2010.10.29.

A megmaradás első lépése

A mai problémaözönben, a nemzetállam alapjainak lerakása közben azt hiszem, nem tévedek, ha csak látszólag jelentéktelennek és veszélytelennek minősítem Konrád Györgynek azt a szánalmasnak ugyan szánalmas kísérletét, amely a Der Spiegel után most már a Le Monde című francia világlapban is folytatódik. Konrád a magyarság rossz hírét költi, burkoltan ugyan, de bűnös népről beszél, és azt híreszteli, hogy fél. Az egyszer már gyanús körülmények között az országból kiköltözött író most bejelenti, hogy 77 éves korában a kivándorlás gondolatával foglalkozik, mert idehaza elviselhetetlen az élet, a demokrácia megszűnik, Orbán Viktor diktatúrát vezet be. A tényállás ezzel szemben az, hogy a választási, majd az önkormányzati választás eredménye határozottan tervbe vette néhány privilégium megszüntetését. Ezek a privilégiumok eddig Konrádnak és osztályának, mondjuk törpe kisebbségének örökösnek hitt, „megbonthatatlan” és a holokausztmítoszra épített tulajdonai és haszonélvezetei voltak.

Magukkal az állításokkal, a Konrád által kivándorlásra kényszerítő társadalmi tényekkel, amelyek az írót erre e lépésre unszolják, nem érdemes sokat bíbelődni, mert a lényeg nem ezekben van. Konrád szabályszerűen hazudik, amikor a Le Monde tudósítójának azt mondja, hogy az értelmiségiek az állami lehallgatástól való félelmükben kimennek a parkokba, amikor bizalmas politikai közléseket akarnak kicserélni, és a városban, Budapesten a félelem légköre az úr. Ez módfelett rosszindulatú rágalom a mai kormányzat ellen és a végtelen türelem elleni merénylet. A végtelen magyar türelem ugyanis megengedi a nagyhatású kereskedelmi televízióknak a kormány jó intézkedéseinek folyamatos, cinikus aláásását, a dolgok rosszindulatú beállítását, a rémhírterjesztést. A TV2 nevű magyarellenes műintézmény a kolontári elöntés óta minden este az egyszer felvett katasztrófaképeket mutatja, a hömpölygő áradatot, és a lakosság vagyonának megőrzését szolgáló szigorú rendőri intézkedéseket a helyi lakosság zaklatásaként állítja be. Holott az a lakosság és az üresen maradt házak vagyonát védi a fosztogatóktól, a bűnözőktől. A magyarság, az önkormányzati választáson 75 százalékossá vált óriási többség elnézi Bolgár Györgynek a Klub Rádióban a szervezett magyarellenességet. A kormány és Orbán elleni ravasz aknamunkát, a zsidó sejpegést. Még csak figyelmeztetést sem kaptak a szerkesztők és a kifejlesztők a minden kereskedelmi csatornát elöntő szennyáradatért, a pornográfiáért. A Népszava, a „168 óra”, a Népszabadság és egyéb lapok Kádár-Aczél és Gyurcsány-Kóka-Bajnai nosztalgiáját gargarizálnak, oda se neki. A tény az, hogy a liberális múlt mérges gáz telepei ma is érintetlenek, s az akadémiai és egyetemi osztályok, fakultások, tanszékek, egész intézmények vezetése is a kezükben összpontosul. Miről beszél hát Konrád?

A lényeg magában a bejelentésben van. A világközvéleményt felszántani hivatott bejelentés lényege a személy státuszában, származásában, nemzetközi tekintélyében, illetve ennek a mai magyar rendszerhez fűződő viszonyában van. Konrád György nem mint az SZDSZ egyik alapítója, nem mint a megbukott MSZP-SZDSZ egypetéjűség alapembere, hanem mint a magyar zsidóság reprezentánsa teszi ezt a bejelentést. Konrád attól tekintély, hogy zsidó, hogy magyar zsidó. Ettől várja, hogy Ahmadinezsádtól Simon Pereszig, New Yorktól Berlinig mély megütközést és természetesen Orbán rendszerével, a magyar keresztény rendszerrel szemben ellenérzést keltsen.

Konrád tekintélyének alapját egy kisregénnyel, az „A látogatóval” vetette meg. Regényét, amelyet sokáig nem adtak ki, s amely valóban értékes irodalmi mű, a magyar irodalom komoly értékei között lehet számon tartani. Ez a mű még semmit nem árult el a későbbi Konrádból, ez egy magyar író magyar műve volt, egy kis remekmű. A tekintély nagybirtokát, latifundiumát első tartós kényszerű külföldi tartózkodása során, nemzetközi pályán, már mint a magyar zsidóság egy külföldre kényszerített kiválósága szerezte meg. Ennek az Aczél által szorgalmazott és fedezett kitelepülésnek és ugyanennyire furcsa hazatérésnek az eredménye egy másik Konrád lett: a zsidó tekintély. (Joggal remélte, hogy ő kapja az irodalmi Nobel- díjat, de Kertész a témaválasztással, a központi mítosz megszólaltatásával megelőzte.)

