vissza a főoldalra

 2010.03.12. 

Csurka István: A közvélemény megzavarása új módszerekkel

A közvélemény megnyerésére, illetve a hatalom megszerzésére és megtartására az egész XX. század során és még ma is, a XXI. század első évtizedében két egymással szembenálló módszer alakult ki. Az egyik, a nemzetközi, a sokkal inkább győztes és uralkodó liberális és bolsevik típusú (és ami bolsevik, az egyszersmind nagymértékben zsidó szellemiségű is) és a konzervatív, keresztény, sokszor erőszakra is építő, de építést és rendet teremtő nemzeti elvű módszer. Az első abból kiindulva, hogy a francia forradalom konventjében a jakobinusok baloldalt foglaltak helyet baloldalinak, a másikat, a nemzeti-konzervatívat és fasisztát vagy nemzetiszocialistát jobboldalinak nevezték el, de ennek a jobb-bal felosztásnak ma már alig van tartalma. Európában s különösen Nyugat- Európában a XX. század során többnyire baloldali, liberális, szociáldemokrata kormányok alakultak, s ezt csak az angol toryknak konzervatív elnevezésű, de a liberalizmust és versenyt, a piac mindenhatóságát elismerő uralmai színezték át. Majd a húszas években jött Mussolini Olaszországban és 1933-ban Hitler Németországban, miközben Sztalin bolsevizmusa megvetette a lábát a kontinens legnagyobb országában. Kegyetlen diktatúráját a Nyugat baloldalinak minősítette. Gyilkolhatott akármennyit, emberirtása mégis élvezhette a Nyugat hallgatólagos vagy nyílt rokonszenvét.

