneten keresztül ismerkedtünk meg. Most léptek fel először nálunk az intézmény művészei. Az a célunk, hogy minél változatosabb legyen a programsorozatunk, így ha tehetjük, minden évben más társulatot hívunk meg. A műsort a Száguldó Orfeum állította össze, a helyi szervezés pedig a mi felelősségünk volt.

 – Elégedettek voltak ezzel a produkcióval?

 – Igen, hatalmas siker volt! Köszönet érte a művészeknek, akik szemmel láthatóan örültek a fogadtatásnak. Az esteknek általában egy adott város kulturális központja adott otthont.

 – Egy ilyen zenés revüműsor is alkalmas arra, hogy a kinti magyarokban megerősítse az összetartozás érzését?

 – Természetesen. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Nyugat-Európa legnagyobb magyar szervezete és ahol sokan vannak, majd’ 35 ezren, ott az igények is változatosak. Vannak, akik kimondottan a zenés darabokat szeretik, mások pedig a komolyabbakat. Ezért az éves közgyűlésen döntünk a programokról.

 – Hány városban adták elő ezt a produkciót?

 – Kilencben.

 – Mekkora a magyarság lélekszáma ezeken a településeken?

 – Rendkívül változó, s ha a statisztikákra térünk rá, akkor nem is városokról, hanem körzetekről kell beszélni, mert két magyarországnyi területen él szétszórva harmincötezer magyar. Ez a szám sem pontos, mert az erdélyi magyarokat a svédek hivatalosan románnak, a felvidékieket pedig szlováknak titulálják. Egy-egy körzet kb. 150 km-es átmérőjű kört foglal magában. Így tizennyolc körzetre osztottuk fel az országos szövetséget. A körzetekben pedig összesen harmincnégy egyesület működik. A nagyobb városokban –ahol indokolt – több egyesület is működik.  

– Az interneten olvastam Molnár Gergelynek, az egyik dél-svédországi magyar egyesület elnökének beszámolóját, amiben a tagok passzivitásáról olvashatunk. Molnár úr szerint egyre kevesebben vesznek részt helyi kulturális rendezvényeken. Nem tudom, hogy mikori ez a beszámoló, s azt sem, hogy azóta javult-e a helyzet?

 – Elég friss, mert tavaly tavasszal íródott, így a helyzet nem sokat változott. Nem a rendezvények színvonala az, ami miatt csökkent az utóbbi években az előadások látogatottsága. Az igazi ok, hogy megnyílt előttünk a világ. A rendszerváltás óta szabaddá, nyitottá vált a hazautazás mindenki számára. Ma már szinte minden tagunknak van internethozzáférése és parabolavételi lehetősége. Harminc-negyven magyar tv-adó kínálatával nagyon nehéz felvenni a versenyt, még akkor is, ha nem mindegyik olyan színvonalas, mint a Duna Tv. Azt az élményt, amit a magyar szó jelent, a tagságunk zöme ma már megkapja a televízión keresztül, az internetes lehetőségek pedig végtelenek. Ez ellen nagyon nehéz védekezni, hagyományos programjainkkal szinte lehetetlen. Meg kell tehát találnunk azokat a programokat, rendezvényeket, amelyek a jövőben is népszerűek lesznek. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy a gyermek-és ifjúsági műsorok nagyon népszerűek, ezekre még azok a szülők is elhozzák a gyerekeiket, akik egyébként abszolút passzívak. És ha már eljöttek, akkor rajtunk múlik, hogy találjunk olyan programokat számukra, amely során remélhetőleg kedvet kapnak az aktívabb részvételre. Ma már sajnos nincs az a varázsa egy olyan kulturális együttlétnek, mint volt 20 évvel ezelőtt.

 – Mikor és milyen hullámban vándoroltak ki Svédországba magyarok?