Konrád most kiesett az időből. Húsz évvel ezelőtt még hatalmas jelentősége lett volna egy ilyen bejelentésnek, ha Antall ellen megteszi. De nem tehette, mert már Göncz Árpád kollégáját benyomták az elnöki székbe, aki első négy évében hétszer ment ki New Yorkba a Zsidó Világszövetséghez, jelenteni és utasításokért. Ugyanakkor más SZDSZ-esek, többnyire zsidók, teletömték a korabeli lapokat, a Süd-Deutsche Zeitungot, Frankfurter Allgemeinet, ennél a mai bágyadt kivándorlás-lebegtetésnél aljasabb, élesebb magyarellenességekkel Konrád szövetségesei, párttársai voltak ezek, miközben ő irodalmi és politikai pápa lett itthon. A Nemzetközi Pen Klub elnöke, díjakkal elhalmozott és hatalombirtokos. A nép pedig nyomorgott és a privatizáció rakétáit begyújtották. Akkor, amikor kihirdették, és minden agyba beletaposták, hogy „az állam rossz tulajdonos” és tízmillió forintért odaadták a magyar alumíniumipart mai tulajdonosaiknak, Konrádnak nem jutott eszébe a kivándorlás. Az egész magyar élelmiszeripart nagy zsidó világcégeknek vetették oda, mint a halbelet a macskának, amikor a privatizációval és a Bokros-csomaggal tarra vágták az egész magyar életet, amikor bejött ide a Leumi Bank és tetszése szerint szétosztotta azokat a pénzeket, amelyek ma hiányoznak, akkor Konrád, bár sokat járta a világot és nagy hírnévre tett szert mint író és gondolkozó, nem fenyegetett kivándorlással. Akkor minden stimmelt. Mert minden az övé és hitsorsosaié volt. Most azonban már elkésett és hatástalan ez a bejelentés, mert a világ és különösen a magyar világ megváltozott. Konrád figyelmét elkerülte, hogy az a liberális kapitalizmus, amely a piac mindenhatóságát hirdette és ezen belül a pénz és a profit korlátlan hatalmát – megbukott. Konrád olyan időben indítja meg zsidó exodussal való fenyegetőzését, amikor Izraelben már csak kevés hely van új telepesek befogadására és Izrael gyalázatos gázai vérengzése során lényegében véve már háborút is vesztett, Amerika és benne New York pedig a legnagyobb bizonytalanság állapotában van. Obama, a fekete afrikai származású elnök már koránt sincs akkora zsidó befolyás alatt, mint elődje Bush és mint Clinton. Az USA süllyed, Kína emelkedik: – hová akar emigrálni Konrád? Ezt ma már jól meg kell gondolnia.

Magyarországon persze még kétértelmű, vagy legalábbis kétértelművé tehető a helyzet. A változásokat le lehet fékezni és a leszerelt IMF-befolyás helyébe fel lehet szerelni egy másik népellenes, magyarellenes befolyást. De már csak esetleg. Lehet kapni segítséget külföldről. A Soros Alapítvány befolyása a pénzügyi műveletekre még erős. A bankok, ha megadóztatva is, még állnak, a devizákkal még lehet trükközni, a Nemzeti Bank még az ő kezükben van, a Magyar Tudományos Akadémia még kiadatta, illetve hagyta kiadni Mihályi Péter Privatizációs lexikonát, amelyet jobb volna a csalás, a hazugság és a kótyavetye lexikonának nevezni. Ehelyett még tankönyv. Még egyetemi katedrája van ennek a szintén valószínűleg alia-képes SZDSZ-es pofának, aki a Magyar Privatizáció enciklopédiáját jegyzi és ebben azt állítja, hogy a privatizáció üdvös volt, de lassú. Konrád minden világfájdalma ellenére sajnos az egyetemi katedrákon és sok-sok pozícióban még trónolnak és –bocsánat a blaszfémiáért – alkotnak a levitézlett liberálisok és az egykori feljelentők. Ha Mihályi Péter még nincs vörös iszap lapátolásra kényszerítve a maga privatizációt felódázó gátlástalan hazugságáért, ha a privatizáció egyes tárgyai már zár alatt vannak, egyes bajnokai pedig vád alatt és az egész ország forr a privatizáció következményeinek vizsgálatától, számonkérésétől, akkor talán nem is annyira szívszorító, mint amennyire blöff ez a bejelentés. Ha a nép még szenvedi a Konrádék sikertörténetének következményeit, ha gyermekek százezrei éheznek a Konrádéknak tetsző állandó eladósítás és az ebből következő kamatfizetési kényszer miatt, akkor talán nem is bánatosan önkéntes száműzetés ez, hanem gyáva menekülés.

