vissza a főoldalra

 2010.05.28. 

Csurka István: Egy nap, két eskü

Az új Országgyűlés megalakulásakor, az első napon, ahogyan azt itt mi megírtuk, annak rendje és módja szerint a többpártrendszer kérdése el is dőlt. Az a beteges, mesterséges rendszer, ahogyan eddig fennállott, nem áll fenn többé. A három, még egyharmadot sem kitevő ellenzéki párt közül kettő elkomolytalanodott, a harmadik pedig bimbó állapotából lassan kibontakozva kezdi virágját, majdan gyümölcsét megmutatni. Ez a bimbó a legkisebb, az LMP. Ezt komolyan kell venni, mert ez egy új stílusú nemzetköziség, kozmopolitizmus, egy, a régi bűnöktől részben mentes, de azokat majdan elkövetni szándékozó SZDSZ utódpártja. Az SZDSZ-nek tehát már van utódpártja, az MSZP-nek még nincs, annak csak vásott kölyke van. Most még nem kék-fehér az LMP, hanem sok zöld árnyalat van benne, de a magyarság ügyeitől már szemérmesen tartózkodik. Az elképzelés: magába gyűjteni a liberális elemeket zöldes zászló alatt, és egy következő választáson a megszállás képviseletét továbbvinni. Mozgatni a liberális értelmiséget, a média új hangú szpíkereit. A pozíciók megtartásának és az új beszivárgásnak formát és tartalmat adni. A lehetőség szerint meggátolni és lelassítani a hangvétel megmagyarosodását, a magyar keresztény elem hegemóniáját. Fenntartani a mostani liberális hegemóniát. Mindez ma még csak nyomokban sejlik, de már van.

Az LMP sose lesz nagy párt, valószínűen a kitalálói és bejuttatói sem akarják ezt, de emberei mindenütt ott lesznek, és teljesítik a nemzetközi csatornákon ideérkező „elvárásokat”. Az LMP mindig ártatlan marad, mint egy kis ibolya, amelyik véletlenül albínó lett.

A másik két párt az első nap lelepleződött és úgyszólván kinyiffant. Az MSZP előzően fennhangon hirdette, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki tisztét nem kaphatja meg a Jobbik, sőt még tagságot se benne, majd Mesterházy Attila lemondott erről és a Jobbiknak ígérte a posztot. Ámde jött egy pártértekezlet, és jött Gyurcsány, és megalázta Mesterházyt és az MSZP visszavette a Jobbiktól a bizottságot. Salamoni döntés következett: a bizottság vezetése az MSZP kezébe került. A Jobbik viszont megkapta a sokkal több munkával járó költségvetésit. A kocsmai vitában mindkét párt többször szembefordult önmagával és nevetségessé tette a saját elnökét.

Az MSZP-ben óriási belharc dúl. A párt nehezen tartható egybe. Ha netán töredékrészét sikerül is a mostani vezetésnek a maga körében tartani, az már csak jelentéktelen lesz. A vidéki tagok, vezetőségek háborognak, hogy a frakcióban azok ülnek, akik a tönk szélére juttatták a pártot, s ez igaz. Ámde azok, akik kiválást fontolgatnak, vagy új pártot képzelnek el, frakció nélkül maradnak. Egy új párt semmilyen állami támogatást nem kap. A frakció viszont ül a dohányon. Ez a legfőbb fegyvere. Senki nem tudja még, mennyi pénz van off-shorozva. A szocialista párt tehát a pénzen, az osztozkodáson fog szétmenni. Ez a sorsa.