 – Az első komolyabb, nagyobb létszámú kivándorlásra 1945 után került sor. Akkor 2000-2500 magyar mezőgazdasági munkást hoztak ki a svédek. Ezek jórésze 1947-48-ban visszatért, mert különböző ígéretekkel hazacsábították őket. Az igazi nagy magyar „hullám” 1956 után érte el Svédországot. Szinte az összes nyugat-európai szervezet alapját az ’56-osok rakták le. Akkor kb. 12 ezer magyar érkezett Svédországba. A ’70-es évek elején Jugoszláviából jöttek ki magyarok, mikor Tito engedélyezte a nyugat-európai munkavállalást. Ezt követően a ’80-as évek közepéig inkább egyéni indokok miatt vándoroltak ki a magyarok. Ezt követően az erdélyiek menekültek ki Svédországba, s ez a tény az egyesületi életünket is komolyan befolyásolta. Egyesületünk életében két csoport tölt be igazán meghatározó szerepet: az ’56-osok és az erdélyiek.

 – Szövetségük 1976-ban alakult. Melyek voltak akkor tevékenységük alapelvei és céljai, s ezek mennyiben módosultak 34 év alatt?

 – Az SMOSZ jogelődje 1974-ben alakult, amikor néhány stockholmi és vidéki magyar egyesületi vezető elhatározta, hogy megalakítják az Országos Bizottmányt. 1976-ban az Országos Bizottmányból megalakult az SMOSZ. Tehát gyakorlatilag egy 36 éves szervezetről van szó. Egészen a rendszerváltozásig két célkitűzésünk volt. Az egyik: a különböző egyesületi programokkal ápolni a helyi magyarok nemzeti öntudatát. A másik: a kommunista rendszer és a szovjet elnyomás elleni tiltakozás. Az utóbbihoz tartozik, hogy több tüntetést is szerveztünk. Ez egy kimondott emigráns szerep. 1990 után sokan úgy vélték, hogy a nyugati emigráció betöltötte történelmi hivatását, így meg is szűnhetünk. De ez nem történt meg, mert itt maradt a magyarság 90%-a, csupán az idősebbek tértek haza. Az új helyzetben nekünk új célokat kellett megfogalmazni. Az egyik: a svédországi magyaroknak biztosítani a magyar kultúrához való hozzáférést és minden olyan tevékenységét, ami az anyanyelv és a nemzeti öntudat megőrzését szolgálja. A másik: a svédországi magyarság érdekképviseleti szerveként jó kapcsolat fenntartása mind a svéd, mind a magyar társadalommal és hivatalos szervekkel. Azt is fontosnak tartjuk, hogy az itt született magyar gyerekek megtanuljanak magyarul, így a ’90-es évek elején egy öt pontból álló anyanyelvőrző programot dolgoztunk ki. Ebből négyet sikerült megvalósítani. Sikerként könyvelhetjük el a most is működő tizennégy hétvégi iskolát és az évenként megrendezésre kerülő anyanyelvi tábort. Szakmai továbbképzőket is szervezünk a magyar nyelvet oktató pedagógusok részére. Mindemellett bibliaolvasó és szavalóversenyeket is rendezünk. Amit nem tudtunk megvalósítani, az az interneten keresztüli távoktatás. Ki kell emelni egyesületünk ún. lobbitevékenységét is. Nem szeretem ezt a szót, ezért nevezzük ezt az elszakított területeken élő magyar kisebbségek védelmének. A rendszerváltással nem oldódott meg megnyugtató módon az elcsatolt területeken élő magyar kisebbségek sorsa, így ha ebben az esetben jogsértésről van szó, akkor felemeljük a hangunkat. Megpróbáljuk svéd állampolgárként a svéd kormány figyelmét felhívni a magyar kisebbségeket ért sérelmekre.

 – Így a szlovák nyelvtörvényre is?

 –Természetesen! Ehhez kapcsolódik legutolsó akciósorozatunk. Tüntettünk a szlovák nagykövetség előtt. Svéd és angol nyelven ismertettük a svéd kormánnyal és az EP- képviselőkkel a szlovák nyelvtörvény visszásságait. Kilenc évvel ezelőtt alapítottuk meg Svédországban a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét. Így egy hálózat jött létre, ami segít a kisebbségvédelemben.