Azért, mert a Nyugat ugyan látta a bolsevista rendszer kegyetlenségét, de elfogadhatónak tartotta azzal szemben, amit felváltott, az alapvetően vallásos, ortodox cárizmussal szemben. A döntő elem a Nyugat két zsarnokság közötti választásában mégsem ez volt, hanem Hitler nyílt antiszemitizmusa, szemben Sztalin elfojtott, lappangó zsidógyűlöletével, amely időnként zsidó bolsevikok elleni perekben és kivégzésekben csúcsosodott ki. Hitler antiszemitizmusát a Nyugat bankárai, s az egyre erősödő amerikai zsidó lobbi nem fogadhatta el. Roosevelt elnök zsidó tanácsadói hatására már a háború előtt vak németgyűlölő lett. Hitler aztán a bajokat azzal tetézte, hogy Németországot kiszakította a hitel-pénz rendszeréből, a weimari köztársaság végtelen nyomorúsága után szociális kiegyenlítődést teremtett, munkát adott mindenkinek és egy szerény, nagyobb különbségek nélküli szinten minden dolgozó számára szavatolta a tisztességes megélhetést. A nemzeti szocializmus a háború előtt fegyverkezésbe és építésbe fogott és a tömegek rokonszenvét élvezte. Ezzel szemben a cárizmusban a zsarnoki elem fokozatosan halványodott a civilizációs fejlődés következményeként, a bolsevizmusban viszont állandósult a nyomor, a hiány és ennek következtében fokozódott a terror és végül az őrületig hajszolódott. Csúcspontját éppen a háború után érte el, amikor a győzelem éppenséggel könnyítéseket és demokratikus reformokat tett volna lehetővé. Ugyanakkor a német nácizmusban, a koncentrációs táborokban és a megszállásokban a kegyetlenség, az emberek éheztetése a háborús helyzet kedvezőtlenségének, az általános anyag- és élelemhiánynak és a bombázásoknak is volt a következménye. A Nyugatnak erre a kétféleképpen zsarnoki embertelenségre is kettős válasza született: a németekét megtorolta, rendszerüket az iparszerű népirtás vádjával illette és az egész német népet, s részben a magyart is kollektív bűnösségben marasztalta el, rengeteg államférfit, katonát, közreműködőt kivégzett, elítélt, másokat menekülésre kényszerített és még évtizedek múlva is előkapart bujkálókat vagy ártatlanokat. A bolsevista emberkínzás belülről fakadó kegyetlenségére és nagyságrendekkel több áldozatára szóbeli elítélés ugyan született Nyugaton, de érdemi, jogi és politikai elítélés, kiközösítés nem, részben természetesen a szovjethatalom roppant katonai erejének respektálása következtében. Amikor a magyar Országgyűlés az MSZP és a volt SZDSZ szavazataival meghozta a holokauszttagadását tiltó törvényt, s egyszersmind elvetette a Fidesz javaslatát, amely ezt a kommunizmus bűneinek tagadására is vonatkoztatni akarta, mindezt minden történelmi elemzés nélkül tette. Úgy tett, mintha ez magától értetődő dolog volna, mondjuk a konvergenciaprogram része, avagy a Nyugathoz való felzárkózás egyik eleme. Holott még ez sem igaz, mert az Unió 25 tagállamából mindössze hétben van elfogadva hasonló törvény. Így állt elő az a visszás helyzet, hogy miközben a szovjet munkatáborokban idestova 300 ezer ártatlan magyar veszett oda a majdnem egymillió elhurcoltból, a Gulágok létezését bárki tagadhatja, sőt a magyarságot, mint háborúvesztes nemzetet olyanként is feltüntetheti, mint amelyik megérdemelte ezt a népirtást. A holokauszt tagadása, miután a törvényt kihirdették – ha kihirdetik – bűncselekménnyé válik, anélkül azonban, hogy a szükséges történelmi mérlegelés megtörtént volna. Senki nem tette fel a kérdést, miért kell nekünk ez a törvény? Van-e értelme valamely történelmi esemény elismerését vagy tagadását törvénybe foglalni? Van-e értelme az emberi gondolkodásra, a történelmi kérdésfeltevésre – a kérdésfeltevés a gondolkodás egyik alapeleme – ilyen béklyót tenni? Mi a törvény célja és eredménye? Alkalmas- e arra, aminek állítólag szánják, azaz a vészkorszak visszatérésének a megakadályozására? Szabad- e egy demokráciában cenzúratörvényt hozni? Avagy pedig ez a törvény nem a vészkorszak visszatérésének a megakadályozásáról szól, nem az emlékezet megtisztítását szolgálja, hanem aktuálpolitikai céljai vannak és a fennálló balliberális hatalom játékterét akarja megnövelni még az után is, amikor már kétségkívül megbukott? A végrehajtás módja ebbe az irányba mutat. De ismételten elvezet a Nyugat részrehajlásához. A tisztánlátást nagymértékben akadályozó kettős mérce újbóli alkalmazásáról van szó. Nemcsak a magyar törvényhozás felemásságát jelenti, nemcsak magyar mulasztás, hanem a Nyugat kétszínű magatartásának a következménye is. Ezenfelül van benne jó adag zsidó nyomás, amerikai és izraeli kvázi utasítás, elvárás, amely politikai érdekből és a tisztánlátás megzavarása céljából abszolutizálni rendeli a holokausztot, miközben Palesztinában történik, ami történik. Minden más nagytömegű népirtást relativizálni, hogy a mítosz fenntartásán alapuló világrend életideje meghosszabíttathassék. Akár egy percre is. Egymással összevonva, egyes nacionalizmusok harcainak betudva, ezek a nagy népirtások el kell hogy törpüljenek a holokauszt mögött, mert a pénzhatalomnak ez az érdeke. Ezt kívánja az USA világhatalmi érdeke, amelyben az Izraelnek nyújtott százszázalékos támogatás és biztosítás is bennefoglaltatik, és ezt követeli meg egy láthatatlan világkormány, amely éppen ezzel a transzcendentálissá felnövesztett holokauszttal uralkodik a világ nemzetei fölött.