A legnagyobb hírözön persze most is a Jobbikot övezte. Már a Nemzetbiztonsági Bizottsággal kapcsolatos cirkusz is gerjesztett volt. Az MSZP ezzel az unalomig ismert szájalással akarta a közvélemény előtt lerázni magáról a Jobbikot, mint a saját, nevelt gyermekét. A Jobbik 20 százalékon felüli eredményével szerette volna a Fidesz kétharmados többségét megakadályozni. A terv nem teljesült: hiába volt a Jobbik feltöltése, a neki juttatott titkosszolgálati támogatásokkal és óriási pénzekkel együtt sem nőtt 17 százalék fölé. Az utolsó nyolc év annyira sötét, aljas, rabló, idegen érdeket szolgáló volt, hogy az MSZP sem tudta 20 százalék fölé tornázni magát, legerősebb városait vesztette el sorra, az SZDSZ pedig kénytelen volt szétmenni, élve, jó nyugdíjakkal, óriási off-shore dohányokkal jeltelen sírokba temetkezni. Egyedüli szerencséjük, hogy a sajtó, a tévé még a kezükben van, és nem tudatosítja a társadalomban ezt a választási végeredményt. A tényt.

Ebben a csődállapotban nagyon fontos lett számára, hogy a Jobbik megteremtésének, felhúzásának felelősségét lerázza magáról. Valamint állami titkosszolgálatáról, amely sokkal nagyobb titkosszolgálatok alárendeltségében működött. Ha szétmegy a világban, s ha csak félig is tudatosul a nemzetközileg is jóváhagyott művelet, amelynek során faluszéli cigányházak lakóit ölték meg, és létrehoztak egy új proletár-nyilas pártot, még az MSZP maradékát is kizárhatják a szocialista közösségből. Mindent elvesztenek, mert végeredményben arra nem hivatkozhatnak, hogy mindez izraeli jóváhagyással történt, mert akkor fizikailag is felnégyelik őket. Át kell tehát terhelni a Jobbikot a magyarságra, és amennyire lehet, a Fideszre. El kell határolódni a kis piszkoskezűektől, a kis kreatúráktól, „Nehogymá…”. Még jópontokat is lehet szerezni, ha a Jobbikot mint szélsőségest fel lehet írni a hagyományos magyar nacionalizmus és antiszemitizmus számlájára. A „bűnös nép” rovatba. Mert a megszállásnak folytatódnia kell akkor is, ha most nem az MSZP kapja a megszállási jutalékot. Van még pénz a megszállásban – gondolják és remélik Szekeresék. Ezért ütni kell a gyereket.

Így gondolkozik az MSZP-centrum. Ezért fújta meg a jobbikellenesség trombitáját. A Fidesz azonban nyugodt maradt, sőt blazírt. Neki mindegy volt, hogy ki vezeti a bizottságot, amelyben kétharmados többsége van. Akár a szocialista faragóművész a KGB utódjában élezett bugylibicskájával, akár a kifaragott matrjoskabábú, mindegy. Ha van mit jelenteni, mindkettő ugyanoda jelent, és holnap elzüllik, szétszéled mindkettő. Végül a Dzserzsinszkij akadémia bicskásai kapták a posztot. De közben mindkét vitatkozó párt hiteltelenné vált. Egészen a nevetségességig.

Ebben a két műfajban, a hiteltelenségben és a nevetségességben a Jobbiknak sikerült kimagaslót nyújtania. Nehéz volt, de ezekben legyűrte az MSZP-t. Már napokkal előtte egyetlen kérdés töltötte be a liberális sajtót: miben megy Vona az első ülésre? Lesz rajta lajbi? Ezzel természetesen az egész nyitóülést, a rendkívüli kétharmados többséget, a rendszerváltás megnyílt lehetőségét akarták elmismásolni. A szellemi szegénység bizonyítványát akarták kiállítani az egész társadalomról, amely egy Európában példátlan akarattömörítést fejezett ki. Végül a következő elsütésben egyeztek meg és ezt rendezték meg. Bő poénelőkészítés után Vona öltönyben, begombolt zakóban vonul be és ül le a helyére, de az eskütételkor lehántja magáról a zakót, amely alatt ott virít a jelvényes lajbi és a fehér ing. És a kamerák rámennek. Nem Orbánra, akinek oroszlánrésze van a dolgok ilyetén alakulásában, nem Gyurcsányra, nem a meghatottság örömkönnyeivel küszködő Fideszesre, akárkire, hanem a kis lajbisra, aki begombolt zakója alatt csempészte be a házba a lajbiját, és aki éppen csak a nadrágját nem tolta le az eskütétel alkalmával. Ez tényleg szegénységi bizonyítvány egy nemzeti közösség számára. Rossz poén, amelyben a médiumok benne vannak vastagon. Mind az előkészítésben, mind a kivitelezésben. Mert mi van, ha nem mutatják a kis vetkőző mutyeránsot? Mutatniok kellett, mert ez volt a megegyezés. Mert a médiumokat, a közszolgálatiakat és a kereskedelmieket még ők birtokolják. Ha netán az egyik nem mutatja, mutatja a másik és a poén akkor is elsül. A nemzeti hitelrontás szenzációjának, az egész történet lényegét elfedő poénnak sikerülnie kellett, és ehhez a média előkészítő tevékenysége és a közvetítéskori együttműködése alapfeltétel volt.

