|
 2010.03.19.
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem
(Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája közös
produkciója)
Schiller
1759-től 1805-ig tartó, rövidre szabott földi pályafutása
alatt teljes életművet hagyott hátra. Drámákat életének
minden szakaszában írt, első színdarabját, a Haramiákat
1782-ben mutatták be. Az Ármány és szerelem című „polgári
szomorújátékát” 1784-ben ideiglenes menedékhelyén
Henriette von Wolzogen asszony lovagi birtokán, Bauerbachban írta.
Témaválasztásának személyes érintettsége is van: hasonló
tiltott szerelmet érzett Frau Wolzogen 16 éves szőke leánya iránt,
akiről Lujza alakját mintázta. Témája jellegzetesen 18. századi:
a nagyhatalmú első miniszter fiának, Ferdinándnak és a
kispolgárlány Miller Lujzának tragikus szerelme. Ferdinánd nem
az arisztokrata csábító szerepkörében közeledik a gyönyörű
és erényes Lujzához: gátakat és konvenciókat széttörő
igaz szerelmet érez iránta. Szembeszáll apja aljasságával, pökhendi
előítéleteivel, aki jegyesét egyszerűen erkölcstelen nőszemélynek,
sőt lotyónak tartja. Megpróbál szembeszegülni az udvari
intrikák szövevényével, nem hajlandó feleségül venni a
fejedelem angol kegyencnőjét, Lady Milfordot, bár erre a
fejedelmi udvar érdekei rákényszerítenék. Rajongó és áhítatos
szerelme nem tud megbirkózni a féltékenység gyilkoló mérgével,
fennakad apja titkárának, Wurmnak ármány szőtte csapdájában.
Lujza megtorpan a hatalmas akadályok láttán, az öngyilkosságról
azonban a vallás parancsa és apja iránt érzett szeretete
visszariasztja. Wurm, aki szeretné megszerezni a lányt, von Kalb
udvarnagynak címzett hazug szerelmes levél megírására kényszeríti
Lujzát. Ez az ára bebörtönzött apja szabadulásának. A levél
az intrikusok számítása szerint Ferdinánd kezébe jut, s a
szerelmes ifjú szörnyű kétségek között vergődik: hol képtelenségnek
tartja kedvese hűtlenségét, hol szajhának nevezi. Nem tudja,
mit tegyen, megmérgezi a lányt és magát is.
Schiller
művét gyakran tűzik műsorukra a színházak, ezt a produkciót
2009. október 30-án mutatták be a Művészetek Palotájában, a
Fesztivál Színházban, és az előadás pár lépés megtétele
után és a Nemzeti Nagyszínpadán látható ez év februárjától.
Alföldi Róbert vonzódik a Schiller-drámákhoz, az Ármány és
szerelem az ötödik mű, amit a német szerzőtől színpadra állít.
Alföldi rendezései megosztják a közönséget és a
kritikusokat is. Sokan vannak, akik elalélnak a művészetnek attól
a „fokától”, amit létrehoz, és többen akadnak olyanok,
akiket zavar az ő mindent kiforgató, átértelmező rendezői
felfogása. Most is hű önmagához. Annak okán, hogy Lujza apja
udvari muzsikus, a színpadra feltelepíti az Óbudai Danubia
Zenekart, ők adják a díszletet, közöttük kígyóznak a színészek,
akik hol az egyik, hol a másik hegedűst, vagy brácsást állítják
fel, és ülnek le a helyére. Akad olyan zenész, akit a sarokba
zavarnak, vagy akinek elveszik a hangszerét, időnként még a
karmestert, Silló Istvánt is elkergetik. A zenekar tagjai aktívan
vesznek részt a játékban, van, amikor csak bólogatnak, vagy zúgolódnak.
Ferdinánd pedig dühében őrült módon dirigálja őket. A
Danubia zenekar nagyjából olyan szerepet tölt be, mint az ókori
drámákban a kar. A másik újítás, hogy von Kalb udvarnagy
szerepe nem prózai, hanem énekesi. Nyilvánvaló, hogy az egyik
tehetségkutató műsorban feltűnt férfiszoprán most, mint húzónév
funkcionál. A kisördög azonban ott bujkál a jámbor nézőben:
miként hiheti el Ferdinánd, hogy ebbe az eunuchszerűségbe
szeret bele Lujza? Nincs a világon olyan épeszű nő, aki azt a
fess fiatalembert lecserélné erre a paprikajancsira. Ferdinánd
apja vadállat, csupán egyetlen emberi megnyilvánulása van,
fontos dramaturgiai pillanatokban igencsak öblöseket böffent.
Miniszter létére tudhatná, társaságban sem szellenteni, sem böfögni
nem illik. A szép, igaz, tiszta szerelmet miért kell az utolsó
pillanatokban bemocskolni? Haláltusájában Ferdinánd miért
akarja magáévá tenni az agonizáló Lujzát?
A
Nemzeti művészei kitesznek magukért. Egyedül a Ferdinándot
megformáló Makranczi Zalán alakítása halványabb a többiekétől.
Színészi játékának nincsenek árnyalatai, darabosan mozog,
csak suttogni tud, vagy kiabálni. Bánfalvi Eszter Lujzája
csapongó kismadár, aki képes kemény döntéseket is hozni.
Miller muzsikust Hollósi Frigyes olyan kispolgárnak mintázza
meg, aki mindentől fél, férjként nem elnéző, de apaként
igencsak. Ellentétét, Ferdinánd apját Kulka János kozmikusra
nőtt szörnyetegnek ábrázolja, akiből kivesztek az érzelmek,
és csak az érdekei szerint cselekszik. A felkapott Vásáry André
von Kalb szerepében azt teszi, amit elvárnak tőle: női hangon
énekel. Básti Juli a fejdelem megunt szeretőjét, Hevér Gábor
az intrikus magántitkárt, Molnár Piroska Lujza egyszerű édesanyját,
Gáspár Kata a Lady szobalányát viszi fel a színre. Alföldi
rendezői furcsaságait leszámítva ez a hosszú előadás mégis
sodró lendületű, leköti a publikum figyelmét. A kedvező végkicsengéshez
hozzájárul még Forgách András új fordítása, amiben csak
egy-két argós kifejezésre kapja fel a fejét a nagyérdemű. Összességében
elmondható: ez az Ármány és szerelem nézhető darab, nem korbácsol
fel végletesen ellentétes indulatokat, csak úgy szőrmentén
borzolja a kedélyeket. (Felső képen: Makranczi Zalán és Básti
Juli; alsó képen: Markanczi Zalán és Bánfalvi Eszter.)
Dr. Petővári Ágnes
|
