|
 2010.03.12.
Virtuális valóság
Két,
látszólag semmilyen összefüggésben sem álló jelenségre
szeretném felhívni a figyelmet, melyek mégis összefüggenek
egy vékony, szinte láthatatlan szálon. Valahogy úgy, ahogy a pók
fonallá szilárduló nedveivel legyet fog, úgy repül az érdeklődő
közönség a tömegtájékoztatás kitalálta közhiedelmek hálójába.
A háló egyik gócpontján a Kínáról alkotott kép, a másikon
a Jobbik népszerűsége. Távoli pontok ezek, talán fantazmagórikusnak
tűnik a köztük feszülő szál, pedig az ilyen szálak sokaságába
gabalyodunk bele nap mint nap, hogy a végén gúzsba kötve várjuk
a megváltó véget, a háló gazdájának életszívó szájszervét.
Kína
valamiféle elszigetelt egzotikus államként jelenik meg még
mindig a TV-néző, újságolvasó elméjében. Biciklivel kis kékruhás
emberek mennek a hatalmas gyárba, és szorgalmasan készítik a műanyagmacit
meg a ginzeng olajat. Esetleg a négyzenés kvarcórát. Szerényen,
kicsi kis kuckókban élnek, és álmaik netovábbja, hogy a Józsefvárosi
piacon önálló standjuk legyen. Valójában Kína, legalábbis a
nagyvárosok, Amerika magamutogató gazdagságát meghaladó fejlődést
mutatnak. A nagyközönség csak Pekingről és Sanghajról
hallott, a többit leginkább rizsföldeken kóborló bivalyok és
szalmakalapos, mezítlábas kulik földjének képzeli. Valójában
34 Budapestnél nagyobb és többnyire fejlettebb kínai
metropolisban múlathatja az időt az egyszeri utazó. Nyolcsávos
autópályák, luxusautók, felhőkarcolók, luxusszállodák,
metró, ultramodern repülőterek, fényár és egészen
elfogadható kinézetű emberek. Persze, semmiképpen sem szeretnék
áradozni a távol-keleti országról, nem gondolom, hogy az államszocializmus
valami nagyszerű világot teremtett, vagy hogy Magyarországnak Kína
lesz a jövendő nagy nemzetközi partnere. Nem, látom, hogy a
világ lakosságának ötödét szervező állam korántsem az európai
ember álmainak főhatalma. De, a tény az tény: Kína – legalábbis
megjelenésében – semmivel sem rosszabb, fejletlenebb, szegényebb,
mint Amerika vagy Európa, hiába akarják ezt sulykolni a sajtó
és az amerikai hírcsinálók.
 Ezzel
ellentétes előjellel a másik átírt valóság a Jobbikról szól.
Azaz, egy lényegében nem létező, vagy legalábbis jelentéktelen
párt jelentéktelen figuráinak felemelése, felnagyítása és tényezővé
vetítése a politikai közélet vásznán. Persze, csak a virtuális
közéletén, a képernyő világán. A valóság, a lakossági fórumok
közönsége, az utca csak ebből a másodlagos forrásból értesül
a nem létező létezéséről, ebből gondolja, hogy azért ez mégiscsak
jelentős. Így téved el egy-egy rendezvényre, összejövetelre,
szerény számban. A nagy, teltházas, a virtuális világnak szóló
és természetesen telekamerázott, tele újságírózott eseményekre,
performanszokra a többség szervezve, szállítva van, akárcsak
a mára már kolonccá vált gárdások egykoron.
A
képeken a sajtóból már-már kormányzó erővé fújt Jobbik
XI. kerületi rendezvényének közönsége látszik. Foghíjas
sorok, üres székek, a foglaltakon pedig többnyire idős, megtört
emberek. Ez a fiatalok körében oly népszerű párt közönsége?
Ez az a tömeg, ami majd nagy meglepetést okoz áprilisban? Ez az
új erő? Ez. A gyér érdeklődést ráadásul a XI. kerületben
sikerült elérni, ahonnét az egész párt indult, ahol a MIÉP
szervezetének hátán, annak kapcsolataival és természetesen
bomlasztásával megteremtették az alapot a szocialista szponzorációnak.
Szegedi Csanád, Novák Előd és Szabó Gábor valójában ekkora
érdeklődésre tarthatnak számot, az elmúlt évek futtattatása
ellenére is. Ugyanebben a kerületben a nem létező MIÉP, és
annak elnöke már virtuális nem-létezésében is teltházas
rendezvényeket tartott.
czyba
|