Addig, ameddig nem születik egy új alkotmány, benne egy új média- és sajtótörvény, a média mindig ki fog babrálni a Fidesszel, voltaképpen a magyar nemzettel. A keresztény többséggel. Csak ha a nemzet szolgálata lesz a legfőbb parancs, amely a hazánkban működő kereskedelmi csatornákra is érvényes lesz, akkor várhatunk hiteles tájékoztatást. Az új médiatörvénynek a kereskedelmi szempontjait, amely most mindenek-feletti, száműznie kell. Amerikában lehet a kereskedelmi és profitszempont legfőbb irányító, itt nem. Akinek nem teszik, elmegy. Lám, a magyar média az új rendszer első napján megmutatta, hogy hol áll, hogy nem akar változást, s ezután is a nemzetet lejárató lajbiszenzációból akar megélni.

Egyébként Vonának, a lajbis gyereknek a második esküje volt a benti, amikor lelökte magáról a fedőjelmezt. Délelőtt egyet már esküdött. Egész frakciójával együtt. Odakint, a helyén körülállták a Szent Koronát és felesküdtek rá.  Vagyis egy napon két esküt tettek le. Mégpedig egymásnak ellentmondó tartalommal. Egy napon, sőt egyetlen alkalom ihletésében két eskü maga a képtelenség. Egy normális erkölcsű ember, netán egy katona, sőt egy csendőr ezt el sem tudja képzelni. Ráadásul a két fogadalomtétel egymást kizáró tárgyakra, eszmékre, jelentésekre történt. A Szent Koronához való hűség kizárja a fennálló alkotmányra való felesküvést. A jelenlegi alkotmány, amelynek alapján a Jobbikot is megválasztották, egy zsdanovi szovjet alkotmány módosítása. Még akkor is kizárja a Szent Koronára való felesküvést, ha a módosítások, amelyek 1989-ben történtek rajta, egy bizonyos jogállamiság irányába mutatnak. A Szent Korona azért van az Országházban, mert a Fidesz visszahozatta, hogy mint jelkép legyen ott. Most éppen arról folyik a vita, hogyha lesz új alkotmány, az mennyit, s miképpen emeljen vissza a Szent Korona-tanból, és a magyarság történeti alkotmányából. De a most érvényes alkotmánynak semmi köze nincs a Szent Koronához. Aki tehát felesküszik a Szent Koronára, az nem esküdhet fel az Alkotmányra. Az egyik eskü érvénytelen. Az egyik érvényteleníti a másikat, tehát mindkettő érvénytelen.

De amint már mondtam, normális magyar embernek eszébe sem jut, hogy egy napon két esküt tegyen le, méghozzá egymást kizáró tartalommal. Az eskünek éppen az a lényege, hogy egy. Nem így a Jobbik. A Szent Koronát is játéknak és kampányelemnek tekintő lyányok és fiúk – nem tudom, köztük van-e pornószínésznő? – veretes populizmusokkal körbeállták a tárgyat és elrebegtek valamit. Köztük voltak azok is, akik később az Országgyűlés felelős magas rangú tisztségviselői lettek.