Most pedig különösen fontos ez a fegyelmező eszköz, mert a liberális piacgazdaság összeroppanó-félben van és az USA, mint a demokrácia letéteményese, halványodik. Európát most egy olyan demokrácia keretei közé kell szorítani, amely ugyan korlátozott demokrácia, de ezt a korlátozást az egyes nemzetek önként veszik magukra. Időhúzás céljából és a megbukott liberalizmus és a megbukott liberális piacgazdaság életidejének elnyújtása, legalább részben való fenntartása céljából. Tehát fegyelmezni kell ezeket az európai népeket, különösen a perifériák népeit, hogy a kizsákmányolásukat – a külföldi, zsidó és amerikai, nyugati tőke állami segítséggel történő pénz- és erőforrás kiemeléseit – még folytatni lehessen. Ezért lett a Gyurcsány–Bajnai-kormány utolsó törvénye ez a törvény. Egy gesztus ez Tel-Avivnak és New Yorknak. És egyben egy kétségbeesett S.O.S. is. Ez a magyar kormány megint jó tanuló és alázatos szolga akar lenni, mert veszélyben van a Fittelina uszoda, Gyurcsány házi uszodája, a Wallis Rt, az off-shore cégek sora, a pénz, a hatalom. Hátha megesik Szekeresen Netánjahu szíve és ide is elküld egy-két teniszcipős gyilkost, akik megölik azt, akiket ők nekik megölésre kijelölnek. Elteszik láb alól a hatalom várományosait, de ha meg nem is ölik őket – lehetetlenné teszik az új kormány működését.

Ezért tehát csak a zűrzavar fokozására alkalmas ez a törvény. Nincsenek történelmi vonatkozásai, csak aktuális vonatkozásai vannak. A holokauszt védelme alá helyez, vagy próbál helyezni néhány sáros embert, akiknek privatizációs, korrupciós, tolvaj tevékenysége miatt, meaculpázva kellene jajgatnia, de így lehetőséget kap a visszatámadásra. Zsidónak és áldozatnak minősíti magát. Ugyanakkor félrevonulásra int másokat, akik látva látják, hogy politikai ellenfelüket a holokauszttagadást tiltó törvény ugyan nem védi, de ha a kezükben maradt liberális sajtó netán mégis előáll egy ilyen váddal, akkor neki, az elszámoltatásra törekvőnek bizony baja lehet. Mert a Nyugat is tiltja a holokauszt tagadását. A számon kérő szándékot antiszemitizmusra, holokauszttagadásra formálhatják. Váddá.

