vissza a főoldalra

 2010.11.19. 

130 éve született a magyar sajtóapostol

Az elmúlt évszázad kétségkívül legnagyobb hatású magyar, de egyetemes jelentőségű katolikus keresztény személye Bangha Béla S. J. /*Nyitra, 1880. november 16. – †Budapest, 1940. április 30./ volt. A katolikus sajtó megszervezése és terjesztése, Magyarország és főként Budapest rekatolizációja, a Mária-kongregációk nemzetközi irányítása fűződik többek között a nevéhez. Mint szónok, író, szerkesztő és sajtóaktivista egyaránt nagy nevet szerzett magának, mind itthon, mind külföldön. Hithirdetőként bejárta Olaszországot, Németországot és a Balkánt, de számos előadást tartott Hollandiában, Észak- és Dél-Amerikában is. Ő alapította meg a Központi Sajtóvállalatot, a Magyar Kultúra folyóiratot, szerkesztette a Mária-kongregációk hazai, illetve nemzetközi lapját, a Katolikus Lexikon főszerkesztője, az Actio Catholica alelnöke, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője, de számos más nemzetközi kongresszus szervezője és irányítója, és több mint 80 könyv szerzője vagy társszerzője.

            Egyik legnagyobb műve, a Magyarország újjáépítése és a kereszténység 1920-ban, Kun Béláék véres, egyházellenes, emberellenes magyarságellenes kommünje után jelent meg a Szent István társaságnál. Ebben a munkában a szerző keresi az okokat, vajon mi vezetett Trianonhoz, mi vezetett beteg lelkű-testű Károlyi uralmához és az idegenek által vezetett véres diktatúrához. „Az alkotmányosságot merő jónak, a szabadság biztosítójának tekintettük s nem vettük észre, hogy az alkotmányosság csak keret, melyben minden jó, de minden rossz is elfér s a közszabadságokat egyre jobban kiterjesztő államnak vigyáznia kell, hogy a sok szabadság közt a maga létét is megtarthassa. A liberális jelszavak, a zsidók recepciója, a latin államok páholyainak irányában mozgó s nálunk azonnal elzsidósodott szabadkőművesség gyors elterjedése és a plutokrata-szabadkőműves-pánszemita uralom alá került sajtó Magyarország szellemi ábrázatát úgyszólva egy-két éven belül kicserélték, a nemzet gondolkodását és érzés¬világát a speciálisan szemita ízű logika és morál felé terelték. A nemzet védtelen lett belső árulóival, felforgatóival, a mérges miazmák terjesztőivel szemben. A liberális és plutokrata gazdasági éra fellendülése, mely értette a módját, hogy agrárállam létünkre a kormányzatot nagyipari és merkantil sínekre terelje, végzetes visszahatással volt az ipari proletariátus fejlődésére, melyet aztán ugyanazok szerveztek meg Marx és Lassalle elméletei alapján, akik a plutokrata indusztrializálás érdekében a proletariátust megteremtették. A szociáldemokrata mozgalom sokáig exotikus növény maradt hazánk földjén, minek élénk bizonyítéka, hogy még az utolsó háborúelőtti parlamenti választásokon se tudott egyetlen képviselőt sem behozni az országházba. Félelmetes nagyhatalommá nálunk a szociáldemokrácia szinte máról-holnapra erősödött és sokkal hamarabb nyílt alkalma azt a forradalmi átalakulást és proletárdiktatúrát megvalósítani, amit a szociáldemokrácia egész világirodalma 50 év óta a távol jövő boldog zenéje gyanánt tervezgetett, mint azokban a nyugati országokban, ahol ez a mozgalom évtizedek óta hihetetlen erőfeszítéssel és szívóssággal hódított el sok-sok talpalattnyi földet a polgári pártok elől. A magyar közélet fel sem ismerte a bomlasztó kórságokat, amelyek a nemzet testén rágódtak. Belefúrta magát a liberális doktrínákba s vakon követte, amit ennek nevében tőle a meghamisított közvélemény követelt. 67 óta a magyar országgyűlés sokszor a legmeddőbb közjogi-, személyi- és pártviták, obstrukciók, taktikák és egyéb játékok mutatványos bódéjává süllyedt alá; nagystílű nemzetépítő és nemzetvédő munkára, komoly szociális problémák megoldására, a nemzet erőinek céltudatos növelésére, a legjobb fejek és szívek harmonikus összemunkálására, a szociális népjólét, kulturális fejlődés és nemzetiségi béke megszilárdítására sokakban hiányzott a kellő műveltség, másokban a komolyság és önzetlenség.” Ezt követően a szerző megvizsgálja a két ártó izmust, a liberalizmust és a szocializmust és górcső alá veszi azok magyarországi hatásait. Sőt szól a szabadkőműves veszélyről is. „A liberális jelszó mindkét értelemben: filozófiai és gazdasági értelemben különösen egy szervezetnek: a szabadkőművességnek céltudatos működése folytán lett csaknem általános érvényűvé. Nem tartozunk azok közé, akik mindenütt és mindenben a szabadkőművesség kísértetét vélik felfedezhetni s névleg nem tartozunk azok közé, akik a szabadkőművességet a szatanizmussal tévesztik össze s azt hiszik, a szabadkőművességnél minden esetben a vallásgyűlölet a fő s a kereszténység elleni harc az öncél. Nem; nézetünk szerint itt is ugyanazzal a megkülönböztetéssel kell élnünk, mint a liberalizmusnál általában: a szabadkőművességben (legalább nagyon sok esetben) a lényeg a világnézeti és gazdasági önösség, az erkölcsi és vallási korlátok félrelökése az egyéni szabadság kiterjesztésének és a gazdasági érdekek hajszolásának útjából. A szabadkőművesség a legtöbb esetben elsősorban érdekszövetség: néhányak összeesküvése a többiek és a közösség ellen; ügyes és tehetős emberek összeállása abból a célból, hogy a hatalmi és vagyonos pozíciókat kölcsönös összejátszással magukhoz ragadják. A vallásellenességre, a «babonák» - értsd: lelkiismeret és tízparancsolat - félrelökésére, a sokat emlegetett «világosságra», «progresszióra», «szabad¬gondolkozásra» s hasonló dolgokra inkább csak mint eszközre van szükségük liberális elveik és praktikáik védelmében, igazolásában, érvényesítésében. De épp azáltal, hogy a liberalizmus védelmére s a liberalizmus alapján folytatott hódító hadjáratukra külön, szoros szervezetet alkotnak s a társadalom világnézeti félrevezetésére és gazdasági kizsákmányolására külön kartellbe lépnek, válnak a szabadkőművesek országos és világveszedelemmé; nem is említve azt a súlyosbító körülményt, hogy a szabadkőművesség fővezetése majdnem mindenütt a legkétesebb jellegű elemek kezében van s titkosan gyakoroltatik.”

            És mit állít Bangha páter a munkások szerveződéséről? A szegény tömegek becsapásáról? A szociáldemokratákról? „A munkásság szervezkedése s a szakszervezeti mozgalom azonban elfajult; defenzívából offenzívába ment át, még pedig nemcsak a tőke ellen, hanem a társadalom összes nem-munkás osztályai ellen, sőt maga az államrend, az erkölcs, a vallás, a világnézet ellen is. Az állam kebelén belől csakhamar külön állammá nőtt a szocialista szervezkedés s az államot utolérte büntetése azért, hogy még a szocialista szakszervezetek félelmetessé növekvő s maholnap állambontó hatalmának láttára sem sietett egészséges antiliberális és munkásvédő intézkedésekkel a társadalmi egyensúlynak és szolidaritásnak védelmére kelni, sem a keresztényszociális mozgalmat támogatni, amely mint magánvállalkozás egymagában, állami segítség nélkül erre a monstre-feladatra természetszerűleg túlgyenge volt. Az állam éppen abban bűnhődik, amiben vétkezett: miután az individualista kapitalizmust dédelgetve, elhanyagolta a társadalmi szolidaritás védelmét, ezt a védelmet, legalább a munkásosztályra vonatkozóan, átvette helyette a szocialista tábor. S minthogy ebben az államnak egyik legvitálisabb feladatát vette át, szinte természetes, hogy az államnak magának lett legveszedelmesebb konkurrensévé: állammá lett az államban.”

            Bangha Béla munkásságát főleg a Mária kongregációkra alapozta, őt tartották a Mária-tisztelet értelmi vezérének. Sajtószerzetet akart alapítani, de terve nem sikerült. A KSV fenntartására 1922-ben New Yorktól, Hollandián át, Mezőkövesdig kb. 100 városban tartott előadást. 1923. június 13-án a rendi generális egy nemzetközi titkárság megszervezésére Rómába rendelte, ahol megalapította a magyar kolóniát, és a Collegium Germanium-Hungaricum kápolnájában megszervezte a magyar miséket. Egy latin nyelvű folyóirattal az egész világ Mária kongregációit irányította. Tervezte egy sajtóegyesület felállítását is. Mint hithirdető bejárta Olaszországot, Németországot és a Balkánt. Nemzetközi kongresszusokat szervezett és irányított. 1925-ben hazatért, átvette a Magyar Kultúra és a Mária Kongregáció szerkesztését. 1928. július 26-ától 1935-ig a budapesti rendház főnöke lett. Egyik kezdeményezője és tevékeny résztvevője volt a Katolikus Akció (Actio Catholica) megszervezésének, és emellett tevékeny részt vállalt a nagy vallási és társadalmi mozgalmakban. 1931 és 1933 között szerkesztette és kiadta 4 kötetben a Katolikus Lexikont. 1933-ban Nyisztor Zoltánnal missziós körútra indult az Argentínában, Uruguayban és Brazíliában élő magyarok közé, de útját betegsége miatt félbe kellett szakítania.

1935-től egészsége erősen meggyengült, de szívós szervezete és akaratereje legyűrte a betegséget. Új erőre kapva a lehető legnagyobb lendülettel munkálkodott tovább, és ekkor születtek meg a legjelentősebb munkái, mint az Ijjas Antallal közösen írt 8 kötetes A keresztény Egyház története, a Világhódító kereszténység vagy a Keresztény unió. 1938-ban ő volt a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője, kiadványainak fogalmazója és fordítója, himnuszának (Győzelemről énekeljen, Hozsanna 280/B) szerzője.

1940. április 29-én Újpesten gyógyíthatatlan leukémiában hunyt el. Csaknem az egész ország gyászolta, a Szent István Bazilikából búcsúztatták, ahol Glattfelder Gyula püspök mondta a gyászbeszédet. A Kerepesi temető jezsuita sírboltjába temették el.