Ott állt talán köztük Balczó Zoltán, a protestáns papi családból származó, evangélikus lelkész fia, akinek a katolikus tárgyra való felesküvés akadályát is le kellett küzdenie magában, hiszen akármennyire egész nemzetet átölelő jelkép és eszme a Szent Korona, azért mégiscsak meghatározóan katolikus. Pápai. No, persze, Balczó Zoltán számára ez nem akadály, úgy fogja az üléseket vezetni, hogy fél szemmel a Vatikánra, féllel a Moszadra, s mindkettővel az alelnöki honoráriumra sandít. Tehát szabályosan.

Valószínűen letette az esküt a Szent Koronára az a Nyikos László is, aki most a cserék után a Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság vezetője lesz, és akit a 89-es alkotmánymódosítás tett az ÁSZ elnökhelyettesévé. Annak a testületnek dr. Hagelmayer István volt az elnöke és Nyikos az ő helyettese. Az a testület a „rendszerváltás” nagy vívmánya és a megváltoztatott, az új alkotmány bizalomgerjesztő intézménye volt, de berkeiben a Szent Koronáról még csak nem is hallott senki. És most Nyikos úr, a lajbis ember intésére – vagy ki tudja, kinek az intésére, ott áll a Szent Korona előtt, és egész múltját – MSZMP- tagságát is beleértve – megtagadja. Majd leteszi a második esküjét, amivel az elsőt tagadja meg. Ki érti ezt? Balczó Zoltánon nem csodálkozunk, mert őt megismertük magunk közt, de Nyikoson és több más élemedettebb férfiún és hölgyeményen kissé igen. Mi késztet embereket ekkora önkifordításra?

A Szózat után elénekelték tán a székely himnuszt is a magyar parlamentben? Nem tudják, mit énekeltek himnuszként. Nincs költői műveltségük, és szépnek találják, hogy merre visz a Végzet, vagyis a végzet, mint cúg?

Nem tagadhatom, a végzet, mint cúg, az erdélyi himnusznak nevezett dalszerűség engem is legyőzött már. Majdnem minden gyűlésünk végén a befejezésként elénekelt Szózat után támad egy önkéntes dalárda, borízű hangok és szép szopránok alkotják, amelyik rázendít. És a tömeg vele énekel. Minden belső ellenkezésem ellenére nekem is vigyázzba kell állnom, mert a székely himnuszban a súlyos zenei és szövegbeli színvonaltalanság ellenére Erdély elvesztésének fájdalma jelenik meg. Amit nem lehet visszautasítani. Csak az a baj, hogy a kocsmákban is felhangzik ez, mint a legnagyobb bátorság kifejeződése, és az egész egyre olcsóbb és lassan senki sem veszi észre benne a sekélyességet.

A dal abban a korszakban keletkezett, amelyet Szabó Dezső „görénykurzusnak” nevezett, bor- és sörközi állapotban „svábokból jött magyarok” zsidóztak akkor, állásokért, pozíciókért, és a kormány „numerus clausus” törvényt hozott, ami semmit nem változtatott a zsidó-magyar arányon az egyetemeken, de a legfontosabb helyekre sok idegen került. A Nagyatádi földosztása befulladt. A mű 1921-ben keletkezett, szövegét Csanády György írta, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A Szózatot Vörösmarty Mihály írta, zenéjét Egressy Béni szerezte. Az idő, a magyar sors – bocsánat: a Végzet – minden történelmi szakaszunkban emelt rajta. Elsősorban a szöveg erkölcsi parancsai miatt. Az „itt élned, s halnod kell” után nincs mit énekelnünk – imádkoznunk. Ezt széttöri az, aki ezután rázendít a göröngyös út és a csillagösvény slágerközhelyeire.

Az Országgyűlésben azonban csak azok kezdenek így gajdolni, akik valami rosszban sántikálnak és valami nagy bajuk van a saját kis lelkükkel. Beteg emberek, akik félnek valamitől. Talán attól, hogy felismerik őket.

Ez a fényétől némileg megfosztott nap azonban mást is jelent. Jót és kötelezőt. Azt mutatta meg az uralkodó kétharmados frakciónak, a leendő kormánynak és elsősorban a mögötte álló nagy magyar keresztény erőnek, hogy miután ezekkel az ellenzéki pártokkal, ezekkel a kis poénkodókkal, beteg emberekkel nincs mit törődnie, minden erejével rá kell zendíteni a rendszerváltás új nótájára. Az alapos változásokra. S még ezen felül is, még célzottabban és határozottabban azt jelenti ez a nap, hogy a médiaügy nincs rendben és veszélyes.