 A vádtól való félelem független az elkövetettektől. A vádtól, mint világméretű fenyegetéstől a magyar nemzeti, keresztény középosztály családjai öröklötten félnek. Már régen nem él az a nagyszülő vagy dédszülő, akit egy mondatért, egy gesztusért ártatlanul meghurcoltak, s már talán az a szülő sem, kinek az élete kétszeres, háromszoros küzdelem volt a tanulásért, a megélhetésért, a méltó élet megteremtéséért – már csak a zsigeri félelem él. Mert a holokausztmítosz korszaka hosszú volt és kegyetlen. Nép-, nemzet- és keresztényellenes és természetesen fonódott össze a kedvezményezett bolsevizmus korával, s amikor a bolsevista uralom már látszólag megszűnt, akkor a holokauszt bajnokai paktumot erőszakoltak ki a nemzeti oldal megválasztottjaival és meghosszabbították nemcsak a mítosz korszakát, hanem a bolsevizmusét is. Bajnaiék holokauszttagadási törvénye tehát aktuálpolitikai törvény. Nemzetközi zsidó támogatást koldulnak vele és a szokásos talmudista áttételekkel büntethetetlenséget próbálnak kieszközölni a privatizáció holokausztereinek. Annyit már sikerült elérni, hogy Demszky annyi bűn után a helyén van és Szekeres is, miközben tábornokai közül már legalább egy szűk szakasznyi ül. Nem elhanyagolható sikerük az is, hogy a Fidesz csak a kommunizmus bűneire való hivatkozással mert tartózkodni a törvény ellen és nem merte kihívni a nyugati és a belső liberális, zsidó sajtó haragját maga ellen, azt mondva, hogy menjetek a fenébe ezzel a törvénnyel, ez egy életellenes, cenzúratörvény, amely akarjátok, nem akarjátok a bolsevizmus továbbélését biztosítja. A választások előtt ez a megfontolás méltányolható, de kétségtelenül a liberális oldal sikere. A kérdés be van terelve a holokausztkorszak zsákutcájába. Nincs kimondva az igazság az áldozatok számáról, a holokausztkorszak elnyomó, bolsevista jellegéről, nemzet-nép és keresztényirtásairól, hanem éppenséggel demokratikus vívmányként van feltüntetve egy cenzúratörvény, amelynek csak kisebb hibái vannak. Nem hamisság és életellenesség az egész, amely egy szűk réteg, egy haszonélvező réteg túlélését szolgálja? Megnehezíti a magyar kibontakozást. Még visszássabb, ha azt is megnézzük, kik szorgalmazták ezt a törvényt és mit tesznek közben. Bajnaiék és Gyurcsányék a magyar és az orosz és a zsidó titkosszolgálatokkal és az általuk irányított sajtó segítségével eközben felhoznak, népszerűsítenek egy tulajdonképpen holokauszttagadó pártot. A Jobbikot holokauszttagadásig menő veszélynek kikiáltva cigányellenesként növelik fel, miközben vezetőinek nagy része zsidó és megbízott személye valamelyik szervezetnek. Azt a helyzetet használják ki, amelyet ők teremtettek: a nélkülözők egyre szélesedő rétegében fokozódó ellenszenv burjánzik a könnyen élő felső tízezer ellen, akiknek nagy része zsidó. Amikor tehát ennek az ellenszenvnek, elégedetlenségnek a megfogalmazóit mint szélsőségest bírálja az a liberális sajtó, amely minden nap hírt ad a növekedésükről, a sikerességükről, amikor cigányellenségük a holokauszt tagadásuk miatt bírálja, de nem fenyegeti őket, akkor csak a zűrzavart növeli és a tisztánlátást teszi lehetetlenné a különben is tájékozatlanságban hagyott népben. Haragot gerjeszt mindenki iránt, aki felül van, vagy felül látszik lenni. De, hogy még zavarosabb legyen a kép, ma már hírek terjengenek Jobbikos vezetők letartóztatásáról, s ezt a kormány számlájára kell írni azóta, hogy Bajnai megtette az ajánlatot a búcsúbeszédében a Fidesznek a Jobbik elleni összefogásra, a nagykoalícióra. Egykét bűnelkövető Jobbikos vezető elkapása azonban ma már csak olaj a tűzre. Holokauszttagadás, Jobbik tagadás – ma már egyre megy. Vigyáznunk kell, hogy megnyerve a választást, ne maradjunk benne kötésig a holokausztmítosz zsarnoki korában, liberális demokráciájában. 1933-ban egy José Antonió nevű spanyol szerző tollából született ez a mai helyzetünket is pontosan leíró mondat: „A liberális állam gazdasági rabszolgaságot kínál nekünk, azt mondva a munkásoknak: szabadon dolgozhattok, ahogy akartok, senki sem kényszerít benneteket meghatározott feltételek elfogadására. Mivel mi vagyunk a gazdagok, a nekünk tetsző feltételeket kínáljuk számotokra, mint szabad állampolgárok nem vagytok kötelesek elfogadni ezeket, de szegény állampolgárok lévén, ha nem fogadjátok el őket, éhen haltok, természetesen a legteljesebb liberális méltóságtól övezve.”