vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.28. 

Szent István könyvei

A Szent István Társulat idén is megrendezte a keresztény szellemiségű könyvek budapesti seregszemléjét. A XVIII. könyves találkozó helyszíne Budapest egyik szép tere, a ferences templom előtti Ferenciek tere. Méltó terveket készített Makovecz Imre a jurtasátraival, ahol 32 kiadó 8000 kiadvánnyal – köztük 82 könyvheti újdonsággal – várta az olvasókat. A keresztény szellemiségű könyvek seregszemléje egyre gazdagabb. Ránk is fér.

Most, hogy az újonnan megjelent tudós könyvekbe belelapozunk, rádöbbenünk arra, hogy az elmúlt időszakban – mondjuk az eltelt 80-90 esztendőben – milyen mérhetetlen tömegben árasztotta el a világot a szennyirodalom, milyen óriási példányszámban jelentek meg a téves tudományú dolgozatok és könyvek, milyen mértékben hajtották az embereket az új „vallások” és új „egyházak” meg „istenek” felé. Elképesztő.

Ez a mostani könyvhét azért igen fontos, mert kiváló koponyák, világi szerzők és tudós papok most csatasorba állnak az „új világgal” szemben. Erre igen jó példa a mostani könyvhét két sikerkönyve: Gál Péter professzor, főiskolai teológiai tanárnak a New Age keresztény szemmel című műve, és egy Peter Kreeft nevű szerző Angyalok és démonok című munkája.

Sok látogatója volt a könyvhétnek. A standokon azt mondták nekem a kiadósok, hogy kisebb volt a forgalom. Hogy minél volt kisebb, az nehezen meghatározható. Pedig a vallási, egyházi kiadók mértéktartó árakkal várták vevőiket.

Az ünnepélyes megnyitót a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében rendezték meg. Kiválóságok vállaltak fővédnökséget és méltató szavakat mondtak, köztük dr. Erdő Péter bíboros, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Farkasfalvy Dénes dallasi ciszterci tudós apát, vagy éppen Kopp Mária pszichológus. A díjazottakat profeszszor dr. Zakar Polikárp ciszterci főapát, és professzor dr. Dávid Katalin művészettörténész méltatta.

Hogy a könyvhét és a Szent István Társulat rangját érzékeltessük, felsorolok néhány nevet a Stephanus-díj birtokosai közül: Gál Ferenc teológiai professzor, Erdélyi Zsuzsanna, kinek ha nevét halljuk, rögtön a Hegyet hágék, lőtét lépék archaikus imák gyűjtőjére gondolunk, Csanád Béla papköltő, Franz Kőnig, Bécs egykori érseke, Erdő Péter bíboros, Magyar Ferenc, az Új Ember című katolikus hetilap egykori főszerkesztője. Díjazták Roseph Ratzingert, aki XVI. Benedek néven ül Szent Péter trónján. Mészáros István, a tudós, Cigány György, a költő, Kalász Márton, az író, és még sokan mások a díjazottak között vannak. Tehát soha nem volt még olyan nagy szükség a keresztény szellemiségű könyvkiadásra, mint most.

Jó volt látni, hogy a legújabb keletű tudományos, lírai és szépirodalmi, prózai művek mellett kapni lehetett – mert kiállították, meg is jelentették – a magyar irodalom halhatatlanjainak a könyveit is. Csak néhány szerző és néhány cím: Gárdonyi Géza: Az én falum; Móra Ferenc: Hiszek az emberben; Fekete István: Őszi vásár és őszi számadás; Wass Albert: Tavaszébresztő cinege. És megjelentek a ferences Barsi Balázs könyvei és Böjte Csaba két könyve. A ferencesek jeleskedtek ezen a könyvhéten is, miként a ciszterci és bencés szerzetesek, de a jezsuiták is. Szabó Ferenc, a Vatikáni Rádió magyar adásának egykori főszerkesztője újra jelentkezett, róla is könyv jelent meg. Prohászka Ottokár élete és műve igen fontos olvasmány most, amikor változatlanul rágalmazzák a nagy püspököt.

Megemlítem a két könyvsikert, kezdem a meghökkentővel. Peter Kreeft: Angyalok és démonok. Az emberiség torz képet őriz a szellemi világról, az angyalokról és a démonokról. Felteszi a kérdést keresetlen egyszerűséggel a szerző: miből vannak az angyalok, hogyan néznek ki valójában, és hogyan kommunikálnak velünk? Az angyalok befolyásolhatják-e az életünket, és mi van az ördögűzéssel? A könyvből csak egy lényegi megállapítás: angyalok pedig vannak. Ördögök is vannak természetesen, ők azonban bukott angyalok.

A másik könyv – Gál Péter könyve – a New Age-ről szól. Ez a katyvasz – mármint a New Age – a keleti vallások, az újpogányság, valamint a hajdani okkultizmus és az ezoterika által befolyásolt egyéni és személyes hitek széles skálájának – szellemgyógyászat, spiritizmus, parapszichológia, reiki stb. – gyűjtőneve. Szó esik Gál Péter könyvében a mozgalom kulcsszavairól: „Ébredj rá rejtett képességeidre!” „Te teremted önmagad!” „Lélekvándorlás.” „Földönkívüli kapcsolatok.” „Kozmikus energia”. Megannyi téma, magatartás, és szellemi zavarodottság. Kíméletlen pontossággal dolgozik Gál Péter a könyvében. (Majd ismertetjük a művet a Könyvtárunk című rovatban.) Csak most, ahogy gyors olvasás közben fejezeteket emelek ki, megdöbbenek. Hogyan kerül egymás mellé a New Age, ez az Amerikából ideáramlott szellemi zűrzavar, és Hamvas Béla? Hamvas Bélát szeretjük, roppant műveltségű, nagy tudású gondolkodó. Ő is beleesett a New Age eredendő bűnébe. Na hát Hamvas Béla mellé nem lehet odaállítani egy másik nevet, mondjuk Nemere Istvánét, de Szepesi Máriáét sem, mert azért az már botrányos lenne. De ezek a sok-sok példányban terjesztett könyvek mind-mind ebből a szellemi áramlatból töltekeztek. Gál Péter könyve szellemi útbaigazítás.

Kezembe vettem egy új könyvet. Enyéim legyetek – ez a címe. A könyv a magyar irodalom legszebb keresztény szellemiségű novelláit adja. Kit látok a szerzők között? Magát Ady Endrét és Móricz Zsigmondot. Mind a ketten reformátusok voltak és istenhívők. Valamint géniuszok.

A Szent István könyvnapokon ott voltak egy-egy sátorral az evangélikus és református felebarátaink is.

És olvasom, hogy majd a Vörösmarty téren az ünnepi könyvhéten június 3-7. között ismét találkozhatnak az olvasók a Szent István könyvhét szereplőivel.

 

Gy. B.