vissza a főoldalra

 2010.11.12. 

A Seuso-kincs rejtélye
A Sotheby’s aukciósház elnöke a KGB ügynöke volt

1980-ban, éppen 30 évvel ezelőtt, meggyilkoltak egy fiatalembert. Egy leszerelés előtt álló sorkatonát. Bár gyanús lehetett volna, hogy három nappal a leszerelése előtt miért lenne öngyilkos valaki, de az akkori hatalom nem talált bűncselekményre utaló nyomokat. Noha a nép tudni vélte, hogy három ember lábnyomát rögzítették a Kőszárhegy melletti romos pincébe bemenet, ahol a holttestet megtalálták, s kifele már csak kettőét. Azután azt is sokan beszélték, hogy amatőr régész volt a felakasztott katona, sőt többen látták az általa talált kincsek egy részét is, amelyek leírása megegyezett a római kori lelet egyes darabjaival, amelyeknek a honvéd halálával nyoma veszett. Az áldozat Sümegh József, Polgárdi lakos volt, Pápán katonáskodott. A Polgárdi-Szabadbattyán Kőszárhegy térségben már 1878-ban éppen egy polgárdi lakos talált egy négylábú edénytartót, amelyet a Nemzeti Múzeumban őriznek, s a régészek a Seuso kincs-készlet egy darabjának mondják. Sümegh Józsefen kívül sokan foglalkoztak kincskereséssel, a meggyilkolt honvédnek is volt társa, Kolonics György, aki szintén egy pincében végezte, rejtélyes körülmények között, s rajtuk kívül még egy régészeti ásatáson dolgozó ismerősük is gyilkosság áldozata lett. Az elhunyt honvéd édesapja 1990-ben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez. Mivel a Legfőbb Ügyészség úgy ítélte meg, hogy a Katonai Ügyészség tíz évvel korábbi eljárása hiányos volt, az ORFK-t újabb nyomozásra utasította.

1990 és 93 között zajlottak rendőrségi vizsgálatok, az 1993-as New York-i per előkészítéseként is. A magyar államot Frank Koszorus amerikai ügyvéd képviselte, sikertelenül. A Sotheby’s által már 1990-ben negyvenmillió fontra értékelt kincslelet sorsát gyilkosságok és félelem árnyékolta be, a tanúk felkutatása nehezen ment, 1996-ban lezárták a nyomozást, bizonyító eredmény nélkül.  A nyomozás több ezer embert érintett. Sümegh nagyon sok emberrel találkozott: kapcsolatban állt gyűjtőkkel, dolgozott Budapesten, ahol kijárt az Ecserire, és katona is volt. Ebben a kapcsolati körben lehetnek azok az emberek, akik felelősek lehettek a haláláért. Feltételezték, az is motiválhatta halálát, hogy örökre el legyen némítva.

Nézzük, milyen értékről van szó? Nagy Mihály leírása alapján a IV. században, a Római Birodalomban készült Seuso-edények anyaga nagy tisztaságú ezüst. Egyes tárgyak mérete szokatlanul nagy, díszítésük igen gazdag. A nagy valószínűséggel esküvői ajándéknak készült együttes tálaló- és díszedényekből, valamint mosdókészletből áll. A leletegyüttes négy darabja 60-70 centiméteres átmérőjű tálat tartalmaz, amelyek súlya 8- 11 kilogramm . A legismertebb a „Használják a tálat Seuso és utódai” feliratú, amely vadászjeleneteket és egy vízparton lakomázó társaságot ábrázol Pelso (Balaton) felírással. Az Achilles- és Meleagros-tálak szintén figurális díszítésűek, míg a negyedik közepén geometrikus minták vannak. Az ötvösremekeket egy kézmosó készlet gazdagítja, két szintén geometrikus díszítésű kancsóval és egy kézmosó tállal. További darabok: az úgynevezett Állatjelenetes és a Dionysos-kancsó. Az előbbit a nyakától a talpáig 120 hatszögletű mezőre osztotta készítője, és a kis keretekbe emberalakokat, valamint 30 vadállatfigurát vésett. Az utóbbin nyolc függőleges sávban a bor és a vigasság istenéhez tartozó figurák sorakoznak. Egy ezüstdugós amfora és egy kúpos fedelű illatszertartó is az egykor gazdag nászajándék része. Végül a kincsek három egybetartozó darabjáról, a Hippolytus-készletről kell említést tennünk, amely két aranyozott ezüstvödörből és egy domborműves kancsóból áll. A kincsek tárolására, illetve a földbe való elrejtésére szolgálhatott a rézüst.

A Seuso-kincsek létezéséről 1990-ben szerzett tudomást a közvélemény, miután Lord Northampton a Sotheby’s aukciósháznak is felajánlotta megvételre.

