vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.28. 

Gogol: Az őrült naplója

(Szolnoki Szigligeti Színház)

Az orosz realizmus legelső kiemelkedő írója, az úgynevezett kisember-irodalom megteremtője az 1809-ben, Szorocsincsban született és 1852-ben Moszkvában elhunyt Nyikolaj Vasziljevics Gogol. Az orosz irodalom az ő művészetével fordult erőteljesen a verstől a prózai műfajok, a regény és az elbeszélés, valamint a dráma felé. Puskin fedezte fel, tőle kapott nemcsak bátorítást, hanem felhasználható irodalmi témákat is. Puskin ötlete alapján vetetette papírra két legismertebb alkotását: A revizor című vígjátékát és Holt lelkek című regényét. Az Arabeszkek című, 1835-ben közzétett kötetében három novellája jelent meg: A Nyevszkij proszpekt, Az arckép és az Egy őrült naplója. Ez utóbbi műve akkor került a figyelem középpontjába, amikor még a kádári gulyáskommunizmus ideje alatt, az 1970-es években Darvas Iván közreműködésével a Pesti Színház monodrámaként bemutatatta. Az Egy őrült naplója színjátszásunk történetében mérföldkővé vált. Ezt a több, mint 10 évig futó, 500 előadásszámmal büszkélkedő produkciót mind a mai napig legendák övezik. Számtalan filmben és színműben játszott és nyújtott elismerésre méltó alakítást Darvas Iván, ha bárhol kiejtik a nevét, akkor mindenkinek rögtön Popriscsin szánni való karakterének utolérhetetlen megformálása jut eszébe. Az biztos, kis hazánkban nincs túl sok olyan szerep, amelyiknek színrevitele ilyen óriási kihívást jelentene, mint ezé. Ennek ellenére az Egy őrült naplóját teátrumaink hihetetlenül sokszor tűzik műsorukra. A Szolnoki Szigligeti Színház Stúdiószínpadán most március 27-én volt a premierje, ezt az előadást hozták fel a fővárosba, az Újpest Színházban április 9-én, vendégjáték keretén belül láthatta a közönség.

A színjáték elején A köpönyeg című Gogol-novellából azok a részletek hangzanak el, amik a főhős, Akakij Akakijevics Basmacskin külsejét írják le. Akakij Akakijevics, a csúnya, visszataszító, görbe hátú örökös címzetes tanácsos eggyé válik „magas” hivatalával, a másolással. Ezek a mondatok hangulatukban, mondanivalójukban teljesen beleillenek az Őrült naplójába. Basmacskin és Popriscsin úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Mindketten szentként tisztelik feljebbvalóikat, a cári bürokrácia legapróbb, nem gondolkodó, folyton dolgozó, azonnal fel-és lecserélhető alkatrészei. A mai „HR-esek” úgy jellemeznék őket: munkamániások, vagy munkaalkoholisták.

Egy-két nyitó szó után már az Egy őrült naplóját hallja a közönség. Popriscsin első megjelenésekor még nem tűnik bolondnak, de azért mozgásán, szavajárásán látszik, hogy valami nem „stimmel” nála. Ekkor kezdi el írni naplóját, aminek első dátuma még a valós időben, úgy az 1830-as évekre esik. Ahogyan halad előre a cselekmény, úgy borul el fokozatosan az agya, naplójának időpontjai sem követik egymást a reális időben, sőt egyre nagyobb a szakadék közöttük. Az amúgy is a társadalom perifériáján élő ember előbb a munkáját, majd az otthonát, végül a szabadságát veszti el, és a zárt osztályon köt ki. Utolsó naplóbejegyzése pedig valamikor a 2015-ös esztendőre tehető. Popriscsin szerelmes is, szívének választottja nem más, mint irodafőnökének lánya. Persze ránézni is alig mer, és csak úgy távolról csodálja a kisasszonyt. Ez még semmiféle súlyosabb elmezavarra nem utal, elvégre a szerelem a legszebb érzelem, amit csak az ember átélhet. Akkor áll be Popriscsin fejébe a zavar, amikor hallja az imádott leányzó kutyájának a beszélgetését, amit ez a parányi jószág a másik ebbel folytat. Innentől kezdve nincs megállás, Popriscsin megindul, és csak gurul lefelé azon a lejtőn, ami egyenesen a diliházba vezet. Itt, a „vigyorgóban” már spanyol trónörökösnek, majd királynak hiszi magát…

Tahi Tóth László személyesíti meg Popriscsint. Ennek a figurának az életre keltése az egyik legnagyobb kihívás, ami elé színész állhat. Tahi Tóth László öt talentumot kapott a Teremtőtől, és jól sáfárkodik ezzel az isteni adománnyal. Miután a színészmesterség minden csínja-bínja a kisujjában van, ezért tudja hitelesen színre vinni ennek a kissé gyengeelméjű karakternek a végzet felé araszolását, majd a teljes megsemmisülését. Teljesítményéről csak a legőszintébb elismerés hangján lehet szólni, másfél órás jelenlétének minden percében ezer színnel alakítja ezt asz összetett jellemet. A publikum tagjai is szűnni nem akaró tapssal jutalmazzák a függöny legördülése után. Popriscsin figurája olyan keskeny mezsgyén mozog, ami a normális embert a bolondtól elválasztja. A nézőtéren ülők rádöbbenhetnek, hogy bármelyikük kerülhet hasonló helyzetbe, bárkinek az élete egyik pillanatról a másikra megváltozhat.

 

Dr. Petővári Ágnes