|
 2010.03.12.
A megújuló katekézisért
Talán
az egyik legemberibb tulajdonságunk a találkozás utáni vágy:
a másikkal való kapcsolat kialakítása és annak ápolása. Ez
az alapvető tulajdonság, ahogy mondani szokták,
kicsiben-nagyban megvan, és egész életünket végigkíséri,
hiszen tulajdonképpen egyik találkozóról a másikra érkezünk.
Ám
ha Jézus nevében jövünk össze, a találkozás még teljesebbé
válik: hiszen nemcsak egymás társaságának örülünk, hanem
egy közösséggé válva Istent is dicsérjük. Ezért nagyszerű
alkalmak a pozsonyi hitoktató-találkozók, ahol a szlovákiai
magyar katekéták, lelkipásztori kisegítők időről időre újra
megélik a találkozás örömét.
A
Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ immár húsz éve kezdte
meg a negyedévenkénti továbbképzéseket a katekézisben tevékenykedők
és érdeklődők részére. Ezt a tevékenységet a Szlovák Püspökkari
Konferencia döntése értelmében tavaly júniustól az SZPK
Hitoktatási és Iskolai Bizottságának Magyar Kateketiai
Albizottsága folytatja, mint a SZMHK jogutódja. A legutóbbi találkozóra
február 27-én került sor a szokott helyszínen, a pozsonyi Szalézi
Rendházban. Kíváncsi beszélgetések előzték meg az előadást,
mindenki érdeklődve várta, milyen új perspektívákat nyit meg
Fogassy Judit és Stafford Kriszta nővér a megújuló katekézis
kérdéskörében. A meghívóban ugyanis a 2008-as iskolatörvény
reformjai nyomán felvetődő problematika újszerű megvilágítását
ígérték. A sok vihart kavart reform elképzelései alapján az
új tanmenetekben felmerült a lehetőség, hogy a következő tanévtől
az elsőáldozásra készülő tanulók felkészítése kiszorul a
hittanóra tananyagából, és a plébániai hitoktatás területére
kerül. Ez a (várható, de nem biztos) radikális újítás némi
bizonytalanságot ébreszt(ett) a hitoktatókban – annyi év
tapasztalata után hátat kéne fordítani a jól bevált
gyakorlatnak?
A
találkozót szentmisével indítottuk, melyet főtisztelendő Tóth
László, Bozay Krisztián és Kiss Róbert atya celebrált. A
szentmise homíliájában Orosch János püspök úr hitoktatóknak
írt gondolatait olvasta fel László atya. A nagyböjti programba
illő, elmélyíteni kívánó gondolatok után éles csengőként
rázott fel mindenkit a két előadó elsöprő előadásai és módszertani
tanácsai. A nővérek a magyar alapítású Jézus Szíve Nővérek
Társaságának tagjai, akik a hitoktatás módszertanának
szentelik életüket – olyan energikus személyiségek, vonzó
pedagógusok, akiknek nem lehet ellenállni, akik mellett szinte
repül az idő, és világosan körvonalazódik, mit is jelent a
„pedagógus” kifejezés. Azonban a két nővér éppen erre a
csapdára hívta fel figyelmet: egy hitoktatónak nem elég jó
pedagógusnak lennie, nem elég a tanulókat vallásoktatásban részesítenie,
hanem a keresztény életbe történő beavatást/ beavatódást
kell elősegítenie. A szinonimaként használt fogalmak (hitoktató,
katekéta) óriási tartalmi különbségeket mutatnak: míg a
hitoktató hitről beszél, a katekéta hittel nevel a keresztény
életre. Vagyis a katekézis sokkal többről kell, hogy szóljon.
Ezért látják Szentlélektől jövő sugallatnak a nővérek azt
a gondolatot, hogy az iskolai hitoktatáson túl plébániai katekézist
is szervezzünk.
És
itt térhetünk vissza a bevezető gondolatokhoz: a nővérek a plébániai
katekézis és az iskolában történő vallási nevelés közti
alapvető különbségeket mutatták be. Rámutattak, hogy a katekézis,
vagyis a keresztény életre való nevelés sokkal komplexebb
feladat: a keresztségkor kapott királyi, papi és prófétai
identitás megerősítését szolgálja. Egyszerre tartalmaz
misszióra, hitre, moralitásra, liturgiára, közösségi életre,
szolgálatra való nevelést és elősegíti az új emberré válást.
A mai szekularizált, értékvesztett társadalomban különösen
fontos, hogy a tanulókat elvezessük saját identitásuk felismeréséhez
és megtartásához, hiszen ha mi ezt nem tesszük meg, megteszi más
– ám a fogyasztói világ csak (fel)használni akarja az
identitásnélküli embereket saját céljai eléréséhez, és
nem célja a személyes boldogság útjának felfedeztetése.
Fontos
megjegyeznünk, hogy a nővérek nem a hitoktatás iskolából történő
kiszorítását sugallták előadásaikkal, hanem a plébániai
katekézis elindítását szorgalmazták, vagyis a két bázis összekapcsolásának
hatékonyságáról beszéltek. Az iskolai, állam által szabályozott
tanórákon kívül ugyanis a Katekézis Általános Direktóriuma
alapján szükség van a plébániai életbe való csatolásra, a
keresztény közösségi élet ismételt felfedezésére, a szövetségi
létmódunk közös megélésére is. A nővérek ebben egy új
perspektíva megnyílását látják, ami által csak
gazdagodhatunk. Katekéták és tanulók egyaránt. Csak hagyni
kell az újítást, hadd végezze el a dolgát – a mi lelkünkben
is.
Petres
Gabriella
(Forrás:
felvidek.ma)
|