A dolog azonban mégis veszélyes, mert szervezett és pénz áll mögötte. A Konrád által eddig igénybe vett lapok jelentékeny, súlyos orgánumok. Ma már nincs kétség, hogy a liberalizmus lapjai is ellenőrzöttek, és a nemzetközi pénzügyi oligarchák – többnyire zsidók – által ellenőrzöttek. A csekkek elindulnak és landolgatnak. Az utasítás mellékelve. A tudósító nem jön Budapestre, ha nem küldik. Kiküldés a pornó fővárosba kellemes, de ára van: egy kibontakozó nemzeti együttműködést kell aláásni egy kissé már agyrémes öreg zsidó szavaival, aminek később még számonkérés, de legalábbis hitelromlás lehet a vége. Mi történik, ha a sértett bolygó ember Franciaországot választja új lakhelyül? Ha ott is elnyilatkozza magát, eshet a példányszám és a riporternek, noha ő is alija-képes, felmondanak? Azt mutatja tehát ez a fenyegetést is tartalmazó kivándorlási indulat, hogy az IMF-en kívül is vannak még nemzetközi erők, bizottságok, csoportok, „négy-öt nem magyar összehajolások”, nagyon nagy tőkés értekezletek, amelyek Magyarország új rendjében veszélyt látnak, és vissza akarják kényszeríteni a magyarságot a régi járomba.

A kivándorlással való fenyegetőzés, amikor egy magyar-zsidó tekintély birizgálja a kérdést, nem csak azért veszélyes fenyegetés, mert nagy tőke és nagy hatalom áll mögötte, hanem azért is, mert nagy elkeseredés, és nagy bosszúvágy húzódik meg az önsajnálat mögött. A teljhatalom elvesztése ma nemcsak a volt pártembereknek, az úgynevezett szocialistáknak fáj, sőt, ezek mintha beletörődtek volna, hanem a Konrád-tábornak, az élet mindig napos oldalát megszokott zsidó értelmiség jelentős, talán többségi részének fájdalmas. Nem tudnak belenyugodni. Hol a jogállam sosemvolt eszméjébe kapaszkodnak és ennek hintakötelén rugdosnak hasba mindenkit, hol pedig ezeknek a mesterségesen felépített nemzetközi tekintélyeknek a vészjel kongatásaitól várják a visszacsapás kedvező alkalmát. A bolsevizmus, mit szépítsük, zsidó találmány, és az a demokráciának és a jogállamnak az a formája is, amelyben a Mihályi-féle dicső privatizáció lezajlott. Ennek a gátlástalan privatizációnak a mai eredménye Kolontár. Csak a viszonyok időbeli kényszerű és törvényszerű módosulásai, színeváltozásai mutatják különbözőnek a liberális privatizációt és a bolsevik terrort, a maga kolhozosításával, a több milliárdos vagyon tízmillióért odavetésével. Nem, a kolhozosítás és a magyar privatizáció ugyanaz a nemzetellenes művelet, rablás, népirtás. A fáradt „elmegyek” mögött tehát, ne tévedjünk, bosszúkarmok vannak és sokkal inkább felfegyverzése az itthon maradt fiatal liberálisoknak, az újjászervezésre váró alija-képeseknek, mintsem beismerés és bűnbánat. Sőt, ennek nyoma sincs benne. Konrád példát vehetne elődjéről, mesteréről, Jászi Jakubovics Oszkárról, aki a kommunisták hatalomba állásakor, amelynek bűnös elősegítője volt, akár akarta, akár nem, évek múltán a valódi, életre szóló emigrációban, amikor Amerikában hívő református lett, (Igaz, zsidó nőt vett feleségül) ezt véste naplójába: „Mily igaz Dühring ítélete erről a verjüdelt szocializmusról, minden etikai és esztétikai Halt nélkül” Majd, máshol ezt: „Egy szörnyű faj ez a zsidó! Pedig ezek még a jobb példányok. Mi folyhatik a tanácsköztársaság adminisztrációjában és pénzkezelésében” Konrád viszont itt volt az új Tanácsköztársaság nyolc őszödi éve alatt és mindent tudott, ami folyik és ami kifolyik.

Csak most kezd kiderülni, hogy mit loptak el ennek a második tanácsköztársaságnak, ennek a húszból tizenkét éves MSZP-SZDSZ-uralomnak a pénzkezelésében, amely nem kínálta meg a kivándorlás gondolatával Konrádot. Ellenkezőleg: a vizsgálat, vagy a vizsgálat előszele – mert ez még csak az – ébreszti fel benne, hogy 77 éves korában tartósan külföldre kényszerül. (Itt azt a stílustörést, hogy valami az ember életében 77 éves korában még valamilyen állapot tartós tud lenni, ne tekintsük az író stílushibájának, hanem a nyersfordítás kényszerű ostobaságának.)

Nélkülözzük-e Konrádot vagy sem, még nem tudjuk. Az már látszik, hogy a nemzeti együttműködés éppen úgy nem fogja itthon tartani, mint a bevallás és a bűnök jóvátételének szándéka. Ha elmegy, hát, Isten vele. Majd írjon, ha kikötött valahol.