 Elképzelhetetlen, hogy magánember ki tudta volna vinni a kincset úgy, hogy sem a szovjet, sem a magyar katonai elhárítás ne vette volna észre, hiszen Polgárdi térségében szovjet rakétakilövő-helyek voltak. A KGB-sek is foglalkoztak műtárgycsempészettel, de a hatalom megbízottaival együttműködve. Az áldozat pápai katonai parancsnoka is szóba került a meghallgatások során. Az angol nyomozati anyagokban az állt, hogy a Seuso-készlet összes darabja – a 14 ezüsttárgy és a rézüst, melyek 1978-1980 között kerültek ki az országból – átment Halim Korban libanoni műkereskedő kezén, aki nemegyszer megfordult Magyarországon, a Szovjetunióban pedig diplomáciai szolgálatot teljesített. Korban 1974-1980 között Bécsben élt, ahol a Hilton Szállóban üzlete volt, majd 1980-ban Londonba költözött. Londonban ikoncsempészésen bukott le. A libanoni műkereskedő baráti és üzleti kapcsolatban állt a szerb Anton Tkaleccel, akinek magyar felesége és anyósa Magyarországon élt. Tkalec szerepe nem tisztázott. Nem világos, hogy ő vitette-e ki a kincseket, vagy Halim Korban. A Seuso-kincsek első darabjait egy londoni galérián keresztül ajánlották fel Rainer Zietz régiségkereskedőnek. Ő Sir Peter Wilsonhoz, a Sotheby’s aukciósház egykori elnökéhez fordult, s érdekes, hogy az 1984-ben elhunyt szaktekintélyről csak évekkel a halála után derült ki, hogy Kim Philbyvel együtt a KGB ügynöke volt. Az, hogy Korban adta el a Seuso-kincseket, egy libanoni jegyzőkönyvből is ismert. Az első műtárgyért, amelyet 1980. november 19-én adott el, 43 ezer fontot kapott. Egy másik Seuso-edényre 70 ezer fontos ajánlatot tettek, a harmadikért pedig 1980. december 16-án 225 ezer fontot fizettek, illetve 525 ezer fontot érő üzletet is kötött. Miután mindez kiderült a vizsgálat során, és a dátumokat összevetették Sümegh József halálának időpontjával, a Scotland Yard is komolyan vette a magyar rendőrséggel való kapcsolatot. Az ügyet azonban lezárták, nem emeltek vádat, mivel nem fűződött hozzá angol érdek.

 Az ORFK 1990-1996 között nyomozást folytatott, majd a nyomozás 2000 októberében kezdődött új fejezetéről és eredményeiről, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vagyon- és műkincsvédelmi alosztályának ezredese elmondta, hogy állampolgári bejelentés alapján nyomoztak ismét a Seuso-kincsek ügyében. Az új fejlemény a néhai Sümegh József halálával függ össze: információik meg-erősítik az emberölés alapos gyanúját. Az adatok elvezethetnek az elkövetőkig is.  Az USA-ban a 90-es évek elején lefolytatott polgári per időszakában nagyon kevés tanú állt a rendelkezésre. A 2000-ben újrakezdődött nyomozás során – talán azért is, mert a korábbi félelmek oldódtak – könnyebb volt megszólítani az embereket. Volt olyan tanú is, aki korábban nem ismerte el, hogy hozzá is kerültek tárgyak Sümeghtől, 2000-ben viszont elmondta. Ilyen értelemben volt előrelépés. De még mindig féltek az emberek. Továbbra is várták olyan személy jelentkezését, akinek ezzel kapcsolatban megbízható információi vannak.

Az illegális műkincs-kereskedelemmel összefüggő ügyek nem egy-két év alatt tisztázhatók. Olyan zárt világról van szó, olyan kapcsolatrendszerről, olyan érdekazonosságról, amelyet megnyitni, megtörni nagyon nehéz.

Szenzációsnak látszó nyilatkozatot tett a Seuso-üggyel kapcsolatban Lelkes Ferenc. A férfi – aki jogerős börtönbüntetését töltötte a Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben Székesfehérváron – Sümegh József hajdani barátjának vallja magát. A Polgárdi lakos férfi már többször összeütközésbe került a törvénnyel. 1987-ben vagy 1988-ban Székesfehérváron értékesített egy Sümeghtől kapott Seuso-darabot volt barátnője közvetítésével. A körülbelül két kiló súlyú, peremén díszített Seusóért 150 ezer forintot kapott. A pénzből autót vásárolt. Úgy tudja, exbarátnője a 90-es évek elején balesetet szenvedett, „talán nem véletlenül”, mert másoknak is beszélt az „üzletről”.

 A Lelkes által csak „másik oldalként” emlegetett ismeretlen személyek, annak ellenére, hogy többször is megfenyegették, sőt figyelmeztetésként háromszor meg is verették, „bíznak” benne. Az utolsó verés akkor történt, amikor még szabadlábon volt. Mezőszentgyörgyön egy megbeszélt találkozóra várta ismerősét, amikor az autója előtt megállt egy másik kocsi. Négyen szálltak ki belőle, majd anélkül, hogy bármit közöltek volna vele, rátámadtak.

– Úgy megvertek, hogy csurom vér lett az arcom, a ruhám, szétment a szemem. Az ujjam is eltört, mert rácsapták a kocsiajtót.

Lelkes állítja: „nem dobott fel senkit” a rendőrségnek, nem érti, miért kapta az ütlegeket. A verés nyomai még mindig láthatók az arca jobb felén. Korábban kétszer szintén megverték, egyszer Fülén, a másik helyszínt nem említette. A titokzatos kapcsolatok – róluk továbbra sem hajlandó nyilatkozni – biztosra veszik, hogy ha eddig hallgatott, a jövőben sem mond el semmit róluk.