|
 2010.10.29.
Szükség van a visegrádiak
szolidaritására
Idén
augusztusban ünnepelte 30. születésnapját a lengyel
Solidarnosc. A Szolidaritás Független Szakszervezet és hatalmas
tömegmozgalom Lengyelország újabb történetének egyik meghatározó,
a lengyel nemzet életére máig kiható szerveződése volt. Októberben
Varsóban a Szolidaritás emlékkonferenciáján felszólalt Kiss
Gy. Csaba művelődéstörténész, egyetemi docens is.
– Ezt a konferenciát a mostani Szolidaritás
szervezte?
– Nem, hanem az Európai Unió varsói képviselete, mert
az volt a cél, hogy a konferenciának EU-s jelentőséget
adjanak. Ezért tartott előadást a rendezvényen José Manuel
Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
– Kiket hívtak meg Barrosón kívül Varsóba
erre a konferenciára?
– Ezen a kétórás tanácskozáson a visegrádi négyek,
illetve az egykori szocialista tömb országai képviseltették
magukat. Részt vett a konferencián Tadeusz Mazowiecki, a szabad,
demokratikus Lengyelország első miniszterelnöke, Markus Meckel,
az NDK utolsó külügyminisztere, Alexandr Vondra cseh védelmi
miniszter, Ján Čarnogurský volt csehszlovák miniszterelnök,
az egykori magyar ellenzéket pedig én képviseltem.
– Ön, aki 2005-ben megkapta a Szolidaritás-emlékérmet,
tehát régebbi a kapcsolata ezzel a szakszervezettel. Nem tudom,
hogy esetünkben ez a szó, vagy pedig a mozgalom a helyes?
– A Szolidaritás egy olyan nemzeti mozgalom volt, amely
jogi, formai szempontból szakszervezetként született meg.
November 11-én lesz a 30. évfordulója annak, hogy Lengyelországban
a bíróság bejegyezte a Szolidaritás Független és Önigazgatású
Szakszervezetet, ebből 1981 elejére tízmilliós tömegmozgalom
lett.
– Egyes vélemények szerint a kádári
magyar tömegtájékoztatás igyekezett a kevésbé rokonszenves
kicsengésű szakszervezet szót tudatosítani a közvéleményben.
–Az akkori magyar politika és tömegtájékoztatás
nagyon megdöbbent ettől az eseménytől. Igaz, a szakszervezet
fogalmát lejáratták nálunk, de a politikában kicsit is járatosak
tudták, hogy itt egészen másról van szó, ez a munkavállalók
igazi képviselete. A Szolidaritás létrejöttének – s erre
kitértem előadásomban – egyik fő jelentősége: feltárta a
kommunista rendszer alapvető hazugságát, azt, hogy a párt úgymond
a munkások nevében uralkodik. 1980-ban, Lengyelországban épp a
munkások mondtak nemet a rendszerre, és követeltek önálló képviseletet.
Mindez az 1956-os magyar munkástanácsokra emlékeztet. Hatalmas
propaganda hadjáratot indítottak akkor a Szolidaritás és a
lengyelek ellen Magyarországon. 1980 és 1982 között naplót
vezettem, ami könyv alakban 1997-ben jelent meg Lengyel Napló címmel
Miskolcon. Ebben a műben leírtam azt, hogyan reagáltak a
lengyelországi eseményekre Magyarországon, mit írt akkor Bolgár
György, E. Fehér Pál és a többi gyászmagyar.
– Miként reagált rá pl. Bolgár György?
– Írásaiknak az volt a lényege, hogy a lengyelek lusták,
nem akarnak dolgozni. E. Fehér Pálnak megjelent egy írása az
Élet és Irodalomban, amelyben a katyni tragédiát a németeknek
tulajdonította. Szerinte a lengyelek képtelenséget állítanak,
amikor azt mondják, hogy a szovjetek tették. Az összes hangadó
propagandista lenézte a lengyeleket, sértő módon írtak, gyalázkodóan
beszéltek róluk. Talán a nyilasok beszéltek hajdan olyan
megvető módon a lengyelekről, mint akkor a kommunista magyar tömegtájékoztatás.
Tudtommal Hajdú János – Durayt újra letartóztatták az ő
cikke miatt Csehszlovákiában – boldogan hajlongott a képernyőn,
mikor közölte: Jaruzelski tábornok végre rendet teremt
Lengyelországban. Sajnálatos, hogy az akkori magyar véleményformálók
és politikusok közül senki nem kért bocsánatot mindezért.
– A Kádár-elitnek megbocsátották ezt a
viselkedését a lengyelek?
– A lengyelek számára nem a magyar visszhang volt a döntő.
Ők erről nem sokat tudtak, nem került be a köztudatba. A mi
dolgunk, hogy minderre emlékezzünk, tudjuk, kik voltak, mit írtak.
Erről nem is beszéltem most Varsóban.
– Említették a mostani konferencián a
katolikus egyház és a Szolidaritás kapcsolatát.
– Igen, jómagam is szóltam arról, hogy ez a
szakszervezet keresztyén értékrendet képviselt. Megdöbbent a
nyugati világ, mikor látták, hogy az okkupációs sztrájk részvevői
vasárnaponként a gyárak udvarán szentmiséken vesznek részt,
és a kereszt az ellenállás egyik jelképe.
– Ezen a rendezvényen nem vett részt
senki, aki 30 évvel ezelőtt fontos szerepet vállalt a
mozgalomban?
– De igen, fölszólalt egy hölgy is, egykori
villamosvezető, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a sztrájkhullám
idején leállt a gdanski villamosközlekedés.
– Ahogy említette, a visegrádi országokat
is képviselték ezen a konferencián. Mennyire ismerjük egymás
történelmét, irodalmát, művelődéstörténetét? Az a gyanúm,
hogy pl. az USA történelmét jobban ismerjük, mint pl.
Lengyelországét.
– Helyes a meglátása. Többször beszéltem már arról,
s Varsóban is elmondtam, hogy alig ismerjük egymás történelmét.
Továbbá azt is, hogy 1956, 1968 és 1980 összetartozik, és
ezek a dátumok hiányoznak a közös európai emlékezetből. Közös
feladatunk, hogy elérjük: a közép-európai szabadságtörekvéseket
az európai történelem szerves részeként tartsák számon az
utódok.
– Ön többször közép-európai összetartozásról
beszél. Tudjuk, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok feszültségekkel
teljesek. Mi jellemzi pl. a cseh-lengyel, vagy a szlovák-lengyel
kapcsolatokat?
– A magyar-szlovák kapcsolatoknak a kormányváltások óta
kedvezőbb a közege. Jobb lehet a két ország egymást közti
viszonya a Fico-kabinet bukása után. A Gyurcsány-éra alatt a
magyar-lengyel kapcsolatok mélypontra jutottak, a csehek viszont
az elmúlt években Lengyelországgal nagyon jó baráti viszonyt
alakítottak ki. Az egyik lengyel lap úgy fogalmazott például,
hogy most már a csehek és a lengyelek az igazi barátok. A szlovák-lengyel
kapcsolatok se rosszak, Szlovákia igen komoly erőfeszítéseket
tesz annak érdekében – például a krakkói szlovák főkonzulátus
– , hogy jobban jelen legyenek lengyel nép közegben, a magyar
konzulátust pedig 2009 szeptemberében bezárták.
– Barroso beszélt-e arról, hogy a
Szolidaritás 1980-as megalakulása annak a függetlenségi láncnak
a része, melynek első szeme az 1956-os magyar forradalom és
szabadságharc?
– Az EB elnöke Európa másik sarkából való, őt a
nyugati 68 érinthette
meg. Az volt a benyomásom, hogy igyekszik pótolni lemaradását
térségünkkel kapcsolatban, a három láncszemet, Budapest, Prága
és Gdansk összetartozását ő is említette. Ezen kívül arról
beszélt, hogy a szolidaritás, az összetartozás, mint érték
mennyire van – és legyen – jelen az EU-ban.
A szolidaritás közösségi érték, tehát létezésének
alapja közösségek megléte. Úgy látom, hogy az EU olyan
gazdasági és politikai közösség, amiből hiányzik a közös
értékvilág, következésképpen a közös értékalapú
gondolkodás és politizálás.
– Ezt a felvetést mennyire helyeselte a többi
felszólaló?
– Ezzel, gondolom, mindenki tisztában volt, senki nem
tagadta, hiszen a konferenciát a szolidaritás szelleme határozta
meg. Az is belejátszott talán, hogy a közép-európai felszólalók
mind részt vettek a demokratikus ellenállásban, közös múlt
összekötött minket.
– A lengyel tömegtájékoztatás tudósított
erről az eseményről?
– Igen, ezt a kétórás vitát felvette az egyik televízió.
Nem zártkörű konferenciáról volt szó, hiszen a közönség
sorában a publicistákon kívül igazán nagy számban az európai
kérdésekkel, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó egyetemisták
voltak. Így ez a konferencia a jövő nemzedékének szólt. A
fiatalok nagy érdeklődéssel figyelték a beszédeket, s nekem
az az előnyöm is megvolt, hogy lengyel nyelven szólaltam föl.
A külföldiek közül rajtam kívül Čarnogursky beszélt
lengyelül.
– Öntől idézek: „az emlékezés a
nemzeti önazonosság alapja, amely nélkül európai identitás
sem létezik.” Milyen erős a lengyeleknél a nemzeti önazonosság?
Mennyire ismerik a Szolidaritás történetét?
– Idén három hónapig voltam Lengyelországban, s azt
tapasztaltam, még most is erős a lengyelekben a nemzeti múlt
emléke, biztos az önazonosság, pedig a globalizáció ott is előretört.
A vallásosság szerepe is jelentős a lengyel identitásban. A
lengyelekben él a múlt, ismerik a történelmüket. A Szolidaritásra
pedig úgy tekintenek vissza, mint a lengyel függetlenségi
harcok egyik győzelmes állomására. Mindezt el kell választani
attól, hogy a Szolidaritás elitje az elmúlt két évtized
politikai küzdelmeiben több pártra szakadt.
Medveczky Attila
|