A magyarországi közszolgálati és kereskedelmi tévék, rádiók és újságok, bulvárlapok és női-férfi magazinok, úgyszólván mind a fennálló helyzet fennmaradásában érdekeltek és azért dolgoznak. Nem kell hozzá pártparancs vagy lekenyerezés. Minél magasabb állású a mai médiumokban egy-egy szerkesztő, egy-egy képernyős, annál hathatósabban át van itatva liberalizmussal és sok esetben New Yorkkal és Tel-Avivval. S ülnek természetesen igen magas posztokon megbízott, Moszad által lepecsételt emberek, akik irányítanak, méghozzá magas fokon és egy nagy erő, mondjuk egy Bilderberg Csoport fedezetével. A mai világ olyan, hogy éppen ennek a világerőnek az évtizedes, kitartó munkája következtében a tömeg még az anyagi előrehaladásból sem veszi észre a rend megváltozását. Nem hiszi el a változást.

Az első rendszerváltási kísérlet többek között azon bukott meg, ha ugyan nem elsősorban azon, hogy a média arcai nem változtak meg. Az egyébként politikailag ártatlan, szép és még a maiakhoz képest tisztán is beszélő képernyőarcokat kellett volna lecserélni ahhoz, hogy a tömeg elhiggye a rendszerváltást. De hát ez nem történt meg, pedig csak kétszólamú tévé volt, és a rádióból először Győri Bélát és a tévéből Pálfi G. Istvánt rúgták ki. Ez az első nap rámutatott arra, hogy milyen cinikus összejátszás folyik a médiumok és a lajbis gyerek és a mögötte állók között.

Természetesen új, a gazdaságot élénkítő törvényeket és rendeleteket kell meghozni elsőnek és rendet kell teremteni, de nyomban ezután vagy ezzel egyidejűleg meg kell kezdeni a tisztogatást a médiumokban. Ki kell ebrudalni ezekből az off-shore-lovagokat. A médiában is seperni kell, és nem szabad tűrni, hogy a tévék, rádiók ne vegyenek tudomást a változásokról, és úgy adják elő a történetet, mintha egyenes folytatás volna. Most nagyon kitanultan azt akarják eladni a magyarságnak, hogy a liberalizmus folytatódik, a képernyőkön ugyanazok dicsérik egymást, ugyanaz a hang uralkodik, ugyanazok a jók és a nagyok, akik eddig reklámozottak voltak és nagynak látszottak, ugyanazok vezetik az intézményeket, akik eddig. Nincs hangváltás, magyar irányba egyáltalán nincs.

Ügyeljen a Fidesz, mert ezen a zátonyon a kétharmados többség is szét tud fröccsenni. Olyan világba érkeztünk, amelyben az élet fele a képernyőn történik és a mesterséges térben. Az oktatást magyarrá, kereszténnyé tevő intézkedések halaszthatatlanok. De ha a képernyőn magyar- és keresztényellenes marad a hangnem, az oktatás átalakításához, nemzethez igazításhoz nem lesz tömegtámogatás.

A kétharmad azt jelenti, hogy mindent meg lehet tenni, valósítani, amit eddig nem lehetett. Eddig védekezni kellett, most támadni kell.

Mert ők most is támadnak, aláásnak, alattomosan. Nem szabad, hogy sokat foglalkozzunk nyikhajokkal, akik egy nap alatt két esküt tesznek. Meg kell szerezni a médiumot kétharmados arányban.

 Az igazi székely himnusz

Ó, én édes, jó Istenem,

Oltalmazóm, segedelmem,

Vándorlásban reménységem,

Ínségemben lágy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,

Vándorlegény vándorbotját,

Vándor székely reménységét,

Jézus, áldd meg Erdély népét!

Vándor fecske hazatalál,

Édesanyja fészkére száll.

Hazamegyünk, megáld majd a

Csíksomlyói Szűz Mária.