vissza a főoldalra

 2010.10.08. 

Boldogan egy kiszolgáltatott létben
Látogatóban a Réti Erika-Kiss Jenő színészházaspárnál

Réti Erika színművésznő Miskolcon született. 1962- 69 a Miskolci Nemzeti Színház, 1969- 79 a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1979- a kecskeméti Katona József Színház – ma már örökös - tagja. Díjak: Déryné-díj (1993), Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1996.), Katona József-díj (1998), Az évad színésznője (2002.), Aase díj (2002.), Az évad színésznője (2004.), Az évad színésznője (2009.) Bács-Kiskun Megye művészeti díj (2009.).

Fontosabb szerepek: Roxane (Rostand: Cyrano de Bergerac ), Stella (Crommelynck: A csodaszarvas ), címszerep (Feydeau: Osztrigás Mici), Lady Milford, Millerné (Schiller: Ármány és szerelem ), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom ), Polly (Brecht- Weill: Koldusopera ), Cecília (Kálmán: Csárdáskirálynő ), Ellen (Schisgal: Szerelem, óh! ), Corinna (Hervé: Nebáncsvirág ), Iduna (Burkhardt: Tűzijáték ), Nicole (Moliere: Az úrhatnám polgár ), Polgármesterné (Gogol: A revizor ), Nő (Gelman: A pad ), Doris (Slade: Jövőre veled ugyanitt ), Laura (Örkény: Macskajáték ), Elmira (Moliere: Tartuffe ), Ágnes (Pozsgai: Törődj a kerttel ), Martha (Albee: Nem félünk a farkastól ), Töttösy Melinda (Ábrahám-Kelér-Harmath-Szilágyi: 3:1 a szerelem javára), Maria Giannutri, a család feje (Pianosa: Mert a mamának így jó), Albequerque hercegnő (Victor Hugo: Királyasszony lovagja),Tanácsosné, városi özvegy (Wyspianski&Ady/Bodolay: A magyar menyegző), Karcsi néni (Pozsgai Zsolt: A szörny és a szép), Fruzsina házasságszerző (Moliere: Fösvény), Margret, a dada (Strindberg: Az apa),Irinoy grófné (Kálmán Imre: A cigányprímás), Ságiné ( Eisemann-Somogyi- Zágon: Fekete Péter), Ursula (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), Concetta, a dajka (Taviani-Morricone-Bodolay: Előre hát fiúk), Juno (Offenbach:Orfeusz az alvilágban), Luisa (Feydeau: Meglőttük a fényes sellőt), Anya színésznő (Ács János: Casanova nuova), Montague-né (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Margit királyné (Gombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő), Marcellina (Beaumarchais: Figaro házassága), Fejedelemasszony (Hervé: Nebántsvirág), Olivarez hercegnő (Schiller: Don Carlos), Nagymama, Farkas, A bolygók királya (Maeterlinck: A kék madár), Királynő (Huszka: Bob herceg).

 Kiss Jenő színművész 1944-ben született Görcsönyön. 1963- 64 a veszprémi Petőfi Színház, 1964- 69 a Miskolci Nemzeti Színház, 1969- 79 a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1979- 88 kecskeméti Katona József Színház, 1988- 93 a Radnóti Miklós Színház, 1993- 95 a József Attila Színház, 1995-től újra a kecskeméti Katona József Színház tagja – ma már örökös tag. Díjak: Jászai Mari-díj (1985), Katona József-díj (1998).

Fontosabb szerepei: Biberach (Katona: Bánk bán ), Író (Molnár: A testőr ), Wurm (Schiller: Ármány és szerelem ), Krogstad (Ibsen: Nóra ), Theseus, Oberon (Shakespeare: Szentivánéji álom ), Pickering (Shaw: Pygmalion ), Lingk (Mamet: Floridai öröklakás eladó ), Stengelhöh (Sternheim: A bugyogó ), Guilbert (Goethe: Clavigo ), Professzor (Sárosi: Rákfene ), Albert (Molnár: Olympia ), Nicia mester (Machiavelli: Mandragóra ), Sipos úr (László: Illatszertár ), Theophil Sarder (Mann: Mefisztó ), Gennagyij Panfilovics (Bulgakov: Bíborsziget ), Raszpuljev (Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála ), Színész (Miller: Közjáték Vichyben ), Csömöre bácsi (Tolnai: Végeladás ), Harry (Schisgal: Szerelem, óh! ), Bolsincov (Turgenyev: Egy hónap falun ), Francia király (Kacsoh-Heltai-Bakonyi-Kenessey: János vitéz), XIV. Lajos (Bulgakov: Moliere ), Miska főpincér (Kálmán: Csárdáskirálynő ), Solinus, Efezus hercege (Shakespeare:Tévedések vígjátéka), Szuper Károly (Győrei-Schlachtovszky: Bolygó király), Gremio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Forlipopoli őrgróf (Goldoni: Mirandolina), Willi, Csűrcsavar Olivér (Shakespeare: Ahogy tetszik), Juki (Szép Ernő: Patika), Sztagamber (Shaw: Szent Johanna), Podkaljokin (Gogol: Háztűznéző), Első demagóg, Első bizánci polgár, Második gyáros, Aggastyán (Madách: Az ember tragédiája), Ficsur (Molnár Ferenc: Liliom), Lasponya (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), Remigio (Taviani-Morricone-Bodolay: Előre hát fiúk), De Lessaque márki (Bulgakov: Álszentek összeesküvése), Cziegler (Gyurkovics: Nagyvizit), Monsieur de Sotenville (Moliere: Dandin), Dr. Bittner (Kiss Csaba: A Dög), Figaro (Beumarchais: Figaro házassága), Zeusz (Plautus: Amphitryon), Beppo (Heltai: Néma Levente), Petipon (Feydeau: Osztrigás Mici), Irnok (Goldoni: Chioggiai csetepaté), Tündérkirály (Ödön von Horváth: Mesél a Bécsi erdő), Montague (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ignác király (Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő), Bartolo (Beaumarchais: Figaro házassága), Joszip Zeljics (Ivan Kusan / Tasnádi István: A balkáni kobra), Őrnagy (Hervé: Nebántsvirág), Orlovszkij (Csehov: A Manó), Napóleon (Kodály: Háry János), Színész & Baritonista (Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!), Bruckner Szigfrid, a szavannák királya (Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok), Borbíró (Móricz Zsigmond: Úri muri) Disznópapa (Pozsgai Zsolt: Kecskeméti Kiskondás), Frascatti, had- és szépügyi miniszter (Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya)

Számtalan filmben szerepelt. (Pl.: VII. Olivér, Kéz kezet mos, A néma levente, Kisváros, Sose halunk meg, Egy éj az Aranybogárban, A pályaudvar lovagjai, Egri csillagok, A titkos háború, Kiválasztottak, Sacra Corona, Hídember, Csocsó, Alfa Rómeó és Júlia, Ébrenjárók, Csapd le csacsi, Felhő a Gangesz felett, Boldog születésnapot, Rinaldo, Szomszédok, Jó emberek, Megy a gőzös, Mázli, Hortobágyi legenda, Régimódi történet.)

 –Mi indította önöket a színészi pálya felé. Azt tudom, hogy Erika már három éves korában sikert aratott táncával a miskolci színházban.

 Réti Erika (R.E): Ezt szüleim elmondásából tudom, hiszen nem emlékezhetem erre. Gyakran elvittek színházba, s még hároméves sem voltam, amikor egyszer előadás közben előreszaladtam az orchesterhez, és elkezdtem táncolni, ahogy a színpadon táncoltak, s azt vette észre anyukám, hogy kis gyöngyvirágcsokrokat dobálnak a nézők, amit a színészeknek szántak. Ez egy zenés darab lehetett, és anyukám nagyon sokáig megőrizte ezeket a csokrokat. Valószínűleg ott dőlt el a sorsom. Akkor még divat volt, hogy a páholyokból virágot dobáltak a színészek lába elé. Most is előfordul, hogy egy-egy néző megajándékoz minket virággal fellépésünk után.

 –Erika, az ön nagymamája és édesanyja is amatőr színjátszó volt. Milyen darabokban léptek fel?

 R.E: Anyukám mesélte, hogy abban a borsodi faluban, ahol született, nagymamám énekelt, nagyapám pedig citerázott. Tehát már akkor csörgedezett a családban a művészvér. Édesanyám a kórházban ápolónő volt, és az ottani színjátszókör tagja, sőt főszerepeket is játszott. Emlékszem is arra, amikor Tamási Áron Énekes madár c. darabjában jelentős szerepet alakított.

 –Jenő egy Pécs melletti faluból származik. Milyen volt Görcsönyben a kulturális élet?

 Kiss Jenő (K.J.): Egy igazi baranyai faluban nőttem föl, s a nagyszüleim neveltek. A falusi ember tehetséges. A fiúk-lányok tudtak énekelni, táncolni, ünnepelni és mindenkinek volt humorérzéke. Igazi hangverseny volt, mikor a falu ifjai énekeltek a templomban. A mai napig emlékszem a szüreti mulatságok vidám hangulatára. Még színjátszó szakkör is volt. Görcsönyben található gróf Benyovszky Móric skót stílusú, hat körbástyás kastélya a templom mögötti dombon. 1945 után ezt a kastélyt kifosztották, kirabolták, de megmaradt a bálterem a kialakított színpaddal. Történt, hogy a Mágnás Miskát adták elő a falusi színjátszók. Elragadtatással néztem a Pixit és Mixit alakító Németh Jenőt és a Kaposi Jenőt – ők alsó-és felső szomszédjai voltak nagypapáméknak– , s ezt látva azt gondoltam: hát én színész leszek. Ez a két falusi ember nagyon tehetségesen játszotta a két grófot.

Még elemi iskolás voltam, mikor Szép Ernő : Az egyszeri királyfi c. művét adtuk elő. Nagymamám egy lepedőt tett rám palástként és papírból készült a koronám. Erről jut eszembe: amikor évtizedekkel később az Yvonne, burgundi hercegnőt próbáltuk Kecskeméten, amiben Ignác királyt játszottam, a próbákon nekem is egy papírkorona volt a fejemen.

 –Kamasz korukban mit válaszoltak arra kérdésre: mi leszel, ha nagy leszel?

 R.E.: A színház légköre teljesen elvarázsolt. Miskolc külvárosában laktunk szüleimmel, nagyszüleimmel egy házban, és én magam köré gyűjtöttem a gyerekeket, s előadásokat „rendeztem” az udvaron. A legelső ilyen „rendezésem” a Só c. darab volt, ami a Lear király meseváltozata. Ezt a mesét a gyerekekkel eljátszottuk a tornácon. Az első nézőink: a nagyszüleim, a kutyám és a cicám volt. A varázst a szüleimnek köszönhetem, akik színházrajongók voltak, ahova mindig magukkal vittek. Már az előadás előtt egy hatalmas drukk lett rajtam úrrá, pedig akkor még csak néző voltam. Eltakartam a szemem, s mikor felment a függöny, az számomra maga volt a csoda.

 –Színésznőként nem illant el ez az illúzió? Akkor, mikor érezte a színészi munka terhét és az intrikákat?

 R.E.: Ez a varázs a mai napig él bennem, pedig lassan 50 éve vagyok a pályán. A Miskolci Nemzeti Színház egy csodás teátrum, és a mai napig érzem az illatát. Tizenkilenc éves koromig kellett várnom arra a pillanatra, amikor játszhattam a színpadon. Akkor kezdték el Miskolcon a revüoperettek bemutatását, és ezekhez kerestek táncosokat. Jelentkeztem, és Ruttkai Ottó – Éva bátyja –igazgató fel is vett. Rögtön jeleztem színészi ambícióimat is. Az igazgató felesége, Lóránt Hanna meg is jegyezte, hogy megszületett a mi új naivánk. Még az első évben eljátszottam – nadrágszerepként – a Twist Olivér címszerepét. Több fiúszerepem volt, így Wendauert játszottam a Pál utcai fiúkban. Első szerepeim közé tartozik Az ember tragédiájából a virágáruslány. Arról az előadásról van szó, amelyben Básti Lajos volt Ádám és Zolnay Zsuzsa volt Éva.

 –Említette Básti nevét. Az akkori legendás, tehetséges színészek kikövetelték maguknak a tiszteletet?

 R.E.: Ezt nekik nem kellett kikövetelni. Olyan kisugárzása volt pl. Básti Lajosnak, hogy mi kezdők szájtátva csodáltuk alakításait. Amióta tagja voltam a színháznak, én-ha tehettem- , szinte minden nap bent voltam. Végignéztem a próbákat és az előadásokat is. Miskolcon játszottak még olyan nagy színészek, mint Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Sztankay István és Darvas Iván. Láttam azt az előadást, amiben Latinovits és Ruttkai egymásba szeretett, ez volt az Ilyen nagy szerelem. Latinovits Rómeó-alakítása is legendás volt.  

–Jenő hogyan lett a tagja az Építők Sztanyiszlavszkij Művészeti Stúdiójának?

 K:J.: Szüleim kaptak Pesten lakást, és felhoztak a fővárosba. A falusi tájból, a rétből, a dombokból csak egy Majakovszkij utcai erkély maradt nekem…Majd kiköltöztünk Budafokra. Még gimnazista voltam, amikor olvastam egy hirdetést az újságban, és így jelentkeztem az Építők Sztanyiszlavszkij Művészeti Stúdiójába, ahol olyan, később ismert művésszé vált fiatalok is megfordultak, mint Szegedi Erika, Meszlényi Judit, Tahi Tóth László, Vajda László. Ekkor már érlelődött bennem a színészet iránti vágy. Az Esti Hírlapban olvastam, hogy a veszprémi színház ösztöndíjasokat keres, felültem egy motorbiciklire és soha többet nem mentem haza. Így kerültem egy igazi nagy kőszínházba segédszínészként. Első szerepem a Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. darabban volt a Második úr. A legnagyobb vidéki színészek játszottak körülöttem, pl. Tánczos Tibor, Medgyessy Mária, Nagy Attila, Lelkes Dalma, Szabó Ottó, Spányik Éva.

 –Nem is próbálkozott a Színház-és Filmművészeti Főiskolával?

 K.J.: Dehogynem! Ötször is…Még a Sztanyiszlavszkij Művészeti Stúdióban kiderült egy darab kapcsán, hogy karakterszerepekre vagyok predesztinálva. És így menthetetlenül színpadra kerültem. A főiskolai felvételiken túljutottam az első-második rostán, de a gondot az jelentette, hogy nem tudtam jól verset mondani. Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nem lehet megítélni azt, hogy valakiből jó színész lesz-e abból, miként szaval.

 –Sokat lehetett arról olvasni, hogyha valakit hirtelen bedobnak a színházban a „mély vízbe” ún. keszon-betegséget kap, s nem tud megbirkózni a népszerűséggel.

 K.J.: Engem ez elkerült, mert kezdetben kisebb szerepeket kaptam. Németh László Nagycsalád c. darabjában csupán annyi volt a szövegem: „néhány bordát hozzáragaszthatunk”. Ennek az előadásnak olyan nagy sikere volt, hogy a Vígszínházba is elvitték. Igaz, voltam Csongor is, de az a szerep nem volt nekem való.

 –Egyszer sem vetődött fel önökben: kár, hogy nem végezték el a főiskolát?

 R. E.: Én is jelentkeztem a főiskolára, Tatjana levelét mondtam az Anyeginből, de valószínűleg nem jól, mert nem vettek föl. Ezt nem bántam, mert tagja voltam akkor már a Miskolci Nemzeti Színháznak. A színpadon tanultuk meg a mesterség fortélyait. Úgy gondolom: a gyakorlatban sokkal jobban meg lehet tanulni a színészetet. Sokan úgy jönnek ki a főiskoláról, hogy nem találják a helyüket a színpadon. Az viszont igaz, hogy mivel nem vagyunk főiskolát végzett pesti színészek, így nem játszhattam rádiójátékokban, és kevés tévéfilmszerepre kértek fel.

 K.J.: Nem attól lesz valaki nagy színész, hogy elvégzi a Színművészetit. Dajka Margit, Kiss Manyi, Ruttkay Éva, Tolnay Klári, Somlay Artúr, Darvas Iván, Kállai Ferenc, Tomanek Nándor, Latinovits Zoltán, Rozsos István és Tordy Géza sem akadémiát, sem főiskolát nem végzett, de nem mondhatjuk el róluk, hogy ez hátrányukra vált. Amikor a Pesti Vigadóban átvettem a Jászai-díjamat, jelen volt Szinetár Miklós. Megkérdeztem tőle: „tanár úr. Nem kéne beiratkozom a főiskolára?” A válasz: „majd ha érdemes művész leszel.”

 –Magyar Tímea, fiatal színésznő mesélte, milyen jól esett neki, hogy Erika mellé állt, mikor még kezdő volt Kecskeméten. Önnek is volt ilyen patrónusa?

 R.E.: Nem volt, nagyon sokáig egymagam voltam. Arról sem tudok, hogy lettek volna irigyeim, szinte csak a szépre, jóra tudok emlékezni.

 K.J.: Negyvennnyolc éve vagyok a pályán, s el kell mondanom, hogy Verebes Istvánon kívül senki nem segített nekem. Ez már Kaposvárott volt. Feleségemnek is sokat köszönhetek, aki az egész színészet titkát számomra azzal fejtette meg, mikor azt mondta nekem: „mindig arra gondolj, amit mondasz.”

 R.E.: Volt egy közös jelmondatunk, amit a Cyranóból vettünk: „tölgy nem vagyok/nincs bükk-természetem/de egyedül növök/habár magasra nem.”

 –Visszaérve Miskolchoz: ez a város a beszélgetésünk témáját tekintve azért is jelentős, mert itt találkoztak először.

 K.J.: Hat évig voltunk szó szerint barátok, s még az uzsonnánkat is megosztottuk egymással.

 R.E.: Közben férjhez mentem és megszültem Viktória lányomat. Sajnos házasságom három év múlva elég gyorsan tönkrement. Jenővel pedig megbeszéltük magánéleti problémánkat. Tehát kezdetben ez lelki vonzalom volt. Egyszer elmentünk tájolni Egerbe és egyszer csak azt vettük észre, hogy megfogtuk egymás kezét és azóta sem engedtük el. Ennek már 40 éve.

 –Kaposvárra miért mentek tovább?

 R.E.: Azért, hogy a pályánkon előrelépjünk. Miskolcon nyolc év után lettem segédszínész, ami már rangot jelentett. Ahhoz, hogy megszerezzük a színészi státuszt, el kellett szerződnünk. Kaposvárott lettünk tehát papír szerint is színészek. A helyi színházhoz jött akkor Zsámbéki Gábor, Szőke István, Verebes István rendezni. Szőke István rendezte azt a Cyranót, amiben Roxánt játszottam. Nagyon hálás vagyok, mert sikerült neki „felszabadítani” engem a félelmeim, gátlásaim alól a színpadon. Magtanított arra, hogy a színpadon csakis a legmélyebbről jövő érzések és gondolatok hatnak őszintének.

 –Egy vidéki színész szinte az összes műfajban kipróbálhatja magát. Melyik áll közel önökhöz?

 R.E.: Jenőt alkata eleve a karakterszerepekre predesztinálja. Így neki könnyebb volt. Én naívaként indultam, és sokat harcoltam azért, hogy ne csak szubrett szerepeket kapjak. Szóltam is Zsámbékinak, hogy szeretnék prózai darabban játszani. Egyetlen egy szerepálmom volt, a Roxán, amit úgy kaptam meg végül, hogy nem is rám osztották ki. Akit kiírtak erre a szerepre, gyereket várt, s ezért nem vállalta, s helyébe jöttem én. Ezután viszont a karakterszerepeket lettek a kedvenceim.  

– Mit gondoltak kezdetben a színházi kritikákról?

 K.J: Akkor még fontosnak tartottuk a kritikát, ma már más szemmel olvassuk.

 R.E.: Tartottunk a rosszindulatú kritikusoktól - mert sajnos köztük ilyenek is voltak -, pedig olyan nagy szükségünk volt a visszajelzésekre. Azért őrzünk egypár boldogítót is.

 –Jenőnek is volt egy meghatározó szerepe egy Bulgakov-darabban.

 K.J.: Gennagyij Panfilovicsot játszottam a Bíborszigetben. Ez a darab arról szólt, hogy a hatalom engedélyezi-e az előadást. Szerep szerint egyfolytában jelen voltam a színpadon és valóban nagy sikert arattam. Az Állami áruház Dániel kartársa is egy ilyen sikeres szerepem volt.  

–A ’60-as évek derekán mennyire volt társadalmilag és anyagilag megbecsülve egy vidéki kezdő színész, s mi a mostani helyzet?

 K.J.: Nagyobb rangot jelentett ez a hivatás, mint mostanában. Pénzzel nemigen foglalkoztunk, mert az életünk a színház és a színészház között zajlott.

 R.E.: A vidéki színészt kárpótolja az, amit nem biztos, hogy egy fővárosi kollegánk megkap: a város szeretete. Harminc éve lakunk Kecskeméten, és ez a szeretet nap-mint nap megnyilvánul.

 K.J.: Nem vagyunk Kecskeméten „sztárok”, de komolyan vesznek bennünket, és népszerűek vagyunk.

 –Mondják, mára a színházak elbúvárosodtak, mi erről a véleményük?

 R.E.: Ezzel nem értek egyet. Az emberek nagyon vágynak a kikapcsolódásra, az igényes szórakozásra, és mi legalább egy estére fel tudjuk oldani őket szorongásaikból. Ezekben a nehéz, válságos időkben ez a feladat a mi küldetésünk is. A zenés, vidám darabok, a felnőtteknek szóló mesék azok amelyek kikapcsolnak, felüdítenek. De nagyon lényeges, hogy minőségi előadások szülessenek. A kecskeméti színház vezetésének jeles műsorpolitikáját bizonyítja, hogy teltházakkal játszunk, mind a zenés, mind a prózai, drámai előadásainkon is.

 K.J.: A pillantás a hídról c. drámát fogjuk játszani ebben az évadban, és már most jelentkeznek rá a nézők. A tavalyi évadban hónapokkal előre minden jegy elkelt a színház előadásaira. Nem csak a zenés darabokra, hanem a stúdiószínpad kísérleti előadásaira is. Ez világosan jelzi, hogy Cseke Péter igazgató úr nagyon jó színházat vezet Kecskeméten.

 –Mi most általánosságban egy színház funkciója?

 R.E.: Ennek meghatározása az igazgatók feladata. Természetesen fontos, hogy az önmagunk által támasztott igényességnek is megfeleljünk. A szórakoztatáson és az együttgondolkodáson kívül fontos a katarzis is és, hogy jó és kellemes gondolatokkal távozhassanak a nézőtérről.

 K. J. : És, hogy az előadás hatása, élménye ne csak a „buszmegállóig” tartson.

 –Ha már az igényességet említette. Adtak már vissza szerepet azért, mert ennek a követelménynek nem felelt meg a rendező?

 K.J.: Erikánál is elő fordult egyszer, de én már kétszer visszaadtam szerepet a rendező személye miatt. Egyszerűen: nem voltunk egy hullámhosszon, finoman szólva. Jól tettem, mert ha valaki csak muszájból dolgozik, abból semmi jó nem sikeredhet. Negyvennyolc év alatt elég sok „furcsa” rendezővel találkoztam. Voltak olyanok, akik hivatalos úton, megnéztek egy-egy külföldi előadást, és azokat egy az egyben „átültették” hazai színpadokra. Előfordult, hogy egy fővárosi igazgató-főrendező megkérdezte az általa rendezett darab szereplőjétől, ugyan mondja már meg neki, hogy mi a darabnak a vége, mert neki fogalma sem volt róla. Remélem, hogy ennek a korszaknak lassan vége…

 –Azt el lehet mondani, hogy minden szerep egy megújulás?

 R.E.: Inkább úgy mondanám, hogy minden szerep újrakezdés. Úgyhogy elmondhatjuk ,ennyi év után egyre fiatalabbak leszünk.

 K.J.: Ez egy mesterség is, így „megszületik” az az érzés, ami az adott színpadi szituációhoz szükséges. Az nagyon ritka, amikor a színész és a szerep találkozik, azt külön meg kell köszönni a sorsnak.

 –Negyvennyolc éve játszanak színpadon. Sokkal nagyobb rutinnal, kevesebb félsszel, drukkal mennek ki már a színpadra?

 R.E.: A stressz idővel – a felelősségtudat növekedésével– inkább erősödik, hiába van rutinod egyre nagyobb az elvárás magaddal és a közönséggel szemben is. A tanulási folyamat pedig sosem fejeződik be.

 –Majdnem öt évtizeden keresztül estéről estére más-más ember bőrébe bújnak be, játszanak. Ehhez az kell, hogy valahol belül, még gyerekek maradjanak?

 K.J.: Pontosan. Meg kell őrizni a gyermeki naivitást, mert nagyon veszélyes pálya a miénk. A stressz idő előtt, egyszerűen elégeti, a sírba viszi a színészt. Még az igazi csodák is, Bajor Gizi, Csortos Gyula, Kiss Manyi, Ruttkai Éva, Pécsi Sándor sem tudták megélni a 70. életévüket.

 –1979-ben mindketten Kecskemétre szerződtek. Miért pont oda?

 R.E.: Reviczky Gábor, aki már Kaposvárott jó barátunk volt, elcsábított minket Kecskemétre. Reviczkynek igaza volt, mert ez egy csodás város, élhető, otthonos, szereti a színházát és erős benne a lokálpatriotizmus. Gyönyörű a kecskeméti színház épülete, s ha belépek, úgy érzem magam, mint egy gyönyörű kastélyban. Kecskeméten letelepedtünk, felépítettük otthonunkat, így minden ide köt minket.

 –Jenőnek melyik volt az első filmszerepe?

 K.J.: Ez az Alfa Rómeó és Júlia volt, amiben a harmadik rendező asszisztens szerepét játszottam. Pesti színházi szerződéseim után a nagyobb ismertség által felkértek nagyobb filmszerepekre is. Szerepet kaptam tévésorozatokban is. De volt egy népszerű reklámom is. A tévéjátékok jócskán megfogyatkoztak, és a megélhetés is szinte veszélybe került, már nemigen idegenedik senki a reklám-felkérésektől.

 R.E.: Nekem a színészet a hivatásom, de számomra fontosabb a család. Néhány éve Kecskemétre költözött a lányom a gyermekeivel, az egyetemista Mátéval és a tizenkilenc éves ikrekkel, Ádámmal és Dalmival. Nagyon boldog vagyok, hogy így együtt van a családunk, de ezután a mi életcélunk az is, hogy megtanítsuk és segítsük őket „repülni”.

 –Egyik gyerekből sem lett színész?

 K.J.: Én szerettem volna, ha Gergő fiunk ezt a pályát választja, de ő gondolkodóbb elme, és az újságírás mellett döntött, a Magyar Hírlapnál dolgozik. Viktóriában volt hajlandóság a színészetre, de aztán az anyaság hivatását választotta.

–Nagy vihart kavart a lapokban, mikor Cseke Péter lett a színház igazgatója. Fideszes színházról cikkeztek. S arról, többen elhagyják a teátrumot.

 R.E.: Ez így nem igaz. Csupán azok távoztak – nem sokan–, akik szorosan kötődtek az előző igazgatóhoz.

 –Mi jellemzi jelenleg a kecskeméti színházat, milyen a légkör?

 K.J.: Nagyon sok a színházban a feladat, így szerencsére „ nincs idő” áskálódni a másik ellen. Cseke Péter ajtaja mindig nyitva van, s bármilyen ügyben felkereshetjük. Miután ős is „kolléga” nagyon is egy nyelvet beszélünk.

 –Miben kéne változni a magyar színházi életnek, hogy jobban megbecsüljék a színészeket?

 K.J.: Úgy érti, milyen legyen a jó színház ?

 R.E: Olyan, mint a miénk most!

Medveczky